Ferencváros, 2010 (20. évfolyam, 2-23. szám)
2010-12-24 / 23. szám
4 KULTÚRA Ferencváros 2010. december 24. MOZISAROK Immár második hete látható a hazai mozikban a Bruce Willis nevével (is) fémjelzett Red című akcióvígjáték. Az USA-ban jelentős sikert aratott stílusgyakorlat idehaza nem robbantott kasszát, pedig kifejezetten szórakoztató darab. A német származású rendező, Robert Schwentke hollywoodi bemutatkozó filmje a 2005-ben, Jodie Foster főszereplésével készített Légcsavar című thriller volt, amely ugyan nem újította meg a műfajt, mégis sikerült vele székeikbe szögeznie a nézőket bő másfél órára. 2009-ben Schwentke egy igazi bestseller, Az időutazó felesége filmes adaptációját dirigálta, szakmai szempontból átlagosnak mondható végeredménnyel. A film látogatottsága elsősorban a regény elképesztő sikerének köszönhető, a rendező számára érezhetően idegen volt az adott műfaj, és nem igazán tudott mit kezdeni az amúgy sem túl sok kihívást tartogató irracionális, szirupos alapanyaggal. Most azonban a képregényrajongó Schwentke egy igazán testhezálló feladatot kapott. A Red egy hazánkban szinte teljesen ismereden, az Amerikai Egyesült Államokban viszont hatalmas rajongó- táborral rendelkező képregény azonos című, nagy költségvetésű mozgóképes újragondolása. Azért nem beszélhetünk adaptációról, mert a filmváltozat egyértelműen egy cinikus és ironikus reflexió, jó néhány akciójelenettel felturbózva, míg a képregény egy vérben ázó, brutális történet. Azonban a sztori lényege és ebből adódóan a központi cselekményszálak mindkét esetben ugyanazok. Egy nyugalmazott CIA-szuper- ügynököt, bizonyos Frank Mosest (Bruce Willis rutinosan hoz;za a kőkemény figurát) egykori munkaadói el akarnak tenni láb alól egy régi küldetés miatt, amely újra aktuálissá válik, mivel az ügy akkori, nem éppen korrekt kulcsfigurája most alelnöki babérokra tör. Moses összeszedi időközben nyugdíjazott bizalmasait, akiket a cég szintén el akar tenni láb alól, és az átlagéletkorukat tekintve hatvanas csapat magánakcióba kezd, hogy leleplezzék a háttérben munkálkodó, semmitől vissza nem riadó összeesküvőket. Moses kommandójának tagjait olyan kiváló, eddig leginkább drámai szerepeikről ismert és temérdek díjjal elhalmozott világklasszis színészek alakítják (elképesztő humorérzékről, valamint öniróniáról téve roppant mulatságos tanúbizonyságot), mint Morgan Freeman, John Malkovich és Helen Mirren. A film elkészítése korántsem volt kockázatmentes. Schwentke igazi bravúrja, hogy elvonatkoztatott a képregény brutális stílusától. Ez azért kulcsfontosságú, mert amennyiben ezt az irányvonalat követi, akkor a Red egyértelműen összehasonlítási alapja lett volna az ugyancsak vérgőzös Sin City című képregény ugyancsak Bruce Willis főszereplésével készült adaptációjának, amely felülmúlhatatlan a műfajon belül. A másik csapdahelyzet egyértelműen a Drágán add az életed-szériával történő analógiák keresésének alternatívája volt, ezt viszont a filmen végigvonuló fergeteges poénáradattal sikerült kivédeni, valamint a Bruce partnereiként brillírozó idősebb nagyágyúkkal, akik jó néhány jelenetben bizony lejátsz- szák Willist. Ő azonban láthatóan nem vette zokon mindezt, valószínűleg tisztában volt azzal, hogy a paranoid Marvint alakító John Malkovich vagy a nagy kaliberű gépfegyverek mesterlövész-szakértőjét fiatalos nagymamaként álcázó Victoria szerepében elképesztően humoros Helen Mirren társaságában esélye sincs. (A barátságos, kissé virgonc öregúr bőrébe bújt profi gyilkológépként ugyancsak mulatságos Morgan Freemanről már nem is beszélve.) Látványos akciójelenetekben sincs hiány, de a hangsúly egyértelműen a remekül összeválogatott színészgárda teljesítményén van. A filmet nem véletlenül jelölték múlt héten Golden Globe-díjra a legjobb vígjáték kategóriában, mert a szimpatikus nyugdíjaskommandó igazi nyerő csapat. Azonban hogy igazán nyerő csapat lesz-e, az a Golden Globe január 16-i díjkiosztóján derül ki. Cs. D. Magyar ünnep Závada Pál drámája a Nemzeti Színházban Nagy Mari példamutató lelkierőt, belső tartást és intelligenciát sugároz November 18-án az eredeti tervvel ellentétben nem a Művészetek Palotájában, hanem „végleges helyén", a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Stúdiószínpadán mutatták be Závada Pál Magyar ünnep című drámáját. A darab középpontjában a közelmúlt magyar történelmének egy máig feldolgozatlan eseménye, Észak-Erdély 1940-es visszacsatolása áll. A szerző a Nemzeti Színháznak a tízparancsolatra kiírt drámapályázatára dolgozta át színpadra korábban megjelent, Idegen testünk című regényét. A harmadik parancsolatot választotta, amely így szól: „Az Úr napját szenteld meg!” Vagyis tartsd meg az ünnepet. Závada azt feszegeti, milyen ünnep volt, egyáltalán ünnep volt-e számunkra 1940. augusztus 30-a, a második bécsi döntés, amikor visz- szacsatolták Magyarországhoz Észak-Erdélyt. Egyetlen tollvonással több mint 43 ezer négyzetkilométernyi területet, vele Kolozsvárt, az egész Székelyföldet és két és fél millió embert. Závada darabja Alföldi Róbert rendezésében valóságos és nem könnyű történelmi lecke, hiszen az utóbbi száz év magyar történelmének eseményei, ösz- szefüggései korántsem mondhatók közismertnek. Ezekkel a tényekkel, eseményekkel szembenézni, ezeket feldolgozni segít a darab. Mintha a történelmi szembenézés - hasonlóan a reformkorhoz - most újra átkerült volna a színház, a művészet hatáskörébe. Kényszerűségből persze. A két kor hasonló feladata közötti párhuzamot erősítik az előadás során többször elhangzó Himnusz- és Szózatidézetek is. Akkoriban a költészet „ébresztgette” a nemzetet, és emlékeztetett a dicső múltra, szembeállítva azt az ősökhöz méltatlan sivár jelennel. A mai költő másra kell hogy buzdítson: őszinte szembenézésre a múlttal. A múlttal, amely sok esetben nem is olyan dicsőséges, mint amennyire szeretnénk. Emiatt keserves feladat, de elkerülhetetlen. Egy rendkívül bonyolult, sokszínű, sokféle gondolkodású, eltérő eszméket képviselő emberekből álló világot mutat be a darab. Van köztük keresztény, félzsidó, zsidó, munkaszolgálatos, kikeresztelkedett pap, katonatiszt, hírlapíró, kereskedő, élnek Budapesten, Kolozsváron, Miskolcon. Magyarok és szászok, „török, tatár, tót, román kavarog” itt, van köztük ellenálló és kollaboráló, embermentő és fajvédő, besúgó és besúgott, más az idő változásával - 1947- ig nézünk előre, és Trianonig tekintünk vissza - az marad, aki volt, másvalaki változik. A szereplők bonyolult rokoni, szerelmi, szexuális, baráti és egyéb kapcsolatban állnak egymással, miként bonyolult a helyzet is, amelybe a második bécsi döntés sodorta őket. A történelmi leckét, a helyzetelemzéseket, a gyakran szükségszerűen publicisztikai fejtegetéseket oldani kell, emészthetővé kell tenni. Erre szolgál a rengeteg tagból álló, változatos feladatokat ellátó kar és a zene. A kar hol verbálisán összefoglal, hol reflektál az eseményekre, vagy el- énekli, eltáncolja, ezzel mintegy átélhetővé teszi a történéseket. A sokszínű világhoz sokféle zene tartozik: népdal, katonanóta, fülbemászó műdal, operett, liturgikus zene, kupié, klezmer. A karzatra felhelyezett, katonai egyenruhába bújtatott Óbudai Danubia Zenekar kamaraegyüttesét Silló István egy gigantikus méretű teniszbíróállványról vezényli. A kor teljes stílusspektrumát bemutató kitűnő zenét Bella Máténak köszönhetjük. Fekete-fehér-szürke, rideg a tér, Menczel Róbert hatalmas asz- _ talokat állított be az ajtókkal le- | zárt háttér elé, a fehér hokedliket " a kar tagjai rakosgatják ide-oda. A népes szereplőgárdából kiemelkedik a fényképész Weiner Janka szerepében Nagy Mari. A figura példamutató lelkierőt, belső tartást és intelligenciát sugároz, hasonlít Szabó Magda elpusztíthatatlan matrónáihoz, csak ez a Janka igazán nőies nő, vonzó asszony Emmát, Janka barátnőjét, unokatestvérét Söptei Andrea játssza. Lágyabb és érzelmesebb alkat, aki könnyebben válhat áldozattá, ami be is következik. A lövés nyomán jókora késéssel elhulló testét immár hosszúnadrágos fia fogja fel - ez az előadás legszebb jeleneteinek egyike. A fiút, Paksit Mátyássy Bence játssza, idétlen kamaszfigurája bravúros alakítás, bár néha kicsit már sok. Emma munkaszolgálatos férje mindvégig csak levelezésükben van jelen, hangját maga Závada Pál kölcsönzi neki. Znamenák István nagy átéléssel és hiteles erővel formálja meg a változó nézeteit (az ellenállótól az antiszemitáig) egyaránt vehemensen képviselő katonatisztet. Ferencz Zsuzsa Luther Márton ajándéka Az első budapesti karácsonyfa Ferencvárosban ragyogott A karácsonyhoz kötődő leglátványosabb ünnepi szokás a karácsonyfaállítás, amely a 17. században német területről terjedt el. De nem mindenhol dívik e szokás, mert például Angliában karácsonykor ma is sok helyen fagyöngyből készült koszorút függesztenek a mennyezetre. A hagyomány szerint először Luther Márton állított karácsonyfát a gyerekeinek Jézus születésének tiszteletére, a fenyőágakra kis égő gyertyákat helyezett. Az első hiteles adat 1605-ből egy strasbourgi polgár jegyzetéből származik, amelyben az szerepel, hogy városában elterjedt a fenyőfaállítás szokása; a fát gyümölcsökkel, papírkivágásokkal, aranyláncokkal és édességgel díszítik. Magyarországon az első karácsonyfák állítása a 19. század második felében történt nemesi családokban. Először Brunszvik Teréz martonvásári grófnő állított karácsonyfát 1824-ben, később a módosabb polgárok is átvették a szokást. A parasztok körében csak a 20. században, sokaknál pedig 1945 után honosodott meg a faállítás szokása. Budapesten az első karácsonyfa a ferencvárosi Bártfai-házban állt, a 19. század közepén. Karácsony ünnepén az egyik főszereplő a karácsonyfa s annak díszítése, amely sokszor a kézművességet, az alkotó fantáziát dicséri. A természetes anyagokból: tobozból, szalmából, kukoricacsutkából, dióból, gyümölcsökből, magvakból, mézeskalácsból készített díszek egyszerűségükkel szépítik a fát. A gyöngyökből készült alkotások, papírkivágások és üveggömbök színükkel, csillogásukkal emelik a látványt - utóbbiak 1880-ban jelentek meg először a karácsonyfán. Míg korábban a kis gyertyács- kák, ma a színes izzók, a csillagszórók és természetesen a szaloncukor is a díszítés tartozékai. Persovits József A legenda szerint először Luther állított karácsonyfát a Jézus születésének tiszteletére Az akrobatikus mutatványok a kortárs művészet részévé váltak A Tűzraktér visszavágyott Ferencvárosba A Trafó Mini-a-túrák sorozatának legújabb darabja is elvarázsol Bár a kortárs előadásokról sokan gondolják, hogy érdektelenek, a ferencvárosi Trafó előadásain „még a csilláron is lógnak”. Nem volt ez másképp a kortárs színház Mini-a-túrák sorozatának negyedik darabjával sem, amellyel a korábban ferencvárosi Tűzraktár- Tűzraktér művészei tértek vissza kedvenc kerületükbe, hogy játékukkal elkápráztassák a nagyérdeműt. Ha valaki úgy gondolja, őt csak a klasszikus művészet vonzza, látogasson el a Trafóba, és ga- i rantáltan megváltozik a véle- I ménye. A művészeti központ ,o színpadán napról napra hazai S és külföldi művészek rendkíV) K vül maga színvonalú előadásait láthatja a közönség. A Mini-a-túrák című sorozat 2008 tavaszán indult, azzal a - különben a Trafóban általános - céllal, hogy fiatal művészeknek és művészeti csoportoknak adjon bemutatkozási lehetőséget. Az előadások receptje mindig ugyanaz. Öt alkalommal esténkét négy - különleges térhasználattal, friss, fiatalos szemlélettel felépített - produkció, rövid darabokkal, új, feltörekvő csapatokkal. A Mini-a-túrák sorozat negyedik részében maga a Tűzraktér az a szellemi műhely, amelyben a különböző művészeti ágak képviselői találkoznak és reagálnak egymásra. A közös kísérletezés eredménye a Fekete képek című, több etűdből álló összművészeti előadás, amelynek során ezúttal a színház (Radikális Szabadidőszínház), a divat - pontosabban a ruha- és kalaptervezés (Erdei Ildikó Virág, valamint Grecsó Zoltán és Lengyel Kata) -, az új cirkusz (Taurin Cirkuszcsoport) és az animáció világában (Krokovay Farkas) barangolhattunk, szó szerint. „Játszadozunk, komolyan vesz- szük, kinevetjük, megmutatjuk magunkat. Szeszélyek. Goya Caprichosnak nevezte őket. Az ő képeiből indulunk ki. Feketefehér rajzos ábrák egy korszakról, társadalomról. Gúnyrajzok. Feuchtwanger verseket csempészett Goyáról szóló könyvébe. Ezeket a verseket mi most kicsempésszük, a rajzok mellé állítjuk őket, és engedjük, hogy hassanak egymásra. Különböző alkotók különböző nézőpontokat vetnek fel. A színház, a cirkusz, a videó, a divat világokat teremt. Kísérletünk során kiderül, mit is látunk ebből a világból, társadalomból Goya képein keresztül” - mondta az előadásról Simor Ágnes, aki a költészet mellett táncszínházzal, rendezéssel, műfordítással és kritikák írásával is foglalkozik, a mai fiatal művészgeneráció egyik legaktívabb tagja, aki maga is a „Gesamtkunstwerk”- et képviseli. Steiner Gábor Red
