Angyalföld, 1977 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1977. november / 4. szám
„Edzett Ifjúságért" — Angyalföldön Torpedó Moszkva—Vasas 4:2 Ma már sporttörténelem Az első találkozás Amióta az Edzett ifjúságért tömegsportmozgalom útjára indult szerte az országban az akció sikeréért dolgoznak a tömegsport területén tevékenykedők. Kétségtelen: nem kis feladat ifjúságunk egészét megmozgatni úgy, hogy eközben a felnőttekről se feledkezzenek meg. (Oly sok a munkájuk, hogy bizony az újságíró tájékoztatására se nagyon marad idő. Legalábbis amikor a XIII. kerületi sportfelügyelőségen jártam ezt tapasztaltam. Váratlan jöttöm zavart keltett a munka menetében, így aztán a sportfelügyelőség dolgozói nem is állhatták rendelkezésemre. Kénytelen kelletlen „üres kézzel” távoztam a Dagály utcából.) No mindegy, még szerencse, hogy más forrásból értesülhettem — s rajtam keresztül az olvasó is — a XIII. kerületben folyó munkákról, s az ezek nyomán kibontakozó akciókról. Igazán kár lett volna, ha mindez titokban marad... Szóval az Edzett ifjúságért akció kezdete óta sok minden történt Angyalföldön. Először is koordinációs bizottság alakult, mellette pedig szervező bizottság. A kezdeti jó propaganda munka hatására mozgásba lendült a tömegsportmozgalom a kerületben. A sportegyesületek anyagi és személyi segítsége jótékonyan éreztette hatását, jóllehet minden erőfeszítésük ellenére alig-alig bővült a kör: jobbára ugyanazokkal az arcokkal találkozhattak a rendezvényeken, akikkel a korábbi esztendőkben is. Ez elsősorban az üzemi tömegsportmegmozdulásokra vonatkozik. Az iskolákban értelemszerűen más a helyzet, ott viszont az ígért, de meg nem kapott testnevelési teszt-munkafüzetek hátráltatják az előrehaladást. A negatívumok ellenére is elégedett hangú értékelést tehet az asztalra az év végén az illetékes bizottság, a rendezvények zöme nagy sikert aratott. Még nem végleges az adat, de az előzetes felmérések alapján Angyalföld e területen az első öt közé került a fővárosi rangsorban. A legnagyobb elismerést váltotta ki a nagy sikerrel zárult angyalföldi ifjúmunkás napok. Elsőízben került megrendezésre ez a vetélkedő — már legalábbis a sport területén. A gazdag programban valóban megtalálhatta mindenki a magának valót; _ a szakmunkások miniolimpián, a focit kedvelők kispályás tornán mérhették össze erejüket. A legjobb céllövészek is vetélkedhettek egymással, a turisztika barátai pedig az Auróra-járőrversenyen tehették próbára képességeiket. Az ünnepi napok egyik kiemelkedő eseménye volt egy szovjet katonacsapat ellen vívott nagypályás futballmérkőzés. Az angyalföldi ifjúmunkás napok sikeréért, mint annyi más rendezvény eredményességéért, rendkívül sokat tett a kerületi KISZ- bizottsag. Eközben természetesen tovább él (és virágzik) az angyalföldi lakótelepi tömegsportegyesület. Ma már több szakosztályt működtet — szép számmal. Az Országbíró utcai kondicionáló-tanfolyamnak például nyolcvan tagja van, s egyre népszerűbb a Rajk László utcában működő karate sportcsoport is. A túraszakosztály mellett megalakult a túramotorosok csoportja is, 30 fővel. Hamarosan létrehozzák az asztali- tenisz- és a sakkszakosztályt is. A tervek rendkívül szépek és biztatóak. A jövő esztendőben több olyan iskolai pincét vesznek majd birtokba, amelyek kis átalakítással nagyszerű otthont adhatnak egy-egy sportágnak. így lesz majd a Thälmann utcai iskola pincéje az asztaliteniszezők otthona, míg a gyermek- és női torna után érdeklődők a Radnóti utcai iskola „mélyében” hódolhatnak a mozgás örömeinek. A Váci út 61. alatti iskola pincéje oly nagy, hogy akár kispályás focitornákat is rendezhetnek itt. A Rajk László utcában egy óvóhelyet alakítanak _ át, s a „fazonigazítás ’ után már be is költözhetnek a szép, kidolgozott izomra vágyó testkultúra-barátok és a karatézók. És amikor ezeket leírtuk korántsem ismertettük az összes tervet. De az is igaz, hogy a lakosságnak sokkál többet mond a már kész létesítmény. Akkor örül igazán, ha egy címet kap, ahová akár holnap mehet sportolni. Nos, a jelek szerint erre már nem kell sokat várni: a kerület egyre szaporodó sportlétesítményeiben mindenki megtalálhatja a magának valót. Akár fiatal, akár idősebb. (n. p.) Csendes kis jubileum volt a sportban az idén augusztusban. Olyan csendes, hogy alig- alig esett róla szó. Pedig ama 1947-es augusztusi délután nagy szenzáció volt: a korabeli sajtó a felszabadulás utáni legnagyobb sportesemények közé sorolta. Könnyen elképzelhető, hogy eme bevezető sorok olvastán jónéhányan már tudják miről is van szó. És akik tudják: biztosan nem a ma felnövekvő generáció tagjai. De mert olvasóink között biztosan akadnak fiatalok is (vagy éppen a sportban kevésbé járatosak) nem árulok tovább zsákbamacskát: a Vasas—Torpedo Moszkva barátságos labdarúgó mérkőzésnek volt harmincesztendős jubileuma. A Torpedo Moszkva volt az első szovjet labdarúgócsapat, amelyik hazánkban vénlégsze- repeit. Álljon itt egy idézet a Szabad Nép 1947. augusztus 18-i, tehát a mérkőzés napja előtti számából: „A munkások számára kiadott 25 ezer jegyet máris túljegyezték. Ez lesz az első mérkőzés Magyarországon, amelynek több mint ötvenezer nézője lesz.” A moszkvai csapatról pedig így írt a lap: „...Eljött Magyarországra, hogy elsőnek mutassa be a szovjet labdarúgást.” A Szabad Nép munkatársa a Torpedo edzésére is kilátogatott: „Már ebből az edzésből is látható volt, hogy a szovjet labdarúgás a legmagasabb színvonalát képviseli.” És, hogy mennyire magasat, azt a másnapi mérkőzése bizonyította. A moszkvai autógyár csapata 4:2 (1:0) arányban legyőzte a Vasast. A magyar klubcsapat a következő összeállításban játszott: Rúzsa — Lőrincz, Lóránt — Pósa, Moór, Nagy 1. — lllovszky, Berzi, Szilágyi I., Szilágyi II. (Vincze), Kántor A moszkvaiak már a 2. percben l:0-ra vezettek Jakol- jev góljával, amit Szilágyi I. még kiegyenlített, de azután Ponomarjev mesterhármasára, már csak Berzi góljával tpd- tak válaszolni. A Szabad Nép és a szaksajtó tudósításából kiderül, hogy a Vasast meglepte a moszkvaiak korszerű játéka — egyszerűen nem találtak ellenszert a kitűnő erőben levő szovjet csapat ellen, lllovszky Rudolf, a Vasas nyáron nyugdíjba ment mestere így emlékezik: — Rosszindulatú megjegyzéseket is kaptunk a mérkőzés után. Ismerős a szöveg még ma is. „Le kellett dobni a meccset”. Pedig hát szó sem volt ilyesmiről, olyannyira nem, hogy két évvel később Moszkvában 2:l-re legyőztük ugyanezt a Torpedót... A vereség ellenére nagyon kellemes emlék számomra az az augusztusi mérkőzés, az, hogy mi lehettünk az elsők, akik Magyarországon szovjet labdarúgókkal mérkőzhettünk... — A magunk szerény lehetőségeihez mérten nagyon komolyan készültünk a találkozóra, óriási közönség volt. A nagy melegben ingujjban ültek az emberek a lelátón, de még a salakon is. A közönség Végig buzdított bennünket, s akkor sem fütyült, amikor a játékvezető véget vetett a mérkőzésnek és mi vesztesen hagytuk el a pályát. Megtapsolták a Torpedót, így fejezték ki köszönetüket a jó, élvezetes mérkőzésért... A rendkívül erőteljes szovjet csapat ellen sehogysem tudtunk kibontakozni, képtelenek voltunk saját, megszokott játékunkat produkálni. Sebes Gusztáv, az akkori válogatott edzője (nem szövetségi kapitánya) így emlékezik vissza 1947. augusztus 19-re: — Valamennyiünket izgatott, vajon mit tudnak, mire képesek a szovjet labdarúgók. Jóllehet én 1926-ban már látszottam — Párizsban — ellenük, dehát azóta több, mint húsz év telt el. Most otthonunkban fogadhattuk őket, óriási volt az érdeklődés, akinek csak egy pici köze is volt a labdarúgáshoz, az mind ott akart lenni... A Torpedo- erőtelies. ugyanakkor technikás játéka mindenkit meglepett, szén, folyamatos akciókat vezettek, s látványos gólokat lőttek. Ráadásul nem is nagvon feküdt a Vasasnak — később kiderült: az egész magyar labdarúgásnak — a stílusuk. Rájöttünk, tanulhatunk tőlük. Ezután pedig már nem is volt akadály, hogy egymástól tanuljunk: rendszeressé váltak a magyar—szovjet sportkapcsolatok. Az első lépést — a sportban is — gyorsan követte a többi. N. P. ANGYALFÖLD 21
