Angyalföld, 1990 (15. évfolyam, 1-5. szám)
1990. május / 3. szám
itmgya----GD Mo zimánia a Hegedűs Gyula utcában Hogy kerül az Ipoly mozi a Vígszínház színpadára? Aki látta a nemrég bemutatott, Go- thár Péter rendezte Koldusoperát, természetesnek találja, hogy a mai környezetünkbe á1 ültetett Brecht-darab egyik színihelye a kerület jól ismert mozija, az Ipoly. Igaz, az eredeti kevésbé csillogó-villogó, mint színpadi mása, de azért jó ide betérni. Már az előcsarnok a moziról „szól”. A falakon, oszlopokon régi filmplakátok, egyszerű, de kulturált, tiszta az előcsarnok, a ivetítők. Ez talán annak is köszönhető, hogy az Ipoly mozi két éve magánkézben működik. — 1988 áprilisában nyitottam meg a mozit, amelyet a Budapest Filmtől bérelek — meséli a „tulaj”, Juhász Ildikó, aki megszállott mozis, ahogy magáról mondja: — Az elmúlt tizennégy évet különböző mozikban ültem le, főbüntetésként, a mellékbüntetésem pedig az, hogy még szeretem is a szakmámat... — Milyen feltételekkel bérli a mozit? — Bérleti díjat fizetek, emellett teljes önfenntartással dolgozunk, nincs támogatásunk, adókedvezményünk. Mindössze hárman vagyunk: a gépész, jómagam, és még egy kolléganő. Nálunk nincsenek behatárolt munkakörök, mindenki mindent csinál, jegyet árul, beáll a büfébe, takarít. Gyakorlatilag tehát kevesen szólnák bele az életünkbe, viszont erősen érezzük a kiszolgáltatottságot. — Ez mit jelent? — Nagyon nehéz a filmfoe- szerzés az egyre szövevényesebb filmforgalmazásban. Korábban arra törekedtem, hogy főleg premier előtti filmeket mutassunk be, de azután rájöttem, hogy ennek nincs sok értelme, mert a címből nem tudják az emberek kikövetkeztetni, hogy mire jönnek be. — Akkor mitől más ez a mozi, mint a többi? — Elsősorban attól, hogy pluszszolgáltatásként bevezettük a vetítés alatti felszolgálást az emeleti páholyokban. A néző az előadás előtt megrendelheti az enni-innivalót, amit a műsor alatt fogyasztanak el. A 253 fős nagyvetítőben általában heti egy alkalommal premier előtti filmet játszunk, egyébként kétnaponként váltjuk a filmeket. Hétköznap három, hétvégén négy előadást tartunk. Van egy 40 személyes kistermünk is, a „klub”, ahol a viideovetítések mellett zártkörű rendezvények is vannak. Általában vállalatok, iskolák, baráti társaságok bérelik ki a klubot — vagy a mozit —, s a pártrendezvényektől sem zárkózunk el. Szombat esténként az egész mozi átalakul diszkóvá, s hajnali kettőig tart a buli. — Milyenek a helyárak? — 25, 30 és 50 forintos helyáraink vannak, a nyitás óta nem emeltünk, sőt, olykor még engedményt is adunk, például régi filmek vetítésekor. Nagyon kell ismerni a közönség vásárlóerejét, ami köztudottan egyre csekélyebb. — Tudja, hogy kik járnak ide? — Az Ipoly 1939 óta üzemel, annak idején nagyon jó kis mozi volt, a környék lakói megszokták, megszerették. Most is elég sokan járnak ide a kerületből, főleg a hétvégi programokra, amikor például Teo és Lala bohócműsorát kötjük össze a filmvetítéssel. — „Maszek” mozisként mennyire érzi a kerületi tanács figyelmét? — Nagyon jó a kapcsolatunk a tanács művelődési osztályával, figyelemmel kísérik, segítik a munkámat. Sőt! Még jutalmat is kaptam tőlük á múlt évben. — Ezek szerint „bejött” a számítása, megérte? — Amikor elkezdtem, akkor sem voltak illúzióim, akkor sem gondoltam, hogy csodát teszek. De mit csináljak, ba egyszer nekem az a mániám, hogy mozis vagyok!? FELVONÓIPARI SZAKGYÍJTEMÉNY Wertheim F. és tsa. Bp„ 1922. Lépcsőházi „orsótéri” 4 személyes felvonófülke, tológombos vezérléssel A Mohács utca 16/C alatt álló épületet a régi angyalföldiek csak „kanálgyárként” emlegetik, mivel hajdan itt volt az Elzett Művek Evőeszköz Gyára. Az üzem megfiatalított falai között ma a Felvonóipari Szakgyűjtemény található. A gyűjtemény gazdája a Fővárosi Felvonójavító Vállalat, évtizedek óta orvosa a város öreg liftjeinek, amelyek az utóbbi évtizedekben egyre jobban fogyatkoznak. A régi míves, műgonddal készített szerkezeteket és felvonószekrényeket az IKV sok helyütt halálra ítélte, s helyettük „korszerű” pléhskatu- lyákat szereltet fel, megbontva a régi épületek lépcsőházainak az összhangját. A javítóválMait munkatársai az itt-ott hányódó patinás ipari műemlékeket begyűjtötték és gyűjtik ma is, hogy az utókornak megőrizzék ezeket. Kartali Tibor restaurátor szerint — aki nyugdíjas liftszerelő —, a gyűjteményben látható tárgyakat gyakran az enyészet utolsó pillanatában hozták be, a biztonságos falak közé. Az öreg szerkezetek doktoraként újjávarázsolja a poros, rozsdás motorokat, hajtóműveket, kapcsolókat és berendezéseket. A háromszintes bemutató- terembe beépítettek egy régi patinás felvonót, így a látogatók az alagsorban és a felső szinten megszemlélhetik mindazokat a szerkezeteket, amelyek a liftszékrényit mozgatják. A laikusok bepillantást nyerhetnek azokba az üzemterekbe is, amelyek a zárt lépcsőházakból nem láthatók. Az igazi élményt a régi palotákból és polgári házakból kiszerelt patinás felvonószekrények adják. Ezek egyedenként is a letűnt idők asztalosiparának remekei. A hajdani mesterek a belső tereket különféle színárnyalatú és erezetű bútorlapokkal, néha in- terziaberakásokkal díszítették, az ablakokat maratott mintázatú vagy metszett üveglapokkal fedték, az eleganciát rézkilincsekkel, fogantyúkkal növelték, a kényelmet pedig az elegáns plüssbevonatú ülőpadokkal szolgáltatták. A szakgyűjtemény azonban nemcsak a régi szerkezetek tárháza. A kiállítóteremben elhelyezett rajzos tablókon bemutatják a felvonó történetét az őskortól, az ókoron, a középkoron, az ipari forradalom korán át, egészen a gépfelvo' nó kialakulásáig. Külön rési foglalkozik a magyarországi felvonóipar kialakulásával, az első liftkészítő cégekkel, az általuk gyártott különféle személy-, teher- és ételszállító változatokkal. Az ország egyetlen felvonógyűjteménye a külföldi társ- intézményekkel is szoros kapcsolatban áll, amely elősegíti a gyűjtést és a tudományos feldolgozást. A múzeumokban szegény Angyalföld e speciális gyűjteménye az ügyes és közérthető rendezéssel, valamint az értő szakvezetéssel maradandó élményt ad a technikában kevésbé járatos látogatóknak is. Kőhidi Erika T. V.
