Ferencváros, 2010 (20. évfolyam, 2-23. szám)
2010-12-10 / 22. szám
Ferencváros 2010. december 10. KULTÚRA 5 Az elhagyott néző Jeremiás, avagy Isten hidege - a Nemzeti Színház előadása Nagy Jeremiás szerepében László Zsoltot láthatják a nézők Térey János drámája - mint címéből gyaníthatnánk - nem korunk új prófétájáról szól, akinek jövendölése a közelgő veszedelemről süket fülekre talált. Nem is a hidegről, amivel a Teremtő lehűti a tüzes próféciákat. Hanem miről is? Ezt a Gobbi Hilda Stúdiószínpad körhintájában ülve nem sikerült megfejteni. Mert hát forogtunk mi, az egész nézőtér, rendesen. Nehézkesen, zörögve, mint egy roppant karusz- szel, hármat jobbra, aztán hár- s mat balra, s mire véget ért az ^ előadás, végigjártuk a debreceni | metró állomásait. Odalent, lom- ° ha ringlispüünk tövében zajlott az előadás, fönt a gyerekkórus, amely templomi (nagytemplomi) énekként kísérte helyváltoztatásunkat. A darab főhőse, Nagy Jeremiás (László Zsolt), a Debrecenből elszármazott országgyűlési képviselő, aki épp szülővárosából szeretne visszautazni munkahelyére, csakhogy a metróvezetők sztrájkolnak, s így nem jut el a vasútállomásra. (Autója meg nyilván nincs.) Az kissé zavaró, hogy a munkabeszüntetés alatt is halljuk a metró jellegzetes üzemhangjait (gyorsítás, fékezés, záródó ajtók csattanása stb.), de ezek a zajok szükségesek a metróillúzióhoz. Ami feltételezhetően egy alvilág-illúzió, mert az alagutakból nem vonatok, hanem Jeremiás életének szereplői jönnek elő, ha nem is mind halottak már. Amolyan modem Vergiliusként egy régi osztálytársa és barátja, Cucor szegődik mellé kísérőül (Stohl András). Jeremiás találkozik régi barátaival, osztálytársaival, családtagjaival, egykori szerelmével és jelenlegi szeretőjével (utóbbi most éppen - minő pikantéria! - maga a debreceni polgármesternő), s megpróbál valahogy számot adni életéről, tetteiről. Miközben nemcsak a sztrájktól ideges mindenki, hanem a harmadfokú hőségriadótól és a közelben fenyegető árvíztől is, amely a darab végén valóságos bibliai özönvízként közeledik a város felé. Mindeközben emelkedett stílusban veretes szövegek hangzanak el - ahogyan azt Téreytől megszokhattuk. De ami annyira hatásos volt például a remek Asztalizenében, annyira érthetetlen és értelmezhetetlen itt, a metróban. Valló Péter rendező amúgy is minden felmerülhető értelmezés tekintetében bizonytalanságban tartja, magára hagyja a nézőt. Mi az, amit látunk? Magánéleti válság? Közéleti kórkép, pamflet? Ezeknek nagyon kevés. Vidék és főváros örök harca, vagy a „debrecenyiség” kisebbségi érzésébe bújtatott gőg, az örökzöld konfliktus? Mit jósol ez a téblábo- ló, szerencsédenkedő, nyámnyila Jeremiás? Mit kellene meghallanunk? Mert sejtjük, hogy súlyosak az ő szavai, sötét a jövendölése, annyira, hogy a végén még a saját nyelvét is kivágja, nehogy elhallgasson végre. De hogy válójában mit mond(ana), az sajnos ebből a látványos előadásból számomra nem derült ki. Talán el kellene olvasni Térey darabját. Pedig nagy híve vagyok a kortárs színháznak, ahol nem rágják a néző szájába, mit lásson, mit halljon, mire gondoljon előadás közben. Ahol a nézőnek is meg kell dolgoznia az élményért. Szerencsére a Nemzeti már sok-sok ilyen produkcióval ajándékozott meg bennünket. Lehet, hogy nemcsak az én hibám, hogy ezen most nem sikerült fogást találni. Nehéz helyzetben voltak a színészek is, többek között Molnár Piroska, Garas Dezső, Blaskó Péter, Bánfalvi Eszter, Hevér Gábor, Söptei Andrea, akiknek tehetsége jócskán túlnő a rájuk osztott feladatokon. Ferencz Zsuzsa Kártyavárak Babos Pálma munkái a Museion Galériában A Kecskeméti Nemzetközi Kerámia stúdiógalériájában, a Museionban az évet Babos Pálma keramikus-iparművész kiállítása zárja. A Herendi Porcelánmanufaktúra tervezője és művészeti vezetője az emeleti kiállítórészben „hozza a formát” a használati tárgyak egyéni, úgynevezett „posztmodern’' újrafogalmazásával. Kísérletei bemutatják a nézőknek azt az alkotófolyamatot, ahogy egy régi motívum kialakul vagy éppen átalakul, hogy illeszkedjen egy új esztétikai rendszerbe. Az egyik leghíresebb herendi mintasor, a Rothschilddekor évszázados harmóniát sugároz. Ebből a mintasorból kiindulva készíti azt a négydarabos sorozatát, az „Idillt”, amely önironikus módon fogalmazza meg egy környezetére óvón figyelő művész gondolatait, véleményét vagy talán inkább meditációját a mai ember felelőtlen környezetpusztításáról. A természeti kép a kivágós játékok könnyedségével és felelőtlenségével szabdalja szét az útjába kerülő hagyományokat. A tradicionális és méltán világhírű herendi porcelán kifinomultsága meglepően keveredik ezekben a munkákban a street art nyíltan provokáló világával. Nekem a lepkemintás étkészlet kollekciója is meggyőző volt, bár ezek a darabok nélkülöztek minden „kurflit”, agyafúrt ideológiai vagy technikai bravúrt - egyszerűen gyönyörűek voltak. A remek installáció, a vörös rozsdával borított vaslemezből készült posztamensek jól illeszkedtek, és ellenpontozták a porcelán finomságát. A kiállítás másik, nagyobbik része, mint manapság már megszokhattuk az iparművészek jó részénél, távol a funkciótól, valamiféle szobrászgondolatsor kifejeződésévé vált. Négyzetes, vékony, kisméretű, mázatlan porcelánlapokból épülnek ezek a szoborigényű kerámiák. Mint amikor kártyavárat épít a gyermek a lapokból, úgy építi Babos Pálma is idoljait a picikétől a közepesen át a köztéri igényű, nagy plasztikáig. Az idolok készültekor az építés és az égetés torzításai hozzák létre az „ideológiai” részt. A kiállítás összefoglaló címe is erre utal: Emlékek a jövőből. Mintha a híres pillangóeffektus tételét látszana igazolni. (Ha Pekingben egy pillangó szárnya megrebben, az Floridában már mint tornádó jelentkezik.) A művész hófehér, mázatlan porcelánból várost épít, máskor ezek a düledező kártyavárak emberekké nemesülnek. A felületeken megtörő fény és árnyék játéka megsokszorozza a plasztikák felületének gazdagságát. Valójában az 1380 Celsius-fokon égetés során meglágyuló anyag megrogy- gyanásával születik meg a mű. Ahogy alkotója mondja: a szobor elmeséli saját keletkezéstörténetét. Apró, monoton elemekből hozza létre építményeit, figyelve közben az alapjelentés tartalmának változásait a rendszerbe szervezett oszloperdőben. Az egymásra rakott porcelán négyzetlapok, amelyekből az oszlopok állnak, nem szabályosak. A szándékos pontatlanság által a véletlen is tudatosan beépült a kompozícióba. Destrukturálódás és átstrukturálódás. Ez a két alapvető fogalom - amely köré szerveződik az egész kollekció, amely cselekszik, elfordul, roskadozik - hat egymásra és talán ránk is. Knox Történelmi retus Németh Ilona és Martin Piacek kiállítása a 2B Galériában. Nemzeti önmeghatározásokról, önértelmezésekről, átértékelésekről, politika és történelem meghamisításáról, egyfajta már-már orwelli gondolkodás jelenlétéről és ennek valami módon pellengérre állításáról szól a 2B Galériában most látható kiállítás. A két szlovákiai művész, Németh Ilona és Martin Piacek History című, igen elgondolkodtató sorozatában felvetett problémák ma is aktuális politikai kérdések. A nemzettudat, a nemzeti történelem, az identitás kérdései vetődnek fel mindkét alkotó munkáiban. A dolgok elhallgatása és/vagy tudatos meghamisítása náluk is, nálunk is meglévő valóság. A nemzeti megújhodási mozgalom aktuálhőseinek bemutatása a köztéri szobrászatban szimbolikus kiemelt részletekkel és kicsi szobrok (makettek) segítségével történik. Határozott és kemény állásfoglalások ezek, és a nem- zetieskedésre adott igen ironikus és elutasító válaszok. Külön részt szentel a művész A szlovák történelem legkínosabb eseményei címmel annak a sorozatnak, amely Tiso és Hitler első találkozásával kezdődik, Mária Téré- s 3 zia szobrának ledöntésével és a I (D Benes-dekrétum aláírásával foly- >o tatódik, majd a Róbert Remiás | elleni, máig sem tisztázott, eltus- < sóit pozsonyi robbantásos merényletről szól... és a sorozat, mint mondja az alkotó, befejezetlen. (Vagy befejezhetetlen?) Talán a legszemélyesebb válasz az M. Piacek önarcképe M. R. Ste- fánik mellszobrának stílusában című munkában látható számunkra is. Ezen a digitális nyomaton a konkrét történelmi személy szerepét kisajátítva és a hódoló hagyományos mellszoborpózába merevedve maga a művész vállalta az igazi, közvetlen konfrontációt ezzel a szemlélettel. Németh Ilona Európa közepe című munkája is több részből tevődik össze. Az alapgondolat az, hogy jelenleg Európában kilenc ország tudja magáénak, és határozza meg saját területén Európa középpontját. (Mintha ez jelentene valamit is.) Szlovákiában 1992-ben, önálló államiságuk kikiáltásakor állítottak fel egy ilyen emlékművet, jelezve, hogy országuk nem periféria, hanem igazi középpont. Hatalmas térképen láthatóak a pontok, és az emlékművek képei is bizonyítják a kissé bizony röhejes igazságot. A folyamatosan nézhető videofilm is Németh Ilona munkája, elgondolkodtató feldolgozása annak a gyakorlatnak, hogyan is lehet élni a sorozatos tragikus események árnyékában, honnan meríthet erőt az ember ahhoz, hogy méltósággal tudja megélni mindezt. Knox Ezek az alkotások a nemzetieskedesre adott igen ironikus és elutasító válaszok Az én Rómám Gyárfás Gábor grafikái a Galéria IX-ben Egy ott lakónak fel sem tűnnek a kövek, csak tapos rajtuk. Lehet, hogy csak szórakozottan belerúg abba, amely egykor valami római szobor része vagy ókori faragvány dísze volt. A régi kövek töredékei, törmelékei az elmúlt évezredeknek, s a művészettel beoltott ember szeme megakad rajtuk. Rácsodálkozhat, és ha tudja, rögzítheti, le is rajzolhatja élményeit. Ezt tette Gyárfás Gábor magyar grafikus is az alatt a röpke két hónap alatt, amelyet az Örök Városban töltött. Nyitott szemmel járva igazi rejtett szépségeket fedezett fel. Többtucatnyi rajz és ugyanannyi fotó idézi meg a régi Rómát, a valaha volt birodalom központját. A Forum Romanum kövei, a töredezett oszlopfők, kő oroszlánfej, barokk angyalok Berninitől, aki, mint tudjuk, a Szent Pé- ter-bazilikát is férvezte, Janus- fők, vízköpők a Via Giuliáról, mind megtalálhatóak mappájának lapjai között. A belső kiállítási térre fotók kerültek, hiszen a grafikus nélkülözhetetlen társa a kamera - mondja, és ezekkel a képekkel idéz fel filmplakátokat, a Caracalla termáit, márvány szoborportrékat és a mai Rómát is, falfirkákkal (graffitikkel) együtt. Gyárfás Gábor a régi „nagy” plakáttervező generáció tagja, az „Eldobható rajzok” és a „Privát plakátok” akcióival és a Magyar Filmszemle filmplakáttervező pályázatainak elindítójaként vált ismertté. Hét' éve határozott úgy, megteszi azt a münchhauséni gesztust, hogy saját hajánál fogva rántja ki a „mocsárból” a megrendelők hiányában magára maradt szakmát. Felkérés és megbízások nélkül készített plakátokat, PLAKAiT címmel kollégáinak manifesztumot fogalmazott, hogy a civil és amatőr kezdeményezésekkel párhuzamosan, legalább azok mellett a szakmabeli alkotók is időnként megmutathassák magukat. Azóta folyamatosan rendezi a „Privát plakátok” sorozat újabb kiállításait. Kőportrék című sorozatát éveken át készítette. Bizonyára innen származik a kövek iránti fogékonysága is, amelyet ezen a Rómáról szóló kiállításon is láthattunk. De rajzolt ő sorozatot Óvd Velencét címmel is, a téma itt természetesen a lagúnák városa. Hatvanadik születésnapját ünnepelte „Az idő Jelei” képsorozattal. Ahogy fogalmazott: ezek múlandóságra ítélt művek az örökkévalóságnak. A szakma nagy öregje, az £ iparművészeti egyetem mes1 terképző kurzusának tanára a <D •o Galéria IX-ben rendezett kiállíS tásán megosztotta velünk önfe< ledt római sétáit, felfedezéseit. Remélem, élvezetes volt. Knox A kiállítás felér egy római sétával Horrorisztikus gömböcök dudorral és kinövésekkel Vanyúr István és Horvát Csaba Lajos művei az ART 9-ben Kedvezményes karácsonyi könyvvásár 2010. december 6-tól 20-ig A Partvonal Kiadó minden régi és új könyvét 30-70 százalékos kedvezménnyel vásárolhatják meg december 20-ig a kiadó szerkesztőségében. Minden vásárláshoz egy ajándékkönyv is választható. Cím: 1093 Bp„ Lónyay u. 18/b Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9-től 19 óráig Festő és egy organikus szobrász közös kiállítása látható az ART 9 Galériában. Vanyúr István igazi professzionális szobrász, aki többféle anyagból és stílusban is dolgozik. Rendszeres megrendeléseit teljesítve Tinódi Lantos Sebestyéntől Szent Flóriánon át a hősi emlékművekig számos köztéri plasztikát készített és készít. Ezeket a hagyományosan megoldott plasztikákat számos helyen megtaláljuk, főleg Somogy és Baranya megyében, szűkebb pátriájában. Ezsk mellett a kőés bronzszobrok mellett léteznek olyan kő- és faplasztikái is, amelyek gyökeresen eltérnek ettől a szemlélettől, a hagyományosnak mondható ábrázolástól. Most ezekből a plasztikai munkáiból hozott az ART 9 Galériába. Ha hasonlattal élhetek, a népmesék óriástökje és ennek önálló életet élő, sajátos változatai elevenednek meg előttünk. Igazi szörnyek ezek. Nincs bennük semmi szeretnivaló, inkább félünk vagy viszolygunk tőlük. Pedig a megmunkálásban nincs hiba. Szép, simára csiszolt felületek, artiszti- kusan megfaragott indák, bravúrosan megoldott kitüremkedések, és a fa is gyönyörű rajzolatú. Ezek a löttyedt testek mintha élnének. Puhán szétterülve a gyorsan növekedni látszó kacsok és indák mindenféle történést sugallnak. Nem pozitív az élmény. Időnként felkavaró látni a kissé talán horrorisztikusan megfogalmazott figurák változatait, látni a furcsa, aberrált születések sorát vagy a maga alá ürítő lényt, aki/ami már nem is óriástök, de kis gömböc, vagyis nagy gömböc, mindenféle gusztustalan dudorral és kinövéssel. Talán még a Jumanji filmbéli húsevő virág egyes részletei vagy indái is felidéződhetnek. Maga a megmunkálás éles ellentétben áll a témával. Ezek a darabok szépek, selymesen simák, a faragás remekül kivitelezett. A tompán csillogó fa azért nem tudja feledtetni magát a borzongató látványt. A negatív hatásmechanizmus működik. A festő Horvát Csaba Lajos képei valamiért nem szólítanak meg igazán, de nem adom fel. A napfényszínekkel, mégis lazúrosán festett képeken látszik a lendület, a hév, amivel készülhettek. Tájképek ezek, enyhe absztrakciókkal, olyan jellegzetesen szentendrei iskola. Ennek ellenére bennem a hiány és a befejezetlenség érzését keltik. Keresem a fény tüneményét vagy azt a kozmikus érzést, amely egy képet létrehozhat, szeretném megfejteni keletkezésüknek az okát, amely az alkotót arra ihlette, hogy „ezt és most”megfesse. A válasszal mindketten adósak maradunk. Knox
