Ferencváros, 2010 (20. évfolyam, 2-23. szám)

2010-04-16 / 6. szám

Ferencváros 2010. április 16. KOZELET 3 OTORAI TEA A piacnak is fel kell nőnie Gerendái Károllyal, az első magyar Michelin-csillagos étterem egyik tulajdonosával beszélgettünk A gasztronómiai elismerések közt az elmúlt száztíz évben a tökéletes­ség szimbólumává vált a Michelin- csillag. Az évente kiadott Michelin Guide éttermi útikalauzban magyar étterem neve mellett még nem szere­pelt eza rangos elismerés. Legalább­is eddig az évig, ugyanis március indusán a Ráday utcai Costes - az országban elsőként - megkapta a csillagot.- Egy hónapja kapta meg a Costes Étterem a Michelin-csilla- got. Mi változott ez idő alatt?- Nagyon látványos volt a vál­tozás: március 16-án érkezett a bejelentés, és 17-e óta gyakor­latilag telt házzal működünk. Persze hozzátartozik, hogy már februárban is jobb volt a forgal­munk, mint korábban, mert ja­nuár 20-án megkaptuk a Dining Guide-tól a 2009-es Év Étterme díjat. Azt azonban elkeserítőnek gondolom, hogy az elismerések miatt jönnek csak a vendégek, hiszen mi ugyanazt nyújtottuk a csillag előtt is, amikor még jelentős veszteségeket köny­velhettünk el. Mi persze szá­moltunk azzal, hogy ez egy költséges hobbi, de sajnos több J kiváló étterem is csődbe ment “ Q az elmúlt időszakban. ■§- Kinek az érdeme a csillag? ,J1- Csapatmunka, de leginkább a séfé, másodsorban a konyha­személyzeté, harmadsorban az étterem menedzsmentjéé, a fel­szolgálóké, és csak legutolsó­sorban a mienk, tulajdonosoké. A mi szerepünk itt annyi, hogy az elvárásainkat világosan megfogalmazzuk, és a szüksé­ges feltételeket megteremtsük a stáb számára. Ezek objektív dolgok, mert ha nincs megfe­lelő technológia, elegendő tér a konyhában, vagy nem gon­doskodunk arról, hogy mindig a legkiválóbb alapanyagok áll­hassanak rendelkezésre, akkor egész egyszerűen lehetetlen csillagos teljesítményt nyújta­ni. Ennek persze a fordítottja is igaz, tehát az önmagában még kevés, ha valakinek elegen­dő pénze van minderre. Ezen a szinten csak profi szakembe­rekkel lehet eredményt elérni, és mindenkinek a maximumot kell nyújtania. Ez igazi csapat­munka, amelyben a csapatka­pitány a séf. Az ő kreativitása, szaktudása, tapasztalata, szer­vezőkészsége abszolút meghatá­rozó, mert a Michelin - elvileg- csak azt értékeli, ami a tá­nyérra kerül. Más kérdés, hogy én nem tudom elképzelni, hogy a körülmények nem számítanak náluk, de a mi szempontunkból tulajdonképpen lényegtelen, hogy ők pontosan mit értékel­nek. Az étterem nem nekik, ha­Ha majd felháborodnak az emberek, akkor kialakul a minőség iránti igény nem a vendégeknek készül, ők pedig akkor lesznek elégedet­tek, ha minden részlet stimmel - a hangulattól a világításig, a zenétől a felszolgálásig.- Volt valami különösebb oka, hogy annak idején pont egy Rá­day utcai működő éttermet vá­lasztottál befektetésül?- Nem mondhatnám, hogy elsősorban azért választottam a Costest, mert a Ráday utcában van. Ez az étterem már 2002 óta működött, én pedig szeret­tem odajárni mint vendég, mert minőség szempontjából abszo­lút megbízható volt. Amikor te­hát eldöntöttem, még 2006-ban, hogy befektetőként újra beszál­lok egy étterembe (Gerendái korábban egy Liszt Ferenc téri étteremnek volt a tulajdonosa - a Szerk.), mindenképpen olyat kerestem, ahol már megvan­nak a stabil alapok, amelyekre lehet építkezni. A Costes pedig ilyen volt, akárhányszor men­tem oda, mindig ugyanazt a mi­nőséget kaptam. Ez sajnos elég ritka a magyar vendéglátásban, még a felsőbb kategóriás étter­mek is sokszor hullámzó telje­sítményt nyújtanak. Itt viszont azt láttam, hogy van miből ki­indulni, nem mellesleg pedig jó a fekvése is, hiszen a Ráday utca turisztikailag mindenkép­pen attrakciónak számít.- Mi inspirált arra, hogy tu­lajdonrészt vásárolj egy étterem­ben?- Hiányoltam, hogy Budapes­ten nincs meg ez a magas szín­vonalú vendéglátás, amellyel egyébként a világ legkülönbö­zőbb tájain találkoztam. Kíván­csi voltam, hogy azért nincs-e, mert itt nem lehet megcsinál­ni, vagy azért, mert még nem csinálta meg senki. Ki akartam próbálni, hogy létre lehet-e hoz­ni Budapesten egy olyan étter­met, amely bárhol megállná a helyét a világban. Ez volt a kon­cepcióm, és ezt mondtam el az akkori tulajdonosoknak is, hoz­zátéve, hogy ez csak akkor jár­ható út, ha nem ebből akarunk majd megélni, és csak akkor ér­hetünk célba, ha nem fogunk kompromisszumokat kötni.- Hogyan sikerült rátalálni erre az útra?- Meg kellett találni a meg­felelő szakembereket és a tech­nológiát. Amikor eldöntöttük, hogy erre visszük tovább az ét­termet, mindent átépítettünk, és másfél évig ki sem nyitot­tunk. Rengeteg időt és energiát fordítottunk arra, hogy megke­ressük azokat a szakembereket, akikkel a koncepció megvalósít­ható. Ez egy tudatos és hosszú felkészülési szakasz volt, amely alatt például az akkori séfe­ket elküldtük külföldre tanul­ni, aztán külföldről hívtunk ide nemzetközileg is elismert szak­embereket, hogy vezessék vagy tréningezzék a csapatot. Nyitás előtt két hónappal már műkö­dött a konyha, de azt mondtuk, hogy amíg nem tökéletes min­den, nem engedünk be vendéget. Ez megint olyasmi, amit errefelé senki sem így csinál, mert min­denki azon van, hogy minél ha­marabb nyithasson és pénzt kereshessen. Szokták kérdezni, hogy a Michelin-csillag volt-e a cél, amire mindig azt válaszo­lom, hogy nem, az egy mérce, egy elismerés. A cél a kompro­misszummentes, minőségi ven­déglátás meghonosítása volt.- Jelenleg számos alapanyagot külföldről hozattok azért, hogy mindig ugyanazt a minőséget tudjátok nyújtani. Ez a hazai termelőket ösztönzi arra, hogy megpróbálják ők is elérni ezt a színvonalat, és ki tudjanak szol­gálni? t- Remélem, igen, én látok törekvést a felzárkózásra, és nemcsak a termelők részéről. A magyar gasztronómiában végre elindult valami, ma már van 20-25 kitűnő étterem és né­hány minőségi alapanyag-ter­melő is az országban, ezeken a helyeken komoly fejlődés ta­pasztalható az elmúlt években. Azt gondolom, hogy a csillag egyfajta biztató jel, amely nem­csak nekünk szól, hanem an- < nak a folyamatnak, hogy végre elkezdtünk felzárkózni a világ ‘ élvonalához, és szembe me­rünk nézni a vendéglátásunkat sújtó problémákkal. Ugyanak­kor nemcsak a kínálati, hanem a keresleti oldalon is jelentős problémákat látok, mert addig, amíg az emberek elsősorban azt nézik, hogy mekkora ada­got kapnak, és nem azt, hogy mi van a tányérjukon, nehéz lesz előrébb jutni. Egyelőre még elfogadják a fogyasztók, hogy a hazai éttermek elég jelentős részében olyan félkész mire­litételeket szolgálnak fel, ame­lyeket egyébként otthon is el lehet készíteni a mikrohullámú sütőben. Majd ha ezen felhá­borodnak az emberek, és szé­les körben kialakul a minőség iránti igény, akkor lesz várható igazi változás a vendéglátásban. A Michelin elismerése most a kí­nálat fejlődésének szól, ahhoz, hogy sok hasonlóan jó étterem legyen, kellenek az ezt értékelő fogyasztók, akik hajlandóak ál­dozni is a minőségért. A kínála­ti oldalon látszik az elmozdulás, de hogy ez tartós folyamattá válhasson, ahhoz a piacnak is fel kell nőnie. Benke Hunor Pályázat A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata nevében eljáró SEM IX. Városfejlesztő Zrt., a Magyar Ingat­lanszövetség tagja NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT HIRDET a Bu­dapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képező, Budapest IX. kér., Márton u. 10. és 12. szám (37757 és 37758/1. hrsz.) alatti ingatla­nokból telekalakítási eljárás útján kialakításra kerülő ingatlan értékesítésére. A pályázat részvételi feltételeit, valamint az ingatlan részle­tes leírását tartalmazó dokumentáció megvásárolható 2010. április 16-ig munkanapokon 9.00-12.00 óra között 80 000 Ft + áfa vissza nem térítendő összeg ellenében az alábbi címen: SEM IX. Városfejlesztő Zrt., 1094 Budapest, Balázs Béla u. 16/a. Tel.: 455-0475, 455-0476, fax: 455-0880. A nyilvános pályázaton részt vehet bármely belföldi vagy külföldi jogi, illetve természetes személy, aki a pályázati ki­írásban közölt feltételeknek eleget tesz. A pályázatot 2010. április 19. (hétfő) 10.00 óráig kell benyújtani a SEM IX. Vá­rosfejlesztő Zrt. fenti címén. A kiíró fenntartja magának azon jogát, hogy a pályázati el­járást akár egészében, akár részben indoklás nélkül ered­ménytelennek nyilváníthatja. Diáknapok a Körösiben. A Körösi Csorna Sándor Kéttannyelvű Általános Iskola kétna­pos diáknapi rendezvénysorozata nemcsak az iskolában, hanem a Ferencvárosi Művelődési Központban és a budai hegyekben is zajlott. Az idei események között külön érdekesség volt, hogy az iskola könyvtárában kiállították Körösi Csorna Sándor eredeti, négykötetes tibeti-angol szótárát. Az első nap délutánján az FMK színházter­mét zsúfolásig megtöltötték az iskola diákjai és szüleik, hogy a gálaműsort megtekint­sék, a következő napon pedig sportversenyekre és a Kőrösi-emléktúrára került sor a budai hegyekben. Családi délelőtt a Telepyben. Rendkívül sikeres családi délelőttöt szervezett a Telepy Károly Testnevelés Szakosított Általános Iskola és Gimnázium március utolsó hétvégé­jén. A gyerekek szüleikkel együtt ismerkedhettek az iskolával, különböző programokon vehettek részt, és próbákat teljesíthettek, a sikeresen teljesítők pedig az összegyűj­tött pontjaik alapján többféle ajándék közül választhattak. Hirdetmény Közoktatási esélyegyenlőségi fórum A képviselő-testület 59/2010. (III. 3.) sz. határozata elfogadta Buda­pest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kerületi Köz­oktatási Esélyegyenlőségi Programját, valamint határozott a program közzétételéről. A közzététel és a végrehajtás érdekében a programnak megfelelően esélyegyenlőségi fórumot kell tartani évente egyszer. A fórum Időpontja: 2010. május 31., 15.00 óra, helyszíne: Szent-Györgyl Albert 12 Évfolyamos Általános Iskola és Gimnázium díszterme. Kérjük, hogy a fórumon vegyenek részt a kerületi oktatási-nevelési in­tézmények, a szülők és a diákok képviselői, valamint az intézmények közoktatási esélyegyenlőségi és gyermekvédelmi felelősei. Várjuk a szociális, egészségügyi, gyámügyi és gyermekvédelmi intézmények, szolgálatok képviselőit, különös tekintettel a FECSKE Gyermekjóléti Központ, a Védőnői Szolgálat, a bölcsődék, a Ferencvárosi Egészség- ügyi Szolgálat képviselőire és a polgármesteri hivatal érintett szak­embereire. Meghívjuk a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, az érintett civilszervezetek és a rendőrség képviselőit és minden, a Ferencvá­ros közoktatási esélyegyenlőségének kiteljesítésében szerepet vállaló vagy a téma iránt érdeklődő polgárt. Pál Tibor alpolgármester ALDI lesz a BÁV-raktárból A Kilián laktanya lovardájának sorsa eldőlt A BÁV raktár - átalakítás közben, madártávlatból A Tűzoltó utcában jó ideje üresen állt az egyre romló állapotú, valaha szép tég- laarchitektúrás épület, a Kilián lakta­nyához tartozó lovarda, később a BÁV egykori bútorraktára. Nyárra új funkciót kap, ALDI szupermarket nyílik benne, s az építkezés befejeztével végre rendez­hetik a Tűzoltó utca e szakaszát. A Bizományi Áruház Vállalat vég­re értékesítette évek óta üresen álló Tűzoltó utcai bútorraktárát, az új tulajdonos, az ALDI pedig áruháznak építi át, az átalakítási munkálatok várhatóan nyár elején befejeződnek. Az épület földszin­tes marad, megőrzik a jellegét, fel­újítják a szép téglaarchitektúrát. A vásárlók az épület Tűzliliom parkhoz közelebbi, árkádszerűen kialakított elején léphetnek majd be az áruházba, illetve behajt­hatnak annak mintegy 30 sze­mélygépkocsit befogadó udvari parkolójába, az épület mögött. A rakodás szintén az udvarban történik, egy a zajt tompító előte­tő alatt. Budapesten a cég hetedik áruháza lesz a nyár elején nyíló 1600 négyzetméteres ferencváro­si, ahol az élelmiszerek, napi cik­kek megszokott kínálata mellett - az ALDI bevált gyakorlata sze­rint - heti két alkalommal lesznek kaphatók akciós, nem élelmiszer- termékek. Középső-Ferencvárosban a Mes­ter utca és az Üllői út között a Tom­pa utca és az azt keresztező utcák, valamint a Ferenc tér közterü­leti rehabilitációja révén sétáló­utcák, terek egész hálózata jött létre. A BÁV-raktár helyzetének rendezetlensége eddig megaka­dályozta, hogy a Tűzoltó utcát is átépítsék. Tekintettel arra, hogy ez az utca fontos szerepet tölt be a kerületrész belső forgalmában, nem lehet olyan mértékben for­galomcsillapítottá tenni, mint a környező többi utcát, azonban rehabilitációja után sokkal ren­dezettebb és barátságosabb lesz. Krivánszky Árpád

Next

/
Thumbnails
Contents