Angyalföld, 1977 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1977. január / 1. szám
.Váci úti dinasztiák ÖREG „NAPKÖZISEK" „Bementem protekcióért a tanácshoz..." BITTERAÉK A századfordulóról keltezhetnék a dinasztiát alapozó okiratot. Akkor vállaltak munkát az első Jandák a gyárban. fgy, többesszámban, mint ahogy a gyorsan pergő évtizedekben is együtt dolgozott több nemzedék, volt amikor tizenöten, húszán a sógorokkal, sógornőkkel, azok rokonaival együtt. Manapság hiába keresnénk a Janda nevet a gyári nagykönyvben. Bittera Béla a „nemzetségfő”, ő vette feleségül az egyik Janda lányt, s hozta harmincöt esztendeje saját családja munkástagjait is a Lángba. — Hárman vagyunk még... — eltűnődik. — Nem jó, hogy ennyire megfogytunk. Az egyik sógorom huszonöt év után most lépett ki, oktató lett az autósiskolában. Semmi — sértődések, néhány filléres béremelések rossz keserűsége volt, ami legtöbbünket útnak indította. A fiamat is. Igaz, ő nem jutott messze, a szalaggyárban dolgozik .. Meglágyulnak azért a karcos mondatok; hiszen az unokáról is beszélni kell, a legkisebb Bitteráról, öthónapos most. — S természetesen „lángos házasságban” született ő is; a kismamának édesapja dolgozik a gyárban, így ismerkedtek meg a fiatalok. Házasság, gyermekáldás egy évben; így azután a szokottnál szerényebb volt a karácsony a Váci út 109-ben, Bitte- ráék lakásán. Szíves szóval, otthon készített süteménnyel fogadnak, ahogy telik az idő, megelevenedik a Váci úti történelem. Éppen a sütemény okán. — Mit tálalt harminckét esztendeje ... — Óh, az igen furcsa portéka volt.., — nevet Bitteráné. — Melaszból sütöttünk lepényt, azt akasztottuk a fenyőfára is. Merthogy sikerült nagyne- hezen szerezni valahonnét. — Hogyan sütötte a melaszt? — Hogy is?! Bent, a lerben... Nem! Vaskályhán! De, hogy mit tettem bele még, azt bizony nem tudom már. — Nem tud tehát receptet adni.., Nevetés. Persze, hogy nem. Elfelejtette. Csak a jobbat ígérő dátumok maradnak meg; a felszabadulás napja például, amit féltve őrzött, dugót {"élelemmel ünnepeltek. Ezeket az emlékeket őrzik; jobban mérhető így a ma is. Amelyik a karnyújtásnyira levő gyárban formálódik; a tmk-műhelyben is, ahol Bittera Béla dolgozik; de a rajztár polcain is, a felesége munkahelyén. Sok az új rajz. Szerencsére. Annyit jelez: korszerűsödik, egyre sebesebben éri utói a saját jó nevétől megkívánt színvonalat a Láng. — Olvasom néha az újságokat, a messzi tájakról szóló leírásokat benne. Meg az útikönyveket... Tényleg, hány színű, izgalma a világ! Elgondolkoztam azon, hogyan is van az; a mi életünk ezen a néhányszáz méteren pereg, a gyár és az otthon között. De hát így választottuk magunknak; itt kell tisztességgel — ahogy telik erőből, egészség-1 bői — helytállni. Vasszínű világ ez, igaz. De, ha alaposabban megnézi valaki: sok fénnyel csillan a legszürkébb fém is A munka közben, a munkánk nyomán. S. E. — Három éve járok az öregek napközi otthonába. Előbb a férjemmel együtt jöttünk, most, hogy ő fekvőbeteg, csak magam. Volt úgy, hogy otthonról elszaladtam ide megpihenni, új erőt meríteni — mondja Emi néni, Hadnagy Károlyné. A nyugalmat adó ház megbújik a fák között. A piciny épület negyven idős ember második otthona: itt a Gyermektéren töltik napjaikat az angyalföldi öregék. — Legtöbben a megnyitás óta rendszeresen járnak, főleg olyan idős, magányos emberek, akiknek nincs hozzátartozójuk, s nem tudják magukat ellátni. Megszerették a közösséget. A magányt idősen, tehetetlenül még nehezebb elviselni — mondja Molnár Margit védőnő, az otthon vezetője. Ettől a magánytól, az egyedülléttől akarták a kerület kommunistái, KISZ- esei, vöröskeresztesei, népfrontosai megmenteni az öregeket. Vállalatok, szövetkezetek, kiskereskedők, magánosok küldték el adományaikat a Vörös- kereszthez. — A megnyitás óta tag vagyok. Szívesen jövök. Aki még nem tudja, mit jelent az, hogy nincs kihez szólni, nincs kivel felidézni az emlékeket, megosztani az örömet és a bánatot, az elgondolni sem tudja, mit jelent nekünk ez az otthon. Már majdnem beszélni is elfelejtettem. Mióta idejárok, újra élek — mondja csendesen özvegy Wolf Jó- zsefné. A pártoló tagsági bélyegekből és egyéb adományokból mintegy négyszázezer forint érkezett a Vöröskereszthez. Az Elektromodul Vállalat adta a bútorok zömét. A Róbert Károly körúti kórházból hozták a virágokat. — Csak azt láttam — eleveníti fel Gizi néni, Kelemen Alajosné az emlékeket — hogy egy nem mindennapi dolog történt. Az ünneplő tömeg, virágok. A volt raktárépület is más lett. Bementem a tanácshoz, megkérdezni, hogy mi épült itt? Azt mondták, hogy öregek napköz otthona, s hogy számomra is van hely. Nagyon szeretek itt lenni azóta is. Végleges megoldás mindany- nyiunknak egy bentlakásos otthon lenne. Mert amíg el tudunk járni, addig jó, de ha betegek leszünk, ki ápol majd bennünket? A körzeti orvosok hetente járnak az otthonba, ellenőrzik az idős emberek egészségi állapotát. Gyógyszert írnak, tanácsot adnak. Az Irodagéptechnikai Vállalat Forgách utca 14. szám alatt dolgozó „Március 8” női brigádja a leghűségesebb. Gyakori vendégek. Évente egyszer vacsorával is megvendégelik az idős embereket. Névnap, nőnap, karácsony sem múlhat el nélkülük — soha nem jönnek üres kézzel. — Az emlékek nagyon fájnak. Menekülök az otthonomból, mert két éve annak, hogy egyedül maradtam, s nem tudom kiheverni — emlékezik könnyes szemmel özvegy Szeszenka Istvánná. A férjem meghalt, s ha nincs ez az otthon, ez a közösség, megváltam volna az életemtől. De itt vigasztalást és szeretetet kaptam. Ez azóta az én igazi otthonom. A napi program kötetlen. Délelőtt tíz óra körül érkeznek az öregek. Ebédig kézimunkázás, olvasás, rádióhallgatás, esetleg tévézés tölti ki az idejüket. Egy óra után, amikor, vége az ebédnek, csendes pihenő. Két órától pedig már gyorsan repül az idő. A programok: közös mozilátogatás; havonta egyszer a Láng Művelődési Ház rendezésében TIT előadók keresik fel az otthont; januárban „Muzsikáló városok”, februárban „Eger műemlékei”, márciusban „Erdők, mezők virágai” lesz az előadások témája. özvegy dr. Fröhlich Vilmosné kilencvenéves. Kísérővel jár az otthonba, de egyetlen percet el nem mulasztana: — A nap legnagyobb részét itt töltöm. Jó itt, de szeretnék egy bentlakásos otthonba kerülni... — Annak idején bementem a tanácshoz egy kis protekcióért. Kértem vegyenek fel bennünket. Azt felelték, nem kell ide protekció, hiszen értünk és a hozzánk hasonlókért jött létre az otthon — meséli Bajzák Zoltán bácsi, aki kezdettől fogva feleségével együtt tölti napjait a napköziben. Az otthon mintegy kétmillióba került. Azt azonban nem lehet pénzben kifejezni, hogy milyen értéke van a közös erővel létrehozott napközinek. Sz. M. ANGYALFÖLD 11 (Hegóczki Ferenc felv.)
