Angyalföld, 1989 (14. évfolyam, 1-5. szám)

1989. október / 4. szám

„A színház szolgálat" TALÁLKOZÁS HEGEDŰS D. GÉZÁVAL rális-színházi hagyományai van­nak. Az a szellemi biztatás, elvá­rás, ami a környezetből ered, a színház műsorában is jelentke­zik. Persze a színház hatóköre sokkal nagyobb, hiszen egy évad nézőközönségének a száma — a Pesti Színházéval együtt — közel félmillió embert jelent. — Az elmúlt évad előtt a Víg­színház jelentős anyagi támoga­tást kapott a kerület vállalataitól, gyáraitól. Hogyan értékelték ezt a gesztust? ' — A gazdasági nehézségeknek kiszolgáltatottan létezünk mi is. A tavalyelőtti szezon végén vész­helyzetben voltunk, nem állt ren­delkezésünkre az a nyolcmillió fo­rint, ami a színház részleges fel­újításához, illetve karbantartásá­hoz szükséges lett volna. Ebben a helyzetben adódott lehetőség, hogy a kerület vezetőinek el­mondhattuk a gondjainkat és az ő inspirációjukra jó néhány in tézmény fölajánlotta, hogy összi adja a hiányzó összeg egy része — A mostani évadkezdés elő nem voltak hasonló gondjaik? — Erről nincs pontos inform! cióm. De néha eljátszadozom eg gondolattal: bennem az alakul világ, a jövő arculata úgy é mint lehetőség, hogy valóban föl értékelődik a polgárok szerepe mindennapi élet döntéseiben. Le hét, hogy eljön az a pillanat, ami kor a kerület vagy a főváros la kői azt mondják majd, hogy szá mukra fontos ez vagy az a szín ház és adójuk egy részét anna a közösségnek a támogatásár kívánják fordítani. Követeli! hogy az általuk demokratikusan megválasztott irányító testüle nagyobb támogatást nyújtson a ő adójukból a színházaknak Meglehet, hogy ennek hatására a igényük is sokkal természetesebi lesz a színházak műsorát tekint ve. — A Vígszínház a legutóbbi, < VIII. országos színházi találko zón elnyerte az évad társulatánál járó díjat, amiben önnek is sze­repe volt, mégpedig az Ahog\ tesszük című Spiró-Másik dalmű­ben nyújtott formátumos alakítá­sával. s— Jó formában lévő társulato jellemez ez a díj és a többi is amelyeket a színház művésze kaptak. Szívós, következetes, te hetséges munka eredménye az amikor a mennyiség átcsap a mi nőségbe. A színháznak élőnek nyitottnak kell lennie, együt lélegezni a világgal. A színhá. szolgálat. Nem nélkülözheti a; egymásban való hitet, az oda adást, s az alázatot sem. Úgy tű nik, mi most jó úton járunk. Tarján Vera 1920-tól él a fővárosban a Be­rettyóújfaluból elszármazott Dat- ner Imre. Ahogyan elmondta, 1923-ban szabadult fel, mint víz­vezetékszerelő segéd, s azóta fo­lyamatosan dolgozik. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem lett „hivatalosan” nyugdíjas, csak éppen nem az a fajta, aki képes a- tétlenkedésre. — Igaz, megkaptam a segédle­velemet, de azért még különböző nagyvállalatoknál próbáltam el­lesni a szakma csínját-bínját. 1970^ig, amikor is elméletileg nyugdíjas lettem, igen sok min­dent láttam — a szakmából is, a történelemből is. Megéltem Fe­renc Jóskát és két világháborút, köztük a Tanácsköztársaságot és az ellenforradalmat, átéltem a Horthy-korszakot, később az öt­venhatos felkelést. A munka per­sze mindig velem volt. Nyugdí­jasként lettem a HKI-nál műsza­ki előadó, 1980-ig. Ha jól számo­lom, hatvannégy évet dolgoztam összesen, ennek háromnegyed ré­sze fizikai munka volt. De köz­ben mindig is érdekelt a színház! Tizenöt éves koromban ízleltem meg először a színház örömét. A negyvenéves asszony volt a da­rab címe, ha jól emlékszem, Márkus Emília volt a főszereplő, aki valósággal lenyűgözött. Ez Megéltem én Ferenc Jóskát is Gyorsportré Datner Imréről olyan élményt jelentett számom­ra, hogy az első adandó alkalom­mal amatőr színházhoz mentem. A mai Thália Színház területén működött egy kultúrterem, ott lettem valami vezetőféle. Dajka Margitka — aki szegény elment azóta — tanítgatta a munkásgye­rekeket ... — Ügy tudom, most, majd’ 84 esztendősen is ugyancsak aktív „színházbarát”. — A kerületi hazafias népfront nyugdíjas bizottságban, 1987-ben elvállaltam, hogy nyugdíjasok, öregek részére szerzek kedvezmé­nyes jegyeket, hogy főpróbára járhassanak. Persze, amikor ezt elvállaltam, fogalmam sem volt, hogyan is kezdjek hozzá. Kivá­lasztottam a területileg legköze­lebbi színházat, a Játékszínt, s legnagyobb meglepetésemre igen szívélyesen fogadtak, sőt az akko­ri vezető azonnal adott 41 jegyet. Pénz nélkül! Azóta is tart ez a jó kapcsolat velük ... Azután a Thá­lia Színház, az Operett, de a Víg­színház, a Pesti Színház, a József Attila Színház is igen készséges' volt... Jaj, csak ki ne felejtsek valakit, mert ahová eddig men­tem, mindenhol megértőén fogad­ták ezt az igényt. Megpróbálok le­hetőleg mindig olyan főpróbára belépést szerezni, ahol jegy kell. így nem olyan iszonyú a tolongás, mint az ingyenesen. Meg persze délelőttre, mert ezek a kis öregek — főleg a Jász utcai szociális ott­hon lakóinak próbálunk ezzel örömet szerezni — este már ne­hezebben mozognak... „Ezek a kis öregek...” - mondja Datner Imre. Eléggé pa radox az ő szájából hallani, hiszel a személyi igazolványa szerin 1906. február 8-án született. A sem lenne elítélendő, ha csa' ücsörögne egy hintaszékben, ji meleg pléddel a térdén és méláz na a múlton. De nem! ö napon ti nyakába veszi a várost, intéz szervez, időre megy, igen ponto san érkezik, s fontosnak érzi hogy minden vállalást maradék talanul elvégezzen. Persze, nemcsak a munka, ; színházszervezéssel a társadalm munka jelent neki igazi örömöl Nagy szeretettel beszél feleségé ről, akivel életét éli, szívesen szó lányáról, Jutkáról, akiről az mondja, bárcsak minden ember nek megadná a sors, hogy ilyei jó gyereke legyen. Igen büszke a unokákra, Mariannra és Zoltán ra, no meg a két picikére, Ta másra és Ágnesre, a dédunokák ra. — Remélem, még jó ideig jö vök-megyek ebben a városban Néha arra gondolok, ha ilyen jó elment az a 84, majd csak legyű röm a hátralévő tizenhatot is ami még a százig hátravan - mondja huncutkás mosollyal. Meg is állapodtunk egy rande vúban, tizenhat év múlva. Nyerges­Nyílt tekintetű, kedves ember. Egyike azon keveseknek, akik szabatos, csiszolt mondatokban fogalmazzák meg mondanivalóju­kat: a beszéd választékossága a gondolat tisztaságát tükrözi. He­gedűs D. Gézát, a Vígszínház mű­vészét az angyalföldiek többsége bizonyára nemcsak a színpadról, a televízióból vagy rádióból isme­ri: ő látja el a Hazafias Népfront által a középiskolásoknak ren­dezett kerületi szavalóverseny zsűrielnöki tisztjét is. — Vajon miért vállalkozik er­re a „szerepre”? — A középiskolások korosztá­lya rendkívül érzékenyen reagál mindenre, és ki tudja, hogy mi felé mozdíthat el egy serdülő fia­talt az ember egy-egy jó tanács­osai vagy kritikával. Először meg­lepett, hogy mennyi szereplési vágy van ezekben a gyerekekben. Én azokat a verset mondó embe­reket szeretem, akik kilépnek az iskolai kötelező tananyagok vilá­gából és személyes mondandójuk van a választott művel. Éppen ezért nehéz úgy dönteni, hogy ne sértsem meg az érzékenységüket. Már önmagában az nagy dolog, hogy van bátorságuk kilépni a közönség elé, hiszen az elmúlt évtizedekben az emberekből ki­kopott az a képesség, hogy gátlás nélkül megnyilvánuljanak mások előtt, akár költők gondolatait tol­mácsolva. Ha semmi mást, csak azt szolgálja ez a szavalóverseny, hogy a résztvevők fölszabadul- tan szerepeljenek, már megéri. Jó lépcsőfok ez ahhoz, hogy a fiatalok valóban szabadon meg­nyilvánuló, önmagukat kifejezni képes polgárokká váljanak. Emel­lett a verseny — nem utolsósor­ban — elkötelezettje a szép ma­gyar beszéd szolgálatának. — Az ön életében is akadt va­laki vagy valami, akitől-amitől tizenéves korában biztatást ka­pott? — Az a vékony erecske, amely ehhez a választáshoz vezetett, ha­sonló lehetőségek között született meg. Műszaki középiskolásként, egyéni ambícióktól vezetve, érzé­keny irodalomtanári irányítással magam is részt vettem egy-két szava’óversenyen, Kazinczy szép kiejtési versenyen, s alkalmam nyílt a megmérettetésre. Olyan élmények értek, amelyek fölbáto­rítottak arra, hogy választhatom ezt a pályát, önbizalmat, önbe­csülést szerezhettem. — A szavalóversenyen kívül akad más is, ami a kerülethez köti? — A színházam! Mi, színészek is érezzük, hogy az itt lakóknak fontos a színház. Egy-egy főpró­bán a legtöbb néző a környék la­kosai közül kerül ki. Én hiszem, hogy nincs olyan színház, ame­lyik ne vallhatná magát nemzeti színháznak, hiszen kivétel nélkül mindegyiknek ki nem mondott programja, hogy mindenkihez szóljon. Mindemellett valameny- nyi színház kínálata tekintettel van arra a miliőre, amelyikben létezik, amire épül. A Vígszínház nagy hagyományú színház, mert az Üj-Lipótvárosnak óriási kultu-

Next

/
Thumbnails
Contents