Angyalföld, 1977 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1977. augusztus / 3. szám
+ HÍRNEVES SZOMSZÉDAINK + HÍRNEVES SZOMSZÉDAINK + Az első könyv megjelenésétől nyilván már kínos folytatni az élete történetét. Mert Berkesi András egy csapásra népszerű író lett. Könyvei a világ sok nyelvén jelentek meg, s ha „aranykönyvet’’ osztogatnának, neki lehetne jónéhány. De Berkesi András — az ember — magányos maradt. A régi barátok nem egykönnyen emésztették meg a népszerűséget. A hírességhez csapódó újaktól pedig ő zárkózott el. A szakma meg ... a mai napig nehezen bocsátja meg, hogy nem maradt egykönyves „bestseller-szerző”. Érdekes dolog ez: kinek mitől van a maga korában irodalmi értéke. Berkesi olvasmányosan ír, bátran, bőkezűen szórt cselekményességgel olyan dolgokról, ami mindannyiunkat érdekel. Azoknak az embereknek, akik között felnőtt, akiktől emberséget, emberi tartást tanult... Hajdú Júlia zeneszerző Az utóbbi években új számát nemigen hallhattuk, csak a régieket vették fel mostani zenekarokkal és előadókkal. S ezek a dalok — reneszánszukat élik. Jóformán nincs olyan kívánságműsor, amelyikben ne szerepelnének... — Ez talán azért van, mert az egész világ újra visszatért a dallamos tánczenére — magyarázza mosolyogva. — De azalatt a jónéhány év alatt, amíg a beat hódított, én egészen más területekre orientálódtam... Zeneakadémiát végeztem — zongora- művész tanszakon. Eleinte nekem a táncdalírás csak „kiruccanás" volt. Aztán, amikor megnyertem a slágerpályázatot — mint első magyar női könnyű- zeneszerző — keresett lettem. Később, amikor megírtam az első musical-t, kiderült, hogy ebben a műfajban viszont egész Európában egyedül vagyok nő. Azóta persze már sokan vannak ..., de akkoriban engem hívtak, kerestek nagyon sokfelöl. Könnyűzenei életünk fejlődésének velejárójaként gombamódra szaporodtak a zenekarok, az előadók, s természetesen a zeneszerzők is __ én m eg nem vagyok az a fajta, aki a kottáival rohangál. S bár szerettem hallgatni, de azért elég távol állt tőlem ez a zenei stílus. A Magyarok Világszövetségének szervezésében bejártam Európát, s Amerikában is több helyen koncerteztem. Ha itthon voltam, darabokhoz írtam zenét vagy musical-eket komponáltam. Ez nagyjából le is kötött. Ami szabad energiám maradt, azt részben lefoglalta a gyakorlás, részben pedig arra fordítottam, hogy művészbarátaimat irodalmi összeállításokban sanzon estéken kísértem zongorán. Az utóbbi időben például rendszeresen fellépek a Korona cukrászdában, a várban... Soroljam még — kérdezi mosolyogva —, azt hiszem nem érdemes. Ennyiből is világosan kitűnik hová „tűnt" a sláger- szerző ... — Sőt! Ahogy felsorolja, mennyi mindenen dolgozik, mennyit utazik, mennyit lép fel, az emberben óhatatlanul felvetődik a kérdés: mikor jut idő a pihenésre, a kikapcsolódásra? A szobát megüli a csend. Ahogy rágyújt a cigarettára, észrevehetően megremeg a keze ... — Tudja, amióta egyedül vagyok, nekem a munka a pihenés és a kikapcsolódás is... Azt hiszem én már elmondhatom magamról, hogy az életem javarészét a hátammögött tudom ..., ne tiltakozzon — ez sajnos objektív tény. Hogy jól sáfárkodtam-e azokkal a képességekkel, amik nekem megadattak — én elég nehezen tudom eldönteni. Azt viszont tudom, hogy amit csináltam, mindig azért csináltam, mert szerettem. S igyekeztem csak annyit vállalni, amit a magam mércéje szerint — tisztességgel el tudtam végezni... S ez számomra valahogy nagyon megnyugtató, nagyon jó érzés. Mostanában úgy érzem, hogy könnyebben elfáradok, nehezebben dolgozom. De ma is és holnap is csak annyit fogok vállalni, amennyit biztosan elbírok... Kertész Erzsébet író Frissen hófehérre mázolt szekrényajtók sorfala mellett óvakodunk be a szobába. Ahogy belépek az ajtón, a pontosán szemben levő ablakon át a Dunát és a Margitszigetet látni, valami olyan varázslatos közelségben, hogy egy pillanatra úgy érzem, ha kinyújtanám a kezem — megsimogathatnám a fákat__ — Ez jelenti számomra a legnagyobb megnyugvást — követi a pillantásomat. — Nemrégiben választottuk le a lakást, a másik felében a fiam lakik feleségével, s nemsokára már két kis unokámmal ... — fényképeket vesz elő, s mindenről megfeledkezve mesél a gyerekekről. Igazi nagymama! Azután egyik pillanatról a másikra témát vált: — Nemrégen egy író—olvasó találkozón azt kérdezték tőlem: miért nem írok az életemből. Aztán gondolkoztam a dolgon, rájöttem: nekem olyan hétköznapi életem volt.,. olyan tipikus polgári élet. Férjhezmentem, gyerekeket szültem. Imádtam a férjemet, most meg imádom az unokáimat... Tudod, talán, ha nem szüleiek második leánynak — sose lesz belőlem írónő. Amikor én fiatal voltam még, nagyon élesen megvoltak a különbségek ... annyira, hogy nagyanyám mindig azt mesélte, hogy amikor apám meghallotta, hogy megint leánya született — ösztönös mozdulattal visszafordult... Annyira nem akart lányt. S ez valahogy hosszú évekig kihatott az életemre. Mindig bizonyítani akartam: a leányok is érnek annyit, mint a fiúk. — Talán emlékszel a Szonyja professzorra — Kovalslevszkaja matematika professzornőre —, azt hiszem őt is ezért a hasonlóságért szerettem meg először. Aztán amikor már dolgoztam a könyvön: egyre kevesebb lett nekem, s még ma is őt szeretem a legjobban, pedig már 44 könyvem megjelent.,. Talán ez az állandó önigazolás vezetett el 35-ben az újságíráshoz. A „Dolgozó Asszonyok Lapjá”-nak voltam helyettes szerkesztője, meg egyetlen munkatársa ... Az egyenjogúságért, az egyenlő bérért, a 8 órás munkaidőért harcoltunk. Oh! Nagyon szerettem ezt a munkát. Talán ez volt életem társadalmilag legaktívabb időszaka ... Mert én azóta is mindég ezekért a dolgokért szállók síkra a könyveimben. Amikor megírom az első magyar orvosnő, Hu- gonnay Vilma iszonyú küzdelmét, amíg végre, ötven éves korában érvényesíttetni tudja a Zürichben szerzett diplomáját itthon is; vagy Torma Zsófiát, az első magyar régészdoktort, vagy Veres Pálnét, az első női középiskola létrehozóját, szeretnék ezeknek a mai bakfisoknak példákat mutatni: érdemes harcolni. Persze ma már egészen más síkon folynak ezek a csatározások — hiszen elméletben mi már teljesen egyenjogúak vagyunk! Azért most — ennek minden ellentmondása ellenére — nehéz lenne elképzelni hány és hány értelmes fiatal nőnek telt el Magyarországon az élete a konyhából a gyermek- szobába vezető úton... A törékeny asszony két nagy égő szemmé válik, s sorolja a példákat, a csodálatos, mégis kemény küzdelemmel teli asszonyi sorsokat, amelyek mind azt bizonyítják: érdemes! ANGYALFÖLD 17
