Angyalföld, 1989 (14. évfolyam, 1-5. szám)

1989. március / 1. szám

„Javasolni szeretném — írja egyik olvasónk, hogy a para­bolaantennán vehető műsort tegyék közzé a lapban.” Az Angyalföld című újság terveink szerint 1989-ben öt alkalommal jelenik meg, 50-50 ezer példányban. Lapunkban még így sem tudjuk közölni a programokat, mert erre csak egy hetente vagy naponta megjelenő sajtóorgánum ké­pes. Javasoljuk ia „2 Ft-os” című újság megvételét, mélyet többék között ia metróál ülj á- rókban (Marx tér, Élmunkás tér) minden héten szerdán terjesztenek. ★ Sz. Jánosné levelében sür­gős intézkedést kért a Margit­szigeten uralkodó állapotok megszüntetésére, a limbóhin- tók, kerékpározók, s a park- rongálók ellen. Sérelmezi, hogy az építési tilalom elle­nére újabb és újabb létesít­mények épülnek, s ezzel csök­kentik a sziget természeti szépségét. Felvetésével egyetértünk. A kerületi tanács a lakos,sági jel­zések alapján ás kezdeményez­te a Fővárosi Tanács felé egy átfogó program kidolgozását a Margitsziget értékeinek meg­védésére. A Fővárosi Tanács február 10-ii ülésén tárgyalta a Margitsziget részletes ren­dezési tervét. A kialakított ál­láspontról következő (számunk­ban tájékozta tjük olvasóinkat. ★ „Mikor lesz körzeti tv-mű- sor a kerületben, mikorra és hol tervezik a műholdJas prog­ram vételére alkalmas rend­szer kiépítését?” — kérdezi levélírónk. — A kerületi ta­nács milyen időközönként el­lenőrzi a kereskedelmi egysé­geket, milyen tapasztalatai vannak, milyen intézkedéseket tettek a visszaéléseknél? A kerületben hányán nem fizet­nek lakbért, gázt és villanyt? — kérdezte végül Szekeres Ferenc a Tutaj u. 1/D. sz. alatti olvasónk. A kerület egész területén jélemlleg nem építhető Iki a körzeti tv-adás/t fogható há­lózat, mert nines meg hozzá a szükséges pénz. A műholdas adások vételére alkalmas rend-. szer kiépítése a kerületben folyamatosan történik, résziben egyéni, lilletve közösségi kéz- 5 deményezésre (pl. lakásszövet­kezet). A Teílekábél Kft. a ke­rület több pontján telepíti a j rendszert. Terveik szerint 1989 végéig elkészülnek a Váci út —'Victor Hugó u.—Duna-part —Szent István körút által ha­tárolt területen. Angyalföldön >1223 '.kereske­delmi egység van, amelyeket a kerületi tanács folyamato­san ellenőrzi. .1988-ban 592 egységben végezték ellenőrzést a társadalmi ellenőrök és a tanács szák emberéi. Büntető szankciót maga után vonó cse­lekményt virágárusoknál és vendéglátó egységéknél kellett alkalmazni. Több esetben ha­tósági figyelmeztetést kaptak a kereskedelmi egység vezetői, többletszámolás miatt. (Arra a kérdésire, hogy a kerületiben hányán nem fizet­nék lakbért, gázt, illetve vil­lanyt, számszerűen a követke­zőt ltudjuk válaszolni a Szá­mítástechnikai és Díjbeszedő Vállalat kerületünkre vonat­kozó 1988. december 31-fi ada­tai szerint: lakbérelmaradás Angyalföldön 2,4 millió Ft, gáz: 1,4 millió Ft, áram: 4,6 millió Ft. TISZTELT OLVASÓINK! Továbbra is várjuk észrevé­teleiket, javaslataikat, minden, a kerület lakosságára vonat­kozó kérdéseiket. Pedaaóaiai kabinet Az oktatási törvény alapján, a művelődési miniszter ren­deleté értelmében a XIII. Ke­rületi Tanács V. B. határozata szerint 1987. szeptember 1-jei hatállyal kezdte meg működé­sét a kerületi pedagógiai ka­binet, amely munkaterv sze­rint dolgozik. Célunk a peda­gógusok számára biztosított szakmai szolgáltatások frissí­tése, rúj élemékkel való bőví­tése az igények figyelembevé­telével. Itt alapvetően fel­használjuk a kerületi munka­közösségek javaslatait, az if­júságii parlamenten és a pá­lyakezdő pedagógusok fóru­mán elhangzott kéréseket. Jól beváltak álsó tagozaton a nyílt óra sorozatok, a nyi­tott munkáközösségi foglalko­zások, közös könyvtár- és mú­zeumlátogatások, közös kon­zultációk az óvodái, ailsós és felsős munkaközösségek kö­zött. A gimnáziumi szaktaná­rok bevonása egy-egy szaktár­gyi munkaközösségi megbeszé­lésbe ás hasznosnak bizonyult. Az igények alapján hagyo­mányossá vált a kerületi álsós és felsős szakmai napok meg­rendezése, mély a szervezők­nek és résztvevőknek is isok hasznos tapasztála tol jelentett. Lehetőséget teremtettünk a különböző pedagógiai műhe­lyeik által létrehozott módszer­tani anyagók összegyűjtésére azzal a céllal, hogy mások is felhasznál has sák a zökat. Segítségeit nyújtunk a kerü­leti szaktárgyi versenyék meg­rendezésében és lebonyolításá­ban. E munkához a kabinet személyi állománya magába foglalja az óvodától az álta­lános iskolán keresztül a gim­náziumig és a könyvtáros szaktanácsadóig azokat a szakembereket, akik a társa­dalom által igényelt korsze­rű ismereteket nyújtó okta­tás-nevelés megvalósítására ösztönzik és segítik az okta­tási intézményeket. A Jakab József u. 2. szám álatt a Nevelési Tanácsadóval közös épületben kapott helyet az intézmény. Itt havonta egy alkalommal, minden hónap utolsó hétfő délutánján az óvodái száktanácsadők és szer­da délután az iskolai szak- és pedagógiai tanácsadók állnak rendélkezésre az egyedi peda­gógiai problémákkal hozzájuk fordulóknak. Központi témák földolgozá­sára, viták rendezésére nagy előadóterem, kisebb közössé­gek számára, klubjellegű fog­lalkozásokhoz több helyiség áll rendelkezésre. E foglalko­zásokon az érdeklődők nap­jaink pedagógiai tapasztala­tairól, útkereséseiről, eredmé­nyes, új módszerekről tájéko­zódhatnak. Folyamatos, tanfolyamjelle­gű továbbképzésre is lehetőség nyílik az érdeklődők igényei szerint. A szakmai .munkát segíti több iskolai 'báziskönyvtár és a Berzsenyi Gimnáziumban létesülő és fejlesztés alatt álló kerületi informatikai bázis, amely a tervszerű számítás- technikai és audiovizuális esz­közöket biztosítja. A művelődési, ifjúsági és spontosztály a rendelkezésére álló, behatárolt pénzügyi ke­retek között is (igyekszik lehe­tővé tenni, hogy a kabinet eszköztára bővüljön, ezzel is bizonyítva kerületünk pedagó­gusainak folyamatos szakmái megújulását. Az eddigi tapasztalatok ál ap­ján megállapítható, hogy a pedagógiai kabinet megtalál­ta helyéit és jól 'beilleszkedett a kerület pedagógiai irányítá­si rendszerébe. Heiter Lászlómé kabinetvezető A KERÜLET TERÜLETÉN LÉTESÍTETT RENDŐRI MOZGOŐRSZEM-HELYEKROL ÉS-IDŐPONTOKRÓL A kerületi bűnmegelőzési bizottság tájé­koztatja a lakosságot, hogy a közrend, köz- biztonság és a bűnmegelőzési tevékenység javítása érdekében 1988. november 1-jétő) a kerületben ,,helyhez kötött mozgó rend- örjárőrök" teljesítenek szolgálatot. Az alább jelzett helyeken a járőrszolgá­latra beosztott rendőrök a nap 24 órájában megtalálhatók ügy, bogy minden órából 40 percet az első oszlopban feltüntetett he­lyen, illetve közvetlen környékén, a fenn­maradó 20 percet pedig a második oszlop­ban jelzett poszton tartózkodnak. II. 1) Marx tér 4. Radnóti M. u. 7. 2) Váci út—Bulcsú u. Piaciroda 3) Váci út—Róbert K. Teve u. 6. krt. PB előtt Az alább jelzett helyeken a járőrszolgá­latra beosztott rendőrök reggel 7.09 órától este 2'J.OO óráig megtalálhatók úgy, hogy minden órából 40 percet az első oszlopban leltüntetett helyen, illetve közvetlen kör­nyékén, a fennmaradó 20 percet pedig a második oszlopban jelzett poszton tartóz­kodnak. reggel 8.00 óráig találhatók meg úgy, hogy minden órából 40 percet az első oszlopban feltüntetett helyen, illetve közvetlen kör­nyékén, a fennmaradó 20 percet pedig a második oszlopban jelzett poszton tartóz­kodnak. I. II. I. 1) Dózsa Gy. út— Váci út 2) Jászai Mari tér— Szt. István krt. 3) Krsz KB II. Fővárosi Vízművek, Váci út 23—27.. BM. KGI. Közp. Konyha. Katona J. u. 28. KBM Iroda, Kárpát u. 40. 1) Róbert K. krt.— Lehel út 2) Béke tér 1.. Tanács 3) Gyöngyösi út— Madarász V. u. Felvonójavító Vállalat. Lehel út 51. Detoxikáló, Szegedi út 17. Gyöngyösi sétány KMB iroda Az clább jelzett helyeken a járőrszolgá- .atra beosztott rendőrök este 19.00 órától A kerületi rendőrkapitányság — a sze­mélyi lehetőségektől függően — a járőr szolgálat további bővítését tervezi. XIII. Kerületi Bűnmegelőzési Bizottság ANGYALFÖLD A Hazafias Népfront XIII. Kerületi Bizottsága és a xm. Kerületi Tanács lapja. Szerkesztőség: xm., Vád út 50. Felelős szerkesztő: Zavaros József. Szerkesztő: Csorba Mária Tervezőszerkesztő: Kun Edit Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó. Felelős kiadó: Kiss Jenő igazgató 89—3903. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Olvasói levelek

Next

/
Thumbnails
Contents