Angyalföld, 1979 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1979. január / 1. szám
A mozgalom éltet és fiatalít A feladat — írjak a XIII. kerület egyik pártkörzetéről — kicsit váratlanul ért. — Mutasd be, hogyan dolgoznak, mi a munkájuk hatékonyságáruik titka” — hangzott az útmutatás. — „A cím: Rajk László utca 40. És vigyázz, mert két körzeti pártszervezet működik egy házban, a 13-as körzetről írj! Párttitkár: Dicker Sándorné.” Környékbeli vagyok, nem nehéz megtalálnom a párthelyiséget. A sógornőm révén, aki itt pártcsoportbizalmi, valamennyire már ismerem is ezt a körzetet. A VEZETŐSÉG Dicker Sándorné párttitkár üdülni készül, utolsó este csípem el, de megnyugtat: nem kell várnom a visszatérésére, a kilenctagú vezetőség bármelyik tagjával beszélhetek, mindenki mindenről tud felvilágosítást adni. Hétfőn, kedden és szerdán este biztosan találok közülük néhányat a körzetben. Megfogadom a tanácsot, előzetes bejelentkezés nélkül nyitok be, és meg is találom az ígért elvtársakat. Róth József tagdíjfelelős még a kasszát rendezi, a többiek már befejeztek a munkát. Nemrég ért véget az oktatás. Birtalan Árpád agit-.prop. titkár (körülbelül 70 fő előtt tartott előadást a városfejlesztés és a szociálpolitika kérdéseiről. Most már csak baráti beszélgetés folyik. Kérdéseimre felváltva és együttesen válaszolnak, így áll össze a kép. A körzethez 365 párttag tartozik, ebből 170 az 1945-ös párttag. Az átlagéletkor: 64 év. A tagok túlnyomó része koránál fogva lett nyugdíjas, csak néhányon vannak, akik betegség vagy más ok miatt korábban kezdték meg a megérdemelt pihenést. A statisztikát az a 8—10 valóban fiatal javítja, aki — munkahelyén nem lévén pártszervezet — ide tartozik. A pártmunka oroszlánrészét azonban nem a születési évük szerint fiatalok végzik, hanem azok, akikét a mozgalom éltet és fiatalít. A körzet tevékenysége széles körű, s hogy mindennek legyen gazdája, erről bizottságok gondoskodnak. A pártvezetőség élén Dicker Sándorné áll 74 évével (amit nehéz elhinni annak, aki hallja, s annak is, aki látja, Ismeri fiatalos munkalendületét). 1945 óta egyfolytában párttitkár, itt a körzetben 1966-ban választották meg először. Helyettese, Varga Ottó szervezőtitkár is régen áll ezen a poszton, s a vezetőség többi hét tagja sem ma kezdte a mozgalmi munkát. Legfőbb segítőik a bizalmiak. A 23 pártbizalmi közül most megismerkedhetek eggyel: Imricsák Bélával, akihez 17 elvtárs tartozik. Mellettük számítani lehet a 23 pártblzalmá-helyettesire és 12 munkájukra is. Feladatuk szerint gondoskodnak róla, hogy a tagság mindenről értesüljön és értesítik a vezetőséget a párttagság kívánságairól, igényeiről, gondjairól, problémáiról. Az ő feladatuk volt például az 1978—79-es oktatás megszervezése is. Mindenkit megkérdeztek, miről szeretne előadást hallani. TEVÉKENY BIZOTTSÁGOK így állította össze a tómatervet az oktatási bizottság. Néhány előadás témája: mezőgazdaságunk aktuális kérdései; a Magyar Népköztársaság helye és szerepe a KGST együttműködéséiben; a nemzetközi munkásmozgalom kérdései; külgazdaságunk tevékenysége, külkereskedelmi mérlegünk helyzete; népgazdasági tervünk teljesítése; az afrikai állam-ok kérdései... A meghívott előadók egy-egy szakág kiemelkedő képviselőd. Ebben a körzetben ugyanis az előadást nemcsak taps követi, hanem kérdések is. Az itteni nyugdíjasok elvárják, hogy minden kérdésükre választ kapjanak. Széles körű feladatai vannak a 23 tagú szociális bizottságnak. Tagjai számon tartják, kinek mikor van a születésnapja, és nem felejtik el kis kártyával üdvözölni. Jeles születésnapokon — 65—70—75—-80—85 — ajándékkal köszöntik aiz ünnepeltet. Ajándékot visznek a hosszan betegeknek, a kórházban fekvőknek is: narancsot, csokoládét, kávét, virágot. (Pontosan tudnáok kell, hogy ki miinek örül, kinek mire van szüksége. Mert van, akinek a figyelmesség — a virág — ér többet, és van. akinek a kis csomag értéke.) Olykor szomorú kötelességet is kell teljesíteni: búcsúzni attól, aki örökre elmegy. A búcsúztatót is az mondja, aki ismerte az .elhunytat, aki szépen tud beszélni, s nem mulasztja el megkeresni a hátrahagyott családját sem, hogy beszédében minél teljesebb képet tudjon adni egy gazdag, dolgos életről. Érdekés megfigyelni, milyen sokan jönnek el egy-egy taggyűlésre, pártnapra, akiknek nehezére esik a mozgás, a járás. Mégis ott vannak, hogy érezzék, nem szaikadtak még el az elvtársi közösségtől. A tagságnak mintegy 18— 20 százaléka van felmentve a rendezvények látogatása alőL ök azok, akik a pártbizalmiaí«m, a szociális bizottság tagjain keresztül tudják a kapcsolatot tartami. Van egy tíz tagot számláló bizottság, amelynek feladata, hogy a Szocialista Hazáért Érdeméremmel kitüntetettekkel foglalkozzon. (Ilyen kitüntetése 63 elvtársnak van ebben a körzetben!) A körzethez 117 ház tartozik és 12 tanácstag, akik az operatív bizottság segítségére támaszkodhatnak. Minden tanácstag mellett áll egy pártösszekötő. Felmérik a lakóterületi tennivalókat, figyelik a közhangulatot, hogy jelezhessék, hol, milyen módon, mikor, miben volna jó segíteni. Orosz István tömegszervezeti felelős nem tagadja, hogy nehézségeik is vannak. A tanácsapparátus dolgozói nem kedvelik a túl aktív tanácstagokat. Mégis tudnak hatékony munkát végezni. A pártaktívák például pártonkívüüek bevonásával végezték el a kisnyugdíjasokkal kapcsolatos felmérést. Ennek alapján sokan kisebb szociális segélyt kaphattak, s a felmérés adatai további intézkedések alapjául is szolgálnak. „TELT HÁZ” A KLUBBAN Működik a kulturális bizottság is. Szervezi a rendezvényeket, az ünnepi megmozdulásokat. Feladata figyelemmel kísérni az angyalföldi József Attila Művelődési Ház ide kihelyezett Pannónia klubját. Felelőse Tomsich Ilona, akinek emellett még arra is telik az erejéből, hogy a Vöröskereszt Országos Bizottságának tagjaként tevékenykedjen. A klubtagok — akik között sok a pár- tonkívüli — havi 22 forintért itt tölthetik minden délutánjukat, minden estéjüket 14-től 22 óráig. Lehet tévét nézni, sakkozni, kártyázni és olvasni is, mert kihelyezett könyvtára is van a klubnak, a helyszíni olvasókon kívül 1400 rendes taggal. Itt üldögélnek a pártvezetőségi tagok házastársai, családtagjai is, türelemmel várva a közösségért fárado- zókat. Aki éhes, szomjas, üdítő italt, szendvicset, kávét kaphat Erzsikétől, a házgondnok büfévezető feleségétől. A terem — sajnos — elég szűk, emiatt kénytelenek voltak a klubban tagzárlatot elrendelni. Nyáron lehet vendéget is hozni, például a kerti hangversenyekre. Ilyenkor még a kártyások is a szabad ég alatt üldögélnek. A klub előadásait, vetített képes úti beszámolóit sokan látogatják. Hétfőnként az idegennyelv- gyakorlók körében pedagógusok vezetésével társalognak oroszul, németül, angolul, franciául azok, akik rég megszerzett tudásukat kívánják karbantartani. A klubtagok, a vendégek, a körzeti elvtársak között sok mindenről szó esik, politikáról, pártmunkáról is. Aki itt jól érzi magát, nemcsak a szórakozásban vesz részt, eljön egy-egy előadásra is. Így fonódik mind szorosabbra párttagok és pártonkívüüek közössége. A munka sikerének titkát Dicker Sándorné egyetlen szóban rögzíti: emberközpontú. A lelkesedés pedig onnan ered, hogy — mint az Öllé Ernő, az operatív bizottság tagja fogalmazta meg — csak a munkából lehet nyugdíjba menni, a kommunista meggyőződésből végzett pártmunkát sohasem lehet abbahagyni. Pataki Mária ANGYALFÖLD