Angyalföld, 1980 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1980. május / 2. szám
TESTÜLETBE!! tudjon az előterjesztésekről vitatkozni, illetőleg dönteni. Márpedig az dkos, körültekintő döntésekre ugyancsak szükség volt, hiszen Angyalföldet, munkáskerület lévén, a korábbi városatyák a Horthy- rendszerben nem tekintették szívügyüknek. Akkoriban a városfejlesztésre szánt összegekből nem elsősorban a proligyerekek iskoláztatására gondolták vagy a szövőnők, öntők, lakatosak egészségére. Nagy- nagy terhek, súlyos örökség gondja nyomta mindazok vállát, akiik .részit vállaltak és 'kértek a kerület vezetéséből. Hamza Béla 1956 után a kerületi rendőrkapitányság vezetője lett, onnan is ment nyugdíjba, s ebben a beosztásában ugyancsak tanácstag volt, vfo- tag. Határozott egyéniség, tősgyökeres angyalföldi. Kimondott, kimondatlan gondolataiban mindig elsődleges a kérdés: hogyan jobb a munkásoknak, miiként szolgáljuk eredményesebben a munkásosztályt? Ez volt tetteinek mozgatója, felelősségérzetének eredője, akkor is, amikor 1950- ben először vállalta a tanácstagságot, s most 1980-,ban is, a jelölő gyűlésre készülődvén. — Nem ígérünk senkinek megalapozatlanul, s egyáltalán ígérni csak munkát, együttműködést, együttes cselekvést tudnak felelősen a következő ciklusra jelöltek — mondja Hamza Béla. — Viszont a gondok megoldásához mindenkitől alkotó gondolkodást, közösségi munkát, javaslatokat várunk. S úgy tűnik, jogos bizakodással, mert a jelölés előkészítésében rendkívül aktív volt a lakosság, a körzeti pártszervezet. Törődtek vele, hogy a plakátok mindenütt a helyükre kerüljenek, s az emberek pontosan értesüljenek a gyűlés idejéről, helyéről. — Említette a gondokat. Melyek ezek? — Kerületünkbén a legsürgetőbb a Róbert Károly körúti kórház helyzete: az elhasználódott épületek, berendezések felújításához a kerületnek segítségre van szüksége. S ez nem alaptalan követelés. A helyzet hathatós intézkedéseket igényel. Az általános iskolákban tanteremhiánnyal számolnak. Óvodáink, bölcsődéink túlzsúfoltak, pedig a kerület dolgozói kommunista műszakok bérével is támogatják a gyermekintézményeket. Az effajta segítségre ezután is szükség lesz. Aztán itt vannak a kereskedelmi, áruterítési gondok. Nincs kellő választék, kifogásolható a minőség a zöldségellátásban : a péksüteményekről, felvágottakról is elmondható ugyanez. — Márpedig a lakóterület hangulatát, közérzetét jelentősen meghatározó tényezőkről van szó! Ennélfogva bőven lesz tennivaló a következő ciklusra is! Nemrégiben számoltattuk be a vb előtt a Zöldért igazgatóját, akitől többféle ígéretet kaptunk az ellátás javítására. Ennek teljesülését figyelemmel kísérjük a választók tapasztalata alapján. Tehát három évtizeddel a háta mögött Hamza Béla újólag a közélet forgatagában találja magát. Szerény számítása szerint évente ezer órát tölt társadalmi munkával. Kérdésemre, hogy ez sok-e vagy kevés, így válaszol: — Ha a munkásosztály, a dolgozók ügyéről van szó, az időt sohasem szabad sajnálni. Azt hiszem, ő a jövőben sem sajnálja. (Gede) A köszönet, az elismerés kijár Biczó Sándor eredeti foglalkozása bőrmunkás. Budapestre 1929- ben sodródott. A közéletiség elemi és középiskoláit a bőripari szakik között járta. A gazdasági válság alatt jól kellett forgatni a kalapácsot annak, aki fiatal fejjel Budapesten munkát kapott. Legrégibb emlékei az 1930- as szeptember 1-i tüntetéshez fűződnek. De nem felejtette el az 1933 tavaszi nagy cipészsztrájkot, a minimális munkabérért folyó harcokat és a gödi bőrös telep vidámabb pillanatait sem. Több heti vajúdás után 1945 februárjában a szociáldemokrata pártból átlépett a kommunista pártba. A munkapad mellől 1950-ben került el, amikor a KIOSZ Pest megyei függetlenített titkára lett. Őt azonban a szorosabb szakmai területe vonzotta. így lett 1953-tól az 1975-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig a bőripari szakosztály budapesti titkára. Angyalföldön sokan ismerték. Tudták, hogy valóban nem hivatalnok típus, hanem ott is szót emel a mások ügyéért, gondjaik orvoslásáért, ahol a többiek hallgatnak. Az 1950-es első tanácsválasztásnál nem agitálták, hanem elvárták, hogy lakóterületén tanácstagi megbízatást vállaljon. Az ellenforradalom után a 88-as körzet — az Újpesti rakpart és környéke — tanácstagja lett. A régi körzete még évek múlva is szemére hányta „hűtlenségét”, de hát — mint mondja — „ott kettős jelölés volt és átadta helyét a másiknak”. Pedig az új körzetben nemcsak fenntartási gondok voltak, hanem szanálási ügyek, veteményes és virágoskert problémák is. S ki tudná megmondani, hogy még mi minden. A három évtizedes tanácstagság elismerése néhány oklevél, plakett, egy-égy dísztárgy és 25 éves munkásságának kitüntetése. A legtöbb azonban az, hogy az utcán, a tereken és a boltokban jobbról is, balról is ráköszönnek. Alapelvként vallotta, hogy a körzetben nincsenek első és másodrendű lakók. Egyformán kell ismerni minden család- baját-gondját. A feje még mindig olyan, mint egy térképvázlat, amiben fel van tüntetve a lakók neve, problémája, a lakóbizottságok adatai, s visszamenőleg is nyomon tudja követni, hogy mikor, hol, mi történt, mit kértek tőle a választói. Tudta, hogy kik mozgósíthatók társadalmi munkára. Mindennapos „vendégei” voltak a lakóbizottsági tagok. A szanálási nagy gondokban, a kátyúk ügyében éppúgy eljárt, mint a magukról megfeledkezett kö- zértes kiszolgálók nevelésében. Életeivé az, hogy személyes példával, meggyőzéssel, őszinte akarással hegyeket lehet mozgatni. A csendes, mosolygós emberek közé tartozik, akik mindig az élet pehezebb sodrában álltak. Ha valaki megkérdezné, hogy hogyan ünnepelte az 50. vagy a 60. születésnapját, bizonyára csodálkozna. öt nem ünnepelték, öt „csak” szerették, elvártak tőle valamit, rábízták ügyeik intézését. Most sem történt életében más, csak egy számvetés. Az említett számvetésre most került sor. S úgy érezte, hogy ilyen tempót — amit a sok-sok aprónak tűnő ügyintézés igényel — sokáig nem fog bírni. Félmunkát pedig nem akar végezni. Kérte, hogy ne jelöljék tanácstagnak, mert most már csak a munkahelyén és a 8-as pártkörzetben szeretne dolgozni. Utódját ő maga javasolta: agilis, minden szempontból megfelelő fiatalembert, akinek szívesen adja át a stafétabotot. Biczó Sándor bácsi múltját nem a kerek évfordulók rossz beidegződése alapján idézzük. Életművében mégis van valami egész, szerénységében is követésre méltó harmónia, amire érdemes odafigyelni. Legalább annyira, mint ahogy ezt egykor a bőrös szakma mesterfogásait igazán ellesni kívánó inasgyerekek tették. K. E. ANGYALFÖLD 11
