Angyalföld, 1985 (10. évfolyam, 1-4. szám)

1985. március / 1. szám

A felszabadulási akadályverseny nyertesei Helytörténeti vetélkedő az évforduló jegyében Múlt év novemberében fo­galmazódott meg a vetélkedő szervezésének gondolata, a Hazafias Népfront kezdemé­nyezésére, kerületi helytörté­neti, honismereti klubjának bevonásával, hazánk felszaba­dulásának 40. évfordulója tisz­teletére. A vetélkedő céljáról, jelenlegi állásáról, a felada­tokról Jelenics Józseffel, a Ha­zafias Népfront helytörténeti, honismereti klubja vezetőjével beszélgettem, mint legilletéke­sebbel, hiszen ő egyben a ve­télkedő vezetője is. — Szeretnénk közelebb vin­ni az emberekhez, megismer­tetni a negyven évvel ezelőtt történteket, hogy mind többen átérezzék, köznapi története­ken keresztül is: mindaz, ami ma már történelem, életünk része volt nem is olyan régen, s a nyomait ma is kézzelfog­ható valóságként érzékelhet­jük. — A jelentkezésnél nem szabtunk korhatárt, bárki be­nevezhetett, az iskolástól a nyugdíjasig. Körzetenként több csapat is indulhatott — akár a lakóterülettel közösen is —, de azt kikötöttük, hogy egy-egy csapat öt főből álljon. Nem zártuk ki a versengésből a helyi gyárakat, üzemeket sem. így végül is tizenhárom körzeti és hat üzemi csapat — a Magyar Hajó- és Darugyár­ból — nevezett be. — A vetélkedő módszereit, programját a közművelődési bizottsággal közösen alakítot­tuk ki. Múlt év december 20-ig lehetett jelentkezni, első fel­adatként egy öt fényképből álló sorozattal, Angyalföld 1985 címmel, amely a mai Angyal­földet mutatja be. A másik feladat, amelynek beküldési határideje ez év február 13. volt, meghatározott célkérdé­sek alapján, a kerület felsza­badulásakor itt élt emberekkel készített visszaemlékező ri­port, írásban vagy magnószala­gon. Eddig nyolc írás és öt hangkazetta érkezett be, eze­ket, valamint a fényképeket is pontozással értékeljük. Az így megszerzett pontokkal indul­nak a csapatok a vetélkedő döntőjén, március 22-én, ahol lesznek kérdések zenei beté­tekkel, feladatlapok és szelle­mi totó is. — Volt-e már érdekes, vagy jelentős anyag a beérkezettek között? — Igen, például nagyon ér­tékes, több száz anyagot tar­talmazó gyűjtést kaptunk Ná­das István vegyészmérnökről, aki a KMP első tagjainak egyike volt, és az Űjpesti rak­part 7. számú házban levő nyomdában politikai célú röp- iratokat, hamis okmányokat állított elő 1944-ben. Az illega­litásban „Pecsétőr” volt a ne­ve. Az anyagban voltak bé­lyegzőlenyomatok, vatikáni ol- talomlevél, ami igen nagy rit­kaság, és Galilei-köri tagsági lap, valamint Kállai Gyula nyilatkozata arról, hogy mi­lyen értékes munkát végzett az ellenállási mozgalomban Nádas István. Ezt az anyagot már a helytörténeti kiállítá­son is felhasználtuk. — Milyen segítséget nyújta­nak a résztvevőknek a felké­szüléshez? — Riadtunk erre a célra egy Honismereti módszertani tájékoztatót, és egy hat könyv­ből álló irodalomjegyzéket. Ezek a könyvek Angyalföld múltjával és jelenével foglal­koznak, nem túl terjedelmesek és könyvtárban beszerezhetők. Egyikük, az Angyalföldi ABC című, a népfront által készí­tett segédanyag. A területen túlmutató tájékozódáshoz pe­dig a Népi demokráciánk útja 1944-től ’62-ig című könyvet ajánlottuk. Ezeken kiviül le­hetőséget nyújtottunk az ugyanilyen tárgyú úttörőve­télkedő értékelésén való rész­vételre és a helytörténeti kiál­lítás megtekintésére. — Hogyan történik a vetél­kedő értékelése? — Az értékelést rögtön a vetélkedő lezajlásakor elvé­gezzük és az első négy helye­zett csapat díjazásban is része­sül. Szerencsés helyzetben va­gyunk, mert a Hazafias Nép­front által felajánlott három­napos Hajdú-Bihar megyei or­szágjáráson kívül — ami a második díj — egy háromna­pos csehszlovákiai út lesz az első díj és az Állami Könyv­értékesítő Vállalat is felaján­lott a győzteseknek 5000-5000 forintos díjakat, amelyeket a harmadik és negyedik helye­zett csapatok kapnak. — Végül is mit nyújt ez a vetélkedő? — Már az eddigiek is igazol­ják, hogy megfelelő segítséggel, irányítással még negyven év­vel a felszabadulás után is rengeteg új dolgot fedezhe­tünk fel az akkor történtekről, s ez o kutatómunka minden­képpen hozzájárul ahhoz, hogy megőrizzük ezeknek az idők­nek, a sok hétköznapi hőstet­tet végrehajtó embereknek az emlékét, hogy jóbban kötőd­jünk lakóhelyünkhöz. Dák Andrea A kerületi úttörőcsapatok felszabadulási versenyén az I. helyet az 5477. sz. Sallai Imre úttörőcsapat Calypso őrse, a II. helyet az 5477. sz. Sallai Imre úttörőcsapat Lengyel József őrse nyerte el. Jutalmuk: há­romnapos országjáró autóbusz­kirándulás a tavaszi szünet­ben. A III. helyezést a 239. sz. Várkonyi György úttörőcsapat CIMEA őrse, valamint a 647. sz. Petőfi Sándor úttörőcsapat Szabadság őrse szerezte meg. Jutalmuk egy-egy ötvenkötetes könyvtár. Külön díjban részesítette a zsűri Soós Andreát, az 5477. sz. Sallai Imre úttörőcsapat Hely- történeti őrs tagját az általa szerkesztett 1945—1985 című naplóért — jutalma: részvétel a nyertes őrsökkel együtt a há­romnapos tavaszi országjárá­son. A felszabadulási fotópályá­zat I. díját (háromnapos tava­szi országjárás) a 345. sz. Hu­nyadi Mátyás úttörőcsapat fo­tóklubja nyerte el. A fotópá­lyázat egyéni I. díjának nyer­tese Jarecsni János, a 733. sz. Zrínyi Ilona úttörőcsapat tagja (jutalma: részvétel a háromna­pos országjáráson). Az üzemtörténeti pályázaton a legjobb eredményt Ladányi Katalin, az 5477. sz. Sallai Imre úttörőcsapat tagja érte el, A Ganz-Mávag Felvonógyár kialakulása és fejlődése című munkájával. Jutalma ugyan­csak a háromnapos tavaszi or­szágjáráson való részvétel. A bíráló bizottság — a nyer­tes úttörők kitartó és szorgal­mas munkájának elismerése mellett — köszönetét fejezte ki tanáraiknak, úttörővezetőik­nek is azért, hogy felismerték a történelmi játékban rejlő nagy lehetőségeket és erre fel­hívták tanítványaik figyelmét. Külön köszönte meg a zsűri az 5477. Sz. Sallai Imre úttörőcsa­pat tanárainak közreműködé­sét. A zsűri köszönetét nyilvání­totta a szülőknek, nagyszülők­nek és mindazon angyalföldi lakosoknak a segítségéért, akik visszaemlékezéseikkel hozzá­járultak Angyalföld múltjá­nak, a felszabadulás körülmé­nyeinek megismeréséhez. ANGYALFÖLD LO

Next

/
Thumbnails
Contents