Angyalföld, 1978 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1978. január / 1. szám
Készülünk a VIT-rc Havanna fogadja ez év júliusában a XI. VUágif júsági és Diáktalálkozó résztvevőit. A fesztiválok történetében első alkalommal rendezik meg Európán kívül a fiataloknak ezt a jelentős demonstrációját, amelynek jelszava: „An- tiimperialista szolidaritás, béke és barátság”. Ennek a gondolatnak a jegyében készülnek a magyar fiatalok, köztük az angyalföldi fiatalok is a XI. VIT-re. A KISZ szervezetei, alapszervezetei az előkészületek során, majd a rendezvényeken keresztül igyekeznek kifejezésre juttatni kiállásukat a teljes nemzeti függetlenségért, a szabadságért, a demokráciáért küzdő népek mellett. Alapszervezeteink saját megmozdulásaikon, akcióikon keresztül ismertetik meg szűkebb környezetüket a fesztivál alapvető tartalmával, jelentőségével. Munkájuk során feladatuknak tekintik, hogy minél szélesebb körben vonjanak be KISZ-en kívüli fiatalokat is. A VIT-tel kapcsolatos munka a szervezeteknél sok fiatalt érdeklő, változatos módszereivel bő lehetőséget nyújt az ismeretadásra is (ifjúsági vitakörök, fórumok, korábbi VIT-küldöttekkel való találkozások, baráti találkozók stb.). A KISZ-szervezetek társadalmi munkaakciók szervezésével, illetve azok értékének befizetésével konkrét anyagi támogatással is hozzájárultak a KISZ KB. által meghirdetett VIT-alaphoz. Az elkövetkező hónapok során az alapszervezetek értelemre és érzelemre egyaránt ható kulturális programokkal (vetélkedő, kiállítás, különböző nemzetiségű népi játékok), igyekeznek közelebb kerülni a fesztivál mondanivalójához, a hazai előkészítés politikai tartalmi célkitűzéseihez. A VIT-tel kapcsolatos különféle rendezvényekkel (YIT kupákkal üzemekben, intézményekben, VIT-túrákkal stb.) a KISZ-szervezetek elősegítik az Edzett Ifjúságért tömegmozgalom folyamatossá válását. A VIT-re való „ráhangolás” kiemelkedő része a KISZ KB és a társszervek által meghirdetett, felmenő rendszerű „Köszöntünk VIT, köszöntünk Havanna” c. vetélkedő. A vetélkedő célja, hogy minél több fiatal számára nyújtson cselekvő részvételi lehetőséget a VIT hazai előkészületeiben, megismertetve ezzel a VIT-mozgalom jelentőségét, eszméit. A fiatalok széles körű részvétele, a felmenő rendszerű versenyek, a televízió nyilvánossága révén hívjuk fel az egész társadalom figyelmét a XI. VIT céljaira és hazai előkészületeire. Jellegében és tartalmában a vetélkedő összetett, olyan szellemi és gyakorlati feladatokból áll, amelyekben a különböző témakörök együttesen jelentkeznek. Bármely tartós közösség 5 főből álló csapatának a jelentkezését várjuk — a lakóterületről is — a KISZ, illetve a Hazafias Népfront kerületi bizottságánál. Ezeken a helyeken lehet igényelni a nevezési lapokat is. A nevezések beküldésének végső határideje: 1978. január 31. A vetélkedő kerületi döntőjére 1978 márciusában, a forradalmi ifjúsági napok keretében kerül sor. Az egyes fordulókból kieső csapatok és természetesen a döntő résztvevői is a meghirdető szervek értékes díjait kapják. A legjobbak részt vehetnek — a fesztivál ideje alatt — az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda latin-amerikai társasutazásán, amelynek programjában a VIT színhelye is szerepel. Reméljük, hogy a vetélkedővel és majd a fesztivál előtt a kerületi rendezvényekkel is egy lépéssel még közelebb kerülünk a VIT eszméjének megvalósulásához. Zavaros József, a kerületi KISZ-bizottság agit-prop. titkára GYÓGYSZÁLLÓ A MARGITSZIGETEN ANGYALFÖLD 19 ÉPÜL