Angyalföld, 1976 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1976. május / 1. szám
AZ EGYÉN FELELŐSSÉGE, A TÁRSADALOM FELADATA A munkásművelődés kérdőjelei TÚL AZ ANYAGIAKON A József Attila nevét viselő művelődési centrum mellett a kerületben a másik legnagyobb közművelődési intézmény, a Láng Művelődési Központ. Igen sok klub, szakkör működik falai között. Az idősebb korosztályon kívül nagyon szívesen látogatják rendezvényeiket, előadásaikat a fiatalok is. Együttműködési szerződésük van hét általános iskolával, öt szakmunkásképző intézettel, egy szakközépiskolával és egy gimnáziummal. Ismeretterjesztő előadásaik a tananyaghoz kapcsolódva egészítik ki a pedagógus munkáját. Képeinken a tv „Röpülj páva” műsorából jól ismert Vass Lajos látható, a Láng gyár kedvelt művésze, a SZOT-díjas Takács Erzsébet társaságában, a szobrászművésznő kiállításán. Másik képünk a művelődési központ fotószakkörének munkáját és az általuk készített „halszemoptikás” felvételt mutatja. A munkás termelőmunkájá-- val alkotója az anyagi kultúrának, a szelleminek pedig befogadója kíván lenni, de mindezt a munkásokban tudatosítani kell, ha szükséges, rafinált „népművelői eszközökkel”, hogy a munkások mind jelentősebb hányada ismerje fel, az anyagiakon túl, kulturális érdekeit is. Ez egyértelműen a kulturális agitációs munka hatékonyabbá tételével oldható meg. Az ajánlott programok, műsorok, előadások között van bő választék, csak el kell jutni az aktív önművelődésig. A tapasztalatok bizonyítják, hogy szakképzett népművelők nélkül ez nem megy, vagy csak akadozva. Először is az ő feladatuk, hogy felébresszék az egyéniben az érdeklődést a tanulás, a kul- turálódás iránt, hogy az egyén hajlamos és képes legyen bekapcsolódni a szervezendő programokba. MINDEN EIATODIK... Önművelődésről akkor beszélhetünk: „ha az egyén már rendelkezik azzal a képességgel, hogy önmaga helyzetéi elemezni tudja a társadalomban, felismeri az életben a vele támasztott követelményeket, amikor más emberek közvetlen beavatkozása nélkül önállóan meg tudja keresni azokat az eszközöket és módszert mikor a munkásművelő- désről beszélünk, óhatatlanul is szó kerül arról, hogy sok minden nincs rendjén a kérdés körül. Ma népművelők, kultúrosok, intézmények igyekeznek programjaikkal, ajánlásaikkal a munkások felé közeledni. De vajon találkozik-e a kínálat az igényekkel? A legjobb szándék és a sok munka is kárbavész, ha a fél évre, egész évre készült programok nem találnak látogatóra. Veres Péter 1988-ban így panaszkodik: „a munkásság nem megfelelő szellemi táplálékon vegetál, és az olvasás, az egykori mozgalmi fegyver, most az ártalmatlan szórakozás eszköze”. Az elmúlt években az anyagi jólét színvonalához viszonyítva a szellemi javak fejlődése messze elmaradt a kívánalmaktól. Mindaddig, amíg a művelődés igénye nem fejlődik a szellemi szükséglet szintjére — és ezt a folyamatot gyorsítani a kulturális intézmények, népművelők feladata — hiába hivatkozunk ajánlásokra és más lehetőségekre — külső feltételek egy részének teljesítésére a hiányzó tudnivalókkal szemben. 18 reket, amelyek segítségével önnevelési céljait képes megvalósítani”. A kultúra munkásai igyekeznek e szerteágazó, de ugyanakkor összetett folyamatokat megfelelően elvégezni, de sok minden nem rajtuk múlik. Az anyagi, tárgyi és személyi feltételek hiányosságai ma még akadályozzák, hogy a munkásművelődés a legideálisabb körülmények között funkcionáljon, és olykor a rossz szemlélet is közbeszól. Ha figyelembe vesszük, hogy ma a budapesti fiatal munkások közül minden hatodik nem fejezte be a nyolc általánost, és ha ehhez még .hozzáadjuk a 35— 45 évesek ennél fs rosszabb arányát, látható, hogy ebben a tömegben mily nehéz a tudatos önművelődésre és kulturá- lódásra való nevelés; itt felvetődik az oktatás, az iskola és a szülő felelőssége is. Ilyen értelemben a nagy tömegek, a munkások, kulturális helyzetének problémáit nem lehet egyértelműen a népművelők, a kulturális intézmények és a vállalatok nyakába varrni. LEHET-E VERSENY? Sokoldalú, a változó helyzetekben is könnyen eligazodó, személyes varázzsal is rendelkező népművelőkre lenne szükség. Látható és kimutatható eredmény csak a szocialista brigádok kulturális tevékenységének van, ezek a brigádok a mozgalom szellemében elkötelezték magukat a tanításra, művelődésre. A brigádokban adott a lehetőség, a feltételek megértek arra, hogy ezen a nagy területen a munkásművelődés demokratizmusa bontakozni kezdjen. De felvetődik itt egy kérdés: lehet-e versenyforma a művelődés? Lehet-e mérni, pontozni a különböző kulturális tevékenységet? Egyelőre nem lehet másképp ez a „szabály”, valahogy viszonyítani kell az egyik brigádot a másikhoz, mégha ennek rossz íze van is. A baj csak ott kezdődik, amikor ennek következtében némelyik brigádnál elkezdődik a puszta pontvadászat, és emiatt jön a bírálat: a munkás a hibás, nincs meg bennük az igény a komolyabb művelődésre. Ez így nem fedi a valóságot. A munkásnak ma már létszükséglete a kultúra, érzi ezt magával szemben is, és a társadalommal szemben is, de sok tekintetben a már említett és nagyon sokszor találomra elébe rakott ajánlás és programok miatt meglehetősen kiszolgáltatott ember. Társakra, egyenrangúnak érzett jó partnerekre, szellemi segítőkre van szüksége. Ezt kell megérteni, és így kell figyelembe venni Veres Péter biANGYALFÖLD
