Angyalföld, 1986 (11. évfolyam, 1. szám)
1986. április / 1. szám
A KERÜLETI TANÁCS 1986. ÉVI TERVE A XIII. Kerületi Tanács 1986. január 30-j ülélsónek napirendjére került a vb javaslata a tanács és szervei 1986. évi működési és fejlesztési tervére. A napirend előadója Kánvási Péter, a tanácselnök általános helyettese volt. A tanácsülés elé terjesztett 1986. évi tervjavaslat fő jellemvonásait az határozza meg. hogy a VII. ötéves terv induló évében a középtávú terv központi társadalmi-gazdasági programjaival összhangban lévő tár&ada- lompolliitilkal céloknak, a kerület VII. ötéves tervkoncepciójában körvonalazott — az 1985. novemberi tanácsülésen elfogadott — prioritásoknak már érvényesülniük kell. E koncepciónak megfelelően az idei tervnek is elsődleges célja a meglévő intézményihálózat üzemeltetési feltételednek biztosítása, az intézmények rekonstrukciója. felújítása mellett a lakásellátás javítása és a tlanulólétszám növekedésével összefüggésben jelentkező nagyobb közlép- és általános iskolai tan teremszükséglet kielégítése. foglalja a tanácsi vállalatok kiadási előirányzatát és az út-híd fenntartás, korszerűsítés céljára szolgáló összegeket is. Az idei tanácsi gazdálkodás egységes pénzalapjának 10,1 százalékát az ún. érdekeltségi bevételék fedezik, amelyeknek alakulásába a kerületi tanács tevékenységének közvetlen hatása vön. E 'bevételek előirányzatainak mintegy 80 százaléka fejlesztési célokat szolgál. Ezeknek a bevételeknek a körébe tartoznak például a településfej - lesztésli hozzájárulásból, az építési telkek eládásából és tartós használatba adásából, a lakásforgailmlazásiból szármázó bevételek, a kerületi vállalatoktól és intézményektől eredő átvett pénzeszközök, a közterület-használati díják éis az üdülőhelyi díjak. Az említett bevételi forrásokból szármázó pénzalap költségvetési ki- adásáidak 47,2 százalékát a működési kiadások, 14 százalékát a fejlesztési kiadások teszik ki, 37 százalékukat pedig vállalati támogatásra kívánják felAz idei terv másik fő jellemvonása az, hogy — a tanácsi gazdaságirányítási rendszer változásával összhangban — ez évitől kezdődően a kerületi tanács is egységes pénzalapból fedezi működési, fenntartási és fejlesztési kiadásait. Ennek az egységes pénzalapnak a bevételei 3 fő forrásból: a szabályozott bevételekből, az állami támogatásból és az egyéb érdekeltségi bevételekből származnak. Az egységes pénzalap idei előirányzata 983,8 millió forintot tesz ki. Ennek az összegnek több mint egyhaiilmadát, 350,5 milliós összegbein a szabályozott bevételek fedezik; ebbe a körbe tartoznak a működési bevételeknek az előző évit csupán csekély mértékben meghaladó, a lakossági adókból szármlazó bevételeknek az előző évi tényszámnál mintegy 45 százalékkal magasabb és a városi és községi hozzájárulásnak — az új szabályozás eredményeként az előző évinél jovial magasabb — előirányzatai. Az egységes tanácsi pénzalap 48,6 százalékát fedezi az állami támogatás. Ez utóbbi a szabályozott bevételeknek oly módon való kiegészítését szolgálja, hogy ez a két forrásnem együttesen fedezne a biztonságos gazdálkodási szintet. Az állami támogatás magában ANGYALFÖLD Üj húsbolt nyílt az Országbíró utcai lakótelepen használni. A fejlesztések év végi pénz- miaradványánlak előirányzata 1,8 százalék. A működtetés feladatait a kerületi intézmények zavartalan üzemeltetésének tennlivaiói szabják meg. A kerületi tanács elsődleges céljának tekinti az indokolt szakmai igények és a pénzügy lehetőségek összhangjának a megteremtését. Ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy a működtetési és fenntar- tásii kiadásokra szolgáló — az 1985. évi tényszámokat 49,3 millió forinttal meghaladó — előirányzat csak szerény szinttartására lesz elegendő, így azzal nagyon körültekintően és takarékosan kell gazdálkodni Az előirányzat növekedéséből kell fedezni többek között a margitszigeti park fenntartását, a tanácsi és intézményi dolgozók 5 százalékos bérfejlesztését, az intézmények élelmezési normáinak emelését és a szociális segélyek mintegy 4,4 milliós növelését. Érdemes megemlíteni, hogy például a parkfenntartás feladatait — amelyek túlnyomó részét a tanács a Fővárosi Kertészeti Vállalattal végezteti el — a 24,5 milliós előirányzat csak igen szerény mértékben fedezi, ezért a lakóterületen létrehozott kisebb zöldterületek fenntartásáról, gondozásáról ezután is társadalmi erőből kell gondoskodni. Speciális ellátásra, társadalmilag különösen fontos feladatokra 1986-ban 10,9 millióval használnak fel többet, mint az előző esztendőben. A vállalati támogatásra szánt 363,4 millió forint csaknem teljes egészében az Ingatlankezelő Vállalat lakásfelújí- tásainlak támogatását szolgálja. A kerületi tanács idei tervének legfontosabb fejlesztési célja az. hogy az előző ötéves tervidőszakból áthúzódó beruházások megfelelő pénzügyi fedezetét biztosítsa. Így például 16,9 millió forint felhasználásával — amelyből 4 milliót a fővárostól kapott céltámogatás biztosít — idén be kívánják fejezni a 258 lakásos Dunyov II. lakótelep építését. A lakótelepi parképítések tervezési és kivitelezési munkáira 5,7 millió, az egészségügyi és szociális szolgáltatások fejlesztésére 8,2 millió forintot irányoztak elő. Az utóbbi tételből elvégzik a Jász u. 130. sz. alatti nyugdíjasklub befejező .munkáit és berendezik az új intézményt. A településfejlesztési hozzájárulásból már az idén 7 milliót használnak fel a szociális étkeztetés bővítésére és tanácsi fenntlartású éttermek kialakítására. további 2 millió forintot pedig a szociális gondozói hálózat továbbfejlesztésére. Ugyancsak a településfej- lelsztesii iiozza.rai u.uAo n \.. ja a népszigeti nyári napíktfzis tábor iki- alakítása, amelyre már az idén 12 milliót fordítanák. A kulturális célt szolgáló fejlesztések legnagyobb tétele a Radnóti Miklós u. 8—10. sz. alatti általános iskola rekonstrukciója, amelyre 23,5 millió forintot irányozták elő. Lakótelepi gépkocsiparko 1 ók építésére 3,5 millió, kiépítetlen utak felszámolására 3 millió forintot kívánnak idén felhasználni. 21,2 milliós előirányzattal szerepel a tervben a lakásépítés és -vásárlás helyi támogatása (ennek az összegnek csakem a felét a fővárositól kápott céltámogatás fedezi). A Killián György Gimnázium tanuszodájának felújítására előirányzott összeg 5 millió, az ügyvitel-gépesítés korszerűsítésére szánt összeg pedig 1,5 millió forintot tesz ki. A tanácsi gazdálkodás új rendszerében megnövekedett a tanács testületének szerepe az előirányzatok kialakításában. a rendelkezésre álló pénzeszközök felhasználásában. Ezt a megnövekedett szerepet fejezté ki a januári tanácsülés nagy aktivitás jegyében lezajlott napirendi vitája is. Új javaslatok egész sora hangzott itt el. olyan javaslatok, amelyek megvalósítására a korábbi szabályozás mellett nem volt lehetőség, most azonlhaln — bizonyos korlátok között — mód nyílik a pénzeszközök átcsoportosítására is. A választott testület a kerület felelős gazdájaként tanácskozott az idei tervről és a tartalmas vita után azt egyhangúlag elfogadta. A testület tagjai felelősségtudattól áthatva vesznek részt a végrehajtásában is. mindenekelőtt a településfejlesztési célok valóra váltásában. ezzel is híven szolgálva választóik. a kerület egész lakosságának érdekeit. (hajdú)