Angyalföld, 1979 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1979. augusztus / 3. szám
A közvilágítás fényei — és árnyai Budapest nem sorolható a fényárban úszó nagyvárosok közé. Még főútvonalainak köz- világítása is elég mérsékelt, amit manapság az egész világnak gondot jelentő energia- válsággal is magyarázhatunk — mindaddig, amíg a takarékosság nem megy a közbiztonság rovására. Budapest egyes kerületei mág ennél is mostohább helyzetben vannak. Ilyen Angyalföld is, ahol még a gyér köz- világítás sem folyamatos. Igaz: a kerületben évek óta „rendkívüli állapotok” uralkodnak, az utakon szinte talpalatnyi hely sincs, ami ne lenne megbolygatva. A kábelek a nagy szabású építkezések és a metró vonalának építési munkálatai során megrongálódnak, így bizony gyakran előfordul, hogy a városrész számos körzetében kialszik a világítás. A felszedett útburkolatok, a gödrök, buckák világos nappal is balesetveszélyesek, de a rossz látási viszonyok között nagyobb az esélyünk bokaficamra, lábtörésre is. A sötét, rosszul kivilágított utakon egyéb kellemetlenségek is érhetik a járókelőt, s az este beálltával egyedül lenni sem tanácsos ezeken a helyeken. A kerületben elharapódzott a vandalizmus is. Szinte napirendre érkeznek a bejelentések Ismeretlen tettesek ellen: csúzlival, kövekkel dobják le a villanyégőket, lámpatesteket, sokszor megrongálják az egész elektromos berendezést. Kijavításuk hosszú időt vesz igénybe, s a környék napokon, heteken át sötétben marad. A lakosság panasza érthető és jogos: nem érzi magát biztonságban a rosszul kivilágított utcákban, s a sötétség még más bajok okozója is lehet. A főváros, illetve a kerületek fényforrásainak gazdája a Budapesti Elektromos Művek. Vezetői a közelmúltban számoltak be a tanács végrehajtó bizottságának ülésén Angyalföld közvilágítási helyzetéről. Elmondották, hogy a korlátolt anyagi lehetőségek, az energiaválság meghatározói fényellátásunknak, tehát ezek a körülmények megszabják a kerület áramellátását is. Sokféle feladatuk között szerepel a közvilágítási lámpák javítása, 64 kilométer vezérlőkábel és légvezeték, valamint a közvilágítást szolgáló 83 darab kapcsolóberendezés üzemeltetése is. A kerület energiaellátása az országos villamoshálózathoz csatlakozó három nagy teljesítményű transzformátor-állomásból, illetve az innen táplált hálózatokból történik. Az energia szétosztására, a fogyasztókhoz való szállítására 231 kilométer 10 000 V-os és 210 kilométer kis feszültségű kábelhálózat, 40 kilométer kis feszültségű szabadvezetéki hálózat, valamint 282 transzformátor-állomás működik. A kerület terhelése 1978/79. telén elérte a 82 000 kW-ot, megegyezik egy-egy nagyobb vidéki városéval. A lakásfogyasztók száma 55 000. A felszerelt és üzemben levő 5529 lámpahely, 6291 lámpatesttel 12 237 fényforrást jelent, közülük 1542 hagyományos típusú, '10 695 korszerű. A kerületben lefektetett kábelek hossza 173,5 kilométer. A meghibásodásokat jobbára az építkezések okozzák. Például a Dózsa György úton és a Borbély utcában sorozatosan megrongálták a kábeleket. Az Élmunkás téri építkezéseknél javíthatatlanná váltak a híd kivilágítását, a Kresz Géza utca és a Csanádi utca közvilágítását tápláló kábelek. A Kárpát utca és a Gogol utca kereszteződésében a kábelek teljesen hasznavehetetlenné váltak, mivel több méter földet hordtak rájuk. A legtöbb zavar azonban a Margit-híd felújításakor keletkezett: a Pozsonyi út, a Szt. István krt., az Újpesti rakpart, a Jászai Mari tér közvilágítása a felújítás ideje alatt nap nap után javításra szorult. Tehát ezekkel és még számos más problémával kell a vállalatnak naponta megküzdenie. Angyalföld lakossága át is érzi ezeket a nehézségeket, hiszen maga is közvetlen részese. Mégis kéri — az ésszerű energiatakarékosság - figyelembevétele mellett — a közvilágítás további javítását, az utcakereszteződéseknél a nagyobb fényerő biztosítását, a tartós meghibásodások sürgős felszámolását, a gyalogátkelőhelyek megfelelő kivilágítását, a zárolt körzetek mielőbbi csökkentését. Angyalföldön az építkezések sorozata, a metró vonalának kialakítása még hosszú évekig eltart. A kerületben a teljes és tökéletes rendhez, a rekonstrukciók befejezéséhez — az illetékesek szerint — évtizedek kellenek. A lakosság nagyon megszenvedte már eddig is a fúrógépek, ekszkavátorok zakatolását, az építkezésekkel járó összes kellemetlenségeket, a szűnni nem akaró port, piszkot, amelynek felszámolására még hosszú időn át nincs remény. S szeretnék, ha legalább este, amikor a munkagépek leállnak és tisztább a levegő, a felnőttek és a gyerekek nyugodtan kimehessenek a szabad ég alá, és ne szoruljanak a lakásba a sötétségtől való félelem és a rossz közvilágítás miatt. Kertész Klára & NÉPFRONT ÉS Ä N£3 EGYÜTTMŰKÖDÉSE A Hazafias Népfront Országos Tanácsa és Központi Népi Ellenőrzési Bizottság együttműködési ajánlása figyelembe vételével, közös fórumon került megvitatásra az együttműködés továbbfejlesztése kerületünkben. Az együttműködés további erősítéséhez hozzájárult a XIII. kerületi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének, Tarics Vladimírnak az előadása, amelyben kiemelte azokat a területeket, ahol már eddig is szoros együttműködés alakult ki. így például: a munkatervek egyeztetése, a lakosságot érintő vizsgálatok eredményének fórumokon való ismertetése, tájékoztató előadás megtartása a népi ellenőrzés feladatairól, szerepéről, a közérdekű bejelentésekről, javaslatokról és panaszokról szóló 1977. évi I. törvény végrehajtásának ellenőrzésa során szerzett kerületi tapasztalatok fórum keretében való ismertetése stb. Az elhangzottak figyelembe vételével a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság ajánlása jó útmutató a népfront és a népi ellenőrzés szervei szá-. mára az együttműködés erősítéséhez. Kiemelten foglalkozik a szociálpolitikai és a lakosság életkörülményeivel kapcsolatos vizsgálatok közös végzésével. A népfront közreműködésével a különböző társadalompolitikai vizsgálatokról készülő NEB jelentéseket teljesebbé teszi a lakossági vélemények figyelembe vétele, továbbítása. A népfrontmozgalom igen sok csatornán keresztül tudja továbbítani a népi ellenőrzés tapasztalatait. A közvélemény erejének 1 felhasználásával a visszásságok és hibák felszámolására, a bizottságokon keresztül jelentős eredmények érhetők el. Kerületünkben a Hazafias Népfront és a NEB együttműködése a követke-, zőkben foglalható össze: •— A népfront és a NEB állandó munkakapcsolatot tart a társadalompolitikai, a lakosság kommunális ellátását, a lakosság széles rétegeit érintő ' vizsgálatokban, közösen határoz- 1 za meg az elvégzendő feladatokat. — A népi ellenőrzés különböző bi- ^ zottságainak munkája elsősorban a szociálpolitikai és a lakosság életkörülményeinek vizsgálatakor, a Hazafias Népfront kerületi szerveze-, teinek bevonásával történik. — Tájékoztató jelleggel a két szerv megküldi egymásnak az együttműködés körébe tartozó témák, vizsgálatok anyagait, jelentéseit és azok megtárgyalásakor kölcsönösen képviselteti magát. — A népfront 17 körzeti bizottsága továbbra is folytatja területbejáró munkáját, ezzel is segítve az ellenőrzési és a tanácsi szervek munkáját; ez elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a közérdekű hibákra, hiányosságokra, felhívja a figyelmet. A Hazafias Népfront bizottságai segítséget adnak a fontos társadalom- politikai vizsgálatok tapasztalatainak széles körben való megismertetéséhez. Az ellenőrzés által megállapított eredményekről és hibákról, a népfront testületi ülésein és a lakossági fórumokon is rendszeresen tájékoztatást ad. Szemán Júlia ANGYALFÖLD 11