Angyalföld, 1978 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1978. március / 2. szám
emlékezései jelentkeztem. Először úgy volt, hogy Kis- jemőbe megyünk, de oda már nem tudtunk menni. Nyomultak előre a románok, jöttünk vissza Pest felé. Nagykőrösön azokat, akik még nem voltak katonák, beosztották kiképzésre. Alsónémedin és Öcsán képeztek ki bennünket. Ezután a tiszai fronthoz mentünk, Üjszászon beosztottak a 33-as gyalogezredbe. EljutotKét egykori vörSskatona — ax alacionyabblk Kovács Fereno tunk egészen a kenderes! vasúti töltésig. Itt estem át a tűzkeresztségen. De a románok ismét visszaszorítottak bennünket, úgy, hogy megint jöttünk visszafelé egészen Rákosszentmihályig. Itt le kellett raknunk a fegyvert A románok elfogtak mindannyiunkat, lovas kísérettel vittek Üjszászra, ahol egy pajtában voltunk egy egész hónapig Borzalmas életünk volt. Szeptember 8-án bevagonhoztak és kivittek Romániába, egészen a moldvai határ közelébe. Hadifogoly voltam majdnem egy évig. Később Jött egy rendelet, hogy a Csehszlovákjába tartozókat hazaengedik; jelentkeztem. Pereza nem Csehszlovákiába mentünk, hanem Magyarországra. Amikor a határon átjöttünk, a magyar csendőrök fogtak él bennünket. A békéscsabai csend őrségre vittek. Faggattak két vagy három hétift persze bika csőkkel. A csendőrök később átadták a békéscsabai polgári bíróságnak, majd tolanclevéllel hazaengedték Más munka nem volt, cseléd lettem. ; Találkozott Szamuelyvel — Én Neumann József, kereskedelmi alkalmazottként értem meg az őszirózsás forradalmat A Tanácsköztársaság alatt, a 29-es vörös vadászzászlóaljhoz kaptam beosztást, Pécelen képeztek ki, s Innen hamarosan kikerültem a harcvonalba. A ANGYALFÖLD Rakamaz körüli harcokban vettem részt Innen a budapesti hídfő hadosztályhoz helyeztek. Ennek kötelékében egy harminc kilométeres erődítmény építésén dolgoztam. A legnagyobb élményem az volt, hogy nyüt paranccsal Gödöllőre küldtek, ott kellett bevárnom Szamuely Tibort, aki páncélvonattal meg is érkezett Egy bizalmas anyagot kellett neld személyesen átadnom. Mint fiatal ember, nagy tisztelője voltam Szamuelynék, ezért nem csoda, ha ez a találkozás máig Is emlékezetes számomra. Amikor bekövetkezett az összeomlás, hónapokig bujkáltam. Jobb életet akart •— Lencse Károly vagyok. Az őszirózsás forradalom alatt az első utam Szabadkára vezetett. A város piros-fehér- zöld zászlókkal fellobogózva várt bennünket, de az éjszaka folyamán bejöttek a szerbek. Reggel arra ébredtünk, hogy az egész város szerb zászlókkal volt tele. A szerbek parancsnoka bejött abba a barakkba, ahol ml voltunk elszállásolva, és megígérte, ha letesszük a fegyvert, szabad elvonulást engedélyez. Mi azonban azt mondtuk: csak akkor engedelmeskedünk, ha erre a ml parancsnokunk ad parancsot. De hát hol a parancsnok? — kérdezte. Akkor vette észre, hogy az elbújt egy fa mögé, befűzött gépfegyverrel. Hanyatt-homlok menekült tőlünk a szerb tiszt Ékre ml össaeszedelőzköd tünk és a fegyvereinket magunkkal hozva Jöttünk ki a városból. Gyalog mentünk le Apatinha. Később a szegedi vasútőrségh hez osztottak be. Itt a katonatanácsnak la tagja lettem. — A proletárdiktatúra alatt engem áttettek a 33-as Irénekhez. Trén-szekerékkel Jártunk a frontokra. Lőszert, élelmiszert, mindent vittünk, amire a harcoló csapatoknak szükségük volt Utoljára a Vilmos laktanyába vonultunk be. Ez este történt, és reggelre már elfoglalták a fővárost a románok. A Tanácsköztársaság után értem Jött a politikai rendőrség, és levittek Kecskemétre, ahol majdnem hat hónapig voltam börtönben Három-négy napig nem tudtam a lábamra állni, úgy megtalpaltak. Így vettem részt a 19-es forradalomban, de őszintén möndom: én neon azért fogtam fegyvert, mert kommunista voltam, hanem azért, mert Jobb létet akartam. Megőrizték a zászlót Forgács Béla, a 19-esek klubjának vezetője, nyolcvankét évesen is fáradhatatlan szervező. — Hogy tevődött össze az ezred, amelyikben én harcoltam? Munkásokból, parasztokból, értelmiségiekből, alkalmazottakból, a társadalom minden rétegéből jöttek közénk, a 31-es gyalogezredbe. Külön kiemelem, hogy hivatásos tisztek Is voltak közöttük, akik képesek voltak felismerni az igazságot, és azokban a nehéz hetekben, hónapokban a nép mellé, a forradalom mellé, a haza szolgálatába álltak. — Korábban Forgács elvtárs is tiszt volt? — A világháborúban zászlósként, később hadnagyként szolgáltam, súlyos sérüléssel kerültem haza. Ennek ellenére a forradalmi hadseregbe önként jelentkeztem, géppuskás századparancsnok, majd zászlóaljparancsnok lettem. A Vörös Hadsereg harcaiban az utolsó pillanatig részt vettem. Hadd említsem meg, hogy a 31-es dandár Kun Bélától megkapta azt a vörös zászlót, amelyet abban az Időben csak a legjobbak érdemeltek ki. Büszke vagyok arra, hogy ezt a zászlót hárman — dr. Pogány Kálmán dandárparancsnok, az öccse, Pogány István és én — mentettük meg és őriztük meg az ellenforradalmi rendszer legkegyetlenebb éveiben la. Ez a zászló most a Hadtörténeti Múzeumban látható. A forradalom leverése után engem la elfogtak, a Britanniába — a mostani Béke Szálló épületébe — vittek, ahol a Prónay különítmény ellenforradalmi banditái garázdálkodtak. Ütötték, verték, gyilkolták a kommunistákat. Nekem la betörték a fejemet, égették a talpamat, talán agyon is vernek, ha a főportás segítségével nem sikerül kiszabadulnom. Utána éveken át emigrációban éltem. Sokat átéltünk, de mindannyiunk számára felemelő érzés, hogy megéltük ezt a kort Hogv építhetjük a saját országunkat, és itt Angyalföldön is azt láthatjuk: nem volt hiábavaló a harc, az áldozat a munka. Amit md elkezdtünk, az utánunk következő nemzedékek sikeresen folytatják. De az új építése közben se felejtsük el a múltat, azok példáját, akik pionírként s gyakran vérüket áldozva vállalták a harcot az új szocialista Magyarország megteremtéséért Daragó Ágnes Egy régi képi U-« veteránok találkozása ar. MOnnlch Ferenccel, • L hadosztály egykori <| ''•'■■■* politikai biztosává} > . v ’v#» ‘ * -pa11
