Angyalföld, 1978 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1978. november / 4. szám
t „Mire a falevelek lehullanak ...” Rossz volt a császári jóslás. 1917 őszére a levelek már négyszer is lehulltak és még mindig nem ért véget az első világháború. A dolgozó tömegek elkeseredése egyre fokozódott az elhúzódó háború, a családfők távolléte, az egyre növekvő élelmezési nehézségek és a drágaság miatt. Novembertől — novemberig ,MÉGIS MÁS LESZ Anyák fájdalma Olyan évek voltaik azok, amikor az anyák már féltek a postástól, aki egyre több és több angyalföldi lakásba kopogtatott be azzal a levéllel, mely: „mély részvéttel tudatta, hogy férje (fia) ekkor meg ékkor, hősi halált halt.” Sápadtabbak, rongyosabbak és még soványabbak lettek a külvárosi gyerekek. Az iskolai arnyakömyvekiben minden évben több tanuló neve mellé került az egyetlen szóból álló, megmásíthatatlan bejegyzés: hadiárva. Egyetlen angyalföldi iskola — az Aréna út 136., a mai Dózsa György út — anyakönyveiben az 1914/15-ös tanéviben összesen öt özvegy volt bejegyezve. 1917-re ez a szám harminckettőre növekedett, ez az iskola akkori tanulóinak tíz százaléka volt. A háború terhei elsősorban a szegény embereket sújtották. Amíg a hadiszállítók tíz- és százezreket kerestek, a had- bavonult angyalföldi vasöntő, Czelfl János felesége maga és két kisgyermeke után, napi harmincnyolc krajcár hadisegélyt kapott, pedig a legegyszerűbb táplálék, a kenyér megszerzése sem volt olcsó és könnyű 1917-ben. „A napi fejadag nyolc deka volt személyenként. Azért a Váci úton a Schneller pék előtt sokszor egész éjszaka sorban álltunk, majd amikor dolgozni indultunk, a gyerekek álltak a helyünkre. Gyakran előfordult, hogy a kenyérosztásra csak délután került sor. Nem volt ritkaság a dohos, korpával kevert lisztből készült kenyér sem, de aki hozzájutott, még annak is örült, mivel fő táplálékunk a tök és a káposzta volt, ritkábban a krumpli.’» így emlékezett vissza a háborús évek nélkülözéseire Czelfl néni, és amit elmondott a szemtanú, a szenvedő résztvevő, azt így írta meg a korabeli újság, Az Est 1917. december 7-i száma. ÁCSORGAS A LEHEL TÉREN „A hatósági elárusító előtt várakozó emberek igazán elszomorító képet nyújtottak. Sok apró gyerek állt sorban kis kosarával. Soknak cipője sincs és lábuk köré rongyot csavartak. A kemény, hideg időjárás ellen sokan úgy akarnak védekezni, hogy apró edényekben parazsat hoztak magukkal és a parázs fölött melengetik a hidegtől megdermedt kezüket." A Nagy Októberi .Szocialista Forradalom legelső üzenete a világ népei számára a béke volt. Követelése mind gyakrabban hangzott el az élelmiszerért sorban álló asszonyok között is, akik egyre nyíltabban szitkozódtak és szidtak mindenkit, akit a háború elhúzódásában vétkesnek tartottak. Főleg két személyt gyűlölték: Tisza Istvánt, a miniszterelnököt — benne látták megtestesülni a férjüket, fiaikat elhurcoló, a nyomort szinte a végletekig fokozó háborús kormányzatot — és Lutoachich tábornokot, a városparancsnokot, aki állandó hajtóvadászataival tartotta rettegésben a Budapesten bujkáló katonákat és hozzátartozóikat. Testvéri üdvözlet az orosz forradalmároknak! Az angyalföldi üzemek munkásai közül több ezren vettek részt 1917. november 25-én az Iparcsarnok előtt tartott nagygyűlésen, amely -a budapesti munkásság hatalmas tömegtüntetése volt az Októberi Szocialista Forradalom és a béke mellett. Ezt tükrözte a gyűlésen elfoga. dott határokat is, mely kimondta: „Budapest egész népe testvéri üdvözletét küldi az orosz forradalmároknak, kik erős kézzel vezetik ki az emberiséget a háború pokláiból.” 1918 januárjában politikai tömeg- sztrájk hulláma söpört végig a fővároson. Erről tudósít az Est 1918. január 15-i száma: „A főváros munkássága vasárnap délelőtt öt helyen... így a külső Váci úton is... tartott népgyűléseket, hogy a béke mellett tüntessen. A gyűléseken határozati javaslatokat fogadtak el, amelyekben a munkásság üdvözli az orosz szociáldemokrata pártot és sajnálkozását fejezi ki, hogy az általános békére való törekvések nem jártak sikerrel... A gyűlések után a hallgatóság kisebb csoportokban vonult végig az utcán és lelkesen tüntetett a béke mellett." Egy héttel később, január 22-én újabb nagygyűlést tartobtaík a Jancsics réten, ahol a demokratikus béke, az élelmezés és az általános választójog szerepelt a napirenden. A hallgatóság az általános békét éltette. A hadiüzemi termelésben egyre jelentősebb szerepet betöltő munkásnők is szervezkedni kezdtek és 1918. januárjában Munkásnő Egyesületet alakítottak a Váci .út 53. szám alatt. 1918. április 23-án ismét százezer budapesti munkás vonult az Iparcsannok- hoz tüntetni a háború ellen. Az egyik napilap így írt erről: „Délután két órakor indulnak el a munkások a gyárakból... az Iparcsarnok elé... Különösen mozgalmas képe lesz a Váci útinak.” Ifjú proletárok harcos serege Az oroszországi forradalmi események hatása alatt fellendülő tömegmozgalmak magukkal ragadták az ifjúmunkások népes seregét is. 1917-ben jellegzetes tünete volt a munkásmozgalomnak a tanon- eofc öntudatra ébredése. Ez azért is jelentős, mivél 1917-ben a korábbi nyolc százalékról már tizenhárom százalékra emelkedett a tizenhat éven aluli gyermekmunkások aránya az iparban. A tőkések különös előszeretettel alkalmazták üzemeikben az árva és félárva menhelyi gyerekeket, akik gondviselő híjáin még kiszolgáltatottabbak voltak. 1917-ben több eredményesen végződő tanqnc-sztrájk folyt az angyalföldi üzemekben, így a Schlick-Nicholsonban, a Láng Gépgyárban, a Csavarárugyárban. Főleg béremelést és emberibb bánásmódot vívtak ki magúknak a tanoncok. A győztes megmozdulások mellett előfordultak vereségek is. Erre így emlékezik vissza Kámány János elvtárs, az angyalföldi munkásmozgalom egyik kiemelkedő személyisége, aki a felszabadulás után a kerület első kommunista elöljárója volt: „1918-ban a Wörner gyárban voltam tanonc, ahol nagyon embertelenül bántak velünk, ezért 1918 ősizén a környékbeli üzemek fiataljait összehívtam és a Lehel piacon, egy kőrakás tetejéről ismertettem velük sanyarú helyzetünket. A Wörner gyári tanoncok mind ott voltak, más üzemekből csak egy-két fiú képviselte társait. Elhatároztuk, hogy egy memorandumot készítünk és azt átadjuk a nagyhatalmú tulaj dánosnak, de hozzá már nem jutottunk el, mivel út közben egy tisztviselő — akit mi inasok magunk között csak Csipásnak hívtunk — elcsípett bennünket: — Mit akartok? — kérdezte. — Memorandumot hoztunk. — Kinek? — A tulajdonosnak. — Mit kértek tőle? — Benne van a memorandumban. — Mutasd! Megnézte, majd azt követően ránk ordított: — Disznók! Hát ezt főztétek ki a Lehel téren? Láttalak benneteket, majd most megkapjátok a magatokét. A fenyegető, durva hangra társaim elpakoltak, és én egyedül maradtam Csi- pássai, akkor ő nekem esett, pofozott, rúgott, ahol csak ért, végül kirúgott. Másnap hívattak az irodára. Azt hittem, tárgyalni akarnak vélünk, de tévedtem. Ott ismét csak Csipás fogadott, majd rövidesen megérkezett a Schlick gyári katonai őrség két öreg népi ölkelője, akik átkísérték engem a katonai parancsnokhoz. Ott a következő — kihallgatásra emlékeztető — párbeszéd folyt le: — Sztrájkolni akartatok? — Igen.. — Ki szervezte ezt a sztrájkot? — Én. — Ki bujtott fel rá? — Senkj. — Mi ai apád? ■— Katona. özv. Czelfl Jánosné 6 angyalföld
