Ferencváros, 2010 (20. évfolyam, 2-23. szám)
2010-06-25 / 11. szám
8 MAGAZIN Ferencváros 2010. június 25. Mesélő házak - Ráday utca 22. Istók János szobrászművész Támadás a Páva utcában Méhek költöztek a házfal réseibe A hullámzó homlokzatformák a lendületes, „spanyolos” szecessziót képviselik A Ráday utca közepe táján áll a ház, ahol Istók János szobrászművész élt 1972-ben bekövetkezett haláláig. Ez így nem pontos, mert a művész idejének nagyobb részét a Duna partján lévő Várbazár műteremsor egyik műtermében töltötte. Ez a hely volt a szakmai élettér a legnehezebb időkben is, nemcsak neki, de a többi kolléga számára is fontos találkozók, beszélgetések helyszíneként. Az irodalmi és művészeti élet számos nagy alakja rendszeres látogatóként járt ide. Tersánszky Józsi Jenő, Berda József, Feren- czi Béni, Kodály Zoltán, Pilinszky János gyakran megfordultak itt. Istók János tehetségét már korán felismerték, ezért a hosszúfalusi (Erdély) fafaragó-iskolába iratkozott be, itt készítette első faragásait, itt mintázott először. De már 1892-ben, 19 évesen Münchenben találjuk, itt az Állami Kőfaragó Intézetben folytatja tanulmányait, majd Stróbl Alajos mesteriskolájában tökéletesíti tudását. 1902-ben már első munkájával, Széchenyi Ferenc szobrának megmintázásával zajos sikert arat, királyi aranyérmet kap érte. Ezután még számos köztéri pályázat nyerteseként, a két világháború közti idő legtöbb köztéri munkáját készítő művészeként válik ismertté. Elkészíti a Parlament elé a Munka szimbolikus szobrát, a Martinelli- domborművet, amely a templom oldalában látható napjainkban is, de készített sok épületdíszítő plasztikát - abban az időben még adtak erre -, faragott síremlékeket, kisméretű belső tereket díszítő mellszobrokat, valamint domborműveket, plakettek és érmek sokaságát. Legismertebb munkája Bem József felkötött kezű, ballal előremutató plasztikája (a Bem téren előtte volt az ’56-os első nagy tüntetés), de több szobrához fűződik történet. Az első világháborúban elesett fiai emlékére Rákosfalva közössége szobrot emeltetett közadakozásból, a lehajtott fejű katona szobrát 1925-ben avatták fel, de érdekes az 1933-ban felállított nagykanizsai turulszobor sorsa is. Az Árpád-nemzetség totemállatát, amely széttárt szárnyakkal védelmezi a várost, a frissen hatalomra kerülő rákosista kommunista rendszer 1950-ben irredentának minősíti, eltávolítja, és beolvasztásra ítéli. A véletlennek és a passzív ellenállásnak köszönhető, hogy a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár munkásai eldugták, és így megmenekülve a megsemmisítéstől, 1990-ben újra felállítják a régi-új idők jelképeként. A hullámzó homlokzatformákkal jellemezhető, lendületes, „spanyolos” szecesszió meglehetősen kevés épülettel képviselteti magát Budapesten, ezek egyike az 1910-ben épült Ráday utca 22. számú, négyemeletes lakóház (tervezője ismeretlen), amely az arra járót megállásra és feltekintésre készteti. 2002-ben újították fel az épületet, homlokzatának hullámosságát a kecses, íves kialakítású zárt erkélyek adják, a vízszintes tagolását pedig a középen húzódó, karakteres osztópárkány biztosítja. Alatta a vakolatot sávos, színes díszítő- festés élénkíti. A párkány felett, az összes ablak alatti mezőn és erkélymellvéden dekoratív domborművek, csillagmintás betétek, majolikaberakás, színes festés váltakozik. A házbelső is méltó a külső megjelenéshez. A homlokzat hullámformája visszaköszön a kovácsoltvas korlát hullámmotívumaiban. Az udvar szép, szimmetrikus elrendezésű, a függőfolyosóra néző ajtók, ablakok is eredetiek. Márványburkolatú a kapualj, aranymozaik betétek ékesítik, a padló pedig mozaikberakású terazzo. Nem csupán a neves szobrász- művész volt e ház híres lakója: Püski Sándor könyvkiadó és könyvkereskedő is itt élt, egészen 1970-es kivándorlásáig. Knox-Krivi Tüntetők a Bakáts téren Szomorú történet jogról és erkölcsről Más tulajdonát engedély nélkül használni, eltulajdonítani milyen jogszabálynak felel meg? Bő egy hónapja már, hogy a hazai sajtó reflektorfényének egy halvány sugara az illegális lakásfoglalók helyzetére vetült. A történet pedig épp itt, Ferencvárosban játszódott, főszereplője a Varga család, az ön- kormányzat, valamint a Város Mindenkié nevű civilszervezet. Persze, ahogy az lenni szokott, mostanra a médiaérdeklődés alábbhagyott, pedig korántsem pillanatnyi problémáról van szó. g 'CtJ (3 Nehéz ítéletet hozni akkor, ha f a jog és sanyarú emberi sorsok feszülnek egymásnak. Vargáék esete rendkívül éles körvonalakkal rajzolja ki ezt az ellentétet. Heten laktak a Dzsumbuj egy apró, 23 négyzetméteres lakásában, amikor annak tulajdonosa, a nagynéni lakást kapott a József Attila-lakótelepen. Oda is költöztek, ám a helyzetük nem javult, sőt: egyre többen költöztek az új hajlékba, ez pedig a családon belül addig szította a feszültségeket, míg végül Vargáék döntöttek: el onnan. Ráadásul a nagynéni visszaadta a lakást az önkormányzatnak, az érte kapott pénzt elverte - a nemrégiben született kislányukat nevelő Vargáék egy fillért sem láttak belőle. Közben még a válság is beütött, az apa szerény megélhetést biztosító állásának búcsút kellett mondjon. Irány a csepeli erdő, ahol a kislány súlyosan megsérült - ismét mozdulni kellett, ez nem vitás. 2009 nyara, a következő helyszín újra Ferencváros, ezúttal a Koppány utca 3. - és ez már ismerősen csenghet azoknak, akik az országos sajtóból értesültek az eseményekről. A család illegálisan költözött a bontandó, romos épület egyik üresen álló lakásába. Ez törvénytelen. Ez év május 13-án e fejezet lezárult - Vargáéknak ki kellett költözniük a jogtalanul elfoglalt lakásból -, ám egyúttal újabb aspektusok is nyíltak a történetben. A család a Koppány utcában töltött majd egy év alatt kereste a lehetőséget, hogy megegyezzen az önkormányzattal, és használhassa a lakást, ám a méltányosság ez esetben - bármilyen szomorú is - nem működhetett. A hivatal adatai szerint 1100 lakáskérelmező vár elhelyezésre a kerületben, és ha ők kivárják a sorukat, akkor egy ilyen kedvezményezés - főként úgy, hogy az önkormányzat egyszer már megoldotta a család lakhatását - lavinát indítana el. Másfelől pedig háromezernél is több a bontásra vagy felújításra váró lakások száma - a Koppány utcai tömb az előbbiek közé tartozik. Vargáékon a végső szakaszban a Város Mindenkié Csoport igyekezett „segíteni”. Kilakoltatásuk napján élőlánccal tiltakoztak, később pedig tüntetést is szerveztek az önkormányzat épülete elé, hangoztatva jelszavukat, hogy a lakhatás alapvető emberi jog. Ezzel kár lenne vitázni, valóban szebb és jobb világ lenne ez a mienk, ha mindenkinek lenne fedél a feje felett. Érvelésük azonban - az önkormányzat újítsa fel ezeket a házakat, lakásokat, ily módon növelve a szociális bérlakások állományát - már hagy némi kívánnivalót maga után. Egyrészt, mint tudjuk, az ön- kormányzat alaposan átgondolt, hosszú távú stratégia szerint igyekszik javítani a lakásállományt - nemcsak a kerületi, hanem a magántulajdonúakat is -, az országosan, de még külföldön is elismert városrehabilitációs programot itt felesleges részleteznünk. Másrészt pedig ennek része a felújítás is, ám - mint ahogyan Gegesy Ferenc polgár- mester a civilszervezet hivatalos megkeresésére is reagált - azt az évi hárommilliárd forintot, amelyet a rehabilitációra költ az önkormányzat, nem pazarolhatják el kriminális állapotban lévő, 22 négyzetméteres lakások felújítására, hiszen azokból a pénzköltés ellenére sem lehet - még középtávon sem - elfogadható lakásokat varázsolni. Benke Hunor Először csak a felderítő jött. Körülnézett, s hazatérvén furcsa táncot lejtve jelentést tett a királynőnek, aki azon nyomban felkerekedett, s követte őt az öt-hatezres sereg. így esett, hogy június 11-én felhőnyi méh lepte el a Páva utcát. Amikor túlnépesedik egy raj, kinevelnek maguknak egy új méhanyát, aki a kasból kirepülve magával csábítja a raj egy részét. Legtöbbször csak néhány száz méterre távolodnak el - a méhész így könnyedén begyűjti, és új kasba telepíti őket -, de ritkán több kilométert megtéve találnak maguknak ideálisnak vélt helyet. Talán a közeli Tompa utca virágoktól illatozó hársfája vagy virágzáshoz készülődő fasora volt a csalétek, amelynek hatására betelepedtek a Páva utca 30/a és 30/b közötti mély falrésbe, úgy 3-4 méter magasan. Nem akarnak ők szúrni, mégis riadalmat keltenek a környék lakóiban. Végül az alattuk levő csapágyboltból hívták fel segítséget kérve az Országos Magyar Méhész Egyesületet, amelynek központja is Ferencvárosban, a Viola utca 50.-ben van. Ki is küldték Séllei Lajos méhészt, aki mindenféle díjazás nélkül szokta összeszedni a méheket, s elvinni Pestlőrinc melletti méhészetébe. Egy létra tetején állva, méhészkalapban, álarcban szorgoskodik egy maga készítette, műanyag vödrökből és porszívóbelsőből álló szerkezettel, s gyűjti össze a résbe mélyen befészkelt méheket. Általában könnyebb dolga van, egy pár kesztyű és a gyűjtővödör segítségével hamar végez, de ez a raj most alaposan „kifogott rajta”: porszívóznia kellett már előző este, majd másnap délután folytatta, s három óra elteltével jutott oda, hogy ritkulni kezdtek az izgatottan repkedő méhek. Néhány szúrást mindig összeszed, beszélgetésünk alatt például a kesztyű szárán bebújt méhtől kapott egy döfést, mert bár nem szúrni jöttek, a háborgatást nem tűrik. Ha valakinek hasonló problémája támad, hívja az egyesületet a 216-0015-ös vagy a 456-0377- es telefonon, de Séllei urat is hívhatják közvedenül a 06-70 630-1932-es mobilon. Krivi Séilei Lajos mindenféle díjazás nélkül szokta összeszedni a méheket A levél írása (1. rész) Amikor a múltról van szó, bizony könnyen zavarba jöhetünk, ha pontosan meg kell határozni, miről is akarunk beszélni. Ha valamiféle nagyobb mélységről, az a történelem maga. A megnyert, elveszített csaták, ma emblemátikusnak kikiáltott régi emberek mára már vitatott, az utókor szemszögéből kommentált cselekedetei háttérrel, feltételezett vagy utólag kiderített mozgatórugókkal. Ez az egész roppant érdekes, de személytelen. Ha a közelmúltról kerül szó, máris megelevenedik minden. Személyessé válnak a dolgok. Nekem az ötvenes évek a gyerekkort jelentik Budapest szélén, a vizet a közkútról hordjuk, még nincs villany nálunk, első iskolai feladataimat (a ma már elképzelhetetlen) petróleumlámpa fényénél írtam, szép, kék színű üvegtartóját ma is őrzöm, csak az úgynevezett néprádió szólt, kétállású kapcsolóján vagy a Kossuth, vagy a Petőfi szólt recsegve. Még előbb nagyapám gyerekként megélte a millenniumot, az első, majd a második világháborút, és megverték, hogy majdnem belehalt tizenkilencben, amikor Pestre bevonultak a románok. Sokat mesélt ezekről a dolgokról. Dédapám az úgynevezett „boldog békeidőkben” megélte, hogy a negyvennyolcasok kivégzője, a véreskezű osztrák császár király apánkká szelídült (egy hasonlót én is megéltem, csak Kádárnak hívták). Még az ükapámról is vannak híreim, de az ő idejében azért teljesen más volt a világ. A kiegyezés idejében másként terjedtek az információk. Voltak már újságok is (német vagy magyar nyelven), de a többnyelvű hirdetmények és a szóbeszéd igazíthatott el a hétköznapok fontosabb dolgaiban. A kommunikáció a magánemberek között levelezés formájában zajlott. Csak keveseknek adatott meg az irodalmi véna, amelyet a kor költői, írói oly könnyedén és briliáns stílussal használtak. Az egyszerű nép nehezen fogalmazta meg mondandóját, de mert a hétköznapokban szüksége volt rá, segítséghez folyamodott. Egy ilyen segítségnek készült el, és 1869-ben már a hetedik kiadást élte meg a Farkas Elek szerkesztette úgynevezett Házi titkár (Heckenast Gusztáv kiadása), amely az élet minden területére kiterjedően, családi kereskedői levelek, valamint a közéletben előforduló bármiféle iratok helyes szerkesztésében nyújtott segítséget. Ebből a kor hangulatát és nyelvezetét őrző kötetből idézünk néhány jellegzetes gondolatot. Bár ez nem „történelem”, mégis ezekből a különböző témájú példafogal- mazványokból élénk tárul a korra jellemző mindennapi élet. Az akkoriak a levelezésnek többféle módját ismerték. „Barátságos, bizalmas levelet oly személyhez intézünk, kikkel szeretetteljes viszonyban állunk. Tartalma lehet minden, mi nem csupán üzlet vagy foglalkozás tárgya - irálya egyszerű, könnyű, őszinte és bizalmas - fogalmaz célratörően, majd néhány mintát is mellékel: - Hosszú hallgatásának okát hasztalan fürkészem, valaminek kellett történnie s e gondolat felette nyugtalanít. Lehetetlen tovább hallgatnom, mert Ön iránt több ragaszkodással viseltetem, semhogy a közönyösségnek még csak színét is elkerülni akarnám.” Lássunk egy másik változatot is: „Azon órát, melyben szerencsém volt Önnel személyesen megismerkedni, mindig éltem legboldogabb óráihoz számítottam. Ön irántami jóakaratának any- nyi bizonyságával örvendeztetett már meg, miszerint háládatlan volnék, ha megszűnném jövőre is azon igyekezni, hogy azt megérdemeljem. - Igen is nem tagadom Ön előtt, hogy célom még többet elérni - barátságát megnyerni. Engedje meg tehát, hogy e sorok által magamat újra emlékezetébe hozhassam.” Knox Idén augusztus 12. és 18. között rendezi meg a Ferencvárosi Művelődési Központ Prof. Mag. Art Beungkun Sou dél-koreai festőművész vezetésével a távol-keleti akva- rell- és kollázstechnikákat bemutató mesterkurzust, amelyre szeretettel várnak művésztanárokat, művészeket és tehetséges fiatal tanulókat vagy érdeklődőket egyaránt. A képzőművészeti alkotótábor kezdetei a kilencvenes évekig nyúlnak vissza: Sou mester, aki év közben a Szöuli Képzőművészeti Egyetem tanára, nyaranként Ausztriában tartott mesterkurzusokat. Magyarországra egy csoportos nemzetközi kiállítás alkalmával jött (a Józsefvárosi Galériába), majd ezt követően nálunk is vezetett számtalan helyszínen, Martonvásáron, Biatorbágyon, Vácott és Zsámbékon mesterkurzust. Az együttes alkotómunka, a bemutatók és a közös zsűrizést követő kiállítás mindig jó hangulatot teremtett. Mindenkori célunk, hogy a résztvevők elsajátítsák és majdan felhasználják műveikben a távol-keleti technikákat. A részt vevő művésztanárok a tanév során diákjaikat is megismertetik a számunkra olyan különleges távol-keleti technikákkal és ezen túl a látásmóddal. Talán még emlékeznek rá, a mesterkurzusra járó ferencvárosi művésztanárok (Babits Ágnes, Vincze Angéla, Laluk György) tanítványai nemzetközi díjakat nyertek, és dicsőséget szereztek Ferencvárosnak Podstranában, a nemzetközi képzőművészeti pályázaton. Az idei mesterkurzus a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával Kecskeméten valósul meg. Július elejéig várja a jelentkezéseket Martini Katalin a 06-70 216-9708-as mobilszámon vagy a martinikati@yahoo.comra. Mesterkurzus Kecskeméten
