Angyalföld, 1978 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1978. január / 1. szám
Vasas Is azon kevés klubok közé tartozik, amelynek vívói valamennyi fegyvernemben a legmagasabb osztályban szerepelnek. Van utánpótlás — Miként biztosítják az utánpótlást? — Nincs panaszra okunk. Budán a Vasasé az egyetlen vívószakosztály, s így sajnos sokakat el kell küldenünk — helyhiány miatt. (Ha beköltözünk új otthonunkba, a duplájára fut fel a létszám.) A környező iskolák tanulói szép számmal jelentkeznek, és reméljük, ez a jövőben sem változik. Pillanatnyilag 79 minősített és 146 minősítetlen sportolót tartunk nyilván. — Milyen alapon folyik a gyerekek kiválasztása, illetve hogyan döntik el, hogy kit milyen fegyvernemben foglalkoztatnak? — A hozzánk érkező gyerekek még nem tudják, mit szeretnének csinálni. Illetve zömében egyet nem: kardozni. Pedig régen épp e fegyvernemre jelentkeztek a legtöbben. A gépvívás azonban a mai korban vonzóbb: villog, búg ... szóval érdekesebb. Épp ezért megszüntettük azt a hagyományt, hogy mindenki tórözik. Eleve szétválasztjuk a gyerekeket, alkat, érzék szerint. Párbajtőrt ilyenkor még nem kapnak a kezükbe — túl nehéz számukra. — Hány éves korban kell elkezdeni vívni? — Régen 14—16 éves gyerekekkel kezdtük a foglalkozásokat, ma már egy 16 éves fiúval, vagy lánnyal nemigen tudunk mit kezdeni, illetve, hogy pontos legyek: nem is jön. A tíz-tizenkét évesek alkotják a kezdőcsoportot... Párbajtőrözni már akkor kezdenek, ha valamelyik másik fegyvernemben már elsajátították a vívás alapjait. Harminc éve a szakosztály élén Tilly János mindeddig csak a szakosztályról, a neveltekről beszélt. A mesterekről nem. Ügy illik azonban, hogy a sikerek kovácsait is megemlítsük. A Vasasban mindig is a legjobb edzők dolgoztak, ahogy a szakosztály- vezető mondja: „ez már hagyomány nálunk”. A kardozókkal dr. Mendelényi Tamás és Batizi Sándor, a tőrözőkkel pedig Szlovenszky Lajos foglalkozik, pontosabban ők irányítják a munkát. Tilly János pedig az egész szakosztályét, immáron harminc esztendeje. Vajon hogy sikerült megmaradnia eny- nyi ideig egy helyen? Nem akart soha elmenni a klubtól? — Nem — mondja mosolyogva, s egy kicsit furcsállja is a kérdést. Miként is fordulhatott meg a fejemben, hogy ő, az alapító tag elhagyja a Vasast? — Tudja, hívtak sok helyre, de nem tudtam elmenni. Engem minden Ideköt. Amikor Kairóban dolgoztam, akkor is tudtam: ide jövök vissza. És most már — persze, ha mások is így gondolják — innen is megyek 'nyugdíjba. — ön említette... Nem akarták soha elküldeni a klubtól? — Legjobb tudomásom szerint nem. Azt hiszem, nem is adtam rá okot. Ebben egy pillanatig sem kételkedem. Németh Péter EDZETT liiiiiiiiiii i unni mmim iiiiiiiiiiinitiii nini (iimii mii in i ti iiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiii liol sportolj unk télen? ......................... G yakorta hallom mostanában a kérdést: — Tudsz egy tornatermet? Ilyenkor, téiviz idején valóságos kincset ér egy testnevelő barát, vagy egy iskolai gondnok ismerős. Csakhát nagyon keveseknek adatik meg az ilyen barátság, a többség tehát tornaterem nélkül marad. Márpedig a sportolást, a mozgást kedvelőknek így, tétlenségre ítélve valóságos kínszenvedés a tél. Odakint, a kellemetlen, gyakorta változó időjárási viszonyok között bizony szívesen vetkőznek sportfelszerelésre a fiatalok, s áldoznak kedvenc játékuknak. Én magam is hasonló gondokkal küzdők, pedig hát ismerőseim között akadnak szép számmal testnevelők is. Mit tehetnek akkor mások? Nem könnyű gond ez, kár lenne lebecsülni. Meggyőződésem ugyanis, hogy egy-egy hétvégi kirándulás vagy szánkózás nem adhat teljes örömöt, nem pótolhatja a nyáron megszokott mozgást. Nem beszélve arról,, hogy sokan nem is szerelik a téli sportokat, vagy ha szeretik — nincs hó a szánkózáshoz, a síeléshez, vagy éppen a felszerelés hiányzik. Mi marad hát akkor? A tétlenség, a négy fal, az ábrándozás egy jó kis tornateremről ? Többnyire — sajnos — csak ez. Amikor a XIII. kerületi sportfelügyelőség vezetőjétől, Faragó Lászlótól a téli lehetőségekről érdeklődtem, ő is csak széttárta a karját. — Bizony, nágyon kevés segítséget tudunk nyújtani. Egy-két kondícióterem — férfiaknak, nőknek — és karate-tanfolyam. Ám ez csupán a töredékét mozgósítja a kerület lakóinak. A többieknek egész egyszerűen nem tudunk segíteni. Sajnos nincs hozzá elegendő létesítményünk, termünk. A tornatermek, a csarnokok zsúfolásig megtelnek ezekre a hónapokra, nincs egy szabad perc sem. Az élsport számára bérlik az olyan egyesületek, amelyek nem rendelkeznek helyiséggel. — Mégis, mit tanácsol? Talán még nem késtünk el, hisz jócskán benne járunk a télben. Mit tehetnek a mozgásra vágyók? — A diákok még szerencsés helyzetben vannak, hiszen a heti három testnevelési óra számukra biztosított. A dolgozóknak viszont csak azt mondhatjuk — no és persze azoknak a tanulóknak, akik nem elégszenek meg a tornaórával — hogy keressék meg maguk a lehetőséget. Higgyék el - a magunk módján és lehetőségeinken belül igyekszünk minden segítséget megadni. De hát a korlátok... Igen, a korlátok. Mostoha hozzánk a tél: nem kínál elég lehetőséget. És aki nem vigyáz, alaposan meghízik a hidegebb hónapok alatt. Persze hiba lenne teljesen feladni a küzdelmet (Mert küzdelem ez, a sportért, egészségünkért.) Az uszodák egy része nyitva áll, és ha labdázni nem is, úszni mindenképpen lehet. A természetjárást nem merném minden időben ajánlani, a sár, a latyak, a hó, a víz nem éppen az egészséget védi. A háztömb körüli futás, kocogás azonban igen. És egy-egy naposabb délelőttön nyugodtan előkerülhet a labda is. Ez utóbbit azonban nem kall különösebben tanácsolni, elég vasárnaponként kinézni a Szabadság-strandfürdőre (népszerűbben: Dagályra), szinte talpalatnyi hely sincs, egymásba érnek a futballcsaták. Az üzemek dolgozói is segíthetnek magukon. Akkora terem, ahová egy pingpongasztal befér, mindenütt van. És ha már van, akkor csak játszani kell. Az asztalitenisz így igazán téli sportágnak nevezhető. Bizonyára számtalan más lehetőség is van, csak körül kell nézni saját házunk táján. Egy-egy lomtár, nagyobb helyiség könnyen átalakítható legalábbis ezekre a hónapokra, az iskola udvara felönthető vízzel, és máris van hol játszani, korcsolyázni. Nem szabad tehát eleve lemondani a sportolásról. Az Edzett Ifjúságért mozgalom éppen ezért beszél az öntevékenységről. És télen ez a legfontosabb. Egyszerűbben fogalmazva: segíts magadon! ANGYALFÖLD 23
