Angyalföld, 1977 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1977. január / 1. szám
A klub csendes, pedig a program szerint disc jockey- nak kellene lenni. A büfénél kártyázó társaság. Bennfentesnek látszanak. — A klubvezetőt keresem. — Nincs itt, de majd mindjárt jön... — válaszolja egy szakállas fiú. Ezzel mintha elvágták volna. Kérdezősködnék, beszélgetnék, de nem vesznek tudomást rólam. A nagyteremben majomszigetek. Harmincán- negyvenen lehetnek összesen. Jóformán mindenki kártyázik. A kinti srácok néha felnéznek a lapok mögül. Méregetnek. Először kényelmetlen, de megszokom. Más kérdés, vajon melyikünk érzi feszélyezet- tebben magát. Hát ők lennének azok a félelmetes alakok? Valami nem stimmel. Miért baj az, ha járni akarnak valahova, ha tartozni akarnak valahova? Biztos, hogy a kitiltás az egyetlen „nevelési” eszköz? — Ildi, téged keresnek — szól oda a szakállas fiú a belépő magas, vékony, fiatal nőnek. — Zsirai Ildikó, megbízott klubvezető. Felmegyünk az emeleti irodába. — Azt hittem, ma lemezklub van. — Csak vasárnap lesz. A programot két hónappal előbb nyomdába kell adni, nem mindig „pontos” — magyarázza Zsirai Ildikó. Holnap egyébként is bezárunk. A váltótársam beteg, én szabadságra megyek. A hétvégi discot azért megtartjuk. összehozzák a fiúk. Különben, hónapok óta „félgőzzel” működünk. Társbérlőt kaptunk. Tatarozzák a tanácsot és a művelődési osztály ideköltözött. Csak a lenti nagytermet használhatjuk. Pedig a kiscsoportos foglalkozások jobban mennek. Esténként szép csöndben elszórakoznak a srácok. Mindig hoz valaki magnót. — Kicsit bizalmatlanok... — Igen. Ezen már én is sokat töprengtem. Nehezen engednek fel. sokára fogadják be az újonnan érkezettet. Akiket ott lent látott, hat éve minden este idejárnak. Húsz-harminc ilyen törzstagunk van. Nagyon rendesek. Sokat segítenek. — A hírük nem ilyen jó. — Tudom. A Dagály, örökös téma — bólint Ildikó. A vasárnapi táncra azok jönnek, akiket máshonnan kizártak. A környéken tudják ezt, sok fiatal az Árpád hídfői lakótelepről ezért nem teszi be hozzánk a lábát. — Kinn a bárány, benn a farkas? — Esztendők óta vitázom, érvelek. Hagyjanak már föl ezzel a szóbeszéddel. Értsék meg, nekem nincs semmi bajom ezekkel a srácokkal. Nálunk csöndesek. Igaz szem előtt vannak. Itt nem tudnak eltűnni a tömegben, mint a nagy kultúrházakban. Kétszáznál többen nem fémek el. Én mindenkivel emberségesen beszélek. Hallgatnak rám. Udvariasak velem. A sokat emlegetett tripoliszi vagányok három éve idejárnak, s a rendőrség nálunk még egyszer sem fordult meg „balhé” miatt. — Beszéljünk inkább a programokról. — Lemezklub, politikai fórum, ifjú zenebarátok klubja — válaszol Zsirai Ildikó, s hozzáteszi — ez klub, nem művelődési ház, másként dolgozunk. A legifjabbak között igazán népszerűek vagyunk. Legalább ennyit elismernek. A vasárnap délelőttönkénti mesemozira zsúfolásig megtelik a nagyterem. Havonta egyszer vetélkedőt rendezünk a kicsiknek. A filmekről rengeteg rajzot készítenek. Időnként összegyűjtjük és kiállítjuk a klubban. Hétköznap délelőttönként görög nyelvtanfolyam van a klubban. A szomszédos lakótelepen sok görög család lakik. A gyerekek járnak ide az anyanyelvűket tanulni. Régebben volt görög tánccsoportunk. Helyhiány miatt feloszlott. Mondom, már jó ideje csak ez az egy termünk van. Terv, ötlet arra, hogy mit csináljunk, bőven lenne, de várni kell amíg elköltözik a művelődési osztály. A KÍSÉRLET ÉVE A Dagály klub területileg a József Attila Művelődési Központhoz tartozik, akárcsak a Rajk László utcai Pannónia nyugdíjas klub. így körsétánk utolsó állomása a kerületi tanács kultúrháza. A József Attilának hírneve és történelme van. Huszonhét éve nyitotta meg kapuit. Előtte az országban csak Békés megyében működött hasonló intézmény. A művelődési ház tucatnyi szakkörében, tanfolyamán, ki- sebb-nagyobb rendezvényén 1976 első fél évében csaknem 200 ezer ember fordult meg. — Mi az, amit még eddig nem írtak le rólunk, ami kevéssé ismert? — töri a fejét Pardi Sándorné igazgatónő. Megvan. Az egy éve folyó módszertani kísérletünk. A József Attilát a vizuális kultúra házává is szeretnénk tenni. A közművelődési törvény megteremtette az alapot ahhoz, hogy a fővárosban módszertani központok alakuljanak. A Pataky István Művelődési Otthon lesz a felnőttoktatás bázisa, s mi a vizuális kultúráé. Tehát az alapvető közművelődési tevékenység mellett különleges funkciót is ellátunk majd. Kaput nyitunk a főváros, sőt a vidék előtt is. — Mit jelent ez a gyakorlatban? — Az első lépés a Moholy- Nagy László kör megalakítása volt — segíti ki az igazgatónőt munkatársa, Breiner Mária. Ez olyan képzőművészeti kör, vagy inkább műhely, ahol nem művészképzés, még csak nem is a „profivá válásban” reménykedő amatőrök dolgoznak, hanem fiatalok, akiknek igénye van az önkifejezésre, fogékonyak a hangok, színek, formák iránt. A tanárok, mondjuk inkább úgy, segítőtársak, „látni” tanítják őket. — Mi lesz a következő lépés? — Behozni a művelődési házba az iskolás képzőművészeti köröket — válaszolja az igazgatónő. Dédelgetett tervünk, hogy nyáron, Velencén a Moholy kör, a kerület pedagógusai és a „képzőművészkedő” gyerekek részvételével közös tábort szervezünk. Ismerjék és segítsék egymást. Hogy akkor is jöjjenek el hozzánk, ha esetleg nem veszik észre a hirdetést az'utcán ... De még egyszer hangsúlyozom: nem műkedvelő csoportokat toborzunk. Egészen más a módszer és a cél. — A másik új kezdeményezésünk az idegennyelvű klub megalakítása — folytatja Pardi Sándorné. — A Rajk László utcai nyugdíjasklubba sok • olyan idős ember jár, aki angolul, németül, oroszul, franciául beszél. Most teljesen kötetlen formában, de szakképzett irányítás mellett gyakorolják a nyelvet. Beszélgetnek, külföldi lapokat olvasnak, fordítanak. Ha úgy adódik még tolmácsolnak is nekünk. Gyakran vendégeskednek nálunk külföldiek, s csak egy fordítónk van. — A József Attila Művelődési Ház megérdemli a sok dicséretet, amit már leírtak, elmondtak róla. Van valami fájó pontjuk? — A munkásszállók — feleli egyszerre Pardiné és Breiner Mária. A Szegedi úti és a csavargyári szállót kivéve megannyi fehér folt számunkra. Hiába vinnénk ki programokat, egyszerűen be sem engednek. Semmi közünk hozzájuk, mondják az ottaniak. Volt olyan üzem, ahol megkérdezték: mennyit fizetünk, ha beengedik a műsort vagy előadást a munkásszállóra ... ★ „A népművelés fogalmát, amely művelőkre és művelen- dőkre, alkotókra, terjesztőkre és passzív befogadókra osztotta mechanikusan az embereket, váltottuk fel a közművelődés fogalmára. Ez demokratikusabb és közösségibb magatartásra ösztönöz.” (Pozs- gai Imre kulturális miniszter expozéjából, 1976. okt. 15.) Gyimesi Zsuzsa Szabó Iván rajza ANGYALFÖLD 15 „Keménykedő amatőrök” (Vincze Lajos rajza)
