Angyalföld, 1976 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1976. november / 2. szám
Bizalomra épül az iskola és a szülői ház kapcsolata Mindenki tanul a „Mindenki iskolájában" Oláh Ervinnek, a Láng Művelődési Központ munkatársának nemcsak munkája, hivatása a felnőttoktatás. Saját tapasztalatából tudja, mit jelent felnőttként újra az iskolapadba ülni. Sőt milyen nagy elszánás kell magához az elhatározáshoz; tanulok, befejezem iskoláimat, továbbtanulok. Három műszakban dolgozott a három gyerek mellett. De talán éppen az utóbbi segítette abban, hogy nekigyürkőz- zön. Nem ment könnyen. Főleg eleinte. De mégsem hagyta abba a tanulást. Ma főiskolát végzett népnevelő. — A „Mindenki iskolája” olyan lehetőség, olyan nagyszerű alkalom azok számára, akik valamilyen oknál fogva abbahagyták tanulmányaikat, (még mielőtt befejezték volna a VIII. általános iskolájukat), amelyet egyszerűen nem szabad kihagyni — mondja lelkesen Oláh Ervin. A legmelegebb nyári hónapban gyűr- köztek neki az oktatás szakemberei az országban, így a kerületben is, hogy az ősszel meginduló Mindenki iskolájába hallgatókat, nézőket szervezzenek. A Láng Művelődési Központban konzultációs lehetőséget teremtettek: a tévé és a rádió adásához kapcsolódva szaktanár foglalkozik majd azokkal, akik úgy érzik, egy-egy tárgy nem megy olyan jól, azokkal, akik szeretnének többet tudni. E szándékukról 146 kerületi üzemet értesítettek. Olyan nagy volt a Mindenki iskolája propagandája és a hírverés visszhangja, hogy sokan azt gondolták — hatására talán majd csökken a Dolgozók Általános iskolában tanulók száma. Az oktatás szakemberei azonban bizonygatták, „nem csalnak el” tanulókat, sőt az iskolában tanultakhoz adnak majd segítséget. Egyszóval ez új lehetőség. Az adások meghallgatása után talán olyanok is „fejüket adják a tanulásra”, akik eddig valamilyen oknál fogva féltek, tartottak attól, hogy újra iskolapadba üljenek. (Igazukat bizonyítja, hogy a XIII. kerületi Dolgozók Általános Iskolájában — a kihelyezett osztályokkal együtt — majd félezren tanulnak az 1976—77-es oktatási évben.) — Van érdeklődés. A Mindenki iskolájának konzultációjára jelentkezettek között például egy nagymama is van. Ez nagyon jó. Legtöbben szentül megfogadták: eljutnak a vizsgáig. Már csak amiatt is érdemes volt megszervezni a konzultációt — nem beszélve azokról, akik csak ismereteik felfrissítésére használják az adásokat. De talán senki nem veszi zokon a népművelőtől, ha azt mondja; jó volna ha többen élnének ezzel a lehetőséggel. Angyalföldön, ebben a nagy munkáskerületben ahol olyan sokan tanulnak tovább és képezik magukat még többen tanulnának, ha a továbbképzésük első akadályát — hogy nincs meg az általános iskolai végbizonyítványuk — legyűrnek. Jó lenne, ha élnének az újonnan támadt lehetőséggel — fejezte be Oláh Ervin. —kgy— • (A „Mindenki iskolája” kerületi konzultációs programját a 22. oldalon közöljük.) Én is azok közé a szülők közé tartozom, akik minden év első szülői értekezletén, amikor a népfront javaslatának irányítása mellett a szülői munka- közösséget választjuk újjá — a padban lapulnak. Űjabb elfoglaltság... ráadásul nem is hálás feladat... a munkahelyen is csak kellemetlenséggel jár, mert olykor-olykor napközben el kell ké- redzkedni ... Ezért később — már csak tisztességből — az ember nem vár el különösebb munkát azoktól a szülőtársaktól, akik végül is képtelenek voltak elkerülni az elkerülhetetlent, s a szülői munkaközösség tagjai lettek. Az apukák is szülők Ezért ért váratlanul az, amit a Thälmann utcai iskolában tapasztaltam. Már maga s szülői munkaközösség „felállása” is rendhagyó: egy kivételével csupa apuka a választmány tagja. Férfiak, akik azonban nemcsak a sportolásnál segédkeznek, nemcsak az iskolai javítószerelő munkában vesznek részt. (Bár ez is jelentős. Például a „szülők javító és szerelő munkaközössége”, a választmány egyik bizottsága, két évi munka után az iskola kiselejtezett bútoraiból cipőszekrényeket csinált. Így náluk eldőlt a „meleg csizmában jönni és köny- nyű cipőben maradni” — országos vita. S erre méltán büszkék.) Sokkal többet akarnak és sokkal többet tesznek is. Munkatervük élén egy jelmondat áll — mely azonban egész munkájuk gerincét alkotja: a felnőtt és a gyerek egymás iránti bizalma meghatározza a jövőt. Így fogalmazták meg azt, ami az úttörő mozgalom jelszava: „Együtt — egymásért”. A kölcsönös bizalmat kell megteremteni. S a bizalom légkörében a gyerekekkel és a pedagógusokkal együtt kívánnak dolgozni. A Thälmann utcai iskolában a pedagógusokban kiváló partnerekre találták a szülők. Az iskola legfőbb törekvése — becsületes, szorgalmas, képességei legjavát nyújtó állampolgárokat nevelni. S ez kell, hogy találkozzon minden becsületes szülő elképzelésével. Az otthonnak meghatározó szerepe van. Ezt éppen a szülők által készített szociológiai igényű felmérés bizonyítja. Ezért ahhoz, hogy a gyerekeket nevelhessék — nincs jobb szó rá, nem kell megsértődni érte — a szülőket is nevelni kell. (A Szülők iskolája előadássorozatot évek óta a Láng Művelődési Központban tartják. A múlt esztendőben például a „Családi életre nevelés iskolája” tantárgyhoz kapcsolódó témakörben.) Sajnos van olyan eset is, amikor a szülők véleménye ellenére is nevelni kell. Bukás nélkül Az iskola törekvése az, hogy ne legyen bukás, ne kerüljön osztályismétlésre sor, s ne hagyja félbe tanulmányait egy gyerek sem. Ez tulajdonképpen kell, hogy találkozzon a szülők elképzelésével is. S bár ezt nem könnyű, de nem lehetetlen elérni. A Thälmann utcai iskolában — már a lakókörnyezet miatt is — sok olyan tanuló van, aki úgy kerül első osztályba, hogy a beszéd- készsége nem alakult ki megfelelően. Több gyereket az otthoni légkör akadályoz a tanulásban, néhol a pihenésben. Itt, egyedül a pedagógusok, keveset tehetnek, mert hiába készek korrepetálni vagy esetleg tanulószobára irányítani a bukásra álló tanulókat, ha a szülő nem teszi lehetővé, hogy gyereke éljen is ezekkel a lehetőségekkel. A pedagógus ilyenkor beszél a szülővel, felkeresi otthonában, de néha ez is eredménytelen. Ilyenkor a szülői munkaközösség maga kezdeményezi a kapcsolat megteremtését — mi szülők egymásközt beszéljük meg alapon — próbálnak segíteni. Áldott János a szülői munkaközösség elnöke és Szabó László az úttörőket pártfogoló szülők bizottságának él nőké. Elismeréssel beszélnek arról, hogy az iskolában a gyerekek teljesítményét a saját teljesítőképességéhez mérik. (Így nem egy esetben a kiváló tanuló iskolai elismerést közepes tanuló is elnyeri akkor, ha szorgalma, magatartása kifogástalan. Az iskolában évek óta ki-ki saját maga osztályozza teljesítményét, ezt az osztályközösségek illetve az osztályfőnök bírálja felül. A kritikai, az önkritikái érzék és hajlandóság kialakításához rendkívül fontos dolog ez. De nem kevésbé fontos az, hogy az ötös jegyet nem fetisizálják. Éppúgy mint az életben, az iskolában nemcsak a kiválóan, de a rendesen, becsülettel dolgozók is érnek el eredményeket, melyet honorálni kell. Ezt a szülői munka- közösség a maga sajátos eszközeivel igyekszik megtenni. Az elmúlt hetekben például az egyik osztály kirándulást szervezett a szülői munkaközösség segítségével. Ebből a kirándulásból kimaradtak azok, akiknek teljesítménye a saját szintjüktől elmaradt. Ha legközelebb hirdetik, már biztosan többen lesznek a gyerekek, tudják, hogy érdemes hajtani... Gyere velünk! Az osztályok szülői munkaközössége rendszeresen készít szabadidős programokat is szombatra-vasárnapra. A kirándulást, múzeumot és színházi előadást, mozit nemcsak a gyerekeknek, a szülőknek is ajánlják. (Érdekes módon éppen azok a szülők kifogásolták ezt: „hétvégén van együtt a család ...” felkiáltással, akiknek a gyereke vasárnap egész nap a TV előtt ül, vagy a játszótéren van ...) A hiányzásokat az iskola igen szigorúan veszi. A szülői munkaközösség támogatja ezt a törekvést azzal is, hogy tudatosítja a szülőkben: mindannyiuk érdeke, hogy a gyerek hiányzását reggel 9 óráig jelezzék az iskolának. (Akiről nem tudják miért hiányzik, azt felkeresik, így nem fordulhat elő, hogy fél napot csellengjen egy gyerek.) A szülők segítik a pedagógusok munkáját, a pedagógusok pedig segítenek a szülőknek. Együtt a gyermekért, akiért tulajdonképpen semmi munka nem sok... (Kálmán) 17 ANGYALFÖLD
