Angyalföld, 1977 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1977. november / 4. szám
+ HÍRNEVES SZOMSZÉDAINK + HÍRNEVES SZOMSZÉDAINK + Most amikor ünnepre készülünk eszünkbe jutnak azok, akik hatvan évvel ezelőtt fegyverrel harcoltak a szovjet hatalomért. Ők, az internacionalisták. A szovjet kormány Harci Érdemekért emlékérem kitüntetettjei. A holtak s az élők ... Ilyenkor gondolunk rájuk. Pedig nap mint nap találkozunk, átadjuk nekik az ülőhelyet az autóbuszon, lesegítjük a villamosról, vagy magunk elé engedjük a közértben. Esetleg az ősz végi napsütésben megvitatjuk a tévéműsort és a meccseredményt, hiszen itt élnek közöttünk. A szomszédaink. Igaz, barázdákkal szabdalt arcuk ritkán mosolyog le plakátokról vagy képes újságok címoldaláról legfeljebb történelmi visszaemlékezésekben találkozhatunk a neveikkel.., Röczler Béla A Tizenháromházban élek én 83 éve, itt születtem 1894-ben. Innen hívtak be 1914-ben a honvéd gyalogezredhez. Azt a karácsonyt már kinn is töltöttem a lengyel fronton. Nem sokáig harcoltunk ott, néhány hónap múlva már a Kárpátokba vezényeltek, egy román századba osztottak be másodma- gammal. Ez még eléggé a háború elején volt, valahogy szabadabban mentek akkcr a dolgok. A tűzszünetekben a románok beszélgettek orosz katonákkal Azok megmondták, mi a fenének öljük itt egymást, gyertek át! A románok mind egy szálig át is álltak, mi ketten, magyarok sem maradhattunk ott magunkban. Csitára vittek bennünket egy gyűjtőtáborba. De nem maradtunk sokáig ott, szétosztották a táborlakókat a környező falvakba mezőgazda- sági munkára. 1917-ben amikor már szállingóztak a mozgolódásról különböző hírek, jött egy rendelkezés, hogy minden parasztnak az állomáson át kell adni a nála dolgozó hadifoglyot, vagy hadifoglyokat. Hát elég sokan ösz- szegyűltünk. Erről a vidékről a szaratovi táborba szállítottak bennünket. Amikor már annyian voltunk a táborban, hogy mozogni is alig lehetett, agitátorok jöttek: Nem lenne-e kedvünk inkább beállni katonának. De ezek nem bolsevikok voltak, rendes polgári hadsereg képviselői. Mi vagy kilencvenen úgy gondoltuk ennél a szardíniásdoboz zsúfoltságú tábornál, ahol enni alig volt, tisztálkodni jóformán sehogy sem lehetett — csak jobb következhet. És mentünk ... Átvezényeltek bennünket a Volga másik partjára, s beosztottak bennünket a városőrséghez. Egyszer aztán kivezényelték a csapatot egy páncélos vonattal az Uraiba. A Vörös Hadsereg ellen harcolni, na mi aztán erre nem voltunk hajlandók. Letettük a fegyvert, volt is belőle nagy cirkusz, mert a páncélvonat parancsnoka ránk fogatta az ágyukat. Tulajdonképpen a mai napig nem értem, hogy maradtunk meg élve. A ruháinkat azt elszedték. Aztán bevagoníroztak, hogy vigyenek vissza a táborba. De sikerült menetközben beállni a Vörös Hadseregbe. Attól kezdve több száz kilométert harcoltunk végig. Feljutottunk egészen Ufa városáig. A megszállott városban óriási volt a tömeg és nagyon rosz- szak az ellátási körülmények. Különböző járványok törtek ki, én is összeszedtem a tífuszt. Nagy szerencsém volt, mert visszaszállítottak Szaratovba, kórházba. És elég gyorsan sikerült kilábalnom. Mentem tovább harcolni.. 1 Addigra az egységem már Orenburgban állomásozott. 1921-ig harcoltam azon a vidéken. Akkor újra megbetegedtem: maláriában. Ez aztán nagyon levert a lábamról, valahogy nem tudtam megszabadulni tőle. Ki-kiújultak a rohamaim, nagyon legyengültem. Úgyhogy mondtam a komiszszárnak, nem sok hasznomat veszi már. Neki is az volt a véleménye. Eddig becsülettel helytálltam, jobb lesz, ha most már hazamegyek... Hát így történt... Bondár Albert A világháború kitörésekor vittek ám engem is gyorsan katonának. Alig valamirevaló kiképzés után már kinn is találtuk magunkat az orosz fronton. Azt hiszem nem lehetett azon csodálkozni, hogy ugyanilyen gyorsasággal fogságba is kerültünk. Fölvittek minket Ázsiába egy lágerbe, hát nekem nem nagyon tetszett... Mondtam egy-két komámnak, ahogy alkalom adódik próbáljunk csak innen elmenni. Szerencsére az oroszok nem voltak valami nagyon fölkészülve se a hadifoglyok ellátására, se az őrzésére. így aztán viszonylag elég könnyen sikerült meglógnunk. Menet közben mindenféle alkalmi munkát vállaltunk. így keveredtünk el Turinig. Attól vagy három versztnyire két táblát láttunk. Az egyiken az volt: Európa, a másikon meg: Ázsia. Na, gondoltam, most már közeledünk. De nem volt szerencsénk. Tyumenbe, egy népfürdőnél vállaltuk, hogy hordjuk a vizet, mert ez olyan szaunaféle volt. Ezzel ugyan kerestünk is egy kis pént, csak éppen megfogtak a csendőrök. Újra gyűjtőtábor, A változatosság kedvéért román meg cseh tisztek közé. Hát nem mondhatnám, hogy itt sokkal jobban éreztük magunkat, de gondoltuk, majd csak ajánlanak valami munkaalkalmat és akkor megint meglépünk. Nem kellett sokáig várni. Kazanyba vittek minket. Ez egy egyetemi város. Rengeteg magyar is volt ott. Például Nyúl Feri, a régi MTK kitűnő „gólistája”. A magyarok aztán konspiráltak: gyűjtötték maguk köré a foglyokat. Focicsapatot szerveztek. Akkor én 22. évemben voltam. Bepasszoltam a csapatba. Ott éltem meg Kazanyban a februári forradalmat, amikor a cárt lemondatták... Volt egy barátom, szintén fogoly, az nyomdában dolgozott. Kértem, ugyan csináljon nekünk vagy négy-öt utazási engedélyt. Amikor megvolt, felsodródtam egy hajóra, s indultam tovább. Akkoriban már nagyon jól írtam, olvastam oroszul. Elég simán eljutottam Asztrahányig. A baj csak ott kezdődött, hogy még elindulás előtt kiállítottam egy román hadifogoly társamnak is egy ilyen utazási engedélyt. Az meg lebukott vele. Amilyen szerencsém volt, engem is az a parti őrség fogadott. Gyanús lett nekik rögtön a papírosom.., Jött a cári börtön. Nekem elég hosszú üldögélés nézett ki, mert nem tudták megállapítani, hogy honnan jöttem és hogy mit csináltam, így aztán várhattam amíg „kinyomoznak’* valamit... De közben már érett az új forradalom. Mert a híreket azt a börtönbe is bejuttatták. Október 17-én kinyitották a börtönöket, mindenki mehetett ahová akart. Én a hadifogolytáborhoz siettem. Ott találkoztam össze a Sugár testvérekkel, akik akkor már szervezték az első magyar_asztra- hanyi zászlóaljat, amit végül Gavró elvtárs alakított meg. Először az asztrahanyi síkságon harcoltunk, végig CserRöczler Béla Bondár Albert Madaras Gyula 16 ANGYALFÖLD
