Angyalföld, 1983 (8. évfolyam, 1-3. szám)
1983. január / 1. szám
ÚJ VEZETÉS — ÚJ TERVEK A 2<<ES NÉPFRONTKÖRZETBEN Odakint vigasztalanul esik az eső. Este hat óra felé érkezem a Mosoly utcai körzeti helyiségbe, ahol a 2-es népfrontkörzet nemrég megválasztott új vezetőivel: Oláh Sándorné elnökkel és dr. Németh Tibor titkárral beszéltünk meg találkozót. A körzeti helyiségben még csak néhány nyugdíjast látok, aki programot megbeszélni vagy tévét nézni, kártyázni tért be ide a délutáni órákban, s most éppen a széksorokat rendezgeti. Közben megérkeznek beszélgetőpartnereim is. Dr. Németh Tibor titkártól megtudom, hogy ez a körzet a nagy iparárról híres kerületnek olyan kicsiny „szigete”, amelyben egyetlen nagyüzem sincsen, iskola is mindössze egy, a Kilián György gimnázium. A környéken sajátos módon ötvöződik a régi kertváros békés, nyugodt csendje és a több szintes panelházak nyüzsgő életritmusa, szemléltetve az élet gyors változását, a régi Angyalföld újjászületését — Hogyan látott itt munkához a körzeti népfrontbizottság új vezetése? — Az ötödik ötéves terv időszakában úgyszólván kicserélődött a körzet lakossága. 1977-ben elköltöztek az azóta lebontott régi Tripolisz lakói. Sokan közülük más kerületben kaptak lakást, de voltak olyanok is, akik az azóta felépült új lakótelepen kértek maguknak otthont és visszaköltöztek, ök a közösségi élethez szokott, a kerülethez mélyebb gyökerekkel kötődő aktív, cselekvőképes lakótársaink, akikre a közösségformáló társadalmi munkában az új, megváltozott körülmények között is számíthatunk. Más a helyzet azokkal a családokkal, amelyeknek tagjai a kertváros családi házaiban élik évtizedek óta megszokott életüket, Őket nehezebb kimozdítani ebből a zártságból, de keressük a módszereket, amelyekkel aktívabb közéletiségre ösztönözhetnénk őket. Ügy tűnik, mégsem egészen sikertelenül, mert egy-egy differenciált program két-há- romszáz embert is idevonz, a Mosoly utcai körzeti helyiségbe. — Milyen elképzelésük van » népfrontmunka bázisának a szélesítésére? — A lakókkal együtt szeretnénk tevékenykedni a lakosságért — hangzik a titkár válasza —, s ebben elsősorban a munkabizottságainkban dolgozó harminc aktivistára kívánunk támaszkodni. Hat munkabizottság programját fogadtuk el a novemberi vezetőségi ülésen: a gazdaság- és várospolitikai, a művelődéspolitikai, a környezetvédelmi, az alkotmány- és közjogi, a béke és szolidaritás, valamint az ifjúság- és szociálpolitikai bizottságét. Éves feladattervünknek megfelelően ez év első heteiben munkához is látnak. — Együtt a lakosságért. Vajon mi mindenben nyilvánulhat ez meg? Ifjúsági klub Oláh Sándorné elnök válaszol a kérdésemre: — Az iskolás korú gyermekek megnyerésében nagy segítséget jelent számunkra a jól működő klub. A népfrontmunka kiemelt fontosságú céljának tekintjük a fiatalok hazafiságra, internacionalizmusra való nevelését. A klub programjának összeállítását a művelődéspolitikai munkabizottság vállalta magára. Ez csak kezdetben látszik szükségesnek, mert később a környék fiataljai — bekapcsolódva a klub munkájába — majdan önállóan is képesek lesznek az ifjúsági klub irányítására. Természetesen akkor is a körzeti művelődéspolitikai munkabizottság „szárnyai alatt” működik majd a klub. Az ősszel az ifjúsági klub megnyitását szolidaritási esttel kötötték egybe. Dél-Jemen hazánkban élő és szakmát tanuló diákjait, Chile emigráns fiataljait hívták meg baráti beszélgetésre. Elmondták, hogyan élnek, miért jöttek Magyarországra és mit tanulnak itt, a mi hazánkban. S ha majd a mi fiataljaink azt a szót hallják: szolidaritás, tanulnak róla az iskolában, mindez ismét felvillan majd az emlékezetükben. — Történt valami, ami megmozgatta a gyermekek fantáziáját — jegyzi meg dr. Németh Tibor —, s talán hozzájárultunk a gondolkodásuk, a jövőjük formálásához is. — Az alkotmány- és közjogi bizottság — veszi át a szót Oláh Sándorné — hozzáértő társadalmi aktivisták bevonásával jogi tanácsadást szervez. Elsősorban a nyugdíjasokat és a gyesen lévő kismamákat kívánják segíteni a hatósági ügyeik elintézésében. Dr. Németh Tibor a gazdaság- és várospolitikai munka- bizottság terveire fordítja a szót: — Azt tervezik, hogy a körzeti pártszervezet aktivistáival és a tanácstagokkal együtt januárban, februárban bejárják a körzetet és feltérképezik: hol, milyen társadalmi munkára van igény, s ez összhangba hozható-e a kerületfejlesztés terveivel, célkitűzéseivel? Az a törekvésünk, hogy ily módon feloldjuk a társadalmi munka kampány jellegét. A tanácstagok és a lakóbizottságok mindenütt maguk döntsék el, hogy hol, milyen feladatra akarják mozgósítani a lakókat, hol 'kezdeményeznek fásítást, parkosítást, vagy hol látják szükségesnek a játszótér felújítását. Ügy gondoljuk, így valóban közéleti cselekvéssé válhat az emberek tennivá- gyása, segíteni akarása. Lakossági fórumok A körzet lélekszáma meghaladja a húszezret, s ezen belül igen jelentős az idősek és a gyermekek aránya. — Az ifjúsági klubról már szó esett. De vajon az idős embereket hogyan lehet ideszoktatni, a körzeti helyiségbe? ‘ — Elsősorban nekik kívánunk vonzó programokat szervezni minden kedden és csütörtökön, amikor a miénk a körzeti helyiség — mondja Oláh Sándorné. — Szeretnénk minél több lakossági fórumnak helyet adni, olyan témákról, amelyek érdeklik a körzet lakosságát. Az elmúlt évben a közért vezetőivel szervezett fórumunk a vártnál kisebb érdeklődés mellett zajlott le, talán azért, mert kevesen értesültek róla azok közül, akiket Az ifjúsági klubban vidám az élet (Fürjes Valéria felvételei) 14 ANGYALFÖLD *