Angyalföld, 1983 (8. évfolyam, 1-3. szám)
1983. november / 3. szám
kát A gépkocsi-tulajdonosok viszont arról panaszkodnak, hogy a. parkolóhely kevés. A kiépített parkolóhelyeken kerékpározó gyerekek veszélyeztetik az autók zománcának épségét. Az egyetlen — Népfürdő utcába vezető — kocsikijárati úton 5-10 perces várakozás múltán sikerül csak becsatlakozni a Népfürdő utca forgalmába, ezért sokan közúti jelzőlámpát igényelnek ide. Egy másik, gyalogos-közbevetés: a tanács tegyen ki sebességkorlátozó jelzőtáblát a lakótelepi utcákba, mert az autósok száguldanak. Az új Vizafogó lakótelep reprezentatív kivitelezésű iskolájának tornatermében lakossági fórumot rendezett a Hazafias Népfront XIII./18. számú körzeti bizottsága. Komor László körzeti titkár megnyitó szavai után dr. Gábor György, a kerületi tanács osztályvezetője, majd Buda Imre, a FÖBER főmérnöke vette át a szót. Tájékoztatás a holnapról Ismertetik, hogy a 2680 tervezett lakásból mostanáig 1200 épült meg. Bölcsődeátadást terveznek november 30-ig. A jelenlegi 160 férőhelyes, ideiglenes jellegű óvoda helyébe a tervek szerint a jövő esztendő folyamán állandó óvodát avatnak. Épül az új ABC-áru- ház, mellette lesz egy kisebb méretű szolgáltatóház. A jövő esztendő első felében befejezik a gyógyszertárat. Minden eshetősége megvan az utak rendezésének, a parkosításnak, egy kiegészítő zöldterület létrehozásának. A Fővárosi Tanács tervpályázatot írt ki a Vizafogó pályaudvar és a magas feszültségű vezeték kiiktatására. A kerületi tanács ígéri, hogy a lakótelep nyugalmát megteremti. A lakótelepet 1984-re szeretné befejezettként elkönyvelni. Ami a közlekedést illeti: a troli buszvonal meghosszabbítását az illetékes szervek elvetették. Helyette 133-as jelzéssel új autóbuszjárat csatlakozik az Élmunkás tértől, amely egyelőre a szervizút kiépített szakaszánál fordul vissza, majd — a Párkány utca fokozatos kiépülését követően — később a Dagály utcai Szabadság strandfürdő lesz a végállomása. A bevezető után indulattól fűtött hangú felszólalások következnek. A különböző vélemények összecsengenek abban, hogy „a befejezés zöme még igencsak várat magára!” „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!” — idézi az egyik lakó Tamási Áront. Többen szóvá teszik, hogy a lakótelepnek nincs meg a csendje, nyugalma. A panelek visszhangosak. A tévénézés az áthallás miatt majdnem élvezhetetlen. Szánté minden lakás zeng az utcai gyerekzsivajtól. Azonkívül hiába van a Duna majdnem karnyújtásnyira a lakótelepiektől, mikor. a házak ipari üzemek közé ékelőditek, s jobb esetben is csak az ablakból látni a folyót, a Margitszigetet. A közlekedés gondjai menná-jönni — fakad ki más. Többen kétségbevonják, hogy ott, ahol a gyalogos közlekedés elemi szabályai sem biztosítottak, hogy férne el egymás mellett két autóbusz? A Párkány utca egyik lakója észrevételezi, hogy a 133-as autóbusz csak azoknak megoldás, akik a centrum felé közlekednek, akiknek azonban a Róbert Károly körút felé visz az útjuk, azoknak továbbra is a Süllő utcai megállóba kell menniök, továbbra is a balesetveszélyes vágányokon át. Senki nem érti, mütt nem adott helyt a tanács, illetve a BKV a lakosság azon kérelmének, hogy a 33-as villamos- pótló autóbuszt ideiglenesen tereljék a Népfürdő utcára? Az óbudai lakosságnak ez megfelelne, azoknak pedig, akik Újpest felé mennek, ott a 3/V. A Párkány utca gyalogszerrel közlekedőinek sérelmes, -hogy a gépjármű-tulajdonosok a járdát elfoglalják az autókA legnagyobb vihart a közlekedés kavarja. Egyöntetű a vélemény, hogy a fórum időszerű, de máris megkésett. — Hosszú hónapokon keresztül melegben poros, esőben sáros építési területen tudtuk megközelíteni a legközelebbi trolibuszmegállót a Dráva utcában. A Süllő utcai autóbusz-, illetőleg villamospótló autóbusz-megállóhelyet csak a Vizafogó vasútvonal szuroktól, piszoktól ragacsos sínéi, talpfái között bukdácsolva lehet elérni — hangzik a panasz. — Egy Kőszegnél nagyobb lélekszámú városrész lakói kényszerültek e lehetetlen körülmények között munkába Közbiztonság Nincs azonban semminemű nézetkülönbség a telefonhiányt illetően. Vizafogónak mindössze négy nyilvános távbeszélő-állomása van! Rendkívüli esemény vagy baleset .során ez annyi, mint a semmi. Majdnem mindenki szóba hozza a köz- világítás furcsaságait: a szolgáltatók nemegyszer összetévesztik a napfényt az éjszakával. Napfényben égnek, este, sötétben „vakok” a lámpák. Minden bizonnyal ezzel is ösz- szefügg, hogy a közbiztonság érdekében több rendőrjárőrt igényelnek a lakók. Nem ellenőrzi senki a társadalmi tulajdon (építőanyag, különböző szerelvények stb.) elherdáló- dását. A frissen vetett füvön teherautóik tipornak. Amit az egyik vállalat felépít, rendbehoz, azt a másik összerombolja. A kiásott munkaárkok hónapokig befejezetlenül, nyitva ásítoznak, balesetveszélyesek. Többen a már átadott lakások minőségét, a hibajegyzék késedelmes felvételét kifogásolták. „Mi nem a panorámáért fizetünk!" — jelenti ki valaki. Még egy kis türelem A válaszadó szakemberek türelmet kértek az egyelőre félig kész, befejezetlen lakóte(Hajdú György felvételei) ANGYALFÖLD 4 Wmmfmmén