Angyalföld, 1984 (9. évfolyam, 1-3. szám)

1984. március / 1. szám

A HAZAFIAS NÉPFRONT ORSZÁGOS TANÄCSA, A SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TAN ACS A ÉS A KISZ KÖZPONTI BIZOTTSÁGA Üzemünk életének egy éve KERÜLETI KRÓNIKA Ez évben is vidám hangulatban zajlott le az öregek napközi otthonainak hagyományos farsangi műsoros délutánja. címmel pályázatot hirdet. A pályázaton részt vehet min­den állami vagy szövetkezeti termelő tevékenységet folyta­tó üzem-, gyár, gyáregység, illetve telephely. A pályázaton csak az üzem dolgozóinak kollektív munká­jával lehet részt venni. A pályázat célja, hogy a munkahelyek dolgozói az év folyamán az üzem egészére, az üzemek valamilyen kisebb egységére (üzemrész, brigád) vonatkozólag krónikaszerűen nyomon kövessék, majd az év végével értékelőén összegez­zék, hogyan alakulnak az üze­mek, illetve a dolgozók ered­ményei, gondjai. Azaz, egyfe­lől hogyan érintik a szóban forgó üzemet, mint gazdálko­dó-termelési egységet az■ or­szág főbb gazdálkodási kérdé­sei (pl. gazdaságirányítás, vál­lalati önállóság, termelési és értékesítési struktúra, jövedel­mi-pénzügyi helyzet stb.), vagy éppenséggel mások meghatá­rozóbbak számukra; másfelől hogyan hatnak ezek az üzem dolgozóira (pl. mun­kafeltételek, munkaszervezés, foglalkoztatottság, jövedelmek­keresetek alakulása stb.), ho­gyan ítélik meg az érdekeltek ezeket, és mennyiben tudják érdekeiket érvényesíteni. Részegységekre vonatkozó pályamunkák ott is készülhet­nek, ahol ilyenek az üzem egé­szére vonatkozólag nem ké­szülnek, de ezeknek — ugyan­úgy mint az üzemek egésze esetében — szintén tükröznie kell, hogy az üzem szempont­jából legfontosabb események, folyamatok, hogyan jelennek meg az illető kisebb egység dolgozóinak életében. A pályamunkának reális arányban kell bemutatni az eredményeket és esetleges si­kertelenségeket, valamint ezek okát. körülményeit. Az így el­készített pályamunkák képet adnak arról, hogy az 1984-es esztendő milyen következmé­nyekkel jár az üzemek egészé­re és különböző rétegeire, azaz hogyan élik meg ugyanazt a folyamatot vezetők és beosz­tottak, munkások és értelmisé­giek. A dolgozó emberek üzemen belüli és azon kivüli élete nem választható el egymástól. A pályamunkák olyan mérték­ben térjenek ki a lakóhelyi körülményekre, amennyire az befolyásolja az üzemen belüli viszonyokat (pl. üzemen kívü­li munkák és jövedelmek, ezek hatása az életmódra és az üzemi magatartásra, ingázás, stb.) A pályamunkák szakszerűen megalapozottak, hitelesek, mégis közérthetőek, olvasmá­nyosak legyenek és a fontos események, tények ismertetése mellett ezek elemzésére, érté­kelésére helyezzék a fő hang­súlyt. Jóllehet az üzemek el­sősorban gazdasági egységek, a pályamunkák nemcsak a ter­melésről, hanem-legalább eny- nyire a termelő emberről is adjanak képet, ehhez különbö­ző értelmiségi- és fizikai dol­gozói együttműködésre van szükség. A pályamunkáknak terje­delmi korlátja nincs; tartal­maznak kell a szóban forgó üzem, illetve üzemrész, bri­gád pontos megjelölését. Be­küldendők három példányban. 1D85. ÁPRILIS 15-IG a Hazafias Népfront budapesti illetve megyei szervezeteihez. A három példány közül egy a helyszínen marad, kettő pe­dig a pályamunkák elbírálá­sának céljait szolgálja. A pá­lyamunkák értékelésére és az eredményhirdetésre 1985. első félévének végéig kerül sor. A pályamunkák készítésének segítésére azok az üzemek, amelyek részvételi szándéku­kat jelzik, a Hazafias Népfront helyi szervezeteitől a pályázat hozzávetőleges tartalmára, ké­szítésére és az elbírálás szem­pontjaira vonatkozó részletes tájékoztatót kaphatnak. Emel­lett szükség esetén ugyancsak a helyi népfront szervezeteken keresztül külső szakemberektől személyes útmutatást, konzul­tációs lehetőséget is kérhetnek. A 7—8. osztályos úttörőkből alakult csapatok legjobbjai — mintegy 250-en — mérték össze tudásukat február 25-én a tudományos-technikai úttö­rőszemle . döntőin. Azok, akik a kerületi szemlén arany ok­levelet nyertek, képviselhetik majd Angyalföldet a március végén tartandó budapesti dön­tőn. Kassák Lájos-emlékünnep- séget rendez március 23-án a Hazafias Népfront XIII/J7-es körzeti bizottsága és a Kassák Lajos Általános Iskola a Vá­ci út 67. szám alatti körzeti helyiségben. Az ünnepség ke­retében az író özvegye nyújt­ja át a díjakat a művészeti pályázat nyerteseinek. Az ün­nepség műsorában közremű­ködnek a József Attila Színház művészei, valamint a Szabó Ferenc Állami Zeneiskola és a Kassák Lajos Általános Isko­la tanulói. A KISZ XIII. kerületi Bi­zottsága február 14-én együtt­működési szerződést kötött a Velencei-tavi Intéző Bizott­sággal. A szerződés értelmé­ben ez év nyarán 3 turnusban környezetvédelmi építőtábort szerveznek Velencén az an­gyalföldi fiatalok részére. A DUNA GALÉRIÁBAN március 28-ig megtekinthetik még a festészet kedvelői Mé­száros Géza figurális kompo­zícióit. A művész virtuóz tech­nikai tudással készíti alkotá­sait és a freskó- és szekkófes- tés területén is igen járatos. Március 29-től április 22-ig a Fiatal Iparművészek Stúdiója rendezésében ötvösmunkákból láthatnak válogatást az érdek­lődők. Április 27-től május 27- ig Tasnádi László fotóművész tárlata, május 31-től június 24-ig pedig Forintos Anna festőművész kiállítása tekint­hető meg. A THERMAL GALÉRIÁ­BAN március 18-ig Mészáros Mihály expresszív erejű szob­rai láthatók. Március 20-tól április 20-ig a Manual-csoport sokszínű, változatos munkái­ból válogattak a rendezők. A PÄLYÄZAT DÍJAI: Üzemünk élete 1-984-ben Két I. díj: 7000,— Ft (egyenként) Három II. díj: 5000,— Ft (egyenként) öt III. díj: 3000,— Ft (egyenként) Brigádunk élete 1984-ben: Két I. díj: 7000,— Pt (egyenként) Három Ilo díj: 5000,— Ft (egyenként) Öt III. díj: 3000,— Ft (egyenként) A KISZ KB 5000,— Ft különdíjat ajánl fel a legjobb if­júsági pályamunka jutalmazására. ANGYALFÖLD A Hazafias Népfront XIII. kerületi bizottsága és a XIII. kerületi Tanács lapja. Szerkesztőség: XIII., Váci út 50. Felelős szerkesztő: Zavaros József. Szerkesztő: Hajdú György. Kiadja a Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Siklósi Norbert. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. 84—1212. Szikra Lapnyomda, Budapest.

Next

/
Thumbnails
Contents