Angyalföld, 1979 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1979. március / 2. szám
Népi ellenőrök tanácskozása Február végén a kerületi Képi Ellenőrzési Bizottság a kerületi népi ellenőrökkel együttesen értékelte a múlt év munkáját és ismertette az 1979. évi ellenőrzési terveit. Az ülést a XIII. kerületi Szabó Ferenc Állami Zeneiskola előadótermében tartották. Az elnökségben helyet foglalt dr. Mohácsi István, a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság elnökhelyettese, dr. Gross- mann József, a kerületi párt- bizottság titkára, valamint a kerület állami és társadalmi szerveinek több vezetője. Az elmúlt év munkájáról, eredményeiről, az idei tervekről Tarics Vladimir, a kerületi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke adott tájékoztatást. Előtérben: a lakosság ellátása — Feladataink ellátásához a Minisztertanács 1048/1977. (XII. 21.) számú határozata adta az irányvonalat, amely a népi ellenőrzés továbbfejlesztését tűzte ki célul — mondta bevezetőül az elnök. — Múlt évi témavizsgálataink a gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósításához, a lakosság, a dolgozók ellátásához, az őket közvetlenül érintő kérdésekhez kapcsolódtak. — A lakosság ellátásának témái közül a múlt év ellenőrzési munkájában a vendéglátás, az üzemi büfék tevékenysége, a bútorellátás, a kórházak orvosi műszerellátása szerepelt. — A vizsgált kerületi vendéglátóipari egységek helyesen reagáltak észrevételeinkre, mert utóvizsgálatainkon kedvező változást, jelentős javulást tapasztaltunk. A rend, a tisztaság szinte mindenütt megfelelt az üzletek jellegének, az osztálybesorolásnaik. Rendben találtuk az élelmiszerek tárolását, a hűtőtereket, valamint a mosogatás technológiáját. A vendéglők mellékhelyiségeinek tisztasága azonban még kívánnivalókat hagy maga után — sok helyen nincs szappan, törülköző — nem kevésbé az ott dolgozók szociális ellátottsága. — Az üzemi büfék felszereltsége, áruválasztéka szegényes, többségükben nem felel meg az egészségügyi követelményeknek. Berendezésük, eszközellátottságuk a forgalomhoz viszonyítva hiányos. Az üzemeltetéssel kapcsolatos szerződések elavultak, tartalmilag nem kielégítők, felülvizsgálatra szorulnak. — A lakosság bútorellátásával kapcsolatban az volt a megállapításunk, hogy sok a panasz az újonnan vásárolt bútorokra. . Erről a Fővárosi Javító-Szerelő Vállalat Bútor Garanciális Központjának (BGK) tapasztalatait említjük meg. A BGK évente 20 ezer garanciális reklamációval foglalkozik. A kifogásolt hibáknak kb. a felét saját hatáskörében, a másik részét alvállalkozók útján javítja meg, ez utóbbiak szakmai, technikai felkészültsége azonban nem mindenütt kielégítő. Számos problémát okoz még a bútorok garanciális javításánál az ügyintézés nehézkessége. — Vizsgálataink során megállapítottuk, hogy az ellenőrzött egészségügyi intézmények műszerellátottsága igen eltérő képet mutat. A legnagyobb hiányosságot a Róbert Károly körúti kórháznál tapasztaltuk. Az alapvető ellátáshoz szükséges műszerekkel valamennyi intézmény rendelkezik. A műszerek beszerzéséhez szükséges műszaki, gazdasági információk birtokában kevesen vannak, a fejlesztéshez felügyeleti és irányító szervektől megfelelő orientációt, irányelveket nem kapnak. Általános gond, hogy a műszerek javítása, szervizelése központilag nincs megoldva, a szükséges alkatrészellátásban problémák vannak, amelyek a javítások elhúzódását, egyes műszerek hosszabb időre történő kiesését idézik elő. — A vállalati gazdálkodás hatékonyságával és fegyelmével kapcsolatban ellenőreink megállapították, hogy növekedett a termelés, a terveknek megfelelően alakult az értékesítés relációnkénti megoszlása, valamint a vállalati eredmény- és bérnövekedés. Tovább folytatódott a termékszerkezet korszerűsítése. Kedvezőtlen vonás azonban, hogy az üzem- és munkaszervezés színvonala nem javult a kívánatos mértékben, a beruházásokra fordított eszközök a népgazdasági lehetőségeket meghaladó mértékben nőttek, a vállalati készletek emelkedtek. A kerület gazdálkodó egységei viszdnt. elismerésre méltó módon járulnak hozzá a kerületfejlesztési célok megvalósításához, a gyermekjóléti intézmények létesítéséhez, bővítéséhez. . A vizsgálat nyomán - intézkedések — A kerület párt_végrehaj- tóbizottságának megállapítása szerint a testület és a pártbizottság gazdaságpolitikai csoportja, valamint az üzemi pártszervezetek a NEB vizsgálati tapasztalatait a párt gazdaságszervező, irányító és ellenőrző munkájában jól hasznosítják. — Az országos vizsgálatok realizálásával kapcsolatban „A szocialista gépimport tervezése, szervezése és hasznosítása”, valamint „Az újítómozgalom helyzete és fejlesztésének lehetőségei” témája szorosan kapcsolódott a kerületi gazdaságpolitikai célkitűzések elősegítéséhez. — A kórházak orvosi műszerellátottságának vizsgálata során két intézmény, a Péterfy Sándor utcai Kórház és a Kerületi Tanács VB. Egyesített Gyógyító-Megelőző Intézményének vezetője a helyszíni vizsgálat alapján intézkedett a saját hatáskörében kiküszöbölhető hiányosságok megszüntetéséről. A vizsgálat hasznosításaként értékeljük, hogy a Központi Honvéd Kórház népi ellenőreinek kezdeményezésére szocialista együttműködési szerződés jött létre a Madarász utcai Kórház és a Honvéd Kórház között, a Madarász utcai Kórház műszerellátottságának javítására. — Örömmel vettük tudomásul — mint arról már az előbb is szó volt —, hogy a Vendéglátóipari Vállalat az alapvizsgálat által feltárt hiányosságok döntő többségét megszüntette, a Tokaj Éttermet bezáratta, a Dózsa György úti önkiszolgáló éttermet, valamint a Róbert Károly körúti Budvár sörözőt rendbehozatja. — A vállalati büfék helyzetével kapcsolatban a NEB által javasolt intézkedésekkel mind az üzemeltetők, mind az igénybevevők egyetértettek; több területről jelezték már a vállalatok vezetői, hogy javult a választék, az áruellátás. — A közérdekű bejelentések és panaszok intézésének tartalmi értékelésénél megemlítjük, hogy a szóban, személyesen, vagy telefonon érkezett és rövid úton tanácsadással elintézett ügyek száma 111 volt, döntő többségük tanácskérés jellegű. A saját hatáskörben intézett bejelentések közül 6 ügyet népi ellenőrökkel vizsgáltattunk ki. A vizsgálatra más szervekhez áttett bejelentéseket is érdemben kivizsgálták és konkrét intézkedéseket tettek a kiváltó okok megszüntetésére. Erről népi ellenőrökkel és esetenként személyesen is meggyőződhettünk. Pozitívumként említhető meg, hogy csökkent a névtelen bejelentések száma. Program 1979-re Az 1979-es programban a kővetkező vizsgálati feladatok szerepelnek: A készpénz- és csekkvásárlá- sok, valamint elszámolásuk vizsgálata azért fontos különösen, mert az ellenőrzés hiánya lehetőséget teremt a szabályok megsértésére és a társadalmi tulajdon megkárosítására. A kerületi lakóház-felújítási tervek megalapozottságának vizsgálatát azzal indokolják, hogy lakóház-felújításra az V. ötéves tervidőszakban milliárdos nagyságrendű összeget fordítanak és a bejelentések szerint a felújítások nem minden esetben indokoltak. A vizsgálat tulajdonképpen a VI. ötéves terv jobb előkészítését is szolgálja. A büfék és a vendéglátóipari egységek ellenőrzése utó- vizsgálati feladatként továbbra is napirenden marad. A beszámoló után a kerületi népi ellenőrök mondták el észrevételeiket. Egyebek között szóltak arról, hogy sokan nincsenek tisztában a NEB szerepével és olyan panaszokkal fordulnak hozzájuk, ami nem tartozik oda. Ezzel olyan sürgető ügyek intézésétől vonják el idejüket, amelyek a lakosság szempontjából fontosabbak lehetnek. A bútorgyártás selejtes voltát azzal indokolták, hogy a gyártók kihagynak bizonyos technológiai folyamatokat és az a reklamációk fő forrása. Egy felszólaló arról panaszkodott, hogy nyugdíjba vonulása után nem képes folytatni újító munkáját, mert mint nyugdíjas nem jut anyaghoz. Hiába vannak ötletei, sok jó elképzelése kárba vész. A kerületi pártbizottság részéről dr. Grossmann József méltatta a kerületi NEB munkáját, kiemelve a népi ellenőrzés politikai jelentőségét. A Fővárosi NEB elnöksége nevében dr. Mohácsi István mutatott rá az ellenőrzési munka fontosságára, amelyben a XIII. kerület kiemelkedő helyet biztosított magának. Kertész Klára 16 ANGYALFÖLD