Angyalföld, 1989 (14. évfolyam, 1-5. szám)
1989. május / 2. szám
„NEM KÖNNYŰ Á MI MUNKÁNK” Moldova György a Bűn az élet... című riportkönyvében írta a rendőrökről: „Régóta csodálkozom azon, hogy egy egész ország arra büszke, hogy okosabb, mint a saját rendőrei... Éreztem, hogy az igazság közelről bizonyára másképpen lest.... .. ügy gondoltam, meg kell ismertetnem az olvasókkal a rendőrség munkáját és embereit...’" Ha riportra indul az újságíró, akkor riportalanya „előéletéről” illik ezt-azt tudnia, igyekszik ennek-annak utánanéznie. Igen ám, egy rendőr- kapitány „előéletének” hol nézhetünk utána? A XIII. kerületi Teve utcában áll egy öreg emeletes ház, ez a rendőrkapitányság épülete. A kapitányság vezetőjét, dr. Török Lászlót fogom val- latóra, kérdéseket teszek fel, mikor és miért döntött úgy, hogy ezt a nem igazán népszerű szakmát, hivatást választja. — Valamikor, nagyon régen Újpesten születtem — kezdi. — Mennyi az a nagyon régen? — ötvenkét éve. Végtelenül nehéz körülmények között nevelt fel édesanyám nővéremmel együtt — folytatja —, születésemkor édesapám meghalt. Újpesten éltem több mint húsz évig, a kerület határozza meg bizonyos értelemben az egész pályámat, pontosabban az újpesti sportklub. Ott kezdtem atletizálni, s amikor Győrben, a magasépítő technikumban továbbtanultam, a győri Rába ETO sportolója lettem. Nem jutottam el az érettségiig, szakmát tanultam, épületburkoló lettem. Két évig jártam az országot, ott voltam minden jelentősebb építkezésnél, így Dunaújvárosban, Kazincbarcikán, Sajóbábonyban. A seregbe 1957-ben vonultam be, de akkor már utánpótlás-válogatottként. Két évre rá kerültem az Újpesti Dózsához, illetve a Belügyminisztérium kötelékébe. — Ekkor sportolóként vagy rendőrként? — A sportklub alkalmazottja voltam, de a Pest Megyei Rendőrkapitányságon dolgoztam. Ott ismertem meg egy nagyszerű rendőrt, Köves Imrét — ő a megyei főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője —, aki minden sportolót a szárnya alá gyűjtött, így lettem rendőr őrmester. Továbbra is atletizáltam, magyar válogatott, magyar bajnok voltam 400 méteren, négyszáz gáton. Elég sokat jártam abban az időben külföldre, számomra hamar kinyílt a nagykapu. De higgye el, minden vágyam az volt, hogy nyomozó legyek. Közelről láttam a rendőri munkát... — Mi tetszett benne? — Rendkívül jó csapatba kerültem az akkori bűnügyi osztályon, egy izgalmas területen dolgozhattam, a gyilkossági csoportnál, s szerettem a nehéz ügyeket megoldani. Merem állítani, hogy Pest megye Budapest után a legfertőzöttebb terület a bűnözésben. A kétéves Dzserzsinszkij Főiskola nappali tagozatát a hatvanas évek elején végeztem el, az a mai Rendőrtiszti Főiskola „nagypapája”. Majd visszakerültem Pest megyéhez, ekkor befejeztem az aktív sportolást. Mivel eddig úgynevezett sportkeretes voltam, státust kaptam, s az életvédelmi osztályra osztottak be. 1972- ben az I. Kerületi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője lettem, közben a jogi egyetem padját is koptattam. Miután ledoktoráltam, átkerültem a Budapesti Rendőr-főkapitányság ifjúságvédelmi osztályára, helyettes vezetőnek. — Szinte töretlen, felfelé ívelő a pályája, s ha jól számolok, mindössze csak harminckilenc éves ekkor. — Igen, ám 1980-ban saját kérésemre áthelyeztek a XXII. kerületi kapitányság bűnügyi osztályának élére. — Ez visszalépés? — Én oldallépésnek nevezném, sok embernek szálka voltam akkoriban a szemében. Sportoló voltam, fiatalemberként kerültem pozícióba, másképpen oldattam meg, más oldalról közelítettem meg a riehézségeket. Nem dramatizáltam a dolgokat, mert a rendőrségen lehet szemellenzősen is dolgozni, s bizony sokan így is tevékenykedtek. Volt a „lapomon” még két fekete pont, az egyik, hogy a feleségem szülei 1956-ban diszszidáltak, s a nejem divatszakmában dolgozik. — Ez is „bűn”? — Ha valakinek .butikja volt, nem az? — Említette, hogy 1936-ban született a fia. Az ön pályáját választotta vagy a divatszakmát? — 0 fotóriporter a Népsportnál. — Mióta próbálja itt, a XIII. kerületben a bűnözést visszaszorítani? — Bűnügyi osztályvezetőként kerültem 1986-ban ide, s múlt év szeptember 1-jével lettem a kapitányság vezetője. — Ismét visszatérek Moldova könyvéhez, aki azt írja, hogy csak a 60-as évekig lehetett Magyarországon a köz- biztonságról beszélni, hogy manapság vannak Budapestnek olyan kerületei, utcái, ahol tizenegy után nem tanácsos magányosan végigmenni. Hogy áll ez a XIII. kerületben? — A bűnügyi munka a korábbi időkhöz mérten — csak a 70-es évekig menjünk visz- sza — rengeteget változott, vagyis romlott. A bűnelkövetők száma megduplázódott, sokkal kvalifikáltabbak, rafináltabbak lettek, nagyobb köztük az összefonódás, bizonyos értelemben Magyarországon is kialakult egy alvilági réteg. Most már vannak eszközeik, gépkocsijaik, rádió adó-vevőjük, könnygázpisztolyuk, s ezt bizony a rendőrök ellen is használják. Ez a bűnözői réteg tudatosan, előre kitervel- ten követi el a bűncselekményt, s tudja, hogy az ebből származó holmikat kinek fogja eladni. Kemények, elszántak. Nem könnyű a mi munkánk ... Azt kívánom, hogy azok, akik azt mondják, hogy nem szimpatikus a szakmánk, egy huszonnégy órára vegyék fel az egyenruhát és menjenek ki az utcára ... Akkor talán majd nem próbálnak lejáratni bennünket. szilágyi ágnes Az ARMAFILT ipari Szövetkezet 1977- ben alakult, két, régi hagyományokkal, nagy múlttal rendelkező szövetkezetből. Az egyik a Gépszakmai Szövetkezet Í948- ban, a másik, a Műszaki Tömítő Szövetkezet 1949-ben kezdte meg működését. Mindkét szövetkezet megalapításában igen jelentős volt a korábbi iparosok összefogása, akik termelőeszközeik vagyoni hozzájárulásával segítették a két szövetkezet megalakítását. Az alapítás óta eltelt negyven évben óriási fejlődés tapasztalható. A manufakturális korszerűtlen kisüzemből modern középüzemmé fejlődtünk — saját erőnkből, időnként olyan gazdasági, politikai környezetben, amikor nem volt olyan kedvező a szövetkezeti ipar megítélése, mint napjainkban. A Gépszakmai Szövetkezet alakulásakor szerelvényeket, különböző célgépeket gyártott, a Műszaki Tömítő Szövetkezet pedig tömítés- és szerelvénygyártással kezdte működését, mely a 60-as évek végép olaj- és levegő szűrő-gyártással bővült. A szövetkezet jelenlegi profiljában megmaradt a tömítés-, az olaj- és levegő- szűrő-gyártás, a szerelvénygyártás, valamint igen jelentős a csak tőkés exportra készülő csatornázási szerelvények gyártása. A két szövetkezet 1950-ben körülbelül 40 fővel, alig 1-2 millió Ft-ot termelt. Ezzel szemben 1988-ban 750 millió Ft értékű árut állítottunk elő, 585 dolgozóval. Értékesítésünkből mintegy 157 M Ft a tőkés export. 1988-ban a szövetkezet pályázott a bér- klubba való felvételre. A pályázatra való jelentkezést elfogadták, melynek feltételeit az év során sikerült teljesíteni, ezáltal a béreket éves szinten 10%-kal tudtuk növelni. Ezzel a béremeléssel a szövetkezet dolgozói kevésbé érezték meg az infláció hatását, kevésbé csökkent az életszínvonaluk. 1989-ben Is egyik legfontosabb feladatának tekinti a szövetkezet vezetősége, hogy gazdálkodásunk hatékonyságát növelve — többletteljesítmény mellett — olyan bérnövekedési lehetőséget teremtsünk a dolgozóknak, hogy életszínvonal-csökkenést ne, vagy legfeljebb kismértékben érezzenek. Éppen ezen céljaink elérése érdekében nem a létszámleépítést, 'a termelés visszafogását, nem fogyókúrás gazdálkodást, hanem ennek ellenkezőjét, az előremenekülést választjuk. 1989-ben növelni kívánjuk a termelést, fokozzuk fejlesztési tevékenységünket. Csökkentjük az önköltségünket. Terveink megvalósíthatósága adta lehetőséget, valamint a szabadabb bérgazdálkodási lehetőséget kihasználva, február elejétől 11%-kal növeltük a dolgozók bérét. Reméljük, céljaink valóra váltásában nagy segítség lesz az érdek-képviseleti szervünk által kezdeményezett új va- gyonérdekeltségi rendszer bevezetése, amely visszaállíthatná a szövetkezeti tagoknál azt a tulajdonosi tudatot, ami negyven évvel ezelőtt, a szövetkezet megalakításakor jellemző volt az alapító tagokra, és ez jelentősen segítette a szövetkezet gazdaságos működését. Mendel Márton 8 ANGYALFÖLD Az elnök: az ARMAFIL TIpari Szövetkezetről
