Angyalföld, 1979 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1979. január / 1. szám
FÓRUM a kereskedelemről A metró és az új lakótelepek építése meghatározza a kerület kereskedelmi hálózar tának fe jlesztését is. Az aktuális problémákról és a távlati tervekről hangzott el ismertetés azon a fórumon, amelyet a Hazafias Népfront kerületi Bizottsága rendezett meg december elején Avár Ernőnek, a népfront várospolitikai munkabizottsága titkárának elnökletével. A terveikről dr. Juhász Dénes, a fővárosi tanács kereskedelemfejlesztési osztályának műszaki tanácsosa beszélt. tw////////////>í — Tekintve, hogy a XIII. kerület a város egyik legjelentősebb ipari kerülete, a fővárosi tanács ezt a kerületet különös gonddal kezeli, szorosan együttműködve a kerületi tanács vb. kereskedelmi osztályával, — mondta az előadó. — Elsősorban a gyengébben ellátott területek ellátáséit javítjuk, emellett a lakásokkal arányosan kell, hogy épüljenek az új lakónegyedek szükséges létesítményei is. A közlekedés fejlesztésével összefüggő feladatokat a hatodik és az ezt követő ötéves tervekben szeretnénk megvalósítani. — Az elmúlt Időszakban hat új ÁBC áruház épült, ösz- szesen mintegy 3000 négyzet- méter alapterületen. A Dráva utcai vendéglő a tervek szerint 1979-ben elkészül, és ugyancsak itt egy 1000 négyzetméter alapterületű ÁBC-áruházat szeretnénk átadni a lakosságnak. Űjlipótváros folytatásaként 2000 lakás épül célcsoportos kereskedelmi létesítménnyel a hatodik ötéves tervben. A Vád út és a Róbert Károly körút sarkán a Skála új műszaki áruházának építkezése a hatodik ötéves tervben indul. Ide sorolhatjuk még a Vád út és a Gogol utca sarkán épülő lakóhát földszintjén létesítendő 400 négyzetméter alapterületű ÁBC áruház, vagy vegyesipari áruház kialakítását. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha a metró felvonulási épületei már elkerülnek a környékről. — Tervezzük a Savaria étterem és a Tej vendéglő korszerűsítését és teljes önkiszolgáló rendszerűvé alakítását. Ez vonatkozik a Duna Élel- miszeráruházra is. A Lehel téri piac felújítása sok gon* dot okoz a kerületnek. Teljes átalakításról itt egyelőre nem eshet szó, csupán arról, hogy a piacot a jelenlegi formájában üzemeltetés közben kitatarozzák. A teljes átalakításhoz ugyanis nem 20 millió vagy 50 millió, hanem többszáz millió forintra lenne szükség. Az átépítésre és korszerűsítésre a hetedik ötéves tervben kerülhet sor. A metróépítkezés jelenleg az Élmunkás téren folyik; ha itt el is készül minden, a felvonulási terület továbbra is marad, mert az építkezés folytatása erről a bázisról történik. — A metró aluljárókban üzletsorokat kívánunk létesíteni, virág, dohány, stb. árusítóhelyeket, vasárnapi nyitva- tartással. Természetesen a felsoroltak nem adhatnak teljes képet a tervekről. //////////y/z/AI Angyalföld kereskedelmi hálózatának teljes és végleges kialakítása, amely a közlekedés fejlesztésével összefüggő program, évtizedekre szól. Számításba vehetjük azt is, hogy a metróvonal megépítésével a lakosság közlekedési útvonala megváltozik, több helyen számítani kell az átmenő forgalom növekedésére is. Természetesen ezeket az eshetőségeket távlatokban teljesen felmérni nem lehet. Éppen ezért a tervek az Idők folyamán mind az időpontok, mind a kivitelezés vonatkozásában módosulhatnak — fejezte be tájékoztatóját dr. Juhász Dénes, a fővárosi tanács műszaki tanácsosa. A kerület lakóinak panaszait, észrevételeit, az ellátás aktuális problémáit ezután a kerület tanácstagjai és a körzeti népfrontbizottságok vezetői tolmácsolták. Többen örömmel fogadták, hogy a Lehel téri piacon nem végeznek nagy átalakításokat, mert ez azt jelentené, hogy a főváros egyik legforgalmasabb és legolcsóbb piacát kellene bezárni egy jó hosszú időre és ezt a piac 'vásárlóközönsége erősen megsinylené. A lakosság nagy része viszont a Lehel téri piac teljes korszerűsítését sürgeti, azzal az indokolással, hogy ott tarthatatlan állapotok uralkodnak. Az áru télen elfagy, nyáron pedig megrothad. Szó esett arról is, hogy vidékiek, külföldiek sokszor bőröndszámra vásárolnak fel egyes élelmiszereket, és a lakosságnak nem marad elegendő. Zavaró még a Lehel piacon az Is, hogy a járdákon nem lehet közlekedni az alkalmi zsib- árusoktól, üzérkedőktől, ezen Is sürgősen változtatni kellene. yyy///y///y///^ A kerület vendéglőinek tatarozását, korszerűsítését sokan, jó néven vették, de szó esett arról Is, hogy elkelne a kerületben néhány olyan olcsó hely is, ahol az idősebb, kispénzű nyugdíjasok étkezhetnének, természetesen vasárnap is. Panaszként vetődött fel, hogy a Csángó utcai lakótelepen nincs biztosítva az áruellátás, pedig valamikor volt élelmiszerboltjuk, de ma üveget és porcelánt árusítanak benne. Egyik-másik üzletben udvariatlan a kiszolgálás, sok esetben gorombák az eladók a vevőiekéi. A Tejvendéglőt viszont dicsérik, elkelne ilyen létesítmény még kettő-három a kerületben. A Duna Élelmi- szeráruházat a hozzászólók szerint csak akkor kellene átalakítani, amikor az ígért ÁBC áruházak megnyílnak. Különféle szolgáltatások is elkelnének a kerületben: így oéldául az autómosást a Shell-kutaknál be lehetne vezetni. Háztartási boltokban sem bővelkedik a kerület, a meglévőkben inkább festéket lehet vásárolni és sokkal kevésbé mosóport. A kerületek rekonstrukció« terveiket maketteken mutatják be a lakosságnak. Angyalföld lakói is szívesen látnák kerületük fejlesztését makettekben és kérik, hogy ezt az illetékesek pótolják. Nagyon sok panasz van a kenyérellátásra. A Petneházi utcai kenyérgyár olyan rossz kenyeret készít, hogy nem lehet megenni. A kukák nap mint nap tele vannak kidobott kenyérrel. A kenyér minőségén sürgősen javítani kellene. Javaslat hangzott el arra is, hogy a metró aluljárókban ne csak virág- és dohányüzleteket létesítsenek, hanem akár hús- és zöldséges boltokat is, mert ezzel nagy területet lehetne biztosítani az élelmiszerkereskedelemnek. Végül a Gyöngyösi út és a Thälmann utca környékéről étkezett bejelentés, mely szerint ezen az elég sűrűn lakott területen gyér az ellátottság. Egy csemegebolt van erre, de ezt már kinőtte a környék, nehéz itt a bevásárlás, amin csak a tervezett ÁBC áruház megépítése segíthet Forr, alakul a kerület képe. Sok megpróbáltatást kell még kiállniuk az ittenieknek. Nem hetekről, hónapokról, hanem hosszú évekről van szó, mire Angyalföld teljes rekonstrukciója befejezést nyer. Egy városrész megújulása éppúgy, mint egy lakás tatarozása, festése nagy felfordulással jár, de ha azt akarjuk, hogy rend legyen körülöttünk, végig kell szenvedni, át kell vészelni ezt az idősszakot. A kerület új, korszerű városképe megéri a türelmet! Kertész Klára ANGYALFÖLD 9