Angyalföld, 1989 (14. évfolyam, 1-5. szám)
1989. szeptember / 3. szám
SOK A PSZICHOSZOMATIKUS Egy körzeti orvos lokálpatriotizmusa A rendelő egy friss lakótelep tövében lapul. Szó szerint, mert a földszintes épületek szinte megbújnak a Raj'k László utcai sokemeletesek végében. Révész utcai rendelő, az ügyeletes körzeti orvos: Dr. Zellner Ágnes. Vele beszélgettünk a körzet helyzetéről, a paciensek bajairól. — Majd’ kétezer ember tartozik a körzetembe, nyugdíjas alig akad köztük, többségében aktív, felnőtt korúak, olyan harminc-negyvenesek. Ha szociológus lennék, úgy mondanám az a bizonyos „kétgyerekes középréteg” — mondja a doktornő. — Van valami speciális, gyakran előforduló panasz a prakszisában? — Sajnos sok a pszichoszomatikus panasz... A hipertóniás, a gyomorfekély meg a neurotikus tünet... Nem mondhatnám azonban, hogy ez éppen erre a lakóterületre jellemző. Sajnos, ahogy tudom, országos jelenség. De nem is csoda, sok a válás, rengeteget dolgoznak ezek az emberek, akár ép családban élnek még, akár külön ... Azt hiszem, ez az a korosztály, aki már nem tanult meg Kommunikálni... S az utánuk következőknél még rosszabb a helyzet... Nőnek fel a gyeses gyerekek, már ők is szülők, s nincs előttük példa, valódi családmodell. Rohanás-kapkodás^ bölcsödé, óvoda, kulcsos gyerekek, felnőttként az agyonhaj szórtság ... — Ügy beszél, mintha nem is belgyógyászként kezelné a körzetében élőket, hanem legalábbis pszichiáterként... — Nem feltétlen kell lélekgyógyászaira szakosodni ahhoz, hogy az orvos felmérje az összefüggéseket. Igaz, már vagy öt éve komolyan foglalkozom pszichológiával... De azt hiszem, ha csupán a testüket diagnosztizálnám, nemigen tudnék az embereken segíteni. Kell, hogy ismerjem az életüket, a körülményeket ahhoz, hogy segíthessek. Mert hiába írok én fel egy asztmával küszködő öregasszonynak például Diaphyllint, ha tudom, hogy majdnem a plafonig sa- létromos a kicsinyke szobája, csak úgy párologja kifelé a fal az egészségtelen, hideg nedvességet. Ott, abban a lakásban nem tud gyógyulni... Vagy vegyünk egy munkás- szálláson élő, ingázó fiatal férfit. Hiába nincs még negyven se, ha már szétrombolta a lé- pét, máját, tüdejét a sok alkohol, meg a nikotin. — Egy kicsit riasztó, amit mond, mert a naiv, külső szemlélő azt hihetné, hogy egy-egy influenzajárvány, netán megfázás, gyomorrontás űzi csaik az embereket a kör• zeti orvoshoz. — Az lehet, hogy az akut helyzet éppen egy megfázástól alakult ki, de krónikus „háttér tünetek” bukkanhatnak fel a vizsgálatnál. — Doktornő! Elégedett a rendelői körülményekkel? Megfelelőnek érzi az épületet, a gyógyszeres ellátást a munkájához? — A dolgok nem az épületen múlnak! A gyógyszeres készültség megfelelő, van elegendő kötszerünk, alapvető műszerek. De ha már kérdez! fjem éppen a szívem szerint való az a rengeteg adminisztrálás, amit az orvosnak kell elvégeznie. Ha arra gondolok, hogy telefonálni kell, kiráz a hideg. Mert nincs vonal, mert mellékapcsol, mert szétkapcsol ... De ez nem helyi, inkább hazai specialitás ... Ami személy szerint az én bogaram, nem szeretek egyedül dolgozni. Nem szeretek a kis orvosi táskámmal egyedül bandukolni betegtől betegig. Szívesebben dolgoznék teamben, különböző szakosodott kollégákkal. Jó lenne helyben konzultálni, azonnal, egy-egy esetnél. Igaz, kapcsolatban állunk a kórházzal, de ahogyan mondtam, telefonon nem éppen ideális... Rédei Miklós: DIAGNÓZIS Én szeretlek, Te megvetsz, O fölényesen érvelt, S lám a sebet nem gyógyítják az évek. — Ha kérhetne valami változtatást a munkájához, mi lenne az? — Nem is tudom... Talán valami másfajta „terembeosztást”. Tudja, sok esetben a beteg nekem, négyszemközt elmondaná a legintimebb panaszát is, legyen az testi, vagy lelki, de hatszemközt már ■nincs bátorsága, vagy éppen a szemérem tartja vissza. Az asszisztensnek meg nem mondhatom kétpercesként, hogy fáradjon már ki egy kicsit ... Ahhoz, hogy igazi kontaktust tudjak teremteni a paciensemmel, meg kell nyernem a bizalmát. Ez persze, többnyire sikerül is, de lehet, hogy hatékonyabban dolgozhatnék, ha megoldható lenne az a bizonyos „négyszemközt”. — Az eddigi gyakorlat szerint mennyire érzi visszaigazoltnak a körzetéből, hogy bizalommal vannak ön iránt a betegei? — Tudja, egy kicsit olyan ez a városrész, mint a vidék. Köszönnek egymásnak az ismerősök, megyek az utcán, tudom ki hol, hogyan, kivel lakik. Tudom, ki mikor megy nyaralni, kire bízza a gyerekét. Sőt! Volt már olyan, hogy az egyik betegem felhívott, jöjjek már el és nézzem meg az új konyhabútorát... — Egy ilyen kurta beszélgetésben nem jut idő minden fontos dologra, ön szerint van valami megoldás arra, hogy a dialógusunk elején említett pszichoszomatikus tünetek csökkenjenek? — Tudom, hogy ezt már sokszor és sok helyen leírták, de én sem tudok újat mondani. Ez nem egészségügyi probléma! Társadalmi, szociológiai, csak éppen itt csapódik le. Vissza kellene térni a kezdetekig, hogy a család ne csupán ideaként létezzen, igenis maradjanak otthon az anyák a gyermekeikkel, a családfő keressen annyit, hogy megéljen belőle a família. De ez már nem egy körzeti orvos dilemmája! — Köszönöm a beszélgetést. Nyerges Mária ra csak százról beszélhetünk. Sokan más szervezetekhez, számukra szimpatikusabb csoportosulásokhoz csatlakoztak. Felmérésünk alapján 4687 fiatal tart velünk. A kinyilatkozó, a feladatosztó, a határozatot hozó KISZ-bizottság helyett mindinkább szolgáltató, koordináló, képviseleti-érdekvédelmi bizottsággá válunk. Ezt a kezdeményezésünket is példázza a több mint fél éve megnyitott Angyalföldi Ifjúsági Irodánk (Élmunkás tér, Csanády utcai aluljáró). Elsősorban a kerületben élő és dolgozó fiatalok életét próbáljuk ezzel segíteni. Az ide betérő tanácsot kaphat különböző problémáira, rendelkezésére áll például pszichológus, szexuálpszicho- lógus, jogász. Munkavállalási, pálygikezdési, lakásgondjain próbálunk segíteni. A programunkban megfogalmazottakért felelősséget vállalunk. Tőlünk most azt várják, hogy szolgáltatást nyújtsunk. — Ezek szerint a politizáló ifjúsági szervezet, szolgáltató szövetséggé alakult át? — Is-is, mi az alulról jövő igényekhez kívánunk segítséget nyújtani. Ezt egyszerűen szolgáltató centrumnak nevezzük. Ezért is szeretnénk egy szabadidőközpontot létrehozni, ahol a fiatalság mindezt együtt is megtalálhatná. — Tehát, ez egy felhívás is? — Igen, persze ez még csak távlati terv, de kérjük minden kerületi vállalat, intézmény anyagi segítségét, támogatását. Sőt, aki olvassa, adja tovább, hogy a kerületben működő baloldali szerveződések jelentkezését is várjuk, szeretnénk felvenni velük a kapcsolatot. szilágyi Pályázati felhívás! A Hazafias Népfront XIII. Kerületi Bizottsága, az MSZMP XIH. Kerületi Bizottsága, Budapest Főváros XIII. Kerületi Tanácsa, a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza és a Magyar- Szovjet Baráti Társaság XIH. kerületi tagcsoportjai EGYÜTT A BÉKÉÉRT, EGYÜTT A BARÁTSÁGÉRT címmel pályázatot hirdetnek. A pályázat célja: a béke, a népek közötti barátság gondolatának kifejezése, bemutatása, népszerűsítése. A meghirdetők kizárólag a kerületi múlt, illetve jelen történéseit, eseményeit ériintő visszaemlékezések, írásos munkák, tárgyi emlékek feldolgozását várják (életutak felidézésével, közösségek tevékenységének leírásával, barátságok megörökítésével), pályázhatnak a kerületben élők és dolgozók egyénileg vagy csoportosan, írásos anyaggal, maximum 10 gépelt oldal terjedelemben. A pályaművek értékét növelik a csatolt tárgyi emlékek és fotók. A pályázat leadásának határideje 1989. november 1. A pálya- műveket a HNF XIII. Kerületi Bizottságára (Bp., Váci út 50. 1132) jeligével ellátva (zárt borítékban csatolva, a nevet és címet) kell eljuttatni. A pályázati időszak alatt az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, dr. Dömötör Ákos ad folyamatosan felvilágosítást, bővebb információt az érdeklődőknek (Bp. XIII., Váci út 50. Telefon: 149-1501.) A pályázat eredményhirdetésére 1990. január 14-én, Angyalföld felszabadulásának 45. évfordulója alkalmából kerül sor. A legjobb pályaművek alkotói értékes díjazásban (külföldi út, tárgyjutalmak) részesülnek. ANGYALFÖLD 9
