Angyalföld, 1980 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1980. március / 1. szám
TUDÓSÍTÁS A KERÜLETI PÁRTÉRTEKEZLETRŐL teikteá igyekszik neve lírai a gyermekeikét, akik cselekvő felelősséget éreznek az egész Egy megújuló körzet gondjai (Folytatás az 5. oldalról) valamint az üzenni, vállalati kollektívák és személyek is. A feladatok megoldását különösein hatékonyain segítették a kommunista műszakok, az átengedett pénzeszközök és az „Egy üzem — egy gyermek- intézmény” mozgalomban elvégzett társadalmi munkák. A kerületi Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy az eddiginél sokkal jobban kell koordinálni a kerületfejlesztésiéért — eádicisoporíos, kerületi és vállalati forrásokból — végzett tevékenységet. Fokozni kell a társadalmi munkát is, mart ebben — a fővárosi értékelés szerint — kerületünk az egy főre eső 77 forintos átlagával az elmúlt évben a fővárosi átlag alatt, maradt. A fejlesztés szükségképpen jelentős áldozatokkal jár, de nagy mértéktartás és körültekintés szükséges ahhoz, hogy se a bontások, se az építkezéshez felhasznált eszközök ne lépjék túl a legszükségesebb szintet. A beszámolóiban szereplő * megállapításokkal egyetértve, szólít arról is, hogy a. kongresszusi irányelveknek megfelelően, a tanácsi munkában tovább kell javítani a lakossággal való kapcsolatot és sok a tennivaló a hatósági feladatok jobb, színvonalasabb megoldásában is. A tanóoselnick végül kifejezte azt a reményét, hogy a VI. ötéves terv időszakában is folytatódik a kerület jelenlegi ütemű fejlődése és ezekben az években sor kerül a vizafogói lakótelep megépítésére is. Gerencsér János nyugdíjas, a XlII/l-es körzeti alapszier- vezet titkára, örömét fejezte ki afelett, hogy a Béke, út és a Váci út között fekvő terület — ahol körzetük i;s fekszik — fokozatosan korszerűsödik, megújul. Néhány évvel korábban még sok gondot jelenített egyes idős elvtársiak meggyőzése a szanálás s;zük- siégesisiágéről, ima azonban már mindenki örömmel látja. a felépült és az épülő szép lakóháziakat, s a pártszervezet is tervezi az építkezés utáni időszak új feladatait. Szólít arról, hogy a körzeti párttagság is helyesli a pártnak az léteitisizínvomal megtartására törekvő gazdaságpolitikáját. Az elért életszínvonal megtartása azonban nagy erőfeszítéseket igényel a dolgozók társadalmátóL Kitért a borravalók, a csúszópénzek kérdésére és azokra a bíráló megjegyzésekre, amelyeket a lakóterületein élők a szolgáltatásokkal és a bolti kiszolgálással kapcsolatban mondanak. A fiatalokat, a munkánál, a munka becsületére kell nevelni és ez a család, az egész társadalom feladata,. Nem minden szülő mutat jó példát a gyerekeinek, — a többség azonban igen. Félmillió ember a nézőtéren Gyermekeink neveléséért Keresztes Mária, a Rajk László általános iskola tanára, felszólalásában arról beszélt, hogy szocialista társadalmi rendszerünk megteremtette a gyermekek egészséges fejlődésének mindem feltételiét. A pánt határozatai és az állam törvényei, intézkedései adják meg a gyermekek testi és szellemi gyarapításóért. végzett tevékenység elvi alapjait, anyagi és erkölcsi feltételeit. Az élet,feltételek alakításában, a gyermekek és a felnőttek kapcsolatában, a családok hanmom- kusaibb, bensőségesebb légkörének megteremtés,ében azonban bőven van még tennivaló. Az iskola nevelőtestülete évek hosszú sora óta tudatosan törekszik arra, hogy a társadalom biztosította anyagi ‘és tárgyi értékeik mellett szellemi és emberi értékeinket is átplántálja tanítványaikba. Megismertetik velük azt a társa,dailmat,. amelyben étinek és bámulnák és amelyben majd alkotni, dolgozni fognak. Tudatosítják bennük, hogy közük van . mindahhoz, ami ,a világiban történik; megtanítják tisztelni a múltat, megism értetik a jelent és a jövőt, annak távlatait, terveit, építve a korosztály kíváncsiságára alkotó, cselekvő kedvére. Arra törekszenek, hogy a gyermekek ne csupán ibefo- giadói és élvezői legyenek annak, amit aiz előző nemzedékek megitisramtétitek, hanem részt vállaljanak a mai feladatok magold ásóban is. Alkotó munkára, a munka sz:e- retetére nevelik tanítványaikat és azon munkálkodnak, hogy képességeik még teljesebben kibontakozhassanak. A családdal szón» együttműködésben, az úttörőmozgalom tevékeny ,közreműködésével, az iskola olyan felmőt-, Hegedűs D. Géza színművész a Vígszínház párttitlkára kifejezte azt a véleményét, hogy a színház szerinte az egyik legdemokratikusabb életet élő intézmény, mert ott az értékrendet a művészi teljesítmény alakítja ki, mindéin más e mögé szarul. A szíinpadról szólni nagy felelősség. A szó varázsa, a gondolat ereje, a látvány szépsége rendkívüli hatással van az emberekre. A Vígszínház népszerű színházi, nézőtéréin a 70-as években csaknem félmillió ember kapott mogias színvonalú művészi élményt. Társulatukat meghívták Csehszlovákiába, Lengyelországba^ Romániába iás a Szovjetunióba, kát darabot mutattak be ia firenzei fesztiválon is. A színház törekvéseinek középpontjában — a tavaly elhunyt igazgató-főrendező, Várkonyd Zoltán útmutatásait követve — a magyar dráma áll. A társulat egységben, kemény és fegyelmezett munkával dolgozik programjának megvalósítás,áérit. A felszólaló kitért a színház technikai gondjaira is: a 29 évvel ezelőtt1 újjáépíétt színházépület és a belső berendezésék elihasainálódása olyan mértékű, hogy feltétlenül indokolt napirendre tűzni a színház rekonstrukcióját. Büszkén szólít arról, hogy az egy nézőre eső állami dotáció az ország valamennyi színháza közül a, Vígiszíinházibam a legalacsonyabb. 6 ANGYALFÖLD világ jelenéért és jövőjéért, és akik vállalják raemzeibüink, hazánk sorsát és gondjait.