Angyalföld, 1976 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1976. május / 1. szám
A Vasas házatáján néhány év óta nemigen találni elégedett labdarúgót, edzőt de szurkolót sem. A csapat képtelen hírnevéhez méltón szerepelni. Így aztán nem is lehet csodálkozni azon, hogy az átlag nézőszám alaposan lecsökkent, s a hazai találkozókra, csak három-négyezer ember gyűlik össze. Pedig ez az együttes tud jól is játszani. Képzett labdarúgókból áll, bármelyik élcsapatnak riválisává válhatna. (Elég talán emlékeztetni a Ferencváros elleni nagyszerű játékra és győzelemre.) Akkor vajon miért nem képes tudásához mérten szerepelni a Vasas? Ősszel és tavasszal... Illovszky Rudolftól, a Vasas edzőjétől is ezt kérdeztem először. A mester nem szívesen vállalkozott a nyilatkozatra, ami talán érthető is, hiszen még nem fejeződött be a bajnokság, nagyok a gondok, nem sok idő jut az általános értékelésre. Végül azonban mégiscsak sor kerülhetett a beszélgetésre. Illovszky Rudolf így kezdte: — Évek óta, még az én edzősködése- met megelőző időkben is, éles határvonal választotta el a Vasas őszi és tavaszi szereplését. A bajnokságok első félidejében csapnivalóan rossz játékot mutatott együttesünk, olyannyira, hogy időnként még a kiesés réme is fenyegetett. Aztán jött a tavasz, s mintha kicserélték volna a gárdát: győzelem győzelmet követett, egyre feljebb kapaszkodott a bajnoki tabellán. A lemaradás azonban mindany- nyiszor oly nagy volt, hogy a dobogóért folyó küzdelembe már nem tudott beleszólni. A napokban közölte a Népsport azt a táblázatot, amelyet csak a tavaszi eredmények alapján állítottak össze. A Vasas a második helyen áll, csupán a Videoton előzi meg. És ami talán ennél is fontosabb: a legtöbb gólt a mi csatáraink lőtték. Magunk is sokat gondolkodtunk azon, hogy mi lehet ennek az „ősz-tavasz” ellentétnek az oka, de mindeddig nem tudtunk rá magyarázatot találni. Talán morális problémák, talán önbizalom- hiány ... Reméljük, ez volt az utolsó ilyen felemás év, s az elkövetkezendő bajnokságban mindkét „félidőben” jó, kiegyensúlyozott Vasast láthatnak a szurkolók. Nem ment simán... — Tudomásom szerint a hároméves fejlesztési program utolsó esztendeje most következik. A tervekben — ha nem csalódom — dobogós helyezés szerepel. — így igaz. Az első év célkitűzését, a negyedik hely elérését nem tudtuk teljesíteni. Edzősködésem kezdete előtt a nyolcadik volt a gárda. Az új csapat kialakítása azonban nem ment olyan simán, mint gondoltam. Sok újoncot kellett beépíteni az együttesbe, s ez a munka lényegében csak most ért véget, ha egyáltalán befejezettnek mondható. Ez magyarázza az idei bizonyítványunkat is. A tervezett harmadik helyet már semmiképpen sem tudjuk megszerezni. — Eszerint a harmadik évben már a bajnoki címért kellene versengeniük? — Igen. S ezt nem is tartom lehetetlennek. A jelenlegi játékosállományunk, sőt A kerület csapata-e a Vasas? ★ BESZÉLGETÉS ILLOVSZKY RUDOLFFAL az utánpótlásunk is jó. Az átlagéletkor sem magas, hiszen Tamás Gyula, az egyetlen harminc év feletti, s őt korban a 28 esztendős Müller Sándor követi. A többiek 20 és 25 év között vannak. Ezzel a csapattal nyugodtan vághatunk neki az új bajnokságnak, s higgye el, nem esélytelenül. — A szurkolók nevében kérdezem: ezt ígéretnek is vehetem? — Inkább né. Űgyis azt mondanák: ígéretekkel már tele van a padlás... Ha már ismét a szurkolókra terelődött a szó, érdemes elidőzni ennél a témánál is. A Vasas klubházában láttam kifüggesztve egy nagy táblát, amelyen ez állt: pártoló tagok száma 3539. Nem sok, de nem is kevés. Azt mondják, az angyalföldiek nem érzik igazán magukénak, a kerület csapatának a Vasast. Elveszett, vagy csak nyomaiban fedezhető fel az a bizonyos Vasas szív. Az, ami Illovszky Rudolfot jellemzi még ma is. A jelenlegi játékosokból ezt hiányolják leginkább az angyalföldiek. No meg a jó kapcsolatot. Nincs igazi kontaktus a kerület gyárai, a munkások és a klub között. Vajon miért? Vagy fordítsuk meg inkább a kérdést: honnan ez a Vasas-, ez az Angyalföld szeretet Illovszky Rudolfban? A csapat buzdítson! — Munkásként kerültem Csepelről a XIII. kerületbe. Villanyhegesztőként dolgoztam. Eddigi életem során felnőttként csak a Vasasban játszottam, s klubedzőként is kizárólag a Vasasnál dolgoztam. Harmincöt éve, 1941-ben kerültem az egyesülethez. Akkoriban sokkal hangsúlyosabb volt a munkáscsapat jelleg, mint ma. Kétségtelen, hogy ma is szorosabb lehetne a kapcsolatunk a kerület gyáraival, üzemeivel, a dolgozókkal. Az egyesület vezetői bizonyára tesznek lépéseket az összetartás megteremtése érdekében. Mi, a magunk részéről a jó szerepléssel segíthetjük azt a munkát. Azt vallom — és ezért értem meg a nézők türelmetlenségét. hogy elsősorban a csapatnak kell buzdítania a szurkolókat a lelkesedéssel, az eredményes szerepléssel. Ha ez megvan, visszatérnek az emberek a lelátókra, s biztatásban sem lesz hiány. Illovszky Rudolf egy mondatában megemlítette: jó az utánpótlás. Ez egyben azt is feltételezi, hogy megfelelő a kapcsolat a kerület iskoláival, a diákokkal. — A sportiskola irányítói valóban kifogástalan munkát végeznek. Tornákat rendeznek — tehetségkutató jelleggel — felkeresik a testnevelő tanárokat. Egy nagy gondja van azonban az egyesületnek, s ez nem csak a labdarúgásra vonatkozik: Angyalföldnek csupán egy része jelent bázist számukra. Egyik oldalról az Űjpesti Dózsa, a másikról pedig a Bp. Honvéd jelent konkurenciát. A legtöbb szakosztály a II. kerületre támaszkodik, onnan szerzi utánpótlását. Pedig a klub lehetőségei egyre javulnak, már ami a létesítményhelyzetet illeti. A Fáy utca mindinkább kombináttá növi ki magát. Az idén — talán — befejezik a 2000 férőhelyes sportcsarnok építését (24x50 méteres), s készülőben van egy új, salakos labdarúgópálya. A tervek között szerepel két kézilabdapálya, egy fedett uszoda és egy új, ötszintes klubház épülete is. Ezek persze a távlatok — öt évre szólnak. A labdarúgók hároméves „bajnoki” célkitűzése viszont utolsó esztendejéhez érkezett. És a terveket a Vasasnál is illene végre valóra váltani... Németh Péter 22 ANGYALFÖLD
