Angyalföld, 1978 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1978. március / 2. szám
MUNKÁSDIN ÁSZT IÁK A gyógyítás szolgálatában A napokban fiatalok, zömében egészségügyi dolgozók közé csöppentem; beteghordók, ápolók, orvosok. Meglepődve hallgattam, hogy milyen szenvedélyesen vitatkoztak a szakma iránti elkötelezettségről és még valamiről: — Ml az, hogy apáról fiúra száll? — kérdezte az egyik. — Olyan nincs, hogy „az anyatejjel szívta magába”. — Miért ne lenne — csattant fel a fiatal orvosnő — a környezet hatásáról még nem hallottál? Te mindjárt a rossz értelemben vett dinasztiákra gondolsz, akik öröklés útján követték egymást az uralkodásban. Igenis^ hiszem és vallom, hogy ha valamelyik fiatal — uram bocsá’ — az apja vagy az anyja hivatását, foglalkozását folytatja, azzal csak nyer mindenki. Tényleg —, vetődött' fel bennem —, hogy is vagyunk ezekkel a „dinasztiákkal” napjainkban? És elmentem dinasztiákat keresni. „Róbert Kórház” — a betegek csak így mondják. Hivatalosan: Budapest Főváros XIII. kér. Tanács VB Egyesített Gyógyító-megelőző Intézménye. Dr. Selmecz Imre főigazgatótól már konkrét neveket kapok. — Kórházunkban nem egyedi jelenség, s mi nagyon is büszkék vagyunk arra, hogy igen sok dolgozónknak nemcsak a nagyapja, szülője, fia, lánya, de még oldalági rokonaik is itt dolgoztak és dolgoznak. Innen mentek nyugdíjba, de még vissza- vissza járnak — ki dolgozni, ki csak úgy látogatóba. Ez a tény sok mindent takar — munkahelyi légkör? hűség? hivatásszeretet? — majd elmondják magának. A főápoló... Molnár János most 62 éves, főápoló. Édesapja gazdasági cseléd volt Győr megyében, egy grófi uradalomban, ott öregedett meg. Soha nem változtatott munkahelyet, csak körülötte változott meg a világi ő végezte a dolgát. Ezt tanulták tőle a gyerekei: becsületesen dolgozzatok, csak ez teheti boldoggá az embert. — Mikor fiatalon Pestre jöttem szerencsét próbálni — emlékszik János bácsi — azzal bocsátott utamra apám: ha bármi rosszat cselekszel, ide nem jöhetsz vissza. — A második világháborúban kivittek a frontra. Többször lövést kaptam, de csak a köpenyem lukadt ki, meg a sapkám. Budapest ostroma alatt sebesülteket hoztam ebbe a kórházba. Itt ismerkedtem meg jövendő feleségemmel, akinek édesapja és édesanyja is a kórházban dolgozott és itt is lakott. Negyvenhétben házasodtunk össze. Én a demokratikus rendőrség tagjaként már 1945-től részt vettem a rend megteremtésében, a közbiztonság helyreállításában. — A kórházba 1953-ban kerültem, mint kerti munkás, takarító. Aztán segédápoló, majd különböző tanfolyamok végzése után betegápoló lettem. Tizenhat évig voltam a szakszervezet titkára. Szeretem az embereket. Ma a kórház egyik osztályának főápolója vagyok. Két éve mindenkit kiköltöztettek a régi épületből. Akkor kaptam új lakást. ...és fia, az ápoló Különben Itt a kórházban született a fia. Itt is nőtt fel. Beteghordóként kezdte és a sikeres egészségügyi szakvizsgák után ő is ápoló lett, ugyancsak itt a kórházban. Most 29 éves. Feleségével ő is ebben a kórházban ismerkedett meg. Az asszony az István Kórházban dolgozik, mint ápolónő. A kisfiúk 3 esztendős. — Még az apósomról —, mondja János bácsi befejezésül. — Hetvennyolc éves volt, mikor meghalt. Kocsisként kezdte a kórházban, elsőosztályú altisztként ment nyugdíjba. De azután is minden reggel korán felkelt és ment dolgozni. Ha mást nem is osinált, legalább az utcát meg a kerti utakat söpörte. — Elégedett vagyok. Elértem a legtöbbet: az emberek szeretnek, tisztelnek. A lány itt született Novotny Márta a felvételi Iroda vezetője. / — Nagyapám Csákvárról került fel Pestre, a kórházba — meséli. — Akkor a kórháznak, önellátó lévén, még saját gazdasága volt. 0 a tehenészet vezetője lett Édesanyám a kórház varrodájában dolgozott. Itt ismerkedett meg édesapámmal — az egyik osztály ápolójával — és 1920-ban kötöttek házasságot. Itt születtem én is. Abban az időben még kötelező volt a bentlakás. Itt lakott az igazgató, a főorvosok, a gondnok, a tisztviselők és az ápolók. Két bombatámadást vészeltünk át a háború alatt. A kertészetre nyolc láncosbomba zuhant. Találatot kapott az F-épület is. Pincéje tele volt betegekkel és sebesültekkel. Mi is ott húztuk meg magunkat. És bújtattunk itt üldözötteket is. A pincében volt a műtő is, itt látta el a sebesülteket és a betegeket Nyíró professzor, László fia és egy bújtatott orvos. Rettenetes körülmények között éltünk. Biciklivel hajtották az aggregátot, amely a világítást biztosította. Annyi vért és szenvedést láttam, hogy egy életre elég volt. Mikor a felszabadulás után megkérdezték, hogy akarok-e orvos lenni, azt válaszoltam: nem. A szive visszahúzta — A felszabadulás után érettsé : bizonyítványt és tanítónői oklevelet szereztem, aztán a Landler Jenő Járműjavítóba kerültem. Aktív sportoló is voltam, kosaraztam. Tíz év után visszahúzott a szívem az „otthonomba”, a kórházba és azóta is itt dolgozom. — A járműjavítóban — húszéves koromban — nagyon fegyelmezett, mondhatnám katonás munkára szoktattak. Ma is fegyelmezett és — úgymond — szigorú vagyok a munkában. Az ide került fiatalok, munkatársaim mégis szeretnek nálunk dolgozni, mert jó a hangulat, szeretjük, amit csinálunk. Emberekkel foglalkozunk, nemcsak aktákkal. Egymásra Is figyelünk, észrevesszük egymás örömét és bánatát. Innen jobb anyagi lehetőség reményében még senki el nem ment. — Két éve költöztünk édesanyámmal új lakásba. Nehéz szívvel — hiszen itt kellett hagynunk régi környezetünket —, de mégis boldogan. Mindennap visszajárunk: mindketten Itt dolgozunk. Édesanyám most 72 éves, a varroda a munkahelye. Nem akar nyugdíjba menni. ★ Hogyan is vagyunk ezekkel a „dinasztiákkal”? Én is felteszem magamnak a kérdést: miért ilyenek ezek az emberek? Miért? Pór Ibolya PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága, a KISZ Budapesti Bizottsága, a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa 6a Budapest Főváros Tanácsa pályázatot hirdet BUDAPESTI MUNKÁSGENERACIÓK Élete címmel. A pályázaton olyan fővárosi munkáscsaládok életének leírásával lehet részt venni, amelyekben nagyszülő, szülő és gyermek üzemi, gyári munkás volt és a család egyik tagja ma is valamelyik fővárosi gyárban, üzemben, szövetkezetben dolgozik. Pályázhatnak a három generáción keresztül üzemben, gyárban dolgozott családok kollektív munkával, vagy egyénileg a család valamelyik tagja, a család szóbeli és írásos emlékei, fényképei alapján. Pályázhatnak munkásbrigádok, szocialista brigádok, KISZ-alapszervezetek, hely- történeti (üzemtörténeti) szakkörök Is, feltéve, ha tagjaik soraiban háromgenerációs munkáscsalád egy tagja dolgozik. A pályaműveket 2 példányban legépelve — a név, lakcím és foglalkozás pontos feltüntetésével — a Hazafias Népfront budapesti bizottságára kell beküldeni (1366 Budapest, Népköztársaság útja 125. Pf. 102.) 1978. június 30-ig. A legjobb pályázatok szerzőit értékes külföldi utazásokkal jutalmazzák. ANGYALFÖLD 9
