Angyalföld, 1977 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1977. április / 2. szám

\Jdci dt *

Azt hiszem, semmi túlzás nincs abban: ez Magyarország leghíresebb útja. Még akkor is, ha épp belvá- rosi névrokonával kell sorompóba állnia: az csak ismert, de ez — fogalom.

A Váci út.

Széles betonfolyam közepén tükrösre kopott öreg villamossínek: a „parton” poros, szakadtlombú fák; kilométerhosszú gyárkeri- tések, palárikok; emberöltők alatt piszkosszürkére pácőlódott üzemépületek; új lakótelep betontömbjé; aládúcolt földszintes házacskák; szikrázó tivegto- rony; daruk, kémények felkiáltójelei; kocsmák; építkezések kővel, deszkával, földkupacokkal, gépekkel borított csataterei...

Szép?

Az esztétikum fogalmai szerint aligha: a Váci út korántsem idegenforgalmi nevezetességként ismert.

„Történelmi főútvonal..." hallottam nemrég a kifejezést a kerület egyik vezetőjétől „Ami a huszadik század magyarországi munkásmozgalmában történt, annak Így vagy úgy a Váci úthoz is van valami köze..."

Túlzás? Lehet. De a lényeget a fenti megfogalmazás pontosan érzékelteti: ami a Váci úton történt, történik, és történni fog, az milliók ügye.