Angyalföld, 1986 (11. évfolyam, 1. szám)
1986. április / 1. szám
Amikor a Magyar Úttörők Szövetsége 40. évfordulója alkalmából kerekasztal-beszélgetést hívtunk össze, arra gondoltunk, hogy visszaidézzük az elmúlt évtizedek fontosabb állomásait olyan úttörővezetőkkel, akiknek nagy szerepe volt és van kerületünk mozgalmi életében. Aztán, ahogy belelendültünk, egyre inkább úgy éreztem, nem szabad kérdésekkel szabdalni a párbeszédet. S miközben tudatosan hagytam, hogy szubjektív élmények, meghatározóvá vált emlékek sorát elmeséljék, két dolgot sajnáltam igazán: azt, hogy nekem nem voltak ilyen, a szó pozitív értelmében vett „megszállott” úttörővezetőim, s hogy nem találták még ki a hangos cikket. Mert meggyőzően visszaadni, híven tükrözni a beszélgetés hangulatát — szinte lehetetlen. — Emlékszel? — Na és akkor ... — Hát soha sem felejtem el... — Jaj, tényleg, erről jut eszembe... Kifogyhatatlannak tűnt apró epizódjaik sora, és látszott: ezernyi szállal kötődnek a mozgalomhoz. Dr. Nagy Józsefné pedagógiai felügyelő, 18 évig volt csapat- vezető : — Pedagógiailag és emberileg is többet kaptam a mozgalomtól, s túlzás nélkül állíthatom, hogy pedagógussá is a mozgalomban váltam. Annyi minden kedves történet idéződik vissza bennem, nem is tudom, melyikről beszéljek. A mozgalom 25. évfordulójára meglepetést készítettünk a berettyóújfalusi gyermekváros lakóinak. Mi 100 kötényt vittünk, s a várt élmény nem maradt el. Azonnal felvették a pajtások, s tüsténkedni kezdtek. A szovjet pioníroknak pedig egyszer virágmag-kollekciót gyűjtöttünk. — Persze figyeltünk a világnézeti-politikai nevelő munkára is. Kirándulásaink során — ha hősi emlékművet találtunk — tisztelegtünk az elhunyt hősök előtt. Volt érzelmi hatása ezeknek, mert úgy meghatódtak a gyerekek. Na és a táborok! Nem volt összkomfort, személyzet. Magunk főztünk, vásároltunk, a papinál vettük a körtét, kannába fejték a tejet. Vizet cipeltünk, mosogattunk... Ez a romantika hol van ma már? Éjjel fél kettőkor mentünk megnézni a napfelkeltét. Láttuk, hogyan párolgott az avar, jöttek az őzikék, és jött fel a nap... — Volt, hogy 70 gyerekkel mentem Hollóházára a szüléimhez. A padláson, a csűrben aludtunk, illatos szalmában. Na és az idő! Ha egyik nap esett az eső, úgy tudtam hinni abban, hogy holnap kisüt a nap. És mindig kisütött! A pénz? Nem a szülőktől kértük. Az üzemek hulladékaiból készítettünk ezt- azt, s eladtuk. Bérmunkát vállaltunk, gyógynövényt csomagoltunk. A sok apró kéz olyan ügyes volt, szerettek jönni, a családok ÚTTÖR Ő- VEZETŐKKEL a tegnapi és a mai úttörőéletről Dr. Nagy Józsefné átadja a kötényeket dr. Alberth Bclánénak a Hajdú megyei úttörőtitkárnak átszervezték még a programjaikat is, ha kellett... Seres Bella Pál tanár, párttitkár a Rajk László Általános Iskolában, 25 évig volt csapatvezető és helyettes: — Ami engem leginkább a mozgalomhoz köt, azok a nyári táborok. A nyarakat megtervezni — nemcsak a táborozási szakbizottság tagjaként csináltam szívesen — hobbimmá vált. Az úttörőcsapatok újjáalakítása után, 1957-ben, kezdetben kölcsönzött, később saját, majd váltó- és vándortáborokban nyaraltunk. Azt hiszem, sokaknak felejthetetlen az ózdi. Pontosan húsz évvel ezelőtt, ott történt: forradalmi múltunk után nyomozva megtudtuk, hogy 5 bányász hősi halált halt. Partizánként fegyverhez jutottak, de elfogták őket. Emléktáblát adtunk át az ottani úttörőcsapatnak. Az avatásra eljöttek a hozzátartozók, kivonult a bányászzenekar is, és mi büszkék voltunk és meghatódottak, hogy kezdemenyezesúnkre méltó emléket állíthattunk ott, ahol kivégezték őket. Nem kis tett volt, 15 nap alatt a történet feldolgozása, az engedélyek beszerzése, a tábla elkészíttetése, az ünnepség lebonyolítása. — Mi filmeket vetítettünk — a gyerekek voltak a mozigépészek —, hogy ebből a bevételből a tábor költségeit fedezzük. Saját magunk teremtettük meg a feltételeket, magunk építettük fel a tábort, pucoltuk a krumplit, a zöldborsót és az uborka sokszor már nyersen elfogyott... Ma már biztosan tudom, hogy az úttörőmozgalomnak köszönhetem, hogy nem váltam meg a pedagógus pályától a mai napig sem. Szoboszlay Béláné 13 évig volt csapatvezető, most a kulturális szakbizottság vezetője, a Rajk László utca 81-ben tanít: — Nagyon fontosnak tartom, hogy az önzetlen vállalás ne kopjon ki a mozgalomból. Hiányolom a csapatok mai hagyomány- rendszeréből a dicsöségkönyvet. Ebbe az aranynaplóba bekerülni nem kis dolog volt! Egy-egy kitüntetés átadására meghívtuk a szülőket is. Kár, hogy ez ma már nem szokás, pedig fontos kapocsnak számított. A táborozásokat úgy a hetvenes évek közepéig jutalomként tartották számon. A mai összkomfortos táborok háttérbe szorítják a kezdeményezőkészséget, az önállóságot. Ezért elengedhetetlen, hogy visszahozzuk a régi táborozások romantikáját. Nagyobb hangsúlyt kell helyeznünk az egyéni értékelésre, s jobban figyelemmel kell kísérni a rajok munkáját is. Gergely Amália 11 éve az úttörőház igazgatója: — Nagyon nehéz egy-két eseményt kiválasztanom, hiszen azok közé a szerencsés emberek közé tartozom, akiknek a munkája nem mindennapi terhet jelent, hanem rengeteg öröm forrása. Igaz, ennek az örömnek megvan az ára, hiszen ez a feladat egész embert kíván. Munkakörömnél fogva alkalmam nyílik arra, hogy az úttörőház tevékenységét úgy irányítsam: aki hozzánk bejön, igazi, családias légkört, jó barátokat és társakat találjon magának. — Üttörővezetői munkámban a legtöbb élményt számomra is a táborok nyújtották. Nem is tudom szám szerint megmondani, hány tábort vezettem, közülük is legbüszkébb a már hagyományossá vált angyalföldi művészeti szaktáborra vagyok. Azt hiszem, soha sem lehet elfelejteni, hogy Angyalföld néptáncos úttörőivel — Európát busszal végigutazva — eljuthattunk Franciaországba. Olyan fergeteges sikerünk volt, s olyan hihetetlen teljesítményt nyújtottak a gyerekek, hogy ma is megborsozom, ha rá gondolok. Szavak nélkül is tudták: ők itt magyarok, s hogy nekik mi a küldetésük. Nem kis kő esett le a szívemről, amikor erről a hosszú útról gond és probléma nélkül megérkeztünk. Halász Etelka a legifjabb, 1982 óta a kerület úttörőelnöke: — Számomra a kisdobosavatások a legemlékezetesebbek. Sok kis meghatódott arc, tiszta, sugárzó tekintet, őszinte öröm — szóval nem lehet ezeket a kis emberkéket elfelejteni. Angyalföldi tanítóskodásom alatt történt, hogy egy pol-beat együttes eljött hozzánk. Olyan hangulat teremtődött, hogy talán akkor köteleztem el magam végleg az úttörőmozgalom mellett. Úttörőelnökként már én is beszámolhatok szép két hetemről. Az ifivezetőkkel szerveztünk egy romantikus tábort, ahol újra felfedeztük magunknak a természetet, s azt hiszem, érzelmileg- tartalmilag valamennyien gazdagodtunk. S hogy még mi mindenről szó esett! Arról, hogy a pártbizottságnak miért nincs most is elnyerhető vándorzászlaja, hiszen ez fontos hajtóerőt jelentett a csapatok életében. Hiányoznak a próbázások: nagyon meg kellett küzdeni a gyerekeinknek és a vezetőknek is a csillagokért. No meg arról, milyen nehéz feladat előtt áll az úttörőmozgalom. Régen szinte csak az iskolában volt rádió, filmvetítés, lemezjátszó .. . Ma már az otthonokban található videókkal nehéz versenyre kelni. Sajnos az elanya- giasodott szemlélet eluralkodott a gyerekekben is. Nehéz a számukra pluszt nyújtani. Sok-sok leleményre, gyermekeket szerető és ismerő pedagógusokra, úttörővezetőkre van szükség ahhoz, hogy a mozgalomhoz tudják kötni a pajtásokat. Azt hiszem, beszélgető partnereim most is képesek erre. (csorba) ANGYALFÖLD 9 Szoboszlay Béláné tíz évvel ezelőtt — ballagáson a gyerekek között
