Angyalföld, 1990 (15. évfolyam, 1-5. szám)
1990. december / 5. szám
ÍGY LÁTJA AZ ÁTLAG (ÁLLAM)POLCÁR Sok víznek kell még lefolyni a Dunán... Ebben az írásban nem valamiféle reprezentatív válogatás alapján szólaltattunk meg angyalföldieket, inkább afféle „szúrópróba”-szerűen kopogtattunk be emberekhez. A beszélgetés témája mindenhol az új rend, az önkormányzat, a polgármester személye, s az, hogy mit várnak, mit remélnek képviselőiktől. Furcsa, de csupán egyvalaki adta volna nevét és pontos címét a véleményéhez. A többiek szívesen beszéltek, olykor el-elragadta az indulat egyik-másikát, ám nyilvánosan nem merik vállalni a véleményüket. Nem sikerült eldönteni, hogy ez még a régi beidegződés hatása, vagy csupán a bizalmatlanság az új renddel szemben. Ezért, hogy egységes legyen ez a beszámoló, senkinek sem fedjük fel az inkognitóját, csupán monogrammal, foglalkozással, korral és lakóhellyel jelöljük, ki mit mondott. K. E. 40 éves férfi, mérnök, a Bulcsu utcából: — Miért higgyem azt, hogy a polgármester rendet tud csinálni ebben a kerületben? Szerintem akkor egy személyben pszichológusnak, rendőrnek-csendőrnek, egyszemélyes hadseregnek, és álmatlannak kellene lennie. Mármint, hogy soha nem alhatna, annyi itt a teendő. Elég nekem kinézni az ablakon, hogy elmenjen a kedvem! Olyan ez a környék, mint mondjuk — bár csak filmekből ismerem — a Harlem. Nem szortírozom én az embereket származás szerint, de itt rabolnak, verekednek, zsebelnek, lopnak, csalnak a hadd’ ne mondjam, kik ... Teli van a környék .hullámpapír-do- bozokkal, bármikor felállítják a „boltot”, s megy az itt a piros, hol a piros, csak úgy röpködnek az ezresek ... Gondolja, hogy lesz arra érkezése a polgármesternek, hogy itt rendet csináljon?! De nem csak ez! A szerencsétlen nyugdíjas itt árulja a kis használt cipőjét, függönyét, lábosát. Hogy élelmet tudjon venni belőle. Mit mond erre a polgármester úr? L. B.-né, 28 éves laboránsnő, gyesen van, három kicsi gyerekkel (5, 2 és fél évesek) a Gidófalvy utcából: — Tudja, én elég nehéz helyzetben vagyok. Mert hogy az MDF-re voksoltam. A férjem meg a fél életét az SZDSZ-ben tölti... Most, hogy ők győztek, nem győzünk vitatkozni! Mert igen jól hangzó nevek lettek a képviselőink, csak nem hiszem, hogy érdekelné őket, hogy a legkisebb gyerekem soha nem fog új cipőt húzni a lábára. Jó, ha a két nagyobb nem rongyolja el egészen, mire ő következik. Sőt! A középső is csak a bátyjáról levetettet hordja. Tudja maga, mennyibe kerül egy kis cipő? Még a leghitványabb műbőr is ötszáz körül van. És honnan tudjam én egy ötévesről, hogy izzadós-e a lába, szabad-e műbőrt húznom rá? Megveszem inkább ezerért — vagy többért — a bőrt, azután esz- szük a krumplis tésztát... Tudom én, hogy ez nem tartozik a képviselő urakra, pláne nem a polgármesterre, de kinek mondjam el? Egyébként ami rájuk tartozna, azt sem viszem én el a fogadóórára. Mert legalább a játszótérre ha kiviszem a gyerekeket a jó levegőre, akkor is bajom van. Teli a homokozó kutyaszarral ... Miért nincs parkőr? Az én gyerekkoromban nyugdíjas bácsik, nagy bajusszal, szúrós végű bottal ijesztették el a renitenseket, és tiszta volt a park. Itt van ez a sok kisnyugdíjas. Miért nem bíz meg az önkormányzat minden térre egy-egy öregurat? Nekik is jól jönne az a kis pénz, mi sem bosz- szankodnánk... T. S.-né, 23 éves tanítónő, két kisgyerekkel gyesen, a Vizafogó-lakótelepen: — Nem hiszem, hogy a képviselők személy szerint engem képviselnek. Meg azután gondoljon bele, menjek oda Darvas Ivánhoz, hogy kérem szépen állandóan rossz a lift, gyalog cipelhetem fel a babakocsit a nyolcadikra, hol a csempe potyog le a lakásban, hol nincs villany- körte a lépcsőházban? Áh! Nem várok én semmit! Nem hiszem, hogy itt rendet lehetne teremteni. Meg azután nem is igazán tudjuk, mivel lehet odamenni, hogy intézzék el. Ha én várok valamit, inkább olyasmit, hogy nem fognak a gyerekeim feje fölé vegyi üzemet építeni. S talán, de ezt is csak hosszú távon hiszem, rendbe teszik a gazdasági életet, és én is meg tudom majd venni a gyerekemnek az Adidast, mire akkora lesz ... Jó, most azt hiszi, pesszimista vagyok. Nem. Csak reális ... Annyi itt a tennivaló, hogy szerintem a polgármester úr is csak kapkodja a fejét, hol is kezdje! L. K. 35 éves, menedzsernő, a Röntgen utcában lakik. — Hát a közbiztonság! Szerintem ez a kerület a legrémesebb! Itt a házban például, a harmadik emeleten egy nap két lakást is kiraboltak. És tudja mi az érdekes? A betörők pofátlansága! Két nap múlva, itt a sarkon, talán száz méterre a tett színhelyétől, a piacon árulták a lopott cuccot. Az „áldozat” rácsodálkozhatott a saját holmijára. Ennyire biztosak a dolgukban! De mondhatok mást is! Fényes nappal kitépték egy fiatal nő füléből az aranynak vélt függőjét! A járókelők pedig szépen félrefordultak. Senki nem mert beavatkozni... Kinek kell egy ökölcsapás útban hazafelé? Inkább oda se figyel. Én nem tudom, mit lehet itt tenni, de hogy sürgősen kell, az biztos! Azt hiszem, a képviselők is, meg a polgármester úr is fölkötheti, ha nem akarják, hogy a tizenharmadik kerület legyen a város csi- kágója. S ez még csak a közbiztonság! Mi van akkor a házak belsejével? Mert az IKV eddig sem csinált semmit, meg tudok magának mutatni egy tucat megrendelőt, hogy hullik a csempe, beáztam, csöpög a WC-víztartály, és ahogy maga nem jött ide megjavítani, úgy nem jött az IKV-tól sem a szakember. A saját pénzembő', a tanács tulajdonát javíttatom már mióta! Én itt élek ebben a lakásban, amióta a világon vagyok. De azt sem tudom, hogy eladják a fejem felől, vagy mi lesz? Nem tudunk mi semmit! Hogy mit várok az önkormányzattól? Például azt, hogy időnként, havonta, negyedévenként, mit tudom én, tájékoztassanak a terveikről, eredményeikről ... Hogy legalább valami halvány fogalmunk legyen, mik történnek. Mert az, hogy pontosan mi is ez az önkormányzat, szégyen ide, vagy oda, nem tudom. Pedig vettem a fáradtságot ás meredten néztem a tévét, amikor elmagyarázták, de nem világos. Mi lenne, ha valami brosúrát adnának ki erről, hogy az átlag állampolgár is kapisgálja, mi az a jó, amitől most hurrázni kellene? R. Z. 67 éves, nyugdíjas férfi, a Visegrádi utcából. — Ne bántódjon meg kedves, de ha már így megtisztelt az érdeklődésével, kimondom én feketén-fehé- ren, mi is a véleményem. Eddig ugye, az elvtársak voltak az urak. Hát most kérem, az urak lesznek az elvtársak! Mert mondja meg nekem, két ilyen patinás név, mint a képviselő urak, foglalkoznak majd azzal, hogy ne csapjon be a kisasszony a boltban? Érdekli őket, hogyha náthás, koszos körmű tanuló kifújja az orrát és ugyanazzal a kézzel vágja nekem azt a kis kenyeret? Azt fújják, Európa! Hát kérem, az én időmben egy ilyen kis koszos be sem tehette a lábát a boltba, nem hogy kiszolgáljon. A panaszkönyv? Ugyan kérem! Még a kommunisták alatt se működött az rendesen. Mert beírhattam én abba, mindig azt válaszolták, hogy figyelmeztették, bocsánat, azután minden maradt a régiben. És hát nem utazhatom végig a várost azért a kis tejért, meg kenyérért... Mert eleinte azt gondoltam, ahol nem rendesek velem, oda többé nem megyek. De hol rendesek, kérdem én? Hol? Lesz itt tennivaló bőven, csak győzzék az elvtársak. Vagyis hát az urak.. Nyerges Mária
