Angyalföld, 1980 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1980. március / 1. szám
Arcok a kerületi pá A körzeti orvos Dr. Strauszmann Margit a Kilián György utcai rendelőben gyógyítja betegeit. A Kendőgyárban volt gyors- és gépíró, majd 1950-ben iskolára küldték és orvosként tért vissza Angyalföldre. Jelenleg ágit.-prop. titkár, és a kerületi pártértekezlet küldöttje. — Ez a kerület változtatta meg az életemet, ezért nem fogadtam el semmiféle más munkahelyet — meséli, miközben bemutatja az olyan nagyon szívéhez nőtt körzetet. — Angyalföld szélén vagyunk. Körülöttünk egy-két szobás házacskák, kellemes emberekkel. Persze itt is előfordulnak alkoholisták, de hol nincsenek? Annak ellenére, hogy vagányok, hozzájuk is meg lehet találni a hangot. A tizenkét év alatt soha semmiféle bajom nem volt velük. — Mennyit változott a kerület ! tizenkét év alatt? — Az utóbbi három-négy évben érezhető az erőteljes változás, amióta integrált egység vagyunk. Ez azt jelenti, hogy egységes módon történik a beteg kezelése. További sorsát a körzeti orvos vizsgálata és a laboratóriumi, röntgeneredmények határozzák meg. Ezek alapján fogadja a kórház és a műtő, vagy kezeli mesz- szemenően meghallgatva a körzeti orvos véleményét, aki nem a kórházi ágyon fekvő „egyeskéről”, „ötöskéről” beszél, hanem Ilonka néniről, Pista bácsiról, vagy a Gyuri gyerekről, akiket hosszú évek óta ismer. Tehát a vizsgálat nem elszigetelt tünetek alapján történik, hanem a beteg embert környezete ismeretében gyógyítjuk. Ezzel megszűnik a kórházi és kórházon kívüli kezelés elkülönültsége. A gyógyító-megelőző tevékenység is jobban ellenőrizhetővé és irányíthatővá válik, mert a körzeti orvos szakmai főnöke a kórházi belosztály vezető főorvosa. — Mi történt még a kerületben? — Sok-sok gyár és vállalat ösz- szefogásának eredménye, hogy Angyalföld egészségügyi ellátása minél jobban megfeleljen a kívánalmaknak. Ennek egy része az is, hogy felépült a Szegedi úti III. számú szakrendelő, a XII. pártkongresszus tiszteletére. — Ezek szerint az orvosok nagyon sok segítséget kaptak és kapnak a kerülettől. Mi az, amit önök vállaltak a kongresszus tiszteletére? — A Róbert Károly körúti kórház köztudottan összedűlőfélben van. Szűk szakmai profilú, his nincs gégészet, urológia és : mészet. Ezért a körzeti orvo vállalták — a kórház tehermej sítésének céljából — a gyors agnózist követő otthoni tovább zelést. Persze ez nem vonatke az infarktusos vagy más súl betegre, de minden olyan páci gyógyítását elvállaltuk, akii az otthoni környezetben megc ható. Egyedülálló Budapesten, a az angyalföldiek létrehoztak, j gyalföldieken értendő egy köt ti orvos, egy pszichológus, ■ kórház! adjunktus és egy gyó tornász, összefogásuk eredmér hogy Budapesten elsőként olc ták meg az infarktuson áce: betegek rehabilitációját. — Engedje meg, hogy ezú dicsekedhessünk azzal, am van: hogy nincs kórház, az k tudott, panaszkodtunk is ek miatta. De rendkívül magas sz tű a nővédelmi tanácsadás, a t hes-pathológia. Minimálisra cs kent az újszülöttek halálos aránya, hiszen állandó, szaks rű és gondos ellenőrzés alatt az anya és a magzat egyaránl Erdős Ague Két nappal a vállalati pártértekezlet előtt kerestem föl Polgár Lászlót, a Fémmunkás Vállalat pártbizottságának titkárát. Jókor jöttem, mert készen voltak öt esztendő munkájának összegezésével. Egy olyan anyaggal, amely a pártértekezleten számba veszi a gazdaságpolitikában és a pártéletben elért eredményeket, amely sorról sorra tartalmazza az egész tagságnak a taggyűléseken hangoztatott véleményét, bírálatait is. — Ne haragudjon a kérdésért, de kikívánkozik: hogy tűri a bírálatot? — Hazudnék, ha azt mondanám: szeretem, ha bírálnak, de végül is ez a munkakörömmel jár. Egy ilyen anyag, mint e 41 oldalas beszámoló is, már előzetesen, például a január 31-i pártbizottsági ülésen, megkapta a maga dicséretét és kritikáját, öt évről van szó. Az üzemi pártértekezleten is lesz bírálat, és foglalkoztat is, hogy a képzeletbeli mérlegen merre billenne a serpenyő: az eredmények vagy a fogyatékosságok oldalára? — Szíve szerint mit hangsúlyozna? — Mit is .. . Mindenféleképpen azt, hogy a Fémmunkás évről évre az ipari és építőipari átlagot meghaladóan határozta meg feladatait. S mivel a piaci igények mindeddig megvoltak, céljaink maradéktalanul megvalósultak. Ebben az ötéves időszakban — 1976-ban — nyertük el a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját, a „Kiváló Vállalat” címet; AZ ÜZEMI PÁRTTITKÁR a távolabbi városokba tevődr át. A pártmunkát is ennek m felelően koordináljuk. amellett miniszteri dicséretet is kaptunk. Folyvást emelkedett a termelés üteme, a tervet rendszeresen teljesítettük, így kerültünk a nyereséges vállalatok közé. — S mivel dicsekedne? — Ez nem természetem. De jó érzés, hogy szállítói voltunk a Hejőcsabai Cement- és Mészmű, a leninvárosi TIFO, a Tiszai Hőerőmű, a gyulai és a szekszárdi húskombinát építkezésének. Részt veszünk a budapesti lakásprogram megvalósításában is. Ezenkívül a vállalat termelési volumenének mintegy 20 százaléka export, ennek is a java szovjet export. Az Uszty Ilimszk-i kombinát építkezésére nyílászárókat és csarnokszerkezeti elemeket szállítottunk. Ott voltunk Dubnában az atomkutatónál, Vilniuszban az operaház építésénél... De ismét hazatérek. Most a Dél-pesti Kórház nyílászáró szerkezeteit, a Marx téri Skála Áruház épület- szerkezeti elemeit, a metró oszlopburkolatait és korlátáit szállítjuk. — Ez már kerületi téma is. — Igen. Miként a Babér utcai vagy a Mauthner Sándor utcai óvodában végzett társadalmi munkák, továbbá a Thälmann utcai iskolabővítés. Rólunk szólnak a kerület több autóbuszmegállójában látható alumínium várófülkék. A Karikás Frigyes utcai is— Nehéz lehet nem Budapc centrikusnak lenni! — Csöppet sem. De azt n mondták, hogy Angyalföld-ce rikus vagyok. Különös, mert pesti gyerek voltam, a szakn tanulás hozott Angyalföldre. Magyar Acélban szabadultam 1953-ban az esztergályos szakn ban. Egy év múlva idejöttem Fémmunkás, jogelődjéhez. Épj tavaly november 7-én kapt meg a 25 éves törzsgárda-elisin rést. Tehát, ha jól belegondol lehet, hogy valóban angyalfö lettem. Hiszen, ha nem szárm'1 mást, „csupán” 25 éve villamoí zok a Váci úton. Nézem a renj teg változást. A rossz emlé nyomortelepek helyén fölép modern lakóépületeket, között az agyonbírált panelházakat, an lyek valóban nem Szemgyönyi ködtetők, de mégiscsak megtere tették a lakóiknak a maximé kényelmet. Hát még, ha össze! sonlítjuk a hajdani szoba-kor hávöl és a közös W. C.-vel a fi gőfolyosó végén ... — Szóval nézem a sok vált zást, de az is eszembe jut, ho az igények és a lehetőségek ni csenek mindig összhangban. IV ként a bírálatot is hajlamos többen másokra hárítani, magú ra nem vonatkoztatni. Pedig, j mi hatásosan akarunk agitál akkor elsősorban önmagunk ps dájával kell hatni. Pless Zsuzsa kólában, amelynek patronálói vagyunk, évi mintegy 80—100 ezer forint értékű javítást, felújítást végzünk el. Elvállaltuk az osztálytermek világításának korszerűsítését. Az évente kétszer szervezett kommunista műszakok további 120—150 ezer forinttal gyarapítják a kerületi gyermekintézmények „kasszáját”. Ezeknek tükrében vizsgálva mind a tíz gyárunkat a 6500 dolgozójával, a maguk két és fél milliárd forintos produktumával, úgy érzem: ha dicsekvésre nincs is okunk, de szégyenkeznünk sem kell. A tíz gyárból öt budapesti, öt pedig vidéki székhelyű. A termelés növekvő méretei fokozatosan éppen