Angyalföld, 1990 (15. évfolyam, 1-5. szám)

1990. február / 1. szám

Környezetvédelmi napok VO Akciónkkal egy folyamatot szeretnénk elindítani, melynek célja a környezetért felelős közösségi és egyéni magatartás kialakítása, a lakóhelyi és munkahelyi környezet megóvása és gyarapítása, természeti értékeinek megőrzése. Terveink között szerepel a XIII. Ke­rületi Környezetvédelmi Társadalmi Ta­nács létrehozása — a XXII. kerület fel­hívásának hatására —, melyhez a ren­dezvénysorozat tapasztalatait is szeret­nénk majd felhasználni. Bízunk abban, hogy a közös kerületi célok megfogal­mazását és a közös cselekvésre való ösz- szefogást elő tudjuk segíteni. Tervezetünk elkészítése előtt több, arra hivatott országos, fővárosi és helyi intézmény, szervezet szakmai tanácsát, véleményét, segítségét kértük. Megke­restük a kerületi társadalmi, politikai szervezeteket, közoktatási-közművelő­dési intézményeket. A programokat ve­lük közösen alakítottuk ki, melyben ta­nácsunk csak a katalizátor szerepét töl­tötte be. Tervünk nem tartalmaz látvá­nyos, különösen újszerű formákat, mód­szereket. Igyekeztük koordinálni az egy­mástól talán kissé elszigetelten, bár eredményesen működő akciókat. Programunkat elsősorban a gyermek és ifjúsági korosztályra építettük, mert véleményünk szerint létszükséglet, hogy a felnövekvő nemzedék — egészségének megőrzése érdekében — elsajátítsa az alapvető környezetvédelmi ismereteket és azok gyakorlati alkalmazását. A fel­nőtt lakosság körében elsősorban a fel- világosító tevékenységre és a társadal­mi akciók szervezésére helyeztük a hangsúlyt. Angyalföld gyárai, üzemei környezet- szennyezésének csökkentése céljából az üzemi környezetvédelmi megbízottak részére előadással egybekötött ankétot szervezünk. Az ifjúság részére tervezett progra­mok közül megemlítjük, hogy környe­zetvédelmi témakörben gyermekrajz és fotópályázatot hirdettünk az óvodás és az általános iskolás korú gyermekek számára, figyelembe véve az életkori sajátosságokat. A zsűri által legszínvo­nalasabbnak ítélt alkotásokból a József Attila Művelődési Központban kiállítást rendezünk. A kerület legújabb lakótele­pi iskolája, a Futár u. 18. sz. alatti ál­talános iskola környezetvédelmi vetél­kedőt, vers- és prózamondó versenyt szervez, továbbá vándorkiállítást fogad. Megszervezik a színvonalas és több éve nagy népszerűségnek örvendő madár­etető- é~ fészekodú-készítő versenyt. De lesz kisállat-szépségverseny, növény- és állatbemutató, cserebere, fotópályázat, népszerű író-olvasó találkozó, irodalmi pályázat is, valamint környezet- és ter­mészetvédő szaktábor, hulladékgyűjtés­sel egybekötött túra, környezetvédelmi est, ankét és filmvetítés is. A felnőtt lakosság részére a HNF ke­rületi bizottsága ankétot szervez a nép­frontkörzetek környezetvédelmii felelő­sei részére. A találkozót kiállítás meg­nyitása és filmvetítés egészíti ki. Ugyancsak ők készítik el Angyalföld hulladékelhelyezési, víz- és szenny­víz-elvezetési térképet is. Lesz tavasza rend és tisztasági munkaakció, környe­zetvédelmi és baleset-elhárítási nap. A József Attila Művelődési Központban működő Kertbarát Klub biokertészettel kapcsolatos előadásokat és szaktanács- adást szervez, továbbá a virágkötészeti tanfolyam hallgatóinak vizsgáján ké­szült csokrokat, ikebanákat reprezenta­tív kiállításon bemutatják majd. A kerületi filmszínházak a nagy­filmek előtt kísérőfilmként környe­zet- és természetvédelmi rövidfilmet ve­títenek a rendezvénysorozat idején. A Vizafogó lakótelepen működő regioná­lis televízió szót ejt meghívottak segít­ségével a kerület környezetvédelmi gondjairól. A munkahelyek részére tervezett programokban előadások és ankétok szerepelnek, elsősorban hulladékgazdál­kodás, hulladékkezelés, levegő-tiszta- ságvédelem, zajcsökkentés-zajvédelem témakörökben. A fenti programok egy részét 1990. márciusára tervezi a kerület, de mindez nyilvánvalóan hosszú hónapok folyama­tos munkáját igényli. PÁLYAKEZDŐ PEDAGÓGUSOK TALÁLKOZÓJA Immár hagyománnyá vált, hogy minden tanév kez­dete után a kerületi művelődés irányítói találkoznak a pályakezdő pedagógusokkal. E találkozót tavaly no­vember végén rendezték meg. Ebben a tanévben 65 fiatal pályakezdő érkezett kerületünk iskoláiba (13 óvónő, 9 középiskolai, 4 zenetanár, 17 tanító, 22 álta­lános iskolai tanár). A pályakezdés minden fiatal életében nagy ese­mény. A pedagógushivatás pedig az egyik legszebb, legnehezebb a választható pályák közül, mert nagy felelősség és feladat nevelni a felnövekvő nemzedé­ket. A találkozó célja az ismerkedés, a kötődés meg­teremtése, a gondok megbeszélése volt. A művelődési osztály vezetője ismertette kerületünk oktatási és művelődési helyzetét, röviden vázolta a továbblépés, a fejlődés lehetőségét. A beszélgetés előtt — a fiatalok érdeklődésének megfelelően — volt bemutató foglalkozás is. A Tüzér utcai iskolában komplex esztétika-, számítástechnika­bemutatót tartottak fakultációs keretben, a Futár ut­cai iskola angol és német gyakorlóórát mutatott be. A bemutatók után eszmecsere következett, majd be­széltek a pályakezdők gondjaikról is, hiszen az ál­landó változások érintik az ő munkájukat is, s nehéz ezekkel megbirkózniuk. Felmerült a nyelvtanárok át­képzésének nehézsége, mert a pályakezdés mellett ez a többletmunka bizony áldozatot kíván. S hogy mi volt a végső konklúziója a találkozónak? Hogy a sok új feladatot könnyebb megoldani, ha együtt gondolják át, ezért is javasoljuk számukra egy pályakezdő klub megalakítását. Angyalföld Lakói! VÁLASZTÁSRA KÉSZÜLÜNK! A Hazafias Választási Koalíció kerületünkben is jelölteket állít, lehetőséget biztosítva a párto­kon kívülieknek is arra, hogy a lakosság érdekeit képviselni kész jelöltet juttassanak országgyűlé­si képviselői mandátumhoz. Kérjük, támogassa a Hazafias Választási Koalí­ció jelöltjét azzal, hogy az ajánló szelvényt az önt felkereső aktívánk részére átadja. A Hazafias Választási Koalíció tagjairól, prog­ramjáról, választási elképzeléseiről az Angyal­föld következő számában bővebben szólunk. HKV kerületi szervezői ANGYALFÖLD A XIII. Kerületi Tanács lapja. Szerkesztőség: XIII., Béke tér 14. Felelős szerkesztő: Kiss Zoltán. Szerkesztő: Csorba Mária. Tervezőszerkesztő: Kun Edit Kiadja a Népszava Kiadó Vállalat. A kiadásért felel: Kiss Jenő vezérigazgató. 90—3526. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató

Next

/
Thumbnails
Contents