Angyalföld, 1976 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1976. november / 2. szám
+ HÍRNEVES SZOMSZÉDAINK + HÍRNEVES SZOMSZÉDAINK + Hegedűs Géza író Mozgékony, mindenből tréfát csináló ember; tele vitalitással, szenvedéllyel. A mai magyar irodalom legtermékenyebb alkotó egyénisége. Eddig hetven könyve jelent meg, nem számítva a fordításokat. Ö írta Európában a legtöbb hangjátékot: százharminckettőt... Dolgozószobája egy kisebb közkönyvtárnak is bediene. — Én csak egy kis szekrényre valót írtam teli — magyarázza menlegetődzve amikor észreveszi, hogy a könyveket mustrálgatom — olvasó író vagyok, meg örökké tanuló — teszi hozzá, mert a mellettem levő asztalkán éppen a „Perzsa archeológia” hever. — Mostanában fejeztem be egy rádiójátékot, a Zarathusztrát. Ehhez alaposan meg kellett ismerkednem az iráni két-isten vallással. A kisasztalon az öreg írógép, amelyről az a hír járja: magától ír, csak rá kell tenni egy pakli kéziratpapírt, mellé egy pohár rumot... Elérti a pillantást, hangosan felnevet. — Sok viccet gyártanak rólam, pedig egyszerűen csak gyorsan gépelek, s szenvedélyesen szeretek dolgozni. Azt vallom: a művésznek egy kicsit tanárnak kell lennie, s miután nekem kényszer, hogy mindig tanuljak valamit, amit megtanultam — másoknak is tovább akarom adni. Egy kritikusom azt írta rólam: még a leglíraibb verseimbe is becsempészek valami hasznos tudnivalót ... A háborús éveket leszámítva, egész életemben itt laktam Angyalföld belváros felé eső szélén. A sors véletlen játéka, hogy azt a két utcát, 'amelynek sarkán születtem, két kedves barátomról: Rajk Lászlóról és Radnóti Mild ősről nevezték el. Az ostrom alatt mindenünk elpusztult a lakással együtt. Így lettem, a teljes nyomor állapotában, a jelenlegi feleségem albérlője... Két évig ma sem tudom miből éltünk. Aztán megint elkezdtem megjelenni, de az igazi sikeres időszak a „Miléthoszi hajós” kiadásával kezdődött. Azután fogtam hozzá az „Európa közepén” sorozatomhoz. Szenvedélyesen szeretek olvasni, látni, tapasztalni — utazni. Ez áttételesen mind lecsapódik abban, amit ír az ember. Évenként néhány hetet külföldön töltök, de egyhuzamban két hétnél tovább sehol sem bírom ki. Bejártam Európát, végigszaladgáltam Ázsia egy részét... gyorsan és alaposan megnézek mindent, ami érdekel, aztán jövök haza, mert a világ minden gyönyörű tájánál jobban szeretem ezt a kis országot, ahol dolgozom, s ezt a kerületet, ahol lakom ... JUU \hldov izol i or Azobraózmut'eóz Igazi közéleti ember. A szó tiszta értelmében. Műtermében naponta harminc-negyven ember is megfordul: daruszerelők és kőművesek, vasön tőik és hegesztőik, esztergályosok és kazánkovácsok ... Nézelődnek, kritizálnak, vagy éppen csak megkérdezik: „mi újság Vitya? Jól megy a meló?” Művészetekről, politikáról, sportról meg a mindemiapi gondjaikról vitatkoznak, de ha kell; márványtömböket mozgatnak, bronzöntvényeket reszelnek, szállítanak és anyagot szereznek be. Barátok... A műterem közepén ott áll a félig kész szövőnő, de a polcok majdnem teljesen üresek, még nem hozták vissza az Elektromos Műveknél rendezett kiállításról a kisplasztikákat. így csak fotókat nézegetek a Köztársaság téri Hősök emlékművéről, a fehérvári, a debreceni, - a békéscsabai, a Béke téri emlékművekről, s az ország minden táján felállított közel harminc köztéri szobráról. — Tudja, az ember élete olyan furcsán alakul... Ma ott áll a Köztársaság téren a szobrom, ahol az a műhely volt, amiben dolgozni kezdtem. Az is egy szerencsés véletlen volt, hogy annyi jelentkező közül, engem a szakmunkást is felvettek a Képzőművészeti Főiskolára. Igaz, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy megtudtam: sikerült, egészen a mai napig igen sokat dolgoztam. Először 'a főiskolán ... Szinte bent laktam a műteremben. Rengeteg pótolni valóm volt — de végül jelesre diplomáztam. Aztán megnyertem a Köztársaság téri pályázatot... — Csak úgy, ismeretlenül? Azt mondják sok a „bunda" a pályázatok körül,, . — Egy-kettőt leszámítva, én minden munkámat pályázaton nyertem, s tudomásom szerint, nincsenek „protekto- raim” ... A főiskola elvégzése után kaptam ezt a műteremlakást. Először filtern Angyalföldtől. Akkoriban még tele volt a környék bicskázókkal, verekedőkkel, garázdákkal... De valahogy engem hamar befogadtak, a gyerekeim itt születtek, itt nőttek fel. Ha így visz- szagondolok, veszem csak számba: mennyit változott körülöttem minden ezalatt a húsz év alatt. Azt hiszem, nyugodtan állíthatom, ma Angyalföld már az összetartásról, az egészséges patriotizmusáról híres. Egyszerűen el sem tudnám képzelni, hogy máshol éljek, vagy dolgozzak. — Nem akarom, hogy azt higyje: nekem minden simán ment. A dolgok nem ennyire leegyszerűsíthetők. Az a véleményem, bár ez ma még nem „népszerű” álláspont; tisztességes munkával előbb vagy utóbb, de el lehet érni azokat a célokat, amiket az ember kitűz magának. Olyan az életem, amilyennek mindig szerettem volna, van munkám, szeretik és szeretem, amit csinálok, van családom és vannak barátaim... Azt hiszem: az embernek ott kell prófétának lenni — ahol él... oCáng ^özAeß Azínművéiz A színház társalgójában ülünk le beszélgetni. Nyüzsgés, zaj, cigarettafüst: főpróba van, a színészek a „Salemi boszorkányok” kosztüméiben ugranak be egy-egy kólára, feketére. Láng József is durva darócruhában, fején karimátlan, zöld kalappal — egyáltalán nem „angyali kosztümben” feszít. Láng József népszerű ember. Országszerte ismerik: jellegzetes baritonját — kölcsönözze hangját bármilyen figurának — a mozirajongók, tévé nézők csalhatatlanul felismerik. „Próféta”-e saját, szűkebb pátriájában? Mosolyogva válaszol, arcán nem is titkolt büszkeséggel. — Ügy érzem, nemcsak ismernek, de szeretnek is az angyalföldiek. Az üzletekben, a piacon, az utcán, az eszpresz- szóban és nem utolsósorban itt, a színházban nagyon sök barátot szereztem. 14 éve lakom a kerületben, tizennégy éve vagyok a „József Attila” színésze. Akárhogy is, hosszú idő ez, sokminden belefér... (A színész, alkotó ember. Műve, egy- egy sikeres alakítás nemcsak színházi munka — számtalan megfigyelés, élet- tapasztalat, emberismeret eredménye. A hiteles munkásfigurák megteremtésében van-e szerepe annak, hogy a színész munkáskerület lakója?) — Az én esetemben, feltétlenül. Hogy magyarázzam ezt el? Imádok sétálni, céllal, céltalanul járni az ismerős utcákat, tereket. Hobbim ez ... nem is, több annál. Szóval, jövök be, mondjuk a színházba. Jó korán elindulok, hogy legyen időm mindenre. Ide is beköszönök, oda is, eldumálok egy-két mondatot a haverokkal, megállítanak az utcán, leülünk egy gyors kávéra... Van kocsim, de ha jó idő van, ha csak tehetem a rövidebb 18 ANGYALFÖLD
