Angyalföld, 1977 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1977. november / 4. szám
A békéért és a barátságért (Beszélgetés ele. A tiler Tivadar reel) A Hazafias Népfront XIII. kerületi bizottságának feladatai között fontos helyet foglal ej; az a munka, amely a béke védelméért, a népek közötti barátság erősítéséért, a szabadságért és a társadalmi haladásért harcoló népekkel való szolidaritásért folyik. Ezt a tevékenységet huszonkét tagú béke és bartáság munka- bizottság szervezi. Elnöke dr. Adler Tivadar, a Madarász - gyermekkórház főorvosa, aki , egyben a HNF kerületi bizottságának is alelnöke. Júniusban eredményes munkássága elismeréséül, az Országos Béketanács Elnöksége a békemozgailóm kitüntető jelvényét adományozta neki^ Küzdelem az életért A hetvenéves főorvos csak pár hónapja ment nyugdíjba. Ma is naponta bejár a kórházba — tanácsadóként segíti kollégái munkáját. Korát meg- hazudtolóan fiatalos és energikus. Negyvenöt évi gyógyító munka áll mögötte, s ebből is harminc évet e kórház koraszülött- és csecsemőosztályán töltött. A kerületben nemcsak mint osztályvezető főorvost tisztelik és becsülik, hanem mint a közélet, a társadalmi tevékenység aktív személyiségét. Munkássága eredményességét magas kitüntetések is igazolják, olyanok, mint a Munka Érdemrend ezüst fokozata, az M$ZBT aranykoszorús jelvénye — melyet a kerület MSZBT elnökeként végzett 15 évi munkájával érdemelt ki — vagy az „Angyalföldért” kitüntető plakett. Az utóbbira azért is büszke, mert 1975-ben, amikor először adományoztak ilyen kitüntetést, a kitüntetettek között párt- és állami vezetőik is voltak, köztük Kádár János elvtárs. Dr. Adler Tivadar így beszél a béke és barátság munkabizottság munkájáról, feladatairól : — Bizottságunk tevékenysége arra irányul, hogy kerületünk minden lakójában — különösképpen a fiatalokban — tudatosítsa a békéért folyó küzdelem rendkívüli fontosságát. Méghozzá úgy, hogy mindenki elhiggye: ő is képes valamit termi ezért az egyetemes és nagyszerű ügyért. Ezek nem üres szavak. Mi az idősebbek, akik megismertük a fasizmust, akik elviseltük a háború, a bombázások, a front-, a haláltáborok megannyi borzalmát, mi tudjuk igazán, mit jelent a béke... — Mint gyermekorvos a mindennapi munkában látom és tapasztalom mennyi fáradság, gyötrelem és küzdelem szükséges egy-egy súlyosan beteg gyermek életének megmentéséhez. És amíg mi az életért küzdünk, léteznek olyan erők, melyek új, még sokkalta pusztítóbb háborúba akarják taszítani a világot. Ezt pedig nem engedhetjük: minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a békéért, a népek közötti barátságért és együttműködésért. Együtt a barátokkal — Ebben a szellemben dolgozik a mi bizottságunk is — mondotta dr. Adler Tivadar és így folytatta: — Tevékenységünk ez évben is élénk volt. Kezdődött a magyar—szovjet barátsági hónappal, amelynek megrendezése immár hagyománnyá vált kerületünkben. Ennek keretében olyan rendezvénysorozat zajlott le, amely emlékezetes marad mindazoknak, akik részt vettek benne. Előadások hangzottak el a magyar—szovjet barátságról, a Szovjetunió békeszerető politikájáról, a szovjet emberek kommunizmust építő munkájáról. Emlékezetesek maradnak azok a baráti találkozók, amelyeken kerületünk dolgozói szovjet vendégekkel ismerkedtek meg, közöttük olyan asszonyokkal és férfiakkal, akik részt vettek a Budapest felszabadításáért vívott harcokban. Filmbemutatókat, kiállításokat, megemlékezéseket. és más ünnepi rendezvényeket szerveztünk — elsősorban nőbizottságunk példamutató közreműködésével — és sokszor ellátogattunk a Szovjet Kultúra és Tudomány Házába is. — Bizottságunk nagyon jó, rendszeres együttműködést valósított meg a Bolgár, a Csehszlovák, a Lengyel és az NDK Kulturális KözpontokIcai. Közös rendezvényeket szervezünk: baráti találkozókat, előadásokat, filmbemutatókat, megemlékezéseket és más ünnepi rendezvényeket. Itt jegyzem meg, hogy nemcsak bizottságunk, hanem a körzeti népfront csoportok is önállóan kezdeményeznek hasonló rendezvényeket. Különösen kiemelkedő munkát végeztek a XIII/5-ös, a XIII/8- as és a XIII/9-es körzetekben. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megismerkedjünk a testvéri országok népeivel, eredményeivel, szorosabbra fűzzük a barátságunkat és együttműködésünket a békéért és a biztonságért folytatott közös harcunkban. „A kitüntetés — in i min ii ny inuknak szólt” — Jelenleg azon dolgozunk, hogy sikeresen valósuljon meg az a program, amellyel kerületünk lakossága köszönti a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját. E program szellemében szervezett, színes, érzelemre, értelemre ható politikai-mozgalmi munkával akarunk hozzájárulni ahhoz, hogy még több kerületi lakos értse meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom világtörténelmi jelentőségét, ismerje meg jobban a Szovjetunió hat évtizedes fejlődését, eredményeit, az SZKP XXV. kongresszusa dokumentumait, történelmi jelentőségű békeprogramját, Októbernek, hazánk fejlődésére gyakorolt hatását. — Bizottságunk, a lakosság támogatásával mint eddig, a továbbiakban is teljesíteni fogja feladatait. Ebben lelkesít minket az az elismerés, amelyet az Országos Béketanács Elnökségétől kaptunk, eddigi tevékenységünkért. Kitüntetésem nemcsak az én munkám elismerése volt, hanem mindannyiunké, az egész kollektíváé. Tudom, a kitüntetés kötelez is jobb, több munkára. Ehhez pedig most mint nyugdíjas, több időm lesz. Jó egészséget és erőt kívánunk dr. Adler Tivadarnak nemes feladatai sikeres teljesítéséhez. Papadopulosz Filipposz Gyermeköröm (Helyei Zsuzsa fotója) ANGYALFÖLD