Angyalföld, 1977 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1977. április / 2. szám
+ HÍRNEVES SZOMSZÉDAINK + HÍRNEVES SZOMSZÉDAINK + Kocsis Sándor rajza évig egy elvtársnővel, akinek a nevét húsz évvel később tudtam meg... Március 15. — 1942-ben — Különösen negyven végén kezdett melegedni a helyzet — szól közbe Szirmai Károly, azaz „Kacsa” — akkor már várható volt, hogy belépünk a háborúba. Röviddel a finn-orosz békekötés után a rendőrség és a csendőrség nagy hajszát indított a baloldalialt ellen. Letartóztattak vagy 100 —150 embert. Nem sokkal később engem is bevittek, de a házkutatásnál nem találtak semmit, a feleségem meg német állampolgár volt, így aztán csak egy éjszaka élveztem a szíves vendéglátásukat... — Bár én is megúsztam volna annyival! — sóhajt a kis Kelli. — A Bárdossyék, ha lehet, rá tettek még egy lapáttal! Negyvenegy június 30-án Keresztes—Fischer belügyminiszter úr kiadta az ukászt: internálni mindazokat, akiket kommunista tevékenységért valamikor elítéltek, meg persze minden gyanús egyént. Hetek alatt ezreket szedtek össze. A függetlenségi mozgalom elég nehéz helyzetbe került, de azért negyvenkettő elején csak megjelent a Szabad Nép. Elég nehezen terjesztettük. Hogy milyen veszélyes volt arról majd mindjárt mesélek. De ha negyvenkettőnél tartok: a március 15.-1 tüntetés miatt az egyik legemlékezetesebb esztendeje életemnek... — Látni kellett volna... — dönnyögi maga elé Végh József, aki tulajdonképpen mind- annyiuk „beszervezője” volt az ifi mozgalomba. Olyan szeretettel is veszik körül, mint ami egy „nagy öreget” megil- let, pedig alig hét esztendővel ha öregebb náluk. Kevésbeszé- dű ember. Lassan szűri a szót, a szájából talán soha ki nem kerülő szivar mellett: — Nagy vita előzte azt meg. A Népszava arra agitált, hogy ne legyünk ott, a Szabad Nép meg arra, hogy menjünk. Mentünk is. Többezren. A MÉMOSZ székháztól többszá- zan zárt rendben vonultak a Petőfi térre. A többiek kisebb csoportokban, mi meg együtt... A koszorúzás áfán aztán .mentek a jelszavak* „Vesszen Hitler!” „Le a háborúval !”, „Szabad, független, demokratikus Magyarországot’! Ott kérem szikrázott a levegő! Aztán megindult a tömeg a Kossuth szoborhoz, közben a rendőrök egy csomó embert lefogtak... — Na én azt még megúsztam, de júniusban, amikor bevonultam, Jászberénybe jött értem két csendőr. Vittek az Andrássy laktanyába. Hát azt hiszem, erről már sokat hallott ... — néz rám mosolyogva a kis Kelly. — Egy zárkában voltam Schönherz Zoltánnal. Az, hogy engem jól el- agyabugyáltak. semmi sem volt ahhoz képest, amit vele műveltek. Csak csodáltam, hogy abban a kis cingár emberben micsoda erő lakott! Volt, hogy napokig nem engedték még a zárkában sem leülni ... Verték, kínozták ... Iszonyú volt. Aztán átvittek a Margit körútra. Egy tizennégy- személyes zárkában voltunk hatvanan... Mosdáshoz egy lavór víz, WC: a kübli a sarokban, amit naponta egyszer ürítettek ki... S közben tehetetlenül nézni, ahogy kínozzák, kivégzik az elvtársainkat, a barátainkat... Aztán jött Vác, aztán a büntetőszázad... Én el nem tudnám mondani, mit éreztem, amikor Veresegyházán kinézve a szállásunk ablakán megláttam, hogy egy katonaféle ember cirill betűkkel ír valamit a szembeniévé ház falára.., Harmincegy tv után — Engem másfélévre a debreceni fogházba vonultattak be — szól közbe az „Öreg” — addig rendőri felügyelet alatt voltam, aztán katonaszökevény lettem — így ért a felszabadulás. Az V. kerületben a kommunista párt alapító tagja voltam, a párt jelölt az V. kerületi rendőrkapitányság vezetésére, merthogy „jogi érzékkel” bírok. Ez abból állt,, hogy már akkor vagy három éve rendőri felügyeletes voltam, minden héten jelentkezni kellett — ez volt a jogi ismeretem. De aztán megtanultunk mi is hamar vezetni, a törvénycikkek érvényben voltak — annak alapján helyeztük mi is rendőri felügyelet alá azokat, akik a szocializmus kialakulását gátolni igyekeztek... Az asszony maga is SZH-s a gyerekeimet igyekeztem mindig a mi eszméinknek megfelelően nevelni, két fiam karosszéria- lakatos meg szakács, a leányom műegyetemi hallgató... Tizenkét éve vagyok most már nyugdíjban, ötvenhat után, amikor konszolidálódott a helyzet, Biszku elvtárs azzal bízott meg, hogy legyen a köz- utaknak is egy osztálya — így lettem a közlekedésrendészet vezetője — onnan mentem nyugdíjba, azóta benn dolgozok a KB irodán, mint társadalmi munkatárs, emellett a „szép fiú” mellett — mutat a kis Kellire. ö a főnököm... Még, mint aktív dolgozó... És ifjú házas... — mindannyian nevetnek. Kelli István zavartan magyarázza: — Tudja, harmincegy év után, most megint magunk vagyunk. Megnősült a fiam és elköltözött ... lehet, hogy ez közhely, de nekem életem egyik legszebb élménye a házasságom, s most megint „fiatalok” vagyunk... Az éjfélt már ugyancsak régen elütötte az óra, mikor a társaság kitódul a szűk kis kertvárosi utcába. Ma Monti az „ügyeletes sofőr”, s ahogy megyünk végig a kora tavaszi szélben didergő Váci úton, egymás szavába vágva mutogatják az utcákat, házakat, amelyek számukra az életüket, számunkra történelmünk egy kis részét jelentik ... Tolmár Klára Szabó Iván rajza ANGYALFÖLD 17
