Angyalföld, 1980 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1980. október / 3. szám
új kiállító terem A DRÁVA UTCÁBAN: Duna Galéria A felszabadulás óta a fővárosban első ízben a mi kerületünkben építettek új műtermeket. Mint már hírt adtunk róla, 1979 augusztusában tizennyolc művész talált alkotói otthonra a Rajk László u. 85—95. szám alatti műtermekben. A ikiállítóhelyiséget valamivel később, 1980. április 30-án nyitották meg. Duna Galéria néven. A galéria a Magyar Népköz- társaság Művészeti Alapjának kiállítótér meként működik. Elsődleges célja, hogy művészet- és kiállításpolitikai, valamint közművelődési tárlatoknak adjon otthont. Itt tehát műkereskedelmi tevékenységet nem folytatnak. Elsőként ez év április 30-án Műteremház ’80 címmel a műtermekben dolgozók kollektív bemutatóját rendezték meg. Ezután a Fiatal alkotók a kulturált környezetért című ipar- művészeti tárlatnak adtak otthont. A moszkvai olimpia idején Szelényi Károly fotókiállítását láthattuk, Moszkva és környéke címmel. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója KISZ-szervezetének festmény-, grafika- és szoborbemutatóját augusztus 6-tól szeptember 7-ig tárták az érdeklődők elé. Szeptember 26-tól október 24-ig Grúziában jártunk címmel tizenöt művész — például Szunyoghy András grafikus, Antal László ötvös, Gyulavári Pál szobrász, Takács Győző keramikus — kollektív kiállítása volt látható. Ezek a fiatal művészek néhány hetet — meghívással — Szovjet- Grúziában töltöttek, és ottani élményeiket örökítették meg művészetükben. Közeledve az év végéhez, a Művészeti Naptárak 1981. című kiállításon nemcsak gyönyörködhetünk a szép és tetszetős kivitelű naptárakban, hanem az ízlésünknek és pénztárcánknak legmegfelelőbbet meg is vásárolhatjuk. Utolsó, év végi tárlatuk már szorosan az ünnepekhez kapcsolódik. A szintén árusítással egybekötött játékkiállításon az Iparművészeti Vállalat művészek által egyedileg tervezett és kivitelezett, valamint sorozatban is előállított játékai lesznek láthatók, s bizonyára sok kisgyermek leli örömét az itt vásárolt ajándékokban. Angyalföldön nem volt eddig kiállítóterem, így hát nem csoda, hogy lakói és az itt dolgozók most kezdik még csak megismerni és megszokni a Duna Galéria jelenlétét. A most még lakótelep szélén levő, de majdan egy új városrész centrumában elhelyezkedő galéria gazdag programjaival, reprezentatív, sokoldalú kiállításaival remélhetőleg sokak állandó kulturális igényét elégíti majd ki. Vezetői és rendezői lehetőséget adnak a képző-, ipar- és fotóművészet kortárs alkotóinak bemutatkozására, de már elhunyt nagy művészek alkotásaival is megismertetnek. Céljuk, hogy a műfajokat és a technikát is bemutassák, hogy a közönséget így is közelebb hozzák a művészetekhez. Az Angyalföldi Ifjúsági Napokon a XIII. kerületi KISZ- bizottság és a Művészeti Alap KISZ-szervezete közös programokat rendezett. A fiatalok aktív munkája bizonyára segít abban, hogy az üzemek, gyárak szocialista brigádjai kulturális vállalásaik egyikeként a Duna Galéria látogatását jelöljék meg, a következő SZOT- határozat jegyében: „Célul kell kitűzni, hogy a szocialista brigádok körében új művelődési és szabadidő-szokások alakuljanak ki a termelési és művelődési vállalásokban.” Csorba Mária KISZ-TÁBOR ÚJBÖGÖN Négy turnusban, összesen 803 középiskolás és általános iskola 8. osztályát végzett diák dolgozott ez év nyarán a Szikrai Állami Gazdaság építőtáborában Űjbögön. A táborozok kitűnő teljesítményt nyújtottak a munkában, emellett tartalmas ANGYALFÖLD szórakozással is emlékezetessé tették az Űjbögön töltött heteket. Képeinken a XIII. kerületi fiatalok munka és szórakozás közben. 21