Angyalföld, 1979 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1979. január / 1. szám
Angyalföld az irodalomban Móricz Zsigmond: FORRADALOM A forradalom együk legemlékezetesebb pillanata volt nekem a plakátolvasó orosz fogoly nyilatkozata a Lehel téren. Sokszor ötlik fel előttem, kísér s magyaráz ez a kis jelenet. November elsején érkeztem Budapestre hajóval. Itt már megvolt a forradalmi nap éjszakája, szürke, párás volt a reggel, a Margit-hídfőnél egy villamos ellenőr állott nevetve s arról beszélt, hogy az a rendőr, akivel most beszélt, a Tisza István őre volt... — Csalt annyit mondtak neki a katonák csendesen: Maguk vigyázzanak, mert maguknak is bajuk lehet! Az ellenőr sapkáján aranyszególy volt, a rózsája le volt tépve, mint a katonatiszteké, szőke bajsza fel volt sütve, egészséges arcán boldog, ideges nevetéssel, vadidegeneknek újra meg újra elmondta: Csak azt mondták a katonák egészen csendesen, hogy: maguk vigyázzanak, mert maguknak is bajuk lehet. Az ember látta a rendőrök megillető- dését, az ember megérezte, hogy Itt valami nem emberi, valami határtalan erőnek a suttogása volt ez a csöndes szó, ez a szerény figyelmeztetés... W A Lehel téri piacon orosz fogoly állott a töbhi szegény ember között Kopott volt elnyűtt, rossz csizmájú, rossz elázott ruhájú, eflnyamorodott, ruszki sapkájú, szőke orosz fogoly. Az arca fakó, betegesen éhes, olyan nyomorult pária volt, éppen olyan,, mint azok a magyar munkások, akik mellette ácso- rogtak a kenyérbódék körül. Az árusasszony beszélt ideges hangosan a legelső bódéban, hogy: ezt nem felejtem el a Reginának, hogy éh féltem a vagyonomat, azért csukom he a bó- Äit... A gyűlöletnek, az emberi harcnak szele süvölt ki... Forradalom, vagyonok pusztulása, féltékenység, Irigység, gyűlölet a lelkekből minden salaknak felszínre forrása... Hol van a szíves mosoly, a kedveskedő udvariasság, a biztos alapon álló ember nyugalma, ■ türelme... Az emberek higgadtan, kissé befelé né- *ő szemmel némtek oda, éhes, dologta- Lan munkások voltak, akiknek sem pénzük, sem kenyérjegyük nincs, a kenyeres bódé a friss reggeli kenyérrel ott állott sértetlenül és feielmetlenül a Rend még Itt lebegő szárnyainak oltalma alatt... Az orosz egy plakát előtt állott s olvasta .Lassan olvasta a magyar szókat, tagolva, s értette-e, nem, olvasta: „a magyar a népek békés szövetségét akarja...” Megdöbbentő volt, mikor hangosan* lassan olvasta a szókat, hogy: „Nehéz küzdelmünk nem volt haszontalan, mert meghozta az emberiség legszebb diadalát. Véretekkel és kitartásotokkal váltottátok meg Magyarországot, fiaitokat és unokáitokat egy jövő háború véres borzalmaitól. Meghoztátok az áhítozó emberiség legszebb álmát, a világbékét. A jelen és a jövő emberiség hálája lesz kiérdemelt jutalmatok ...” állt w A szegény emberek odagyűltek az orosz fogolyhoz és véle olvasták. Bele- belemondtak egy-egy szót, amit az orosz nem tudott elolvasni. Meg is magyarázták egy-egy odavetett másik szóval, amit a muszka -nem értett. A háború legmeghatóbb népgyűlése volt ez. Iskola Reggelenként, rút időkben Nagykabátban, bús cipőkben Angyalföldre ballagok. Árnyában sok szürke gyárnak vad zsivajban zsongva várnak szegény rossz kis angyalok. Egyik angyal: arca vérzik, másik száján szeszszag érzik, úgy iszik már, mint az apja. Némelyiknek marja testét ártó, borzalmas betegség, — sírni, sírni kéne rajta. Ordítanak, verekszenek is tüzes, vad gyermekszemek nyilacskái röpködnek. Ügy érzem: e kis parittyák néha mégis felszakítják kárpitját a rossz ködnek. Gyerekszemük olyan édes, — s jaj, e sok szem olyan éhes, mind evésről andalog. De hiába1 Rossz az élet; nektek nem terít ebédet angyalföldi angyalok! LÁNYI SAROLTA Nem volt itt ujjongás, láztól csillogó szemek. Nem volt lelkesedés, harsogás és testi mámor. Itt valami mély és csöndes'érzés volt csupán: mint amikor a súlyos beteg átment a válságon, s ezt maga is megérti. Az élebbenmaradás mély, bágyadt és nyugalmas öröme. — Az este mindenki azt mondta, harmincezer orosz fogoly jön Pest ellen — szólt, hirtelen mellettünk egy asszony. Nem néz oda, csak úgy mondja, de hirtelen zavar és idegesség támad. A régi világ szörnyei ébrednek föl, mintha a letiport sárkánynak egy szőre megmozdul... talán a széltől, talán egy kis egér futkos már a hullán, de akik annyit reszkettek az élőtől, a döglött oroszlántól is félnek... A muszka azonban csöndben marad és szomorú, és valami mérhetetlen bánat van a szemében: — Százezer orosz van ... éhes — mondja töredezetten. — Dolgozni szeret... orosz ember... Adni munkát, venni kenyeret, ruha... Orosz nem jött ide maga... Küldjen haza: addig ennie kell, ruha, cipő... Munka... keresni ... Töredezett szavaiban megvolt az értelem fényessége, az igazság bölcsessége, s az rávilágított a kopott többiek- re, s egy pillanat alatt megszűnt, nem Is az ellenségeskedés, de a gyenge ember félelme az ismeretlentől. — Nem adnak ezek enni se a magyar embernek, se az orosz embernek — mondta csendesen egy nagy fekete munkás, s a fejével a város felé intett. Nem volt szó tovább semmi. El volt Intézve. Nem volt fenyegetés, nem volt nyugtalanság: a megtört emberek csöndje ült tovább. De mint az árnyék tűnt él az orosz fogoly szó, minden értelmével együtt. Nincs tovább fogoly. Vége a háborús Ideológiának. A magyar földön rekedt százezer orosz egyszerre megszűnt fogoly lenni, fogoly, hadizsákmány, kétlábú állat a győztes kocsija előtt, diadalml jel... egy pillanat alatt átváltoztak emberré, szabad polgárrá, akinek az élethez teljesen annyi joga van ezen a földgolyón, mint az évszázadok óta ezen a helyen élő dúsgazdag családi dinasztiák bármely tagjának. Ott kinn a Lehel téren azt mindenki megértette, s az orosz ember, magyar ember, német ember, tót emiber olyan egyforma volt. Sovány, kopott szegény emberék: a jövő szabadság csíráival élő emberek. 2 ANGYALFÖLD
