Angyalföld, 1985 (10. évfolyam, 1-4. szám)
1985. március / 1. szám
SZÁMADÁS ÖT ÉV T udósítás „A párt egysége politikánk erőforrása” — ez a felirat fogadta február 23-án reggel a pártbizottság székházában a XIII. kerületi kommunisták küldötteit, akik — az MSZMP XIII. kongresszusára való készülődés jegyében — ezen a napon tartották meg a kerületi pártértekezletet. A tanácskozás elnökségében foglalt helyet Marjai József, az MSZMP KB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, Pozs- gai Imre, a Központi Bizottság tagja, a Hazafias Népfront főtitkára, Biszku Béla, a Központi Bizottság tagja, dr. Békési László, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára, dr. Pénzes János, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese, Kelen Béla, a budapesti pártbizottság vb-tagja, Kovács Károly, a budapesti pb-tagja, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának vezető titkára, valamint a kerületi párt vb-tagjai, Angyalföld politikai és társadalmi életének kiemelkedő személyiségei. A tanácskozás elnöki tisztét dr. Grossmann József, a pb titkára, dr. Kiss Péter, a pb titkára, Boros Béla, a pb titkára, Szabó Jánosné általános iskolai igazgató és Tari László, a Volán 20-as sz. vállalat igazgatója, a párt-vb tagjai felváltva látták el. Bevezetésül dr. Moró Istvánné, a kerületi párt-vb tagja megindító szavakkal emlékezett vissza Budapest 40 év előtti felszabadulására és az azt követő időszakra, pártunk négy évtized alatt megtett útjára, majd dr. Grossmann József javaslatára a pártértekezlet elfogadta a tanácskozás napirendjét. 1. A kerületi pártbizottság beszámolója a XII. kongresszus óta végzett munkáról. 2. Állásfoglalás a kongresszusi irányelvek vitájáról, javaslat a szervezeti szabályzat módosítására. 3. A kerületi pártbizottság és a budapesti pártértekezlet XIII. kerületi küldötteinek megválasztása. A kerületi pártbizottság írásos beszámolóját — szóbeli kiegészítéssel — Deák Gábor, a XIII. kerületi pártbizottság első titkára terjesztette a pártértekezlet elé. A PÁRTBIZOTTSÁG BESZÁMOLÓJA Angyalföld változatlanul a főváros egyik legnagyobb munkáskerülete. Népességében növekvő számarányban van jelen az értelmiség is. A dolgozók és a lakosság többségére a párt politikája iránt tanúsított bizalom, társadalmi és politikai vívmányaink megbecsülése és féltése, a tenni akarás a jellemző. A kerület politikai viszonyait az ipari nagyüzemek, a munkások nagy száma, az elevenen élő forradalmi, munkás- mozgalmi hagyományok ápolása és továbbadása határozza meg. A kerület értékes hagyományainak részét képezi a nyílt, őszinte hangnem, a határozott, de toleráns vita stílus is. Angyalföld kommunistái, lakosai és dolgozói a legutóbbi öt évben eredményesen működtek közre az MSZMP XII. kongresszusa határozatainak végrehajtásában. A GAZDASÁGI ÉPÍTŐMUNKA EREDMÉNYEI ÉS TAPASZTALATAI Az eltelt öt esztendőben vállalataink és intézményeink gazdasági tevékenysége — a XII. kongresszus határozatainak megfelelően — elsősorban a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javítására, az életszínvonal védelmére irányult. A kerületi pártbizottság és a pártszervezetek helyesen ismerték fel az ebből eredő új követelményeket. Tevékenységükben megnőtt a politikái meggyőző, mozgósító munka jelentősége, nagyobb hangsúlyt kapott az érdekek pontosabb feltárása, a konfliktusok feloldása, a problémák jelzése és feloldásuk kezdeményezése. Angyalföld gazdaságában folytatódott a termelési szerkezet átalakítása, a hatékony- sági, minőségi követelmények érvényre juttatása, a tartalékok feltárása. A gazdálkodó egységek termelése és a termékek értékesítése — a nép- gazdosági tervek célkitűzéseivel összhangban — folyó árakon számítva mintegy 25 százalékkal növekedett. A fejlődés üteme és szerkezete — a tervidőszak egyes éveit tekint^ ve és vállalatonként is — lényeges eltéréseket mutat. Elsősorban azok a vállalatok, szövetkezetek tudtak dinamikusan fejlődni — mint pl. a Magyar Hajó- és Darugyár, a Medicor, a Kendér-Juta —, amelyek termékeik egyre növekvő részét nem rubelelszámolású piacokon értékesítették. Ugyanakkor rubelexportunk több mint 40 százalékkal emelkedett, jelenleg az összes termelés egynegyedét teszi ki. 1984-ben néhány nagyvállalatunk a kieső tőkés export ellensúlyozására jelentős többletszállításokat teljesített szocialista országokba. Angyalföld ipari termelésének kétharmada a belföldi piacon _realizálódik. A kerület v állalatai, szövetkezetei is hozzájárultak a kiegyensúlyozott belföldi áruellátáshoz. Vállalataink többségére az a jellemző, hogy a különféle intézkedések hatására feltárták a könnyen hozzáférhető tartalékosai, de mindeddig nem következtek be az egyensúly tartós javulását megalapozó '-Változások. A nagyvállalatok a kerület gazdasági-politikai életének meghatározó tényezői, a kerület ipari termelésének több Dr. Moró Istvánné bevezetőt mond mint a felét adják, a szocialista országokba irányuló kivitel négyötödét, a nem rubelelszámolású export kilencven százalékát. A kerületi székhelyű ipar fizikai dolgozóinak kétharmadát nagyvállalataink foglalkoztatják. Működésük nem mentes az ellentmondásoktól, mégis azt igazolja, hogy képesek és alkalmasak a népgazdaság előtt álló feladatok rájuk háruló tennivalóinak teljesítésére, életképességük, létjogosultságuk bizonyítására. A kerület ipari szövetkezetei mintegy ötezer főt foglalkoztatnak, tevékenységük alapvetően szolgáltató jellegű. Rugalmasan és jövedelmezően dolgoznak, eredményes erőfeszítéseket tettek a nem rubel- elszámolású export fokozására, a tőkés országokból származó import kiváltására. Az angyalföldi gazdasági egységekben foglalkoztatott dolgozók jövedelme — a gazdálkodási eredményekkel összhangban — az országos átlagnál valamivel gyorsabban növekedett, az átlagkeresetek emelkedése 1980—84 között 36 százalékot tett ki. A munka- és életkörülmények alakulását kedvezően befolyásolta a 42 órás, majd a 40 órás munkahét fokozatos bevezetése. A kerület üzemeiben dolgozó munkások munkakörülményei — az utóbbi években végrehajtott beruházások, rekonstrukciók, technológiai változások eredményeként — kismértékben javultak. Kerületünk dolgozóinak erőfeszítései elsősorban a munka eredményességének fokozására irányultak. Azonosulásukat a párt politikájával emellett az is bizonyítja, hogy értelmes célokért jelentős értékű társadalmi munkára is szívesen vállalkoztak. Ennek példája a szocialista brigádok folyamaANGYALFÖLD 2