Ferencváros, 2010 (20. évfolyam, 2-23. szám)
2010-06-25 / 11. szám
12 SPORT Ferencváros 2010. június 25. SPORTHÍREK Zárásként kiütöttük a Pécset A bajnoki helyezések szempontjából nem volt tétje focista hölgyeink pécsi mérkőzésének, mégis akadt törleszteni- valónk a hazaiakkal szemben. Tavasszal egy megnyert mécsesét adtunk döntetlenre otthon a Pécs ellen, s a pontszámok alapján éppen e kettő hiányzott a bronzhoz. Nos, remekül sikerült a „bosszú”, az első félidőben Sipos, Nagy, majd Zágor lőtt gólt (4-0). A második félidő közepén, nem sokkal a 16 éves Csiszár Heni találata után, harmadszor is ünnepelhették a társak Zágor Bettit. A házigazda nyolc perccel a zárás előtt szépített, de így is 6-1-re nyertünk. Az MTK a kupa után a bajnokságot is megnyerte, megelőzve a címvédő Viktóriát és a jobb gólkülönbséggel a harmadik helyen záró Győri Dózsát. A mieink ősszel 28, míg tavasszal csak feleannyi pontot szereztek, s az ötödik helyen zártak. A tervek szerint jövőre újra 10 csapatos élvonalat akarnak, ezért nem lesz kieső az idén, ám az UTE a hírek szerint jövőre az NB ll-ben vagy a Buda- pest-bajnokságban indul csak. A bajnokság eredménye: 1.MTK 28 22 4 2 88-26 70 2. Viktória 28 22 1 5 117-26 67 3. Győri Dózsa 28 13 4 11 60-44 43 4.Taksony 28 13 4 11 48-52 43 5. FTC 28 13 3 12 73-61 42 Futsaltábor a siketek pályáján Az FTC Futsal újra tábort hirdet a Nyilasi-program keretein belül a Ferencvárosban, a Könyves Kálmán körúton, a Siketek Sporttelepen (ma már Goldball Központ). Részletes felvilágosítást a www.nyilasi.ftcfutsal.hun kaphatnak az érdeklődők. Tavaly indult a tábor, ahol több mint félezer utánpótláskorú gyermek fordult meg. Az FTC Futsal szakmai felelősei végzik el azt az edzésmunkát, azt a programot, amelyet a szakosztály tiszteletbeli elnöke, Nyilasi Tibor adott át. 2009-ben Nyilasi Tibor is mindennap aktívan részt vett a munkában, ám idén elfoglaltságai miatt kevesebbet vállalt. így sem lesz olyan turnus, amelyet ne látogatna meg, így örök élmény lehet azoknak a gyermekeknek, akik a tábort választják. A foci mellett strandolás, a Fradi-múzeum látogatása, csocsózás és még sok program várja a srácokat. Jelentkezni a fenti honlapon, illetve Lengyel Bélánál a 06-70 935-0191-es telefonszámon lehet. A szurkolók örülnek Prukner Lászlónak A www.ftc.hu legutóbbi szavazásán arra voltak kíváncsiak, mit gondolnak a szurkolók Prukner László kinevezéséről. Elsöprő többséggel álltak a voksolók az új mester mellé, 90 százalékuk szerint jó döntés volt a kinevezése, 8 százalékuk szívesebben látott volna egy másik magyar szakembert, s csupán 2 százalék szeretett volna külföldi edzőt. A már biztos új igazolások közül Józsi György megszerzését tartják a hívek a legjobb húzásnak. A szavazók 87 százaléka véli úgy, hogy vele nyer a legtöbbet a csapat, a további három új fiú megítélése között nincs nagy különbség: Rodenbücher István 12, Marót/ Béla 11, míg Nagy Patrik 10 százalékot kapott. A Fradi nemcsak foci Gőzerővel indul a tehetségkutatás a következő idényben Fesztivál a Népligetben Játékos edzés gyerekeknek Wiesner Tamás, a Ferencváros sportigazgatóságának elnöke A bajnokságoknak vége, így idejét éreztük, hogy kicsit jobban megismerjük a Ferencvárosi Torna Clubot. Hiszen ha a Fradiról van szó, akkor mindenki a focistákra gondol, aztán jöhetnek a többi csapatsport képviselői. De miként is „épül fel” az egyesület? Azt talán már mindenki tudja, hogy a labdarúgók - idetartozik a női foci és a férfi-, női futsal is - az önálló Labdarúgó Zrt. tagjai. A többi szakosztály - valójában kft. - alkotja az FTC-t. Wiesner Tamással, a sportigazgatóság elnökével beszélgettünk.- A klubhoz tartozik: az atlétika, az akrobatikus torna, a birkózás, a curling, a jégkorong, a kajak-kenu, a kerékpár, a férfi- és női kézilabda, a nemrég alakult s idén NB I-be jutott női kosárlabda, a teke, a férfi- és a női torna, az úszó-, illetve a vízilabda-szekció - kezdte a beszélgetést Wiesner Tamás. - Bár kimondva- kimondatlanul a labdajátékok, a több nézőt vonzók egyenlőbbek az egyenlők között, de az utóbbi idők fő célját sikerült teljesíteni, és talpon maradtak a szakosztályok. A sportigazgatóság elnöke elmondta, bele kellett törődni abba, hogy míg jó tíz éve sorra nyerték a fradisták a bajnoki aranyakat a különböző bajnokságokban, addig az elmúlt években a túlélés volt a feladat. Mindenkinek szponzort kellett keresnie, ami amúgy sem egyszerű, de ebben a gazdasági helyzetben még nehezebb volt. Ma pedig el kell érni, hogy a központi, a Fraditól érkező pénzek csak kellemes pluszt jelentsenek az egyéb bevételek mellett.- A vízilabdások túlélték a nehézségeket, s az elmúlt két évben bejutottunk a legjobb négy közé. Jövőre még nagyobb terveink vannak - folytatta Wiesner. - Reményeink szerint olimpiai bajnok pólósokat is tudunk igazolni, s velük még merészebb vágyaink lehetnek. Úgy tűnik, a hokisok is túljutottak a nehezén, s talán már az új szezontól vérmesebb reményekkel várhatják a bajnoki rajtot. A női kosarasok nemcsak feljutottak, de az egyik legfelkészültebb honi edzőt szerződtették. Most szerveződik újjá a kajak-kenu szakosztály, de a tornászaink és az úszóink is remekelnek, s a birkózók is rendre hozzák az eredményeket. Két év múlva már olimpia, így kiemelten kell figyelnünk azokra, akik ott lehetnek Londonban, és igyekszünk nekik minden segítséget megadni.- Gondolom, várják, hogy a még nem pontosan ismert terv szerint ha egy vállalkozás az öt kiemelt sportág - labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong és vízilabda - egyikét támogatja, akkor jelentős adó- kedvezményt kap.- Úgy tudjuk, hogy a társasági adó bizonyos százalékát lehet sportcélra felajánlani, s ez nagy segítséget jelent majd. Re- ményeink szerint így komoly I pénzek kerülhetnek a sportba. ~ Amúgy nem árt tudni, Francia- | országban egy időben a teljes -1 adót sportra lehetett fordítani. Ha a tervek megvalósulnak, nemcsak az anyagi biztonságot jelentheti, de új létesítmények, utánpótlásközpontok felépülését is. Ráadásul ha közvetve nem is, de a többi sportág is jól jár, mert ez az öt esetleg kevésbé szorul a központi költségvetésre. Persze nyilván az lenne az igazi, ha idővel minden sportág egyformán részesülhetne a kedvezményből.- Az anyagi biztonság mellett szükség van megfelelő utánpótlásra is, mit tesznek ez ügyben?- A kézilabdázók és a kotí sarasok már kötöttek megái- | lapodást a kerületi általános ? iskolákkal, és hamarosan meg- f kezdik a tehetségek keresését. “ De már a jégkorongozóknál is terveznek hasonlót. Remélhetőleg a többi szakosztály is mindjobban támaszkodik majd a ferencvárosi és a környékbeli iskolákra. Ez mindenkinek jó lenne, hiszen a gyerekek elfoglalnák magukat, és a rendszeres sportnak köszönhetően mind többen válhatnak egészséges felnőttekké. Továbbá olcsóbb kinevelni az ügyes srácokat, mint kész sportolókat igazolni, arról nem beszélve, hogy a Fradinak korábban mennyi dicsőséget hoztak saját nevelésű sportolói. Az első Grassroots futbailfesztivált rendezte a népligeti akadémián az FTC másfél hete. A programban a 2000- es és 2002-es korosztályok számára tartottak egy újszerű edzésnapot, az utánpótlással együttműködő partnercsapatok részvételével. A pályán körforgó rendszerben végeztek különböző gyakorlatokat a focistapalánták. Rakonczay András utánpótlás- szakág-vezető elmondta, fél éve Telkiben tartottak egy FIFA- konferenciát, amelyen egy előadást hallott erről az újdonságról, s mindenképp ki akarta próbálni. A program lényege, hogy a különböző tornákkal ellentétben nincs eredménykényszer, így a srácok felszabadultabban gyakorolhatnak, s még inkább tanulhatnak - persze, azért a verseny sem maradhat ki. A mostani eseményen a partnercsapatok - a Diósd, a Göd, a Felsőpakony és a Szigetszentmiklós - is részt vettek. A körforgásban más-más állomásokon különböző futball- feladatokat hajtottak végre a gyerekek. Volt kétkapus és négykapus játék négy-négy ellen, alapvonalfoci, továbbá technikai jellegű feladatok, mint a labdavezetés, a kapura lövés vagy a trükkoktatás. De a cseloktatás sem maradhatott el, főleg az új impulzusok tették színesebbé, élvezetesebbé a bő másfél órás programot. Az FTC utánpótlás-szakosztálya várja a ’98-99-es születésű tehetséges, egyesületben játszó játékosok jelentkezését. Elérhetőségek: ’98-as születésű játékosoknak a 06-70 508-4909, a ’99-es születésű játékosoknak a 06-20 828-9075-ös telefonszámon. A gyerekeknek különböző futballfeladatokat kellett megoldaniuk Alakul a férfi-kézilabdacsapat Arról már beszámoltunk, hogy Buday Dániel a Fradiba szerződött. Azóta többen jöttek s mentek. Hozzánk igazol: Igor Kos, Paul Teodor, Bakos György, illetve Tóth József, utóbbi egyelőre csak szóban egyezett meg Horváth István szakosztályvezetővel. Távozik Mórocz Zsolt, Kovács Gergely, Sándor Roland, Kiss Imre, illetve Tóth Koppány. Az újak közül Igor Kos balkezes jobbátlövő, aki a Celje, a Montpellier és a Szeged után írt alá a Fradihoz két évre. Ugyancsak két évet vállalt Bakos György, a PLER balszélsője is. A szlovák válogatott kapus, Paul Teodor is a PLER-től érkezik, egy évre kölcsönbe. Tóth József szintén a PLER-től jöhet. Kovács Nikolasz, Bokányi Richárd , Tóth Renáta és Varga Kornél Díjazott sportolók Támogatás a tehetséges gyermekeknek Ünnepélyes keretek között adta négy fiatalnak az FTC Baráti Köre a Mészáros József-díjat, amelyet a tehetséges, utánpótláskorú, de anyagilag nehéz helyzetben lévő Fradi-sporto- lók számára alapított. A „kitüntetettek” az oklevél mellé ötvenezer forintos támogatást is kaptak. Ezenkívül a sportolók átvehettek egy különleges 50 forintos érmet, amelyet az 1956-os forradalom 50. évfordulójára adtak ki. Az esemény végén az egykori labdarúgók, csapattársak pár szóban méltatták Mészáros Józsefet, aki a Ferencváros életében meghatározó labdarúgó, csapattag és sportvezető volt. Az 1948-as remekül szereplő csapat tagja, mesteredző, 1965-ben Torinóban a Ferencvárossal a magyar csapatok közül máig egyedülálló nemzetközi kupagyőzelmet aratott, s megnyerte a Vásárvárosok Kupáját (WK). Az ünnepségen részt vett Pethő Zsolt, az FTC Baráti Kör alelnöke, Dr. Fenyvesi Máté, az FTC Baráti Kör tiszteletbeli elnöke, Rudas Ferenc, az FTC Baráti Kör elnöke, Dr. Springer Miklós, a Ferencváros alapítójának unokája, Rakonczai András utánpótlásszakág-vezető, Hélisz József, az FTC Baráti Kör főtitkára és Bathó Márta, az FTC tornaszakosztályának vezetője is. A Mészáros József-díjban kitüntetett sportolók: Tóth Renáta tornász, 32-szeres magyar bajnok, junior-Eb 6. helyezett, Bokányi Richárd labdarúgó (csatár, U16), Kovács Nikolasz labdarúgó (csatár, UH) és Varga Kornél labdarúgó (védő, U15). Változások a Fradi háza táján Haáz visszatért, Megyeri távozhat a Fradi labdarúgócsapatából Jócskán átalakul a Ferencváros labdarúgócsapata és vezetése. Négy új játékos már érkezett, ketten (Lipcsei és Shaw) abbahagyták, többen távoztak. Új mestere van az együttesnek, s Prukner László bemutatása után lemondott a zrt. igazgatója, Berki Krisztián. De szinte nincs nap, hogy ne történne valami változás. Rafa Wolfe-ta és Jason Morrisonra nem tartanak igényt a vezetők, Ahmed Adnannak a hírek szerint e-mailben mondtak fel. Bő egy hete pedig Igaz András technikai igazgató távozott. Az már biztos, hogy két év után Haáz Ferenc tér vissza erre a posztra. A változások közben Kevin McCabe kiadott egy tájékoztatót, amely szerint betartja, amit ígért. Igaz, most már dátum nélkül, de valamikor lesz új stadion, és nem akarja eladni a csapatot. Utóbbi azért fontos, mert több helyen lehetett arról olvasni, hogy Demján Sándor szerepet vállalhat a háttérben. A Ferencváros napi ügyeit az osztrák Alexander Gerstl ideiglenes cégvezető irányítja, de a napokban állítólag megnevezik az új gazdasági igazgatót. Nemcsak a vezetőségnél, de a keretben is naponta történik valami. A Ferencváros 2+1 évre leigazolta Maróti Bélát. A játékos szerződése lejárt a Kaposvárnál, s Prukner László szakmai igazgató kérésére szerződik a középpályás a csapathoz. Maróti elmondta, hogy örömmel jön a Fradihoz, s még inkább boldog, mert továbbra is Prukner Lászlóval dolgozhat. Maróti a Vasasban lett NB I-es játékos, a Honvéddal Magyar Kupát nyert, de játszott a FAC Wienben és a Kártenben is. A kispesti kaland előtt és után pedig Kaposvárott szerepelt. Információink szerint még más kaposvári labdarúgó is érkezhet: Oláh Lóránt és a brazil védő, Junior személyében. Télen fél évre írt alá Dorde Tutorié, akit a szurkolók a legjobb igazolásnak tartottak - nem ok nélkül. Nos, a szerb védő további három évre kötelezte el magát, pedig több külföldi és hazai csapat is érdeklődött a játékos iránt. A védőt megtartottuk, ám jó eséllyel elveszíthetjük juniorválogatott kapusunkat, a tavasz egyik legjobbját. Megyeri Balázs ugyanis az Olympiakosszal tárgyal, mi több, egyes hírek, így a görögök honlapja szerint már megállapodtak a felek. Balog Zoltánnak, Dragoner Attilának és Ferenczi Istvánnak lejárt a szerződése, de még nem hosz- szabbítottak. Utóbbi megegyezett az előző vezetőséggel - a csatár a fizetéscsökkentésbe is belement -, az újjal még tárgyal. A szakmai stáb is alakul: Prukner László segítője a Bajától távozó Nagy Tamás, míg az erőnléti edző a Kaposvárról érkező Báli Péter lett. Azt nem tudni, mi lesz Csató Sándorral, akinek még egy évig él a szerződése. A kapusedző marad Kakas László. Az oldalt összeállította Schiller Zsolt Maróti boldog, mert továbbra is Prukner Lászlóval dolgozhat