Angyalföld, 1979 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1979. január / 1. szám
1971-ben lépett életbe az a törvény, amely az Ifjúság munkához, tanuláshoz, szórakozáshoz, művelődéshez való jogát, társadalmi kötelezettségeit, illetve az állam és a munkáltatók kötelességeit rögzíti. Az ifjúságról szóló 1971. évi IV. törvénynek a végrehajtásáról, a kormányhatározatok teljesítéséről adnak számot kétévenként a vállalatok, intézmények fiataljai részvételével megrendezett ifjúsági parlamenteken a vállalatok és intézmények vezetői. AZ EGÉSZSÉGÜGY FIATAL DOLGOZÓI KÖZÖTT November 25-én délelőtt a József Attila Művelődési Ház egyik termében gyűltek össze a kerület gyermekintézményeiben dolgozó 30 éven aluli fiatalok. Az eimúlt két évben egységes vezetés alá került a kerület 13 bölcsődéje, 3 gyermekrendelő-intézete, három gyermekfogászata, s egy pszichológiai rendelője. Csaknem 140 fiatal dolgozik ezekben az intézményekben. Asz- gzonyok, lányok, akik hivatásuknak választották a gondoskodást, a végtelen türelmet. Ök az úgynevezett „Ratkó- nemzedék”. Sokan vannak. Sokan voltak az általános és a középiskolában és sokan az egyetemi, főiskolai felvételiknél. Sokan léptek ki egyszerre az iskolák kapuin, kezdték el az életet, a hivatást. Tudják tehát, mit jelent negyvenes létszámú osztályok, ba járni, bekerülni felsőoktatási intézményekbe. Még emlékeznek minderre, hiszen a gyermekkor minden lépése oly közel van. Pályakezdőknek nevezik őket. Hiszen nemrég kezdték el a munkát, a küzdelmet, az igazi problémákat. Bölcsen azt szokták mondani: előttük az éleit minden öröme és nehézsége. Ifjúsági parlamentre gyűltek össze, hogy meghallgassák dr. Kalmár Zsuzsa főorvos beszámolóját, és elmondják gondjaikat, észrevételeiket. A bevezető elhangzása után nehezen oldódott a csend. A kezek sűrűn nyúltak az üdítő italok után s az asztalokról gyorsan fogytak a sütemények. Míg végül egy asszony felállt, s elmondta ijesztő lakáshelyzetét; azt, hogy k kicsi gyerekkel miért is kellett a számukra kiutalt szükséglakásból egy sufniba kiköltözniük. Elmondta jókor, és jó helyen. Nagy Endre, a kerületi tanács elnökhelyettese még aznap a parlament után elment hozzá, • s azóta bizonyára sikerült valamilyen átmeneti megoldást találniuk. Mert szólni, beszélni kell. Elmondani mindazt, ami bár személyes problémának tűnik, ha sokan sok helyen felvetik, kiszélesedik, több lesz mint csupán egy ember saját ügye. Ültem a fiatal egészségügyi dolgozók között és vártam igazi hozzászólásokat, fiatalo. kát izgató kérdéseket. És néhány felszólalás után nem tudtam: örüljek-e vagy mérgelődjek. Mert a hozzászólók többsége szakszervezeti kérdéseket feszegetett. Azt, hogy kevés a munkaruhára való pénz, hogy több kismamacipő, kabát, beutaló kellene. S viszonylag kevesen érintet, tek továbbtanulási vagy lakásügyi kérdéseket. Azért írtam, hogy ennek örülni kellene. Mert ez azt is jelenthetné, hogy ezen a területen nincsenek problémák. Egy-két felszólalásból azonban az ellenkezője is kiderült. Mindenki tudja, hogy túlzsúfoltak a bölcsődék, a gyermekiklinikáik, hogy ötven százalékos munkáslétszámmal kell ellátná a feladatokat. A következő ötéves terv során a kerületben hét új bölcsőde építését tervezik. Ezekbe szakképzett gondozónő, konyhai és takarító személyzet kellene. De ahhoz, hogy a fiatalok a pályára jöjjenek, és itt is maradjanak, ahhoz számukra lakás, a gyerekeiknek óvoda, iskola kell. És itt a kerületben! Hiszen Békás, megyeiről, Kőbányáról vagy Űjpestről a XIII. kerületbe járni dolgozni — nagyon nehéz és talán nem is éri meg. Hiszen egészségügyi dolgozókra az ország, a város minden pontján szükség van. Ezeket a fiatalokat tehát meg kell tartani. Anyagi, erkölcsi megbecsüléssel, jó munkahelyi légkörrel. Mindezt azonban nem a fiatalok mondták el. Egy kicsit úgy tűnt: aiz állami és a pártvezetés jobban. ismeri a problémákat, mint maguk a fiatalok, pedig ez így nem lehet igaz. De akkor miért volt a hallgatás? Miért hiszik még ma is sokan, hogy kár a szóért? Hogy az igazi problémákat egy ötperces felszólalásban úgysem lehet elmondani? Való igaz, nem ettől épül több lakás, s a bérek sem ettől emelkednek. Es mégis beszélnünk kell, Mert ha egy ilyen Ifjúsági parlamenten kiderül, hogy örökös túlórázás, a sokszor reggel 6-tól este 6-iig tartó munka a fiataloknak is sokszor fárasztó, hogy a kerületben nem tudnak lakáshoz jutni, s ezért kénytelenek elmenni máshová —, hogy idő hiányában nem tud valaki továbbtanulni és így tovább —, akkor erre oda kell figyelni, és oda fognak figyelni. De ehhez szólni kell, nem az asztalok mellett egyAzt, hogy lehet mindezt másképpen Is, bizonyította az a parlament, amelyen fiatal pedagógusok gyűltek össze december 6-án a Radnóti Miklós utca 8. szám alatti kedves öreg iskolában. Ezen az estén a tanteremben kivételesen tanárok ültek a padsorokban. Fiatalok, akik nem is oly régen cserélték fel az iskolapadot a katedrával, a vizsgadrukkot a tanítás, a tudás átadásának ■ izgalmával, nehézségeivel. Három évvel ezelőtt két általános iskola egyesült, s az iskola vezetősége pályakezdő fiatal pedagógusok felvételével oldotta meg a munkaerőgondokat. Sokan vannak tehát 30 éven aluliak ebben a tantestületben. Bellay László Igazgató beszámolója a gondoskodást, a fiatalok gondjaival való törődést tükrözte. Hadd idézzük ide a beszámoló egyik — talán legszebb — mondatát: „Az iskolából az életbe, a munka sűrűjébe kikerülő ifjú dolgozó még nem kész ember, de hallatlan nagy energia, erő más fülébe súgni, nem legyin- teni, hogy úgyis hiába. Ezek a fiatalok ebben a korban alapítanak családot. Nemcsak a munkába, az új közösségbe, de az új családba is, csupa új szerepbe kell beletanulni. S ez nem megy, nem is mehet zökkenőmentesen. Legalábbis feltételezem, mert szó erről nem esett. Ültem a sarokban, s azon gondolkodtam: miért ilyenek, s vajon milyenek lesznek tíz év, múlva? forrása. Még igényli a segítséget, az iskolában tanultakat le kell fordítania az élet, a valóság nyelvére. Az elavuló ismereteket újakkal kell felcserélni és meg kell tanulnia együtt élni, együtt dolgozni”. Bellay László az eredmények és sikerek mellett a problémákról is beszélt. Szólt a pedagógusképzés egyenetlenségeiről, arról, hogy a nevelői munka nem érhet véget az óra végét jelző csengetésseL Beszélt a továbbtanulás jelentőségéről, s arról, hogy a közösség számára milyen gondokat okoz a fiatal kollégák helyettesítése, a tanulmányi szabadságok, vizsgák idején. Beszélt az önképzés fontosságáról, lehetőségeiről, az alkotó ifjúság, az alkotó embeír társadalmi jelentőségéről. A beszámolót követő szünet után csak lassan oldódott fel a felszültség. Az első két hozzászólás után már egyra sűrűbben emelkedtek a levegőbe a hozzászólást jelző tenyerek. Miközben a felszólalásokat jegyzeteltem, próbáltam ráIfjú pedagógusoké a szó 14 ANGYALFÖLD ifjúsági pmimmimm
