Angyalföld, 1978 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1978. november / 4. szám
MUNKÁSŐRÖK ...mert a szívük Angyalföldé — És miért akartak mindenáron Angyalföldön szolgálni? A kérdés percekig lógott a levegőben. A két fiatal munkásőr — Dévényi Tamás és felesége — hosszú ideig hallgatott. Pedig az eddigi beszélgetés tíz perce alatt annyi minden kiderült róluk. Tamás négy éve munkásőr; nyakig benne volt mindig mindenféle KISZ- munkában, marxista-leninista esti egyetemre jár; programozóként dolgozik. Erika csak ez év elején állt be a munkásőrség soraiba, ő is esti egyetemre jár; a házasságban is lánynevét használja; KISZ-vezetőségi tag, s a beosztása: gyártástervező. NF.M AKARNAK ELSZAKADNI Budapesthez legközelebb Vácott kaptak lakást, onnan járnak be dolgozni. És amikor úgy hozta a sors, munkahely-vált ztatással elkerültek Angyalföldről, egyik nap beállítottak a zászlóaljparancsnokhoz: „Parancsnok elvtárs, mindkettőnknek az a kérése, 1 d maradjunk továbbra is az angyalföldi zászlóaljnál!” A parancsnok meghallgatta őket, és ő is rögtön azt kérdezte, amit most én tíz percnyi beszélgetés után: — És miért akarnak mindenáron Angyalföü- c szolgáin? Tamás törte meg a csendet. — Hogy miért? Nem könnyű a válasz, az ember néha nehezen tudja megfogalmazni az érzéseit. Igen, mi úgy érezzük, hogy idetartozunk, idehúz a szívünk. Én például itt Angyalföldön kezdtem dolgozni, és itt maradtam tíz esztendeig. Itt kapcsolódtam be a KISZ- munkába. És itt lettem munkásőr. Ennyi szálat nem lehet egyik napról a másikra csak úgy elszakítani. És ha még nem is akarja az ember... Egy másik szál: belénk ivódott az „angyalföldi stílus”. Munkáskerület, munkás,, nberek, munkásőrök: kemények, egy cseppet sem finomak, de őszinték, becsületesek és segítőkészek. Tamás aztán igazán tudja, milyenek az angyalföldiek, hiszen' a felesége is innen való. Itt született, itt nőtt fel a Gyöngyösi úton. És most bármilven messze került is, a szíve visszahúzza. Angyalföldhöz Is, a 16 zászlóaljhoz is. És két „angyalföldi szívű” fiatal munkásőr kérését lehet-e megtagadni? persze hogy nem. Tehát Tamás és Erika ma is A-gyalföldön szolgál. EGYÜTT SZOLGÁL A FIÁVAL És, van aki elköszön a gyártól, mégis marad a-mun. kásőrök soraiban: Üjhelyi János, korára való tekintettel nyugdíjba ment, de tovább szolgál — most már a fiával egyú.t. Üjhelyi bácsi percekig némán, meghatottan lapozgatta az alegység történetét bemutató albumot, amikor meghívták a századhoz. A képek neveket, eseményeket idéztek fel emlékezetében; kemény gyakorlatokat, izgalmas lövészeteket, fárasztó szolgálatot - nehéz pillanatokat és vidám perceket egyaránt. — Amikor még kisebb volt a fiam, a késő éjszakába nyúló gyakorlatok és az éjszakai szolgálatok után gyakran megkérdezte: „Mondd apa, és kapsz te ezért valamit?” Sokszor elmagyaráztam neki, hogy én sem, meg a többiek sem. azért csináljuk, mert várunk érte valamit. Tudjuk, hogy szükség van ránk, ez a pártmegbízatásunk, mégpedig az egyik legkomolyabb megbízatás. Mondogattam azt is, hogy ez önként vállalt pártmunka, erre nem kötelezett bennünket senki sem, legfeljebb a szívünk. És az önkéntes munkáért nem vár az ember „fizetséget”. Mondtam, ma- gyarázgattam, és hogy megértette a gyerek, arra itt a bizonyíték: ő áll majd a helyemre. A „gyerek” — az ifjú Üjhelyi János már két éve párttag és munkásőr. És néha összetalálkoznak a “szolgálatban is, mert Újhelyi bácsi azt vallja: ha nyugdíjba ,1 "~t is, nem szakadt el a századtól — „szív- vel-lélekkel” ide tartozik. S ha szükség van rá, jön a fiával e" fitt. AZ ALAPÍTÓ TAG „Szükség van rád” ... -Rövid, egyszerű mondat, mégis milyen varázserővel bír, mennyi minden van mögötte. Szikszai Jánossal, az MHD hajógyári századának munkásőrével egy fegyverkarbantartási foglalkozáson ta_ -lkoztam. ízig-vérig mozgalmi ember: a nagyvállalati pártbizottság tagja, MHSZ-titkár és alapító tagja a munkásőrségnek. Amikor korára és számos megbízatására való tekintettel beadta leszerelési kérelmét — amit már a párttaggyűlés is jóváhagyott —, a pártbizottság titkára magához kérette. — No, gondoltam — emlékszik vissza a beszélgetésre Szikszai János —, elérkezett az ideje, hogy néhány köszönő szó mellett elbúcsúztassanak. De a titkár a köszönet helyett egyszer csak azt mondja: „Te János, komolyan gondolod ezt a dolgot? N ti hamarkod- tad el á döntést? Mert mi szeretnénk, ha maradnál... Szükség van még rád!”... Szóval, dehogy kellett nekem kétszer mondani, hogy rr -adjak. Sőt, Szikszai János azóta már évek óta „elfelejti” ismét beadni a leszerelési kérelmét. Nem is csoda; olyan században szolgál, amely 1J57 tavaszán a Láng Gépgyár alegységével együtt az elsők között alakult meg, amely kiérdemelte a kerület legjobb százada címet, s amelyben olyan elvtársakkal szolgál, mint Borbély Sándor géplakatos, a század fegyvermestere,- aki a gyárban tanulta annak idején a szakmát és azóta is itt dolgozik; vagy a villanysze-elő Tősér Ernő, szolgálatvezető. A VONZERŐ „TITKA“ Miben áll hát a munkásőri szolgálat híre-becsülete- vonzása, és mi ad neki rangot itt, Angyalföldön? A válaszért Cseszák Sándort, az angyalföldi „Kilián György” zászlóalj parancsnokát kerestem fel. — Hadd említsek először két nagy jelentőségű állomást. Az egyik: a zászlóalj az elsők között alakult meg Budapesten. A másik: a múlt évben az egységet Vörös Csillag Érdemrenddel tüntették ki. A két dátum között húsz esztendő telt el — kimondhatatlanul sok-sok munkával, gyakorlattal, szolgálattalAz angyalföldi munkásőrök mindig becsülettel dolgoztak, kitettek magukért. Sok elismerést kaptak kezdeményezőkészségükért. Nos, 1971 augusztusában egy jól dolgozó, összeforrott egységhez kerültem. Ez könnyebbség volt, de nehézséget is jelentett. Azt hiszem, könnyű kitalálni, hogy miért: egy jól működő szervezetet irányítani örömteljes dolog, de ugyanakkor azt is jelenti, hogy továbblépni csak még töoo és jobb munkával lehet. A zászlóaljtörzs munkatársaiban, a parancsnokokban tapasztalt, segítőkész elvtársakat ismertem meg, így aztán együtt, közös munkával sikerült tovább öregbíteni az angyalföldi munkásőrök jó hírét. Annak különösen örülök, hogy azóta sem csappant meg a kezdeményezőkészség :, az angyalföldi zászlóalj nevéhez fűződik a kiképzésben bevezetett új módszer, a komplex kiképzés. A legmesszebbmenőkig együttműködünk a kerület üzemeivel, hivatalaival, és napra pontosan egyeztetjük feladatainkat, akcióinkat. Munkásőreink tudják: először a munkában, a munkahelyi teendők ellátásában kell példamutatóan helytállniuk, mert csak ez alapozhatja meg munkásőri pártmegbízatásunk mindenkori teljesítését... Még egy dolgot hadd tegyek hozzá a parancsnok szavaihoz. A munkásőr zászlóalj olyan, mint egy nagy család: mindenünnen jönnek soraikba, és így mindenütt ott vannak. Együtt szolgál fizikai dolgozó és értelmiségi, férfi és nő, veterán és ifjú. Soraik között van — hogy néhány példát mondjak — Falajtár Piroska csévélő a Kenderjutából, dr. Grossmann József, a kerület pártbizottságának titkára, Zsíros Sándor technikus a Hajógyárból, Qualini Mária kikészítő, a Hazai Fé- süsfonó angyalföldi gyárából, a hajógyári Szabó Ernő v.llanyszerelő, Bányavölgyi Márta, a Medicor Művek KISZ-bizottságának titkára, akinek az édesapja alapító tag, Czender Károly létesítményfelelős, a Medicor századparancsnoka, aki a fegyveres erők napján megkapta a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát... És folytathatnám a legkiválóbbak felsorolását. „Angyalföld kötelez” — mondta a zászlóaljparancs- nok. És én tu’om, hogy így érez és eszerint cselekszik minden angyalföldi munkásőr. Szakály Gábor ANGYALFÖLD
