Angyalföld, 1985 (10. évfolyam, 1-4. szám)
1985. március / 1. szám
r Az angyalföldi általános iskolák .tanulói a múlt év novemberében olyan idősebb személyeket kerestek fel — és készítettek velük riportokat '—, akik mint felnőttek vagy .gyerekek itt érték meg a felszabadulást 1945 januárjában. A beszélgetéseket magnófelvételeken rögzítették vagy írásos feljegyzést készítettek róla. Mivel a kérdések minden csoportnál azonosak voltak, igen sok érdekes adat gyűlt össze a kerület fel- szabadulásával kapcsolatosan. Így a gyerekek mélyebben, alaposabban megismerhették a felszabadulás körülményeit. Az egyik kérdés arra vonatkozott, hogy mennyi időt töltöttek az óvóhelyen (légópincében) 1944—45-ben? Erre általános!thatóan az a .válasz hangzott el, hogy kerületünkben 1944 karácsonyán költöztek le az emberek a pincékbe és onnan január közepén vagy végén jöttek fel. Folyamatosan 3-4 hétig voltak a pincében.. Az összezsúfolt helyiségben, megfelelő tisztálkodási lehetőség híján bizony meg is tetvesed- tek az emberek, bármennyire is óvakodtak ettől. Az is érdekelte az ifjú felderítőket, hogy mivel világítottak a pincében. Az egykori pincelakók elmondták, hogy gyertyával, mécsessel, néhány helyen petróleumlámpával, miután villanyvilágítás nem volt. MIT ETTEK, ITTAK? Szinte egybehangzóan azt vallották, hogy a vízellátás — ha időnként és egyes helyeken akadozott is — gyakorlatilag zavartalan volt és a földszinten vagy a pincékben levő csapokból folyt a víz. Az egyik visszaemlékező így fogalmazott: „A víz nagyon nagy |kincs volt.” Mások elmondták, hogy régi kutakat tisztítottak ki, így .például a Kartács u. 27. számú házban, de volt, ahol havat olvasztottak és abból nyertek vizet. Nagyon megdöbbentette a gyerekeket az a válasz, amelyet arra kérdésükre kaptak, hogy mit ettek? itt megismerkedtek a háborús éltelek egész sorával. Megtudták azt, hogy 1944 karácsonyától a felszabadulásig az üzletek már zárva voltak és így vásárolni nem lehetett. Kukoricából készült prósza, melasz, marmaládé szerepelt az étlapon. Rántott leves, bab és sárgaborsó volt heteken át a táplálékuk. Sok kerületi lakó úgy emlékezett vissza az Elektromos pályával szemben álló „Piros malomra” (régi raktárépület), hogy a italán évtizedek óta ott tárolt sárgaborsó angyalföldiek ezreit mentette meg az éhhaláltól. Húst már hónapok óta nem láttak. A Thälmann utcai iskola egyik tanárnője, Erzsiké néni — aki a Váci út 171. számú házban lakott — így emlékezett vissza: „Az egyik reggelen nagy öröm érte a ház lakóit. Egy lelőtt, megfagyott lovat találtunk a ház előtt, amelyet baltával igazságosan szétosztottunk a ház lakói között.” Mások így emlékeznek a korabeli húsellátásra: „elhullott lovakból főztünk húslevest, meg pörköltet készítet26 így éltek 1945-ben tünk. A lóf asírt már ünnepi csemegének számított. Megismerkedtek a gyerekek a buci nevű péksüteménnyel is. Amikor egyikük megkérdezte: „az mi volt?” — ezt a választ kapta: „olyan hosszúkás kis vakarák.” A Petneházi utcai kenyérgyárra nagyon sokan emlékeztek vissza úgy, hogy az ott dolgozó néhány pék a legnehezebb napokban is sütött. Mások a Csángó utcai pék emlékét őrizték. Voltak, akik az Országbíró utcai péket dicsérték, mások a Dagály utcai Truczl pék feleségére emlékeztek, aki a kemence mellé állt, amíifa férje .katona volt. HALOTTAK, SEBESÜLTEK Harc közben halottak is voltak. Egy kerületi lakos szívmarkolóan idézte fel emlékeit: „A férjemet azon a napon vitték el, amikor a kisfiam született. Azután soha többé nem jött vissza.” A halottakat a parkokban, a tereken, a Duna partján, a Huba utcai volt zárda kertjében vagy a Béke téren temették el. Ezeket később 1945-ben és 1946-ban ki- hantoliták és elvitték a temetőkbe. A sebesülteket a Róbert Károly körúti kórházban látták él, ezenkívül a Szabolcs utcában és a Váci úti Fertőtlenítő Intézetben is. Űj szülőotthont avattak 1945 őszén az OTI-telepen Sok adat érkezett arról is, hogy Angyalföld lakói a legvadabb terror ellenére is milyen bátrak voltak. Így többek között a Kartács u. 25. számú házban több katonaszökevényt és üldözöttet bújtattak. Az Üteg u. 3. szám alatti épületben a Szabó házaspár és Klein János 53 napig bújtatott négy szovjet pilótát, akiket sebesülten a Róbert Károly körúti kórházból szöktettek meg. Mások arról tudósítottak, hogy a pesti oldal felszabadulása után angyalföldi munkások lőszert segítettek szállítani a befagyott Duna jegén át a Margitszigetre, a Vörös Hadsereg ott harcoló katonái részére. EMLÉKEK A KERÜLET FELSZABADULÁSÁRÓL „Szovjet földről, két előőrs járása ritmust vert a Váci úti járdára — január volt, a szél néha meg-megdllt hallgatni a kemény léptek ritmusát.” (tSzüdi György) jlíilI|lfÍ)IB JKKVI? A győzelmes Vörös Hadsereg felszabadította területünket a németek, a nyilasok lerombolták az országot - Nekünk kell a romokból fölépíteni, virágzóvá tenni Budapest varosát. A Magyar Kommunista Párt megkezdi működését. Meg lógja valósítani Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének program júk A IMuyyar Moimminlnltt Párí XIII. Itrrülcfl Pirőíwrrdo 1945 1. 20-án d. a. 2 órabér tartja alakuló gyűlésót ideiglenes helyiségében Madarász-telep -11 száuf aluli. Minden oszlúlyöntudatos munkást, uki u romokban heverő ország újjáépítésében részt akar vonni, mogbívunk ■ Magyar Kommunista P-.-t XIII. kerületi Pártszervezete Azoknak az angyalföldieknek, akik erre vissza .tudtak emlékezni, az volt az egybehangzó véleménye, hogy az első szovjet katonák január 11-én jelentek meg Angyalföldön, Újpest, illetve a Városliget és a Hősök tere felől érkezve ide. A kerület akkori déli határvonalát január 14-én érték el. Egy Róbert Károly körúti házban a gyerekek szaloncukrot kaptak az odaérkező szovjet katonától. Ez már annál is inkább megmaradt az emlékezetükben, mert előtte pár héttel karácsonykor nem volt szaloncukruk. Idős angyalföldi néni arra emlékezett vissza, hogy egy Kosztya nevű tiszt nagyon szerette a gyerekekeit. iMások úgy emlékeznek vissza ezekre az órákra, hogy a légópince félhomályában megszólalt egy hang: „Ügy hallom, az ajtó előtt' oroszul beszélnek.” A Pozsonyi út egyik házának pincéjében valaki felkiáltott: „itt vannak az oroszok!” — és valóiban ott voltak zöl- des-lbarnás ruhájukban, prémes sapkával a fejükön. Egy másik visszaemlékező így mondta él emlékeit: „A pincéből fellőhettünk, ez volt a felszabadulás.” MÚLT ÉS JELEN Végül a múltat és a jelent hasonlították össze a gyerekek az emlékező kortánsak segítségével. „A környékre most nem lehet ráismerni, olyan nagy változások történtek.” ,jA változás olyan, mint egy mesében. A Vizafogó lakótelep helyén -nyomortelep volt, ahol szó szerint viskókban és putrikban éltek az emberek. A Dagály fürdő helyén egy csőből egy nagy gödörbe fölyt ki a meleg víz, az volt a fürdő...” Szalag Vladimirné kerületi lakos így írta le emlékeit a gyerekeknek: „A múlt és a jelen Angyalföldjét nem lehet ösz- szehasonlítani. Csodálom, ahogy épül, óvodák, áruházak, bölcsődék emelkednek és mindenki örömére elkészült a metró is. Hetvennégy éves vagyak, de csak úgy teljes ez az élet, ha ébren tartom azt a sok nehéz percet, a sok társadalmi munkát, amelyet mi angyalföldi asszonyok átéltünk az életben. Nevüket is sok lenne felsorolni, így csak néhányat említek meg a szívet melegítő társak közül: Róderné, Csomósné, Ráczné, Nagy Uajosné, Kleinné, Vámosiné és Téglásiné, akik a mai napig velem együtt viszik a megemlékezés virágait a hősök sírjára a felszabadulási évfordulókon. Ti következtek most, gyerekek, hogy szorgalmas tanulással, majd később jó munkával erősítsétek társadalmunkat.” J. J. ANGYALFÖLD .s-
