Angyalföld, 1977 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1977. április / 2. szám
TISZTELETA HŐSÖKNEK FELSZABADÍTOK .......... iiüiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuimi ...........................................MiiiiimiiiiimimmiMiHiiiiiiiiiiiiiiiiiHniiiiMimimmiiiiiimiiiiiiiiimiii.......iiimiihu „ tréfli és iij barátok között,,. Beszélgetés Nyikolaj Zabelkinnel, a Fáklya főszerkesztőjével „Ha a Nagy Honvédő Háborúról esik szó, az első gondolatom az, hogy meg kell értetni az emberekkel: a békeharc nem valami formális, absztrakt, hanem nagyon is konkrét feladat, mindenkit érintő ügy; hogy a békéért folytatott harc az életért folyó harcot Jelenti Ezeket a szavakat Nyikolaj Zabelkin, a Fáklya című folyóirat főszerkesztője, az APN hírügynökség budapesti irodájának vezetője mondotta, amikor megkértük, hogy beszéljen az „Angyalföld" olvasóinak Magyarország . felszabadításá- róL Ny. Zabelkin az akkori harcok résztvevője, a Lenin- rend, a Szovjetunió Hőse Arany Csillaga és számos más kitüntetés tulajdonosa. Először legutóbbi angyalföldi látogatása került szóba: — Idén februárban két ízben is alkalmam volt Angyalföldre látogatni. Egyszer kommunista fiatalok hívtak meg klubjukba, másodszor a kerület vezetőinél voltam vendégségben. Nagyon érdekes volt mindaz, amit a kerület munkásmozgalmi múltjáról, jelenlegi helyzetéről, fejlődéséről hallottam, őszintén örülök azoknak a sikereknek, amelyeket a kerület az elmúlt években elért, az ipari termelésben és az emberek életkörülményeinek javításában. Megtudtam, hogy új gyermekintézményekkel, kulturális és sportlétesítményekkel is gazdagodott és gazdagodik napról napra a XIII. kerület. Hadd említsem meg ezzel kapcsolatban, hogy már nemegyszer írtam Angyalföldről a szovjet sajtóban. — Melyik a legemlékezetesebb erről szóló írásai — Talán’ az a riportom, amelyet a legutóbbi ország- gyűlési választásokról írtam. Ez a Moszkovszkij Komszo- molec című lapban jelent meg. A moszkvai fiataloknak mutattam be Tóth Rozália angyalföldi képviselőnőt, az országgyűlés egyik legfiatalabb tagját. _— Kérem, beszéljen Magyarország felszabadításáról, az ehhez fűződő személyes élményeiről! — Az első naptól az utolsóig részt vettem a Magyarország felszabadításáért folyó harcokban. Egy Katyusa üteg prancsnokaként jutottam Romániából Szegedre, majd Jugoszlávián, Belgrádon át ismét Magyarországra. Székszárd, Dombóvár Balaton, Velence, Székesfehérvár, Budapest aztán tovább Bécs felé! A magyar földön vívott harcokért kaptam meg a Honvédő Háború Érdemrend I. fokozatát és a „Budapest Felszabadításáért" emlékérmet. Mikor, milyen körülmények között találkozott először magyarokkal? — Ha a magyarországi háborús élményeimről beszélek, mindig Szeged neve jut elsőnek eszembe. Az első reggel magyar földön. Ágyúzták, géppuska és géppisztoly-sorozatok pattogtak. A hitleristák visz- szavonultak a Tisza túlsó partjára. Szeged előtt nem folytak olyan ádáz harcok, mint később Budapest vagy Székesfehérvár alatt: géposzlopaink szinte akadály nélkül haladtak előre. A látóhatár mögül felbukkant a Nap; előttünk a távolban megcsillantak a város templomainak tornyai. Átkelőhelyet kerestünk. Amikor a ló- szeres kocsik kezdtek leereszkedni a vízhez, hirtelen, az egyik kocsink közelében felrobbant egy ellenséges lövedék. A teherautó benzintartá- lya kigyulladt. A kocsin tíz láda volt, mindegyikben két-két harci rakéta. Ha a tűz eléri a ládákat és meggyullad a robbanópor a rakétákban... katasztrófa. Mindenki gyorsan nekiállt a ládákat elcipelni az égő kocsiból, s akkor láttam, hogy a katonákkal együtt szorgoskodik három magyar parasztember is: két idős és egy fiatal. Sikerült idejében lepakolni a rakétákat, majd az önkéntes segítőinkkel együtt felrakni a többi kocsira. Sohasem felejtem el ezt az októberi napot. — Novemberben Mohácstól északra elértük a Dunát. Parancsot kaptunk: „nyelvet” kellett szerezni. Egységünk két legjobb felderítőjét küldtük a feladat végrehajtására. De a parton sehol sem találtak csónakot. Később a partmenti há-. zakban próbálkoztak. Ott elmondták, hogy a szomszédban egy Gyula nevű embernek van csónakja. Odamentek, megtalálták. Gyula bácsi megértette kérésüket. Gondolkozott egy kicsit, aztán rábólintott. Éjfél előtt, amikor a két felderítő beszállt a csónakba, Gyula bácsi is indult velük, hiába próbálták a nagy veszélyre hivatkozva lebeszélni. Amikor a túlsó partra értek, megmondták néki, hogy három óráig várjon, ha addig nem jelentkeznek, Induljon vissza. A két felderítő sok viszontagság közepette fogott egy német katonát Az öreg várta őket Betették a foglyot a csónakba és elindultak. A német hirtelen vízbe lökte egyik felderítőnket, de Gyula bácsi abban a pillanatban fejére csapott az evezővel, majd besegítette felderítőnket a csónakba — nem kis részt rajta múlott, hogy az akció sikerrel végződhetett — Egy másik emlékezete« esemény szilveszter es'.éjéihez fűződik. Szomod faluban voltunk, az üteg legénysége egy házban az új évet köszöntött» Éppen pohárköszöntőre készülődtünk, amikor megjeleni egy tizennyolc év körüli magyar kislány. Idegesen és ijedten magyarázta, hogy a közeli tanyán németek gyűltek ősz- sze, és hamarosan hátba akarják támadni az ütegünket A kislány sürgetett minket, hogy gyorsan intézkedjünk. Riadót rendeltem el. Felkészültünk és nemsokára valóban megkezdték támadásukat a németek. Hála a kislánynak, a „jó tündérnek”, ez nem ért váratlanul bennünket és így legyőzhettük őket. Április első napjaiban átléptük a határt és Ausztrián át folytattuk a nácik üldözését. Akkor még nem gondoltam, hogy később újságírói munkám Magyarországhoz kőit majd. Most hogy így alakult, örülök neki. Jó érzés, ha az ember régi és új barátok között dolgozik — kevésbé érzi, hogy távol van hazájától. Papadopulosz Filipposz ANGYALFÖLD 5
