Angyalföld, 1979 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1979. január / 1. szám
Készülnek az új kerületközpont tervei Néhány évvel ezelőtt, amikor felépült a SZOT 22 emeletes toronyháza, sokan meg- pődtek, hogy a Vád út és a Róbert Károly krt. sarkának ilyen impozáns épülete lett. Már akkor elhangzott a tájékoztatóban, hogy azt az első épületet majd a terület teljes rekonstrukciója követi. Felkerestük a Fővárosi Tanács városépítési osztályának illetékes előadóját, Aradi Tibort, tájékoztatást kérve e városrész megújulásáról. — A XIII. kerület egész Budapest szernpontjából központi kerületnek számít, hiszen a város növekedésével az Árpád-híd torkolata hangsúlyosabb szerepet kapott. A főváros terveiben ez a terület kiemelt fontossággal szerepelt. — A Váci út és Róbert Károly krt. kereszteződésében a kiszélesítendő Árpád-híd nagyobb forgalmával is számolva, korsizerű kerületközpont épül fel. Ennek első konkrét megvalósulását jelentette a SZOT irodaháza, amelyet a közeljövőben további két toronyépület követ, de már épül a kerületi Pártbizottság új székháza is, amelyben nagy előadóterem is készül. Ennek tervezője Pázmándy Margit, azÁETV-hál. A SZOT új épületeit ugyancsak az AÉTV- ben, Dúl Rezső irányításával tervezik. Ezen a területen épül meg a Skála új műszaki áruháza — tervezője Kovách István —, továbbá a Postakutató központi épülete, amelyet a KÖZTI-ben Mányi István tervez. Közös székházat épít az ÉVITERV a Fémmunkás Vállalattal, amelyet az IPAR- TERV-hen Kévés György tervez. — Tervezés alatt áll a közlekedési csomópont is, amelynek munkálatait az UVA- TERV-ben végzik. A nyolcva. nas években itt földalatti állomás épül, háromszintes csomóponttal. — A tervekben szerepel egy művelődésügyi létesítmény is, ami kapcsolatot jelent majd a Szegedi úti—Országbíró utcai lakóteleppel. Ez a lakótelep már a közeljövőben épül, a terveit a BUVÁTI-ban Eltér István irányításával készítették. — A felsorolt intézmények, »zékházak területigényesek. Jelenleg ezen a területen még sok épület van. Mi lesz a szanálással ? — Természetes, hogy az Intézményi területek részére szabad területet kell biztosítani, de — a népgazdaság teherbíró képességét figyelembe véve — a szanálásokat ugyanígy ütemezni kell. A terv az, hogy a felsorolt létesítmények mintegy 15 év alatt épüljenek meg, lesznek tehát házak, »melyek csak 10—15 év múlva kerülnek lebontásra. — Az Arpád-híd szélesítése azt is jelenti, hogy a híd má- jik oldalán a városrendezési terveknek megfelelően tovább folytatódik Űjlipótváros II/B ütemének építése. Ennek a tervei ugyancsak a BUVÁTI- ban készülnek Bene János Irányításával. Gondot okoz jelenleg a vizafogói pályaudvar kitelepítése; ismereteink szerint a MÁV ezt már szinte holt területként kezelt, évek óta nem adja át, holott erre a területre az épülő lakótelep zöldterületeként nagy szükség lenne. — Az eddig felsorolt terve, zések azt bizonyítják, hogy több tervezőintézet közreműködésével készül a kerület új központjának terve. Nem okoz ez gondot? — Gondot egyetlen épület megtervezése, illetve elhelyezése is okozhat, de éppen a hibalehetőségek kiszűrése érdekében főosztályunk azzal bízta meg az ÁÉTV-t, hogy a terület beépítési terveit koor. dinálja, egységesítse a tervezést, és ezt olyan mélységig meghatároztuk, hogy az elhelyezésre kerülő hirdetőtábláktól kezdve a pavilonokig és a térplasztikáig minden egységes szemlélettel készül. Ez természetesen nem egyforma, ságot jelent, hanem azt, hogy ne össze-vissza kerüljenek elhelyezésre az épületek, hanem harmonikusain illeszkedve egymáshoz, korszerű városrész-központot alkossanak. — A közintézmények mellett már az előbb említésre került Űjlipótváros építése. Vajon milyen további lakásépítést terveznek itt, a majdan megvalósuló városrész- központ környékén? — A Petneházy utca—Kruzs- ták Béla utca közötti épületek néhány éven belül bontásra kerülnek és ezen a területen is korszerű lakóházak épülnek. Ugyanígy a Teve utcában és a Papp Károly utcában is készülnek majd új lakások: itt épüli fel a FŐTÁV központi épülete, továbbá a Munkásőrség XIII. kerületi parancsnokságának székháza is. Ezen a területen tömbgarázsokat is szeretnénk építeni, amelyek kiszolgálják a közintézményeket és egyúttal a lakótelepi igényeket is. Ehhez a területhez tartozik a Róbert Károly krt-i, Angyalföldi úti, Dunyov utcai ma« gánerős lakótelep is, ahol már korábban épültek lakások, é» ezek építése tovább folyik. A XIII. kerület új központjának tervezése azt bizonyítja, hogy a főváros kiemelten kezeli ezt a területet és távlati tervei szerint a kilencvenes évek közepéig itt egy valóban modern városrész születik. (dóczl) KÖNYVKIÁLLÍTÁS Politikai könyvek kiállítása a népfront kerületi székházéban Kevesen tudják... ... hogy kerületünkben valamikor — századunk második évtizedében — két filmgyár is működött. Az egyik: a Pannónia és a Sziget utca sarkán 1911-ben felépült Projec- tograph nevű (később Phönix) filmstúdió, amelynek igazgatója Koboz Imre volt. A filmstúdió — mely valójában egy nagy üvegház volt — eleinte főleg humoros kisfilmeket készített. Itt készült A kóbor cigányok esete. Csikósélet a Hortobágyon, Az újpesti bankrablás, valamint — Nagy Endrével, a magyar kabaré atyjával — A sakkjáték őrültje. Később Kertész Mihályt szerződtették rendezőnek, a ekkor már „nagy" játékfilmeket Is rendeztek. Kertész később Amerikába tette át működése színhelyét, ahol Michael Curtiz néven világhírű filmrende. ző lett, Oscar-díjat is kapott. A másik az Astra filmgyár volt, amely 1916-ban — ugyancsak főleg üvegből — épült a Tömöri téren. Az ott készült húsz filmből tizenhatot Balogh Béla rendezett, másik rendezőjük Garas Márton volt. Aa Astra filmgyárban készült többek között az Elnémult harangok, Az obsitos, A Pál utcai fiúk első néma változata, a Toprini nász. A császár katonái, Tamás úrfi kalandjai (ez utóbbit a népszerű színész, Kürthy György rendezte). A filmgyárnak tragikus vége lett: 1921 januárjában így orkánszerű vihar összeroppan- totta az épület vázát és a 35 méter hosszú, 19 méter széles üvegház összedőlt. P. Gy. ANGYALFÖLD